Az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy interjú során végzett ki egy alkalmatlankodó legyet. A PETA a kíméletlen mészárláson felhúzta magát, és ezért egy Katcha Bug elnevezésű eszközt postáztak neki, írja a Daily Telegraph. A humánus bogárelfogó eszköz a PETA felfogása alapján, vagyis az élni és élni hagyni elv alapján működik.
A mindössze 8 dollárba kerülő eszköz csapdaként működik, a csapóajtóra szálló rovart az eszköz egy kis műanyagrészbe zárja, és ezután szabadon lehet engedni a lakásba betévedt bogarat a szabadban.
A PETA szóvivője, Bruce Friedrich kiemelte, azért tartják fontosnak ezt az esetet, mert így mégjobban ki tudják emelni, ők nem csak az aranyos állatok, hanem a legkevésbé szimpatikus élőlények jogaiért is kiállnak.
Barack Obama még kedden adott interjút a CNBC televíziós csatornának, amikor a felvételt egy pimasz légy zavarta meg. A rovar az elnök parancsára sem volt elhagyni a szobát, így Obama végül lecsapta a legyet, majd büszkén mutogatta a légy tetemét a tévéstábnak.
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.




Kommentek
2009.06.18 19:10:52Ptah001
a legkevésbé szimpatikus élőlények közül a tetveket és a bolhákat a petások meg saját testükön dédelgetik?
2009.06.18 19:12:24Rocky
Elsőként csak annyit mondanék, hogy a PETA esetleg a 8 k***szott dollárját barátságoslégycsapóként, az éhező afrikai gyerekekre is költhetné...
Hamár ?állát?- ember-védők akarunk olyananagyon lenni...
Ez szerintem az álliberalizmus tipikus példája...
A szomszédban lövik egymást az utcagyerekek, de én a légynek sem ártok, sőt 8 dollárért (gyk. 1600 forint) veszek egy humánus rovarcsapdát...
2009.06.18 19:14:02Pierre Batka
Meg vannak ezek a PETÁsok kattanva. Persze szép dolog az állatszeretet, de azt hiszem egy légy lecsapása nem az a kategória amire hivatalosan kéne reagálni.
2009.06.18 19:14:09Rocky
Na jó második... :)
2009.06.18 19:17:25Rocky
Na jó feladom...
2009.06.18 19:22:30norbi987
gec ilyen is van? jajj pedig már jó sok ezer leget nyírtam ki.. és érdekes 1et lecsapok másik 3 jön a helyibe XD
2009.06.18 19:25:50Russell44
norbi ha embereket csapdosol, azokra is igaz az állítás :)
2009.06.18 19:29:00wado
Én már tervezem a mindössze nyolc dollárba kerülő eszközt, amibe csak úgy simán behajthatók a Guantanamói foglyok és a szabadban kiengedhetők. A probléma az, hogy a foglyok csapdának néznék.
2009.06.18 19:30:36Hiszia Piszi
A legyeket azért talán nem kéne védeni...Inkább irtani ezerrel:)
2009.06.18 19:33:43Lebok
PFFF! Állandóan lecsapok legyet vagy szúnyogot és akkor most engem is megbüntetnek. NEVETSÉGES!!!
2009.06.18 19:33:59andrazs
11$ a humánus egérfogójuk. azt írják, hogy rendszeresen ellenőrizzük az esetleges "tartalmát", hogy ne szenvedjen fölöslegesen szegény egér ='(
2009.06.18 19:37:37Imrus Falworth
monnyon le!!!!! :)
2009.06.18 19:41:51Imrus Falworth
az ilyen állatvédő nyéjon be a légy szopócsövének.
2009.06.18 19:42:08molnibalage
Nagy az isten állakertje. Lehet, hogy légy mellett a pár PETA-ást is agyon kéne csapni?
2009.06.18 19:42:55jordán negatív
szanalmas
2009.06.18 19:50:25F/
Nem is rossz ez a légyfogó szerkezet, csak egy vödör vízbe kell süllyeszteni, és a víz alatt kiengedni a legyet.XD
2009.06.18 19:59:04Secnir
látszik, hogy az evolúció hibásan működik, régen ki kellett volna szelektálnia ezeket az embereket.
már bocs.
nincs jobb dolguk, mint egy kibaszott légyért aggódni? a szomszéd tehenei miatt napi hetvenet csapok agyon, és további kétszázat fog meg a légypapír! itt mit adnának nekem ajándékba?
mennyeneka fa**omba
2009.06.18 20:02:00Müszijő Csirke
na elmennek ezek a büdös p.csába...
