Szúrásnyomok, műtéti hegek és sérülések borították Jackson testét

2009. június 29., hétfő 13:06
Az énekes gyomrában csak gyógyszerek, testén injekció nyomai, az újraélesztéstől törött bordák - jegyzetelte a boncolási jegyzőkönyvbe a halottkém. Michael Jackson a fentiek mellett szinte teljesen kopasz volt, halálakor parókát viselt, 13 plasztikai műtét nyomait találták az arcán, mellkasán pedig egy bőrrák miatti operáció friss hegét. Bár a halottkém azóta cáfolja, hogy tőlük származnának az információk, meg nem is mind stimmel, az eredeti rutineljárást hétvégén bűnügyi nyomozássá minősítette a rendőrség.

A hét végén kiszivárgott boncolási jegyzőkönyv szerint Michael Jackson gyomrában csak tablettákat találtak, több bordája eltört az újraélesztéstől, és négy injekció nyoma volt a szíve környékén. A csípőjén, a combján és a vállain számtalan további tűszúrás nyoma volt látható, emellett szinte teljesen kopasz volt, halálakor is parókát viselt. Arcán 13 plasztikai beavatkozást hajtottak végre, amelyek miatt orrgyöke már szinte teljesen hiányzott - írja a Sun. A Los Angeles-i halottkém a Sun értesüléseire reagálva a TMZ-nek juttatott el egy rövid közleményt, melyben azt állítja, a lap által kiszivárogtatott részletek nem tőlük származnak, meg különben se mind igaz. A halál körülményeinek kivizsgálására indított rutineljárást mindenesetre a Los Angeles-i rendőrség bűnügyi nyomozássá minősítette a hétvégén. A popsztárt a család közleménye szerint szerdán temetik el Neverland elnevezésű birtokán.

Elavult módszer, amatőr újraélesztés

A boncolási jegyzőkönyv szerint Michael Jackson testének vizsgálatakor kiderült, hogy az énekesnek több bordája is törött, ami nem ritka az újraélesztéskor alkalmazott mellkaspumpálásnál, és alátámasztja a személyzet vallomását az újjáélesztési próbálkozásokról. Jackson mellkasán, a szíve felett emellett négy injekció nyoma is látható, ami arra utal, hogy orvosa a lélegeztetés és mellkasi masszázs mellett adrenalint közvetlenül a szívébe fecskendezve is próbálkozott megindítani a szívműködést. Az injekciók egyike sérülést okozott a szívfalban is, a negyediket pedig mellé is szúrták, Jackson bordáját találva el.

A legtöbb kérdés továbbra is a sztár újraélesztése kapcsán merül fel. Az orvosa, dr. Conrad Murray - ahogy a segélykérő hívásban is hallatszik - az ágyon kezdte el az újraélesztéses mellkasi masszázst, amivel - a szakértők szerint - értékes perceket vesztegethetett el. Az általános gyakorlat ugyanis - amint azt például a MedIQ orvosi blog írója is megjegyzi -, hogy újraélesztéskor mindig kemény alapon (például a padlón) kell végezni a mellkasi kompressziót, ugyanis csak így lehet kifejteni az ehhez szükséges erőt, ami puha felületen elvész. Ágyon végezni újraélesztést "olyan hiba, amit még egy tapasztalatlan medikus sem követ el" - írja a blogger, aki maga is orvostanhallgató.

Az újraélesztési kísérletek másik érdekessége a közvetlenül a szívbe adott adrenalin-injekció, ami ugyan a filmekben még ma is szívesen alkalmazott látványelem, az egyik legrégebbi orvosblogger, Gruntdog szerint viszont ez már a nyolcvanas években elavult technika, ma már intravénásan, vagy a csontvelőbe adják.

Orvosa állítja, még élve talált Jacksonra

Az orvos, akit Jackson turnéjára, mindössze az énekes halála előtt 11 napja szerződtettek, a haláleset után pár napra eltűnt, és csupán vasárnap jelentkezett a rendőrségen. Murray ügyvédje, Edward Chernoff a TMZ-nek azt nyilatkozta, amikor ügyfele rátalált Jacksonra, az énekes teste még meleg volt, és nagyon gyenge pulzust is lehetett nála tapintani. Ez az állítás ellentmond a mentősök verziójának, akik szerint Jackson már akkor is egyértelműen halott volt, amikor ők megérkeztek, elég lett volna azonnal a halottkémet hívni a halál beálltának megállapításához.

Chernoff egyúttal cáfolta a korábbi híreszteléseket, miszerint Murray Demerolt vagy OxyContint írt fel vagy adott be a zenésznek. Az orvos saját bevallása szerint valóban adott gyógyszereket a sztárnak, de azokat Jackson panaszai alapján állította össze.

A vizsgálat szerint a 178 cm magas Jackson mindössze 50 kilót nyomott, ez alapján a testtömeg-indexe még a 16-ot is alulról súrolja, ami súlyos alultápláltságnak felel meg.

Ezt alátámasztja, hogy az énekes - aki környezete szerint kórosan rettegett az elhízástól - naponta csak egyszer volt hajlandó enni, akkor se túl sokat, és gyomrában a boncoláskor is csupán gyógyszereket találtak, melyek még nem bomlottak fel teljesen. Azt még nem lehet tudni, pontosan milyen szerekről van szó, ez csupán a 4-6 hét múlva elkészülő toxikológiai vizsgálat eredményeiből derül ki. Mindenesetre elég valószínű, hogy a naponta szedett 8 féle gyógyszer nyomait fogják kimutatni.

Jackson gyógyszereken élt

A The Sun szerint Michael Jackson a Demerol injekciók mellett (melyből naponta hármat kapott, és amit nem lehetne más, hasonló hatású gyógyszerekkel együtt alkalmazni) Vicodint és Dilaudidot is szedett, ezek mind szintén igen erős (és más, hasonló hatásfokú gyógyszerrel együtt nem ajánlott) fájdalomcsillapítók. Ezek mellé szedte a Soma nevű izomlazítót, a Xanax nevű nyugtatót, a Zoloft és Paxil nevű antidepresszánsokat, valamint egy Prilosec nevű gyomorsav-lekötőt, amit refluxszal járó tünetek enyhítésére adnak.

