Valódi Jackson boncolási jegyzőkönyve

2009. július 2., csütörtök 20:28
A benne foglalt horrorisztikus részleteket legalábbis megerősítette a család ügyvédje. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy az énekes súlyos gyógyszerfüggősége miatt halt meg, családja viszont lehet, hogy mégse csak adósságokat örököl.

A Michael Jackson halála kapcsán körvonalazódó botrányos gyógyszerkezelés nyomozásába a rendőrség felkérésére már a DEA, a gyógyszerekkel való visszaélések kivizsgálására létrehozott szövetségi hivatal is beszállt - írja a TMZ.com amerikai hírportál. A komoly fájdalomcsillapító-, nyugtató- és antidepresszáns-készlet mellett a rendőrség egy Propofol nevű altatószert is talált az ismételt házkutatáskor Jackson bérelt Los Angeles-i lakásában: ezt a szert kifejezetten csakis klinikai körülmények közt, anesztéziához, tehát műtétes altatásokhoz használják, és intravénásan kell beadni. A TMZ magyarázata szerint Jacko annyira odavolt a szerért, hogy orvosainak a legkisebb beavatkozásokhoz is el kellett őt altatniuk, a legfrissebb infók szerint pedig – az eddigi Demerol-injekciós verzió mellett/helyett – azt állítják, az énekes Propofolt (is?) kapott halála előtt.

07-jacko

Mivel az altatás egy egészséges szervezetnek is nagy megterhelést jelent, a Propofol ilyen mérvű használata az állítólag lerobbant egészségű Jackónál szinte törvényszerűen okozhatott szívleállást – ami egyébként a szer egyik leggyakoribb mellékhatása –, csak épp a páciensnek klinikai körülmények közt, egy műtét közben sokkal jobbak az esélyei a gyors, szakszerű és eredményes újraélesztésre.

Jackson több álnevet is használt a havi 50 ezer dollár (kb tízmillió forint) összegű gyógyszerszükségletének receptjeihez: az Omar Arnold mellett Jack London névre is írtak fel neki orvosai fájdalomcsillapítókat - írja a TMZ hírportál. Értesüléseik szerint az sem volt ritka, hogy orvosai telefonon szóltak oda a közeli patikába, ahol még a receptet is kiállították a kézbesítővel küldött gyógyszerszállítmány mellé, üresen hagyva a páciens nevét. A hírportál a Mickey Fine patika kézbesítőjét is megtalálta – ez az a cég, ami 2007-ben beperelte Jackót egy százezer dolláros kifizetetlen gyógyszerszámla miatt –, aki elismerte, hogy annak idején rendszeresen vitt szállítmányokat az énekes családjának encinói birtokára, bár „nem tudni, kinek, mert a receptek több névre szóltak”.

Valódi a boncolási jegyzőkönyv

Ugyancsak a TMZ állítja, hogy Jackson testén valóban rengeteg tűnyomot találtak a halottkémi vizsgálatok, ami szintén alátámasztja a gyógyszerfüggőség teóriáját. A második, független boncolás emellett szintén kizárta a „gyanús körülményeket”, amelyekre az énekes édesapja, Joe Jackson addig célozgatott.

000T TRPar2634184

A család ügyvédje a Sunnak nyilatkozva azt is elmondta: a halottkém személyesen az énekes édesanyjának számolt be a második boncolás eredményeiről, melyek összhangban állnak az első, hivatalos boncolás konklúziójával, sőt a Sun által korábban nyilvánosságra hozott, majd a halottkém által gyorsan hamisnak kikiáltott boncolási jegyzőkönyv-részleteket is hitelesítik.

„A boncolási jelentés több különféle jellegzetes sebhelyet és sérülést azonosított Michael Jackson holttestén” – tájékoztatta Brian Oxman, a család ügyvédje a Sunt. „Először is ott a négy injekciónyom a szíve körül. Ezek valóban ott vannak, én is láttam. A súlyát illetőleg – nos, tudtuk mindannyian, hogy nagyon sovány. A kopaszságról annyit, hogy Michaelnek van egy jellegzetes folt a feje oldalán. A hat évvel idősebb bátyja feje is hasonlóan pihés, mert kopaszodik, és neki is festenie kell. Az meg, hogy a gyomrában csak tablettákat találtak – hát igen, tudtuk, hogy sok gyógyszert szed. Ezt senki nem is tagadta” – vette sorra Oxman a Sun korábi tényközléseit, melyeket az első boncolást végző halottkém akkor „részben hamisnak” nyilvánított, és tagadta, hogy a részletek tőlük szivárogtak volna