2009.06.18 20:02:39atyaúristen
na elmehet ám a búsba ez a mocskos PETA
2009.06.18 20:03:14atyaúristen
hehe :) így van Csirke
2009.06.18 20:03:45Lambada
A vadonélő ragadozók mikor lesznek már bűnösök?
2009.06.18 20:04:58tepsiszetty
biztos azé szállott rája, mer barna:)
2009.06.18 20:05:44wakeger
barátságos PETA-s irtót, / úm.:gépfegyver,taposóakna,lángszóró/ vajon hol lehet kapni?
2009.06.18 20:11:15peca1000
Elzavarnám őket egy sertéstelepre, aztán ott játszhatnak a kis kütyüjükkel. Meg ki a folyópartra a szúnyogokhoz. Vagy simogassanak lódarazsat.
2009.06.18 20:14:18wakeger
még valami : igen kíváncsi lennék, vajon mit érezne a buzi állatvédője, ha valóra válna-csak neki- a "12 majom" című film, néhány képsora
2009.06.18 20:18:02prolab
South Park :)
http://en.wikipedia.org/wiki/Douche_and_Turd
2009.06.18 20:18:42Norx
South Park, petás rész...
2009.06.18 20:19:53granadALhambra
megnézném azt a petást, aki nem csapkodja az éppen arca körül szemtelenkedő legyet.
egyébként grat obamának, a kis vékonykák igen elevenek ám:)
2009.06.18 20:26:57Miizu
A PETA szokás szerint nevetséges, Obama is awesome
2009.06.18 20:27:47devilh
Olyan kis aranyosak a kullancsok is. :D Idióták!
2009.06.18 20:38:19Darth Revan
A kérdés az, hogy jutott be a légy a fehérházba? Lehet, hogy orosz ügynök volt...
2009.06.18 20:40:36trx
Obama for president! :D
2009.06.18 20:45:35jtrencsenyi
Hát mondom már gy ideje, hogy teljesen elk.rvult ez a világ.
2009.06.18 20:50:15KarbatettKezűZoltán
JóJó, és ha következő életemben légy leszek?
2009.06.18 20:52:02Big-B
Vaze! Ha ezt a békák megtudják?!
2009.06.18 20:54:15Yooha
Mióta van a legyeknek joguk?
2009.06.18 21:08:51zitapita
milyen jok a reflexei az Obamanak.tenyleg jo pasi.szerintem kurva jo fej.
2009.06.18 21:09:18tercsi88
Nem hiszem el, hogy még ebből is botrányt csinálnak! Ne mondja nekem senki, hogy a PETA-sok soha nem tapostak el egy hangyát sem, vagy csaptak agyon legyet! Állandóan a földet bámulva járnak?
2009.06.18 21:23:25kuss és figyelj
és mi van a tetvekkel? "Jaj, ne bántsuk szegényeket, hadd éljenek ők is!"
és mi van azzal a pici piros pok szerű állattal? Abból vagy egy tucatot taposnak el egy lépésre!
Szerintem én már rég börtönben ülnék ha a PETÁsok rámszállnának...utálom a szunyogokat, a darazsakat,a pokokat, az undoritó állatkákat...
u.i. Nézem a South Parkot :) ebben a percben a 808as részt!
2009.06.18 21:24:59Dulifuliokoska
Várható volt, hogy az idióta állatvédők majd odateszik magukat:)
Mielőtt valaki a torkomnak esne, becsülöm és támogatom az állatvédőket, de aki egy rohadék légy miatt aggódik az NAGYON HÜLYE.
2009.06.18 21:25:21Gaboka
Annyira tudtam, hogy ez lesz! Már amikor először bemutatták a hírekben, hogy lecsapta a legyet biztos voltam benne, hogy ÁÁÁmerikában egy csomó szervezet tiltakozni fog. Abban az országban lassan már levegőt sem lehet venni, mert akkor rontod a melletted álló esélyeit az oxigénhez jutásban. Röhej. Pedig én is szeretem az állatokat, de ez a tipikus agyatlan amerikai baromság.
2009.06.18 21:31:40Dirky
Gondolom a PETA-tagok gyógyszert sem szednek betegség esetén, hanem udvariasan megkérik az ártatlan baktériumokat, legyenek szívesek inkább kifáradni. Ne feledjük, minden fehérvérsejt született gyilkos!!!