Kihullott haj, plasztikai műtétek, sérülések

A jegyzőkönyv szerint az énekes szinte teljesen kopasz volt, halálakor is parókát viselt, és a patológusok szerint "csak őszibarackszerű pihe" borította a fejét. A bal füle fölött teljesen sima volt a bőr, nyilvánvalóan az 1984-es baleset következtében, amikor a haja lángra kapott egy Pepsi reklámfilm forgatásakor.

A boncolást végző szakember több sérülést is talált a zenész térdein, mindkét lábszárán, valamint a hátán vágásnyomok voltak, valószínűleg egy korábbi, nagyobb esés okozhatta őket. Környezete szerint Jacko az 50 koncertes turné próbáin szerezte ezeket, többek közt ezek is nehezítették a felkészülését. A mellkasán bőrrák miatt végzett műtét gyógyult nyomai voltak, az arcán 13 plasztikai beavatkozást hajtottak végre, melyek eredményeként az orrgyöke már szinte teljesen eltűnt. A csípőjén, a combján és a vállain számtalan tűszúrás nyoma volt látható, valószínűleg ezekre a helyekre adták be napi háromszor a fájdalomcsillapítókat.

Bűnügyi nyomozás és gyors temetés

Az elsődleges boncolási eredmények és az ellentmondásos körülmények miatt a rendőrség bűnügyi nyomozássá minősítette az eredetileg rutineljárásként indított vizsgálatot Michael Jackson halálának ügyében. A család egy második, független boncolást kért, melytől azt várják, kiderül, mi történt pontosan abban a pár percben, amikor Murray megpróbálta újraéleszteni az énekest; és egyértelmű választ várnak arra is, van-e, és ha igen, ki az, aki a felelőssé tehető Jackson haláláért.

Az énekes bátyja, Tito Jackson nyilatkozata szerint családjuk jelenleg a temetés szervezésén dolgozik. Az énekest várhatóan szerdán temetik, maga a szertartás zártkörű lesz, azonban szeretnének egy nyilvános megemlékezést is tartani.

Egyes hírek szerint Jackót egykori, Neverland nevű birtokán temetik majd el, ahol régebbi nyilatkozatai szerint nyugodni szeretett volna. Mivel azonban a birtok már nem az övé, nem lehet tudni, mit szólna ehhez a jelenlegi tulajdonos.

A halottkém tagadja, hogy tőlük származna az infó

A Los Angeles megyei halottkém a TMZ.com-nak hétfő délután szűkszavú hivatalos közleményben tagadta, hogy a Sun által kiszivárogtatott fenti jegyzőkönyvrészletek megfelelnének az igazságnak. Vagy legalábbis nem mindegyik részlet. Vagy legalábbis nem tőlük jött az infó.

"A jelentés, ami nyilvánosságra került, nem a mi hivatalunkból származik. Nem tudom, honnan vagy kitől jöhetett az információ. Nem pontos, és pár részlete teljes kitaláció" - idézi a halottkémet a TMZ, az első és eddig egyetlen forrás. A lehetséges másik informátor, a Jackson-család által felkért másik halottkém, aki a hivatalos boncolás után másodszor is elvégezte az eljárást a holttesten, egyelőre nem nyilatkozott.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Havi tízmilliót költött gyógyszerekre Michael Jackson - 2009.06.30.
Valószínűleg egyik testőre szerezhette be hamis receptekkel a gyógyszereket, melyek túladagolása vagy rossz kombinációja végzett a sztárral. Jackson végrendeletében anyjára és három gyerekére hagyta vagyonát.
Közszemlére teszik Michael Jackson holttestét - 2009.07.01.
Neverlandben ravatalozzák fel Michael Jacksont, ahol pénteken a rajongók is személyesen búcsúzhatnak el tőle. A hírek szerint az énekes két idősebb gyermekének, Prince Michaelnek és Parisnek sem Debbie Rowe az anyja.
Michael Jackson halálát emberölésként kezelik - 2009.07.15.
A rendőrség szerint az énekes orvosa, Conrad Murray adta be a végzetes injekciót.

Kommentek

  • 2009.06.29 13:24:41Guido

    "Ágyon végezni újraélesztést "olyan hiba, amit még egy tapasztalatlan medikus sem követ el" - írja a blogger, aki maga is orvostanhallgató." - nana, láttam én má karón varjút :P

  • 2009.06.29 13:31:47solesz

    Hogy ki a felelős Jackson haláláért? Ezt kérdezik a legközelebbi családtagjai?

    Bazz. 50 kilóra lesoványodva, tisztán őrületben élt. A család mit csinált? Hagyta idáig jutni az őrületben.

    Hagyni kellene csendesen eltemetni.

  • 2009.06.29 13:42:20Zahal

    szegény Jacko, már úgy nézett ki, mint Anakin Skywalker / Darth Vader a majdnem halálos kimenetelű párbaj után. emberi roncs.

  • 2009.06.29 13:43:03Zahal

    solesz: mert csupa idiótával és haszonlesővel volt körülvéve. senki nem volt, aki mondta volna neki, hogy ezt nem kéne csinálni..

  • 2009.06.29 13:43:37kurbli

    Igen!
    Az orvostanhallgató majd jól megmondja! Hiszen ért hozzá! Hiszen már MAJDNEM orvos!


    Roszabb vicc ez mint egy robinkuk ponyva. Ebbők cikket csinálni!?

    Pfffffffff!

  • 2009.06.29 13:50:10Gabóresz

    >> Mivel azonban a birtok, már nem az övé, nem lehet tudni, mit

    Ha már használtok központozást, nem lehetne jól?

  • 2009.06.29 13:53:35dave

    most, hogy már mindenki unja a thriller meg bad rotálását a tv-ben, jöhet a barackszerű pihe, meg a fotók, amik minden bizonnyal megjelennek a napokban. Ekkore csont sokára lesz a hiénának. Szánalom.

  • 2009.06.29 13:58:16maripán

    MedIQ-nak teljesen igaza van. CPR -t (kardiopulmonáris resuscitátió) csakis kemény felületen lehet végezni...egyébként meg sz*rt sem ér...

  • 2009.06.29 13:58:46Jimmy Tulipán Tudeski

    Nem kellene az orvost baszogatni. Amilyen állapotban volt ez az ember, ha nem pénteken, akkor következő nap halt volna meg. Akkor meg lehet, hogy senki nem talált volna rá időben.

  • 2009.06.29 14:01:00rita a felcser

    Azt irja a forras,hogy :''8st 1oz, no food just pills in his stomach, bald, bruised, his ribs broken by CPR, 4 needle wounds near his heart…"…(1 stone is 14 pounds)
    Akkor nem 56-57 kilo volt?
    Jo jo,mindegy,de nemtomki gyorsan kiszamolt meg egy BMI-t nekunk.:DDD

  • 2009.06.29 14:01:39bimbi12

    Szerintem az első képen nem ő van, amikor bejelentette a londoni koncertet, az sem ő volt.

  • 2009.06.29 14:02:40bimbi12

    na,mármint a fenti képen, amikor bejelentette a koncertet, az nem ő. na

  • 2009.06.29 14:04:21atomanti85

    ez durva... Nyugodj békében!!

  • 2009.06.29 14:27:45johevi

    Biztos hülyeséget csinált a doki a kezeléskor, ujraélesztéskor, de az is biztos hogy még tényleg élhetett amikor megtalálta, miért hazudna? Eleve egyszerűbb lenne neki is ha azt mondhatná hogy már halott volt...
    És azt hogy így élt, ilyen körülmények között, miért csak most tudjuk meg pontosan? Miért hagyta a környezete? Nyilván az is kérdés, hogy miért hagyta ő maga is...

  • 2009.06.29 14:28:37kreenep

    Már tök mindegy... Egy nagy hulla volt már, mikor élt...

  • 2009.06.29 14:35:24andris|bandis

    Most nemazért, nem értek hozzá, de akkor jól értem, hogy ha a kórházban egy beteg meghal, és újra kell éleszteni, akkor az orvosok első dolga kéne legyen hogy lebasszák a földre és ott kezdik éleszteni???

    Csak mert én ilyet még az életben nem láttam, tudtommal az ágyon csinálják. Vagy tévedek? Valaki mondja meg.

    Ami pedig Jackót illeti, tényleg mindegy most már. A sok ember aki most veszi a CD-it, meg a "kedves" családja, nem most kellene szeretni, hanem akkor kellett volna amíg élt.

    Most már hagyni kéne. Nyugodjék békében.

  • 2009.06.29 14:38:59dave

    az, hogy a rajongók mennyire szerették, jól mutatja, hogy rekordokat döntött a jegyeladás a koncertjére. 10 éve alig hallani róla, és még most is a legnagyobb volt a hype. Persze, most sokan megveszik a lemezeit, akik eddig nem vették, vagy megvolt nekik régen, de már nem jó, vagy digitális formában kell nekik. Mi ezzel a baj? A baj, hogy a tmz meg a sun épp csak nem töri rá a koporsót egy utolsó exkluzív fotóért.

  • 2009.06.29 14:40:57röntgenszeműlány

    "amikor ügyfele rátalált Jacksonra, az énekes teste még meleg volt, és nagyon gyenge pulzust is lehetett nála tapintani. Ez az állítás ellentmond a mentősök verziójának, akik szerint Jackson már akkor is egyértelműen halott volt, amikor ők megérkeztek"

    Ez mégis miért mond ellent, szerintetek? A mentősök később érkeztek, mint az orvos. Egyébként ha van gyenge pulzus, akkor szabvány dolog CPR-ozni?

  • 2009.06.29 14:50:49bry

    a hordágy nem süppedős, az más mint egy sima ágy. ha nincs hordágy, akkor meg le lehet fektetni például a földre.

  • 2009.06.29 14:50:55ladyluck

    Lehet hogy kinyírták?
    Bassz ez az ember már akkor sem volt több ötven kilónál, amikor megkötötték vele a koncertsorozat szerződéseit. Vajon senki sem látta rajta hogy egy élő halott, és hogy egy koncertet sem fog kibírni 50 kilósan, nem hogy 50-et... Már arra sajtótájákoztatóra is Londonban úgy szált ki a kocsiból meg ment a színpadra, hogy majdnem szétesett, olyan volt a mozgása, mint aki mindjárt összeesik...
    Lehet valaki 60 kg és alkoholista és végig tud játszani egy egész éves koncert turnét úgy hogy hetente végigugrálja a kétórás koncertet, de őket Mick Jaggernek, Keith Richardsnak és Ronnie Woodnak hívják...

  • 2009.06.29 14:57:21Bangó Tarzan

    OFF

    Az NHH Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot

    OFF VÉGE (nem tudok örömömnek máshol hangot adni, mert nem lehet hozzászólni)

    Jackson család meg bekaphatja az ivaromat, mert hagyták Michaelt lepusztulni. Szerencsétlennek már fájt mindene. Néztem most több vágatlan riportot. Mindegyik közben panaszkodott, hogy tartsanak pihenőt, mert fáj mindene. Undorító, hogy ezt hagyták.

  • 2009.06.29 15:01:53dave

    Murray most már azt mondja, ami miatt nem gyanusítható semmivel. Eddig ugye a demerol injekció volt a kérdés. Azt ő adta be. Utána elment? Amikor kihívták a mentőket ott volt a háttérben. Azután miért tűnt el 2 napra? A kiérkező orvosok már hullazsákban akarták elvinni jackót, de kikönyörögték, hogy vigyék kórházba és üssék egy órán át. Csoda akkor a sok bordatörés?