2009.06.18 21:38:07evenorbi
Én nem értem, hogy miért kellett Obamának lecsapni ezt a legyet. Tudtommal egyik légy sem újságíró vagy terrorista.
2009.06.18 21:38:48postakocsi
És mi lesz a bélférges PETA taggal? :)
2009.06.18 21:42:41Seraphin
Pedig adott neki esélyt Obi, csak hát nem beszélik egymás nyelvét.
Persze az elnökkel nem nagyon lehet kekeckedni.
2009.06.18 21:43:31hokuszpk
ez egy kivancsi legy volt. a Macskafogoban Grabovszky ha jolemlexem alagyujtott, ugytunik Obama is profi kemelharito :D)
2009.06.18 21:47:14kuss és figyelj
hát azthiszem, elrohadnak a Peta tagok, mivel nem merik kiirtani egészségük érdekében ezeket az élőskődő állatokat (bélféreg, tetű, bolha, agyhártya gyulladást terjesztő kullancsok...)
2009.06.18 22:00:58Alhazred
bazmeg, már tegnap BIZTOS voltam benne, hogy valami idióta állatvédő megszólal légy-ügyben.
2009.06.18 22:02:45int10ha
Be kell látnunk, hogy az ember a felsőbb rendű faj. Ha egy alsóbbrendű légy zümmög a feje a körül, akkor azt nyugodtan kinyírhatja.
2009.06.18 22:11:52Letícia
Ne ezek elmebetegek...biztos ezek is szadeszosok, ahogy horváthági szabadon engedte a mieinket is...:///
2009.06.18 22:18:29Ainter
Amikor először megláttam a vidit (a tényekben asszem..) annyira éreztem hogy nem kell sok idő és ez lesz belőle.. annyira éreztem :'DDD
Most a sok állatvédő szemében kicsit visszaesett Obama bácsi, de én leszarom csak legyen holnap mit az asztalra tennem kaját :)
Alhazred: egyetértés ;)
2009.06.18 23:25:55sonicwilson
Szúnyog, ébredj!! Ne hallj meg!!!!!! És a qrva anyádat, de vérezd össze a kilapított testeddel a falat!!!!!!!!!!!! :D
2009.06.18 23:39:52nevi
Ne feledd!!! Minden légy a fekát szereti!!!
Rám még nem szállt egy sem!!
2009.06.18 23:48:44Pierre Batka
Azon filózok, hogy ha az ózonlyuk tényleg a tehénfingől lesz egyre nagyobb, akkor a PETA logika szerint tehénbarátságból ki kéne pusztulnunk?
2009.06.19 00:08:16kopp
Feltűnt már vkinek, h az utóbbi időben, ha romák bűnöznek, nem használják rájuk ezt a szót, hanem általánosságban beszélnek?! ahogy elnéztem, a legújabb iskolai pofozkodást sem ők csinálták! jah, és az ilyen cikkekhez hozzászólni sem lehet már! VICC!
2009.06.19 00:15:01Pierre Batka
@kopp: noha a légy is, és sokszor a romák is baromi bosszantóak tudnak lenni, de ez a cikk mégis inkább a légyről szól. És ez viszont nem vicc.
2009.06.19 00:24:41a\' ördög
Isten barmai, balfasz PETA-sok. Ez szomorú...
2009.06.19 00:54:59hRaVeN
Kedves Velvet, csak gratulálni tudok, hogy ehhez a hírhez hozzá lehet szólni, a másik diákverőshöz pedig nem. Ez tényéleg sokkal fontosabb és érdekesebb, az egész társadalomi struktúra épülését szolgálja.
Éljen a szabad véleménynyilvánítás lehetősége 2009-ben, Lendvai Ildikó díjat de azonnal! :)
2009.06.19 02:42:44Ghavin
Az állatvédők tehetnének egy szívességet: mind látogassanak el a hozzájuk legközelebb lévő vágóhídra, ajánlják fel a testüket a jó ügy érdekében, a húsevőknek nem kellene többé állatokat fogyasztaniuk (már ha feltételezzük, hogy egy fanatikus PETA-s embernek, s nem állatnak tekinthető)és így az idióták száma is jelentősen lecsökkenne. Végre öröm-bódottá lenne.
2009.06.19 02:50:41ZetoR
az anyját az ilyennek, aki ilyenért felemeli a szavát!!! hogy egyék meg a legyek a máját!