    Szerintem Murray szerezte be és adagolta Jackót mindenféle szerrel. Talán Jackó őrjöngött még egy shot-ért, talán a napi adag része volt.

  • 2009.06.29 15:04:23Editor Bob

    Ez régen azért nem volt divat, hogy egy boncolás után valakiről ennyire részletes leírást adjanak a sajtóban. Már David Carradine halálánál is furcsa volt ez az eljárás nemrég, de Jacksonnál már szvsz nagyon túllőttek a célon.

  • 2009.06.29 15:16:06guy

    Michael Jackson nem volt alkalmas a turnéra, sőt még az életre is alig-alig. Nem csoda, hogy meghalt, persze sajnálom, de önmaga tette ezt önmagával, hiszen ötven éves volt, igazán beláthatta volna, hogy ha nem eszik semmit, és gyógyszerezi magát, annak rossz vége lesz.

  • 2009.06.29 15:17:44bimbi12

    én ilyenkor tényleg csak azon gondolkodom el, hogy nem volt legalább EGY ember, aki igazán odafigyelt volna rá? Foglalkozott volna vele? nem csodálom, hogy azt írta a könyvében, hogy úgy gondolja, hogy ő sosem lesz boldog. mert hiába juthat el bárhova, hiába vehet meg bármit, az alapvető emberi dolgokat nem kapja meg.

  • 2009.06.29 15:22:11NoAngel24

    Istenem:( Borzalmas olvasnom ezeket a sorokat:( Mi lett veled Michael..:((
    Haragszom a családra , hogy hagyhatták magára, hogy hagyhatták ideáig fajulni a helyzetet. Nem is egy kicsi család, nem igaz hogy senkinek nem jutott eszébe odafigyelni rá.

    Ő van az első képen, a kezéről lehet felismerni. Nem olyanok mint egy "normál" embernek általában, hanem olyan barnásak a körmei. Ezen a képen nem annyira feltűnő, de néztem több képet erről a sajtótájékoztatóról vagy mi volt ez, ahol látszik rendesen.

    Sejtettem hogy parókát hord egy ideje, miután levágatta rövidre , onnantól kezdődhetett a parókás időszak azt hiszem. De lehetséges hogy már az is az volt..
    Olyan helyes volt régebben... az az angyali arc, az a babapofi, az a gyönyörű mosoly:( Az az ártatlan hang amikor beszélt..
    Bár, megmondom őszintén nekem mindig tetszett, én annyira szeretem hogy az utóbbi pár évben amit lehetett látni, az sem borzasztott el különösebben. Persze láttam hogy már nem olyan szép, de nem zavart volna, ha lett alkalmam, ugyanúgy agyonpuszilgattam volna..

    Tarzan, hol találtál olyan videot, linkelnél egyet?

    Tegnapelőtt én is nézelődtem a youtubon, sok érdekesség van róla.

  • 2009.06.29 15:23:38NoAngel24

    lett volna alkalmam*

  • 2009.06.29 15:39:38szmoker

    "Persze láttam hogy már nem olyan szép, de nem zavart volna, ha lett alkalmam, ugyanúgy agyonpuszilgattam volna.."

    1, ez már a nekrofília határát súrolja
    2, mindenki roppant kíváncsi a nemi életedre.

  • 2009.06.29 15:41:13lifelike

    szornyu hogy valaki ugy eli le az eletet hogy allandoan basztatja az egesz vilag

  • 2009.06.29 15:42:12NoAngel24

    Fúj de bunkó vagy!! Szerettél te valaha valakit? Hm? Nem hiszem. Te hírből sem tudod mi az a szeretet. Sajnállak érte..

  • 2009.06.29 15:42:50NoAngel24

    Jah ez szmokernek szólt

  • 2009.06.29 15:45:06NoAngel24

    Plussz nézz utána mi az a nekrofilia. Nem azt írtam hogy a halott testet puszilgatnám. És akkor ezzel be is fejeztem, nem írok rád semmit.

  • 2009.06.29 16:05:32myname

    Azt a felvetést még sehol nem hallottam, hogy esetleg öngyilkos lett volna...
    Pedig akár az is beleférne egy sztár image-ébe, talán jobban, mint ez az értelmetlen, de várható következmény...

  • 2009.06.29 16:10:05johevi

    "andris|bandis
    Most nemazért, nem értek hozzá, de akkor jól értem, hogy ha a kórházban egy beteg meghal, és újra kell éleszteni, akkor az orvosok első dolga kéne legyen hogy lebasszák a földre és ott kezdik éleszteni???"

    Kórházban konkrátan hozzák a bikázót és azzal ütik ki.
    Jacko otthoi ágyát meg ne hasonlítsuk egy kórházi ággyal. Kórházi ágy egy deszkalap, míg Jacko ágyán meg kb félméteres amplitúdóval pattogtatták szegényt...

  • 2009.06.29 16:19:36sziszi15

    NoAngel24
    el sem hiszem, hogy van még egy ember rajtam kívül, akinek bejött Jacko. Mindenkitől azt hallgattam, hogy hogy néz ki, meg mindenféle fikázásokat, én pedig... szóval szerintem jó pasi volt és remek ember. Imádtam. :(

  • 2009.06.29 16:38:39merrily

    sajnálom hogy így lett vége, de ezek után jobb is neki, azt hiszem. nyugodjék békében.

  • 2009.06.29 16:40:43redballon

    nem tűnt fel a cikk írójának, hogy ezt az index már megírta???

  • 2009.06.29 16:41:52Lord_Cica

    Én azért szerettem, mert robottá tudott transzformálódni (http://www.youtube.com/watch?v=GHjlarr85nQ). Különben is a transzformerszek kispisták hozzá képest, hisz plasztikai sebészek egy egész generációja szerezhetett rajta tapasztalatokat. Micsoda önzetlen ember!

  • 2009.06.29 16:42:35bry

    ez a velvet.

  • 2009.06.29 16:44:39másutt

    rita, udv itt is.
    1 stone = 6,35029318 kilo
    8 stone = 50,8 kilo

  • 2009.06.29 16:53:35Lord_Cica

    2009.06.29 16:42:35 bry

    "This is madness!"

    "This is Velvet!"

    :)

  • 2009.06.29 17:08:44Nickon

    Mindig is sejtettem hogy kopasz, és parókája van. Túl vastagszálú, és dús volt a haj a fején, a korához képest. Höhö.

    :)

  • 2009.06.29 17:20:26liteoner1

    Azért jobb így neki hogy most derültek ki ezek az infók.

    Mindenki a halálával foglalkozik, ez meg...

  • 2009.06.29 17:22:42Sunlounger

    A report in The Sun gave harrowing details of the body, but we've learned the "autopsy report" was fabricated and completely false.

    Fake ... A Sun által közölt cikkeket totál felesleges idehozni. 100-szor szarabb, mint a Blikk, az pedig már elég komoly.

  • 2009.06.29 17:31:25pókerandi

    kacsaaaaaaaaaaaaa..... jól bekajáltátok! hahaha... szerncsétlenek, nem mindig csak fordítgatni kéne a különböző websitekon megjelent hireket hanem néha fizetni is értük! :DD

  • 2009.06.29 18:03:04.gereblye

    fogadjunk, hogy a doki korábban pornózott.

  • 2009.06.29 18:06:47.gereblye

    azért dzsekó így a végére egy darwin-díjat is bezsebelhetne, komoly heroinisták nem tudják ilyen aprólékos gonddal tönkretenni a porhüvelyüket.

    a feka, aki kihipózta magát, hogy fehér lehessen. édes istenem.

  • 2009.06.29 18:08:47suze

    Pókerandi, a fizetős MTI ugyanezt írja :)

    + nem csak a Sun, a Fox is ugyanezeket a részleteket hozza, ha kiderül, h hazudnak, azt is boldogan meg fogjuk írni

  • 2009.06.29 18:13:01sziszi15

    Redballon:nem tűnt fel a cikk írójának, hogy ezt az index már megírta???

    És ehhez mit szólsz?:
    Michael Jacksonnak leállt a szíve

    Leállt Michael Jackson szíve

    Ez két külön poszt volt és mindkettő a Velveten!!!

  • 2009.06.29 18:13:49sziszi15

    Hú, borzalmas volt ezeket ideírni. Még mindig nem akarom elhinni.

  • 2009.06.29 18:20:53sircharles

    Ahogy már előttem is írták, ez FAKE!!!
    Vegyétek már le, légyszi.

  • 2009.06.29 18:20:55Bruschetta

    Ez most kit érdekel?
    Jó zenész volt, ezért kell így meggyalázni a halála után?
    Inkább becsukom a szemem és befogom a fülem...

  • 2009.06.29 18:25:34suze

    Sziszi, a "két külön poszt" közül az első egy rövidhír volt, amit azonnal bedobtunk, amint jöttek az első hírek, nem sokkal később pedig jött a nagy cikk a részletekkel.

  • 2009.06.29 18:29:10Sunlounger

    Mi van a Fox-on?

    Ez amit a hivatalos boncolás után írtak:

    The source told FOX News investigators conducting the autopsy were also surprised at how healthy Jackson was.

    While he wasn't necessarily normal, he appeared to be stronger than they expected. Investigators were surprised to see significant scarring on his face, this being the first time they had seen Jackson without make-up.

    Fake az egész Sun faszság. Az MTI-t meg Borat után inkább hagyjuk ...

  • 2009.06.29 18:31:39Sunlounger

    Jól van úgy látom a TV2 meg a másik szar is beszopja. Ez a világ rendje 2009-ben. Hazudunk egy orbitális baszott nagyot és a láma balfaszok majd átveszik és hirdetik igeként.

  • 2009.06.29 18:35:14Madisonville

    Ha "kiszivárgott" a (kitalált) boncolási jegyzőkönyv, akkor jó lenne róla valami kép, mert a The Sun oldalán, csupán egy kép van MJ-ről, bejelölgetve.
    Nekem, csak egy jól átgondolt semminek tűnik.

    Az orvos meg csak nem volt annyira hülye, hogyha az ágy amin feküdt túl puha, ergo visszarúg, akkor lefektetik a földre.

  • 2009.06.29 18:44:56Sunlounger

    Hivatalosan is fake az egész:

    The Los Angeles County coroner just released the following statement:

    "The report that is being published did not come from this office. I don't know where the information came from, or who that information came from. It is not accurate. Some of it is totally false."

  • 2009.06.29 18:58:04másutt

    hat kerem, ha a ram bizott szigoruan titkos adatok, iratok kiszivarognanak, ezt mondanam en is, szorol szora.
    OK, bizonyitsak be, hogy nem 50 kilo volt, hanem 85, az a barsonyos fekete noi haj, az tenyleg az ove volt, es nem is ugy nezett ki, mint egy tuparna, csak C vitamint szedett, azt is csak ketnaponta!
    (szinte minden interview ismerosokkel es a hazban lakokkal, nanny, inas, stb azt konfirmalja, ami a fenti cikkben van)

  • 2009.06.29 19:06:24Nickon

    "z a barsonyos fekete noi haj, az tenyleg az ove volt" :DDDDDD

  • 2009.06.29 19:10:19suze

    jessz, megvan, köszi

    http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/06/29/tagadja_a_halottkem_jackson_boncolasi_jegyzokonyvenek_hitelesseget/

  • 2009.06.29 19:23:37suze

    másutt :DDD

  • 2009.06.29 19:39:21dave

    Nyugi, jonnek majd a fotok. A flow meg van tervezve, es meg nem kellenek az aduk a hirgyartashoz. Majd par nap mulva ha kezd hulni jackson.