2009.06.19 03:04:04guliverkli
Szerintem inkább olyan csapda kéne, amiben a PETA-sokat lehet összegyűjteni, majd abszolút humánusan kiengedni őket egy lakatlan szigeten. Valószínűleg mindenki csak profitálna belőle...
2009.06.19 04:20:06báró Leopold
És akkor ezek a kedves emberek minden szúnyogírtás évfordulóján szúnyog-holocaust emléknapot tartanak? Nehogy lejöjjenek a Balatonra...
2009.06.19 07:45:24citrix
A PETA bizonyosan a 4mancs amerikai tagozata.Remélem a fenti lelkes csapat mindegyikének van bolhája,tetve,poloskája,rühe és néhány bélgilisztája.Bizonyosan őket is hasonló áhitattal és szeretettel ápolgatják és "hagyják élni",hiszen nekik is joguk van hozzá.Amerika a barmok országa,ez nem vitás.A műanyag légyfogó,pókfogó is csúcs.Az nem szennyezi a környezetet és az előállítása sem,már hogy is tenné.Az ilyen petásokat a szúnyogokkal kellene felfalatni,közben elmélkedjenek a rovarok hasznosságáról.
2009.06.19 08:10:29pazola
Szerintem kfk.
2009.06.19 08:42:00angyalom
Bambák!
Nem veszitek észre, hogy az egész arról szól csak, hogy beszéljenek újra róluk???? MÁR megint központi téma lettek.... HAHÓ
2009.06.19 08:51:54balfék
Obama a PETA beépített embere?
Amúgy, ha a természet azt szerette volna, hogy az ember ne csapja agyon a legyeket, akkor úgy alakítja , hogy a légy legyen akkora , mint az ember és az embert minimlizálta volna. Vajon a legyeknek is meglenne a saját PETA-juk?
2009.06.19 09:13:47lOc (a pasztafáriánus)
A PETA-nak küldeném a következő számot:
http://www.youtube.com/watch?v=t7Auv1zsY5w
2009.06.19 09:18:36MTFUN
Követelem,hogy fejezzék be a szúnyogok írtásást!Sőt,minden ember adakozzon egy kis vérrel ezeknek a szegény kis állatoknak!
Istenbarmai állatvédők..Ezt ki nem állhatom a zöldes,állatos szervezetekben,hogy mindig, de mindig átesnek a ló túlsó oldalára.Annyit háborognak,hogy amikor TÉNYLEG igazuk van,már az sem érdekel senkit sem.
2009.06.19 09:25:50nyirfa
Ezeket a gennyláda peta-kat hermetikus szobába zárnám, mindenféle élősködő rovarok társaságában.
Kb. egy hétig aztán majd meglátnám, merről ajnározzák őket, ha félig hullaként szabadúlnának!
2009.06.19 09:34:24KolompárRómeó
Az allatvedok inkabb legyenek ongyilkosok. Mert a szervezetuk napi szinten sokmillio/milliard - nemtom mennyi - mikroszkopikus elolenyt pusztit el. Sok bakteriumot, virust. Nekik is joguk van az elethez!
Nem is beszelve a napi szinten eltaposott hangyakrol es egyeb allatokrol!
Fujj.
2009.06.19 10:19:25Kis Manó
Egy légy miatt ekkora balhé!!! Hihetetlen... Csirke, tök igazad van! :D Sok retardált idióta! Mától majd megkérem a legyeket, hogy ne legyenek már ilyen pofátlanok! Mert ugye lecsapni őket bűn! Pfffff.....
2009.06.19 10:29:21valentine
istenem, de gáz, HÍRT csinálnak a HÍRADÓBA arról, hogy az elnök lecsapott egy legyet...komolyan, akkor én követelek 30 másodpercet főműsoridőben, hogy bemutassam, hogyan szórom körbe chemotoxszal a hálószobámat. hogy lehet eddig süllyedni a talpnyalásban?
2009.06.19 10:30:53netuddggi
amerika az amerikaiaké még szerencse, ott csak barmok laknak, meg kurva kövérek
2009.06.19 10:38:18tlantos
kreten balfasz allatvedok. telepitsuk oket a holdra (o2 palack nelkul :)
ereztem az elso pillanatban, hogy ez lesz.
2009.06.19 10:39:42Ianas
mityu: Szerinted mi a fenéért tartjuk undorítónak ezeket az állatokat?