  • 2009.06.29 19:41:06dave

    Amugy a tmz mar a vegrendeletet lobogtato hirtelen elokerulo ugyvedrol postol, aki jacko 3 hete berelt fel.

  • 2009.06.29 21:20:33Rocko-

    áhh, értem, szóval a moderálásommal elismertétek ap lágium tényét. köszönöm.

  • 2009.06.29 21:39:23,,nemistudom"

    szrtm az ön/gyilkosság teljesen érthető lenne
    nem ő lenne az első aki gazdag létére nem bírta volna elviselni a ,,szegénységet"
    amennyi adóssága volt... majd a biztosításai meg a emlék-biznisz kihúzzák a szarból a gyerkőcöket
    ez is egy módja a gondoskodásnak

  • 2009.06.29 22:01:41suze

    Rocko, minden forrás - köztük a "hivatalos" MTI is - a Sunra hivatkozva hozta, ahogy mi is, szó nincs plágiumról.

  • 2009.06.29 22:18:50itchy&scratchy

    http://edition.cnn.com/2009/SHOWBIZ/Music/06/28/BET.awards.show/index.html#cnnSTCVideo

    nem semmi ahogy a kedves apuka beszél az ügyről....
    nem csodálkoznék, ha a család tetette volna el láb alól, élőhalottnak gondolták, azért nem segítettek rajta...inkább megegyeztek a sonyval, aztán most majd dől a lé

  • 2009.06.29 22:45:14anett30

    "NoAngel24" és "sziszi15"!
    Akkor már 3-an vagyunk! Én is imádtam és lesz@rom, hogyan nézett ki! Még egy ilyen fura figura NEM lesz a földön! 2 pedofil botrány után és több mint 10 év kihagyás után úgy vették a rajongók a jegyeket, mint a cukrot! Még ezzel is rekordot döntött!!! És még milyen rekordokat fog dönteni halála után! Jó sok sláger: Thriller, Beat It, Dirty Diana, Smooth Criminal, They Don't really care about us, Earth Song, Give in to me, Black or white, Will you be there... vagy az a kurv@ SZEXI Naomi Cambell-es video (In the closet)
    http://www.youtube.com/watch?v=cupnsUDyjuA

    De szerintem ez az 50 koncert kamu volt. Biztos tudták, hogy nincs sok neki hátra, de leszervezték neki. Lehet, hogy azért, hogy boldog legyen, hogy még mindig szeretik és nem érdekli a rajongókat a pedofil botrány. Az a 2004-05-ös botrány nagyon betett neki. Aztán 2006-ban fellépett a VMA díjátadón. Elénekelt egy sorta We are the world-ből, de látni és hallani lehetett, hogy alig tud menni és nincs hangja!
    http://www.youtube.com/watch?v=y1ILXOePB9U

  • 2009.06.29 23:11:20anett30

    Ja! És nekem még Michael Jackson barbim is volt!!! (BETEGES MI???) :D És a szőke Barbie babám volt a csaja. Dögös cuccban! Nagyon menők voltak együtt! Még színpadot és mikrofon állványt is építettem neki LEGO-ból! :D
    Michael Forever!!!!!!

  • 2009.06.30 07:29:24badabing

    szerintem nem halt meg.
    annyira le volt már égve, hogy nem volt más mód a pénzszerzésre. (pl eladottt lemezek száma a halálhír után).
    Amerikában pedig el lehet tûnni utána

  • 2009.06.30 07:29:39killbill79

    anett30!
    Mondhatnám, hogy már 4en vagyunk, de ez nem lenne igaz! Mert több millióan szerettük, tiszteltük mind a munkásságát, mind azt amit képviselt és amilyen ember volt. Nekem kívül, belül tökéletes volt. Akik itt gusztustalan dolgokat írogatnak róla azok csak a bulvársajtóból ismerik, és soha sem vették a fáradságot, hogy utána olvassanak az életének és megpróbálják megérteni. Na de beszélek én itt össze-vissza manapság nem divat könyvet olvasni....a bulvár az meg szentírás, de megértek mindenkit. Itt egy hír jobb esetben áll 20 sorból, abból 2 a lényeg, egy könyv meg hosszabb...
    Lady Dianát is halála után ásták el, jöttek a nagy leleplező könyvek, ez Jackot sem fogja elkerülni, már azt várom mikor dobják be, hogy Teréz anya kurva volt....upsz most ötletet adtam...
    Ilyen undorító világban élünk. Jacko Kifizette a magyar srác májműtétjét....na ez kit érdekel, de, hogy kopaszon halt meg, és gyógyszert szedett.....öccccsém, de komoly...
    Megjegyzem, ha egy rákos beteget felboncolnak, nem kamilla tea lesz a gyomrába...

  • 2009.06.30 07:54:02Díjjja

    Tiszta orvos veszett el Bennetek!! :D

  • 2009.06.30 08:36:21koholmány

    Nagyon fontos kérdés: Ki az a TMZ ???

  • 2009.06.30 08:41:17lilla84

    killbill79!
    Akkor már 5-en vagyunk! Nekem is bejött! És lesz@rom, hogy nézett ki 40-50 éves korára! Csak nézzétek meg az In The Closet video klippet Naomi Canbell-el vagy a Dirty Diana-t!
    Amúgy meg már készül a botránykönyv! A volt felesége fog benne kitálalni és mindenfelé hangoztatja, hogy nem Jackson az igazi apjuk a gyerekeknek stb... Hülye kurv@!!! Legalább a temetést megvárhatta volna és utána jelentette volna be! Pénzhajhász ribanc!

  • 2009.06.30 08:42:15lilla84

    bocs! Campbell-t akartam írni!

  • 2009.06.30 09:17:33Mazsa-

    Persze, a dollármilliárdos sztár az szent és sérthetetlen. Az a rohadt család, az orvos, az őt körülvevők, azok tehetnek mindenről, igaz? Felnőtt emberről van(volt) szó, aki elvileg tud gondoskodni magáról. Miért kéne a családjának/orvosának/környezetének a nap 24 órájában pátyolgatni, mint valami szent tehenet?
    Ha nem lett volna egy aranybánya, ekkora tehetség, akkor már rég valami elmegyógyintézetben csücsült volna. Ilyen szinten fizikailag/lelkileg szétesettnek lenni még művészkörökben is igen ritka dolog.
    Ez pedig nem egy MJ emlékoldal, hanem egy hírportál, ahol meg lehet vitatni az aktuális híreket. Egymás vállán zokogni lehet valami aranykoszorús rajongói fórumon.

  • 2009.06.30 09:47:12hullámrészecske

    Mazsa, azért azt el kell fogadni, hogy vannak emberek, akik fokozott érzékenységgel bírnak (és ha valamiben nagyon tehetségesek, akkor belőlük lesznek ugye a művészek). Az ilyenekre igenis vigyázni kell, jobban odafigyelni rájuk. Például a családnak. Azoknak meg pláne, akik belőlük élnek, már csak anyagi megfontolásból is. Nézd meg a 80-as, 90-es évekbeli koncertfelvételeit, mennyire ég, az ember úgy érzi, ez az ember ott fog meghalni a fájdalomtól, olyan átéléssel ad elő. Az ilyen hőfok pusztít, hosszú távon különösen.

  • 2009.06.30 09:55:42little.ms.sunshine

    Mazsa!

    "Felnőtt emberről van(volt) szó, aki elvileg tud gondoskodni magáról. Miért kéne a családjának/orvosának/környezetének a nap 24 órájában pátyolgatni, mint valami szent tehenet?"

    Nem tudom, hány éves vagy és mivel foglalkozol, de remélem a TE családod, rokonságod odafigyel Rád és sztem nem esik rosszul, ha néhanapján felhív valamelyik hozzátartozód, h "Rád gondoltam, hogy vagy, mesélj!"
    Jacko gyermekkora óta pörgött és igensi 50 évesen is oda kellett volna figyelni rá és az apjának, testvéreinek meg kellett volna mondania a sok köcsögnek, akik üldözték, pletykáltak róla és kikészítették, hogy le lehet szállni róla. Szerintem. Nem volt tökéletes, ez tény. De figyelni kellett volna rá, ahogy minden egészséges családban ezt teszik az emberrel.

  • 2009.06.30 10:32:29anett30

    Nem biztos, hogy olyan jóban volt a családjával. Halála után az anyja hívta a dadát, hogy hol van eldugva a készpénz! Apuci neg nyilatkozott, de valahogy látni lehetett az arcán, hogy jobb nekik halva, mint ez az utóbbi 10 év vegetálás lóvé és siker nélkül! Még az is meglepő, hogy 50 évet élt. Amiket nyilatkozott, hogy az apja hogyan verte őket. Aztán az a sok plasztikai műtét (én imádtam a műtétek után azt a baba arcát)... még csoda hogy nem vitték dili házba. Ő valahogy megmaradt lelkileg gyereknek. Olyan kis naív volt. Aztán az orvosok/plasztikai sebészek is jól legomboltak róla egy rakás pénzt. Jól kihasználták és aki erre sajnos fogékony...

    "little.ms.sunshine"!
    Írtad, hogy: "figyelni kellett volna rá, ahogy minden egészséges családban ezt teszik az emberrel"
    Hát szerintem neki k...rvára nem volt egészséges a családja!
    Van egy száma,a "Who Is It". Ott arról énekel, hogy: "adtam neki pénzt... mindent adtam neki... ki ez?... az egyik barátom... ki ez?... a testvérem..."
    Hát lehet, hogy egy dalban énekelte el, hogy sajnos a családja is csak a pénzt látja benne. :(
    Vagy a "They don't care about us", ami a gyermekmolesztálási ügy után íródott és ott me arról énekel, hogy hagyják már őt békén, van 2 gyereke + egy felesége, akik szeretik, ő csak egy áldozat vagy ez az idézet belőle:
    "Beat me, hate me
    You can never break me"
    Vagyis rühellhetik, de őt nem fogják akkor sem megtörni stb...
    Istenem! Ez a dal annyira a szívéből jön, mint a színpadon az előadásmódja (pl. Dirty Diana video klip! WOW!)

  • 2009.06.30 10:59:56lilla84

    Michael Jacson saját maga írta (többnyire) a dalait, saját maga találta ki az öltözékét, saját maga rendezte a koreográfiáját! Egy Britney Spears, Justin Timberlake, Rihanna vagy Madonna segge alá rakják a dalszöveget, koreográfusuk van és stylistjuk! Valahol olvastam, hogy Madonna büszkén nyilatkozta, hogy ő írta a Hung Up-ot (aminek a zenéjét az ABBÁtól koppintotta):
    "Waiting for your call
    baby night and day
    I'm fed up
    I'm tired of waiting on you"

    "Várom a hívásodat éjjel nappal bébi, elegem van, belefáradtam, hogy rád várjak..." NO COMENT!!! És akkor még 3-szor elénekli a refrént és ennyi a szöveg! Kreatív!

  • 2009.06.30 11:02:53lilla84

    BOCS! no comment-et akartam írni! :D

  • 2009.06.30 11:32:04Kukutyin

    Istenem, en sezertem volna a baratja lenni!Bennem megbizhatott volna.
    Barki barmit mond, a csaladja hibaja a halala!Ez egyertelmu.Ha valaki gyogyszerfuggo, az mar nem latja realisan a dolgokat, es az orvosok csak a munkajukat vegeztek, mivel Amerikaban sajnos az az erdek, hogy minel dragabb, minek erosebb gyogyszert irjanak fel a paciensnek.

  • 2009.06.30 11:38:30Kukutyin

    Mellesleg, Sziszi, és NoAngel24 nekem is tetszett Michael.Olyan ártatlan volt az arca, és tényleg a hangja is.