EVOLÚCIÓ. Aki SZERETGETTE a cecelegyet, ahelyett, hogy agyonvágta volna, az meghalt. Aki agyonvágta, túlélte. Aki szeretgette a patkányt, pestises lett, meghalt. Aki agyonvágta, nem.
Ennyi. Nem ilyen egyszerű, de a PETA-soknak ezen a szinten kellene elmagyarázni.
Egyébként is: Rohadjanak el a gyógyszergyárak. Szegény baciknak is élniük kellene. Mindenki legyen köteles beteg lenni évente 2 hetet szolidaritásból.
Marhák.
2009.06.19 10:52:08floorwalker
Hehe buddhizmus rulz!
“S mondá a PETA legyen ez a rovarok bolygója…”
Ám jött a Sátán Obama képében XD
2009.06.19 11:20:25megint
Jólvan látom nem csak nálunk élnek ilyen ingyenélők(jogvédők, levegő munkacsoport, meg a többi barom). Valószínűleg ők hagynák, hogy megcsípje egy szúnyog, idióták. Afrikában éheznek, gyerekek halnak meg, inkább avval foglalkozzanak ezek a barmok.
2009.06.19 11:21:42megint
S mondá Obama, nyomás irakba PETA-sok
2009.06.19 11:50:11Lostris8102
ááááááááááááá
Úgy tudtam! Ezt a GYILKOST! Azok akik abban a petában dolgoznak ezt komolyan gondolják? Egy rohadt légy volt!!Na az ilyeneknek kívánom,hogy a nagy állatbaráti szeretetéből csípje csak meg egy darázs,és legyen allergiás reakciója..vagy kapjon a kullancstól lyme kórt,vagy agyhártya gyulladást,vagy bánomisén!
IDIÓTÁK!
2009.06.19 12:01:03v.a.k.v.a.r.j.u
ez ám az ingyen marketing...PETA, légyvédelem, ugyan már. Mondjuk mindig meglep, hogy embereknek mennyi idejük van...
2009.06.19 15:41:56moli
kedves peta, az a baj, hogy miutan mindenki kirohogte magukat, mar hiaba jonnek a fokakkal meg a balnakkal......
GONDOLKODNI!
ELORE!!!
2009.06.19 17:38:05pinky, the brain
ez a PETA az aki belekötött annak idején Steve Irwinebe ... azóta utálom őket...
2009.06.19 17:39:41pinky, the brain
nem kevésbe érdekes az a dolog, hogy a a japánok által a 'tudomány' nevében levadászott bálnákra magasról tesznek, de a sztárok azért védik a marhákat amiket, végül is fogyasztásra tenyésztettek ki... ennyit róluk...
2009.06.19 20:34:43SelkirkRex
Na ilyenkor mondom én, hogy mindennek van határa, csak az emberi hülyeségnek nincs!!!
Tegnap megcsípett egy darázs, amikor benyúltam a postaládámba.Befészkeltek a rohadékok.Kurvára fájt, tehát VENDETTA felkiáltással kihoztam a házból a Chemotoxot és elgázosítottam őket.Nem átallottam kitakarítani a fészküket sem a posta szekrényből.Na, most jöhet a PETA.Majd őket lefújom Chemotoxal.Ja és a legyeknek sem kegyelmezek :))))
2009.06.19 22:04:42Kiskacs01
bizonyára még egy peta-s arcára sem repült vissza éjszaka egy légy 150-szer...
pedig én aztán szeretem az állatokat, de ez...
2009.06.20 13:44:30Kandabula
Igazán érdekes jelenet lenne, ha Obama, valami fontos tárgyalás közben felugrana és egy lepkehálóval a kezében elkezdene üldözni egy legyet. A légy elfogását követően a testőrök bekísérnék a tárgyalóterembe az állatvédők küldöttségét, (akik mellesleg állandó ügyeletet tartanának a Fehérházban) és akiknek jegyzőkönyv ellenében (miszerint a légy még élő állapotban van és semmije sem hiányzik)átadná a légyelfogó szerkezetet, egyben átvenné annak egy újabb példányát, hiszen egy következő légy bármely pillanatban felbukkanhat. Közben a 3. világháború féltérdre ereszkedve, könnyekkel a szemében várna a sorára. Élelmes üzletemberek pedig már készítik azt a terráriumot, melyben az amerikai elnökök fogta legyeket fogják jó pénzért mutogatni.