  • 2009.06.30 15:29:23lilla84

    Ez az 50-es szám nagyon betett Jacko-nak!
    - 50 éves
    - 50 koncert
    - 50 kiló
    Michael Forever!!!

  • 2009.07.01 00:25:54kiszcitrom

    Sziasztok!
    Én is nagyon kedveltem Jacksont és nagyon szeretem még most is(az Ő zenéjén nőttem fel),és nagyon megviselt a halálhíre!Ő nem az az ember volt,aki csak jártatta a száját,hanem tett is valamit a Földért,és az emberekért!
    ...Mit szóltok ahhoz,amit az a szemét Hajdú Péter honlapján talált a Vasárnapi ász?Gondolom láttátok Ti is!Idézem ,,Állítólag szegény Jackót öt mentő vitte el,annyira szétesett"
    Másnak a halálán tud poénkodni,de arra nem gondol,hogy az övén hányan fognak hálát adni Istennek,hogy végre magához szólította,már ha egyáltalán Istennek kell egy ilyen szarházi hulladék!Mindenkit állandóan kritizál,de arra nincs esze,hogy a saját háza táján sepregessen egy kicsit!!!
    ...Michael Jackson pedig nem egy egyszerű Király,hanem a KIRÁLYOK KIRÁLYA!!!Forever

  • 2009.07.01 09:37:49lilla84

    A világon (szerintem ezt túlzás nélkül mondhatom) szinte mindenki tudja, hogy ki az a MICHAEL JACKSON!!! De azt csak mi magyarok tudjuk, hogy ki az a gusztustalan pasas, aki úgy néz ki, mint egy jóllakott kölyök a menzáról, vagyis a hajdú péter (és direkt csupa kisbetűvel). Már akkor bebizonyította, hogy milyen gerinctelen, amikor az Albert Györgyit fikázta/alázta! Egy igazi férfi/úriember ilyet nem tesz! Nem csinál gúnyt egy esetlen, gyenge, beteg nőből, aki mellesleg jóval többet ért (könyvet írt, anyanyelvi szinten beszélt angolul, ezerszer jobban vezetett műsort...), mint ez a senkiházi peti!!!

  • 2009.07.01 09:42:12anett30

    Én Michael Jackson zenéjén nőttem fel és igenis jó pasi volt (Dirty Diana video vagy a In The Closet...)!!! Egy LEGENDA!!! De ez a Hajdú tényleg úgy néz ki, mint egy jóllakott ovodás a menzáról. Fiatalon is gusztustalan és kövér! Fúj! Nem kell!
    Az meg, hogy hogyan is nézett ki Michael 50 éves korára lesz@rom!!! Ő egy legenda!!!

  • 2009.07.01 16:54:15hamumaci

    Valóban nagy ember volt, de azért az nem példamutató, hogy nem tudott havi egy, de inkább tíz millió dollárból megélni.

  • 2009.07.01 20:15:55sziszi15

    Persze, h jó pasi volt!!!
    Végre egyre többen vagyunk, akik nem gyalázzuk, hanem még mindig szeretjük és tiszteljük!!! Annyira örülök nektek!!! :):)

  • 2009.07.01 20:17:30sziszi15

    suze
    bocsi, időnként logikátlan vagyok. :)

  • 2009.07.01 23:36:10kiszcitrom

    Én azt hiszem(vagy legalábbis bízom benne),hogy ez örökre így lesz!!Hogy örökké szeretni,és tisztelni fogjuk,és soha,még egy percre sem feledkezünk meg RÓLA,a Királyról,az Istenről...
    Van egy 8 hónapos kislányom,és amikor nagyon elszomorodok(mint most is),akkor vigasztalóan,édesen,kedvesen,mintha azt mondaná,hogy anya kérlek ne sírj,rám mosolyog!!
    Biztos érzi,hogy valami megváltozott,valami nem gömbölyű!
    Nem tudom,hogy meddig leszek még depis... Ti is azok vagytok?

  • 2009.07.02 01:20:55Voight

    Egyszerűen meg kell hallgatni a:
    Blood on the dance floor - Morphine

    "Demerol
    Demerol
    Oh God he's taking Demerol
    Demerol
    Demerol
    Oh God he's taking Demerol"

    Ja és ez 1997-es évből

  • 2009.07.02 14:53:16Naumila

    Jajj kiszcitrom, én sem tudom mennyi ideig leszek depis...Valami TÉNYLEG megváltozott.

    Viszont nézzétek mit találtam, meg kell, hogy osszam veletek:

    "...abruptly left a department store tonight. Every TV and stereo on display were synched together blasting Michael Jackson. Hit after hit. I caught the eye of another customer waiting in line like myself, a woman about my age somewhere in her forties-- the songs played pretty much spanned across our entire life times. Tears rolled down her cheeks I think before she even knew she was crying. I had to get outta there--quick."

    Ezt egy pasi írta. Nem bírtam én sem sírás nélkül. Ti mit gondoltok?

  • 2009.07.02 15:35:46lebowskina

    ki azt az idiota aki barmit is elhisz egy olyan ujsságnak mint a The Sun????!!!!
    borzaszto, hogy emberek mit el nem hisznek, pont ez tette tonkre MJ t is. Es emberek merték Whacko Jacko nak hivni azt a geniuszt aki megirta az earth songot, a man in the mirrirort , a heal the world ot, dont care about us t, a zou are not alone t es meg sorolhatnám.
    vagyona nagyreszet jotekonykodásra koltotte. es az emberek nagyresze csak annyit latott belole hogy plasztikai sebeszhez jár. és?
    remelem most távozása után megertik az uzenetet jobban az emberek.
    csak sajnos nem maradt mas aki enekelje az earth songot....

  • 2009.07.02 15:37:33lebowskina

    felháboritó hogy egy olyan megbizhatatlan mocsok pletyka lap mint a THE SUN bárkinek is elfogadhato informaciokent szolgál!!!!!!!!!!!

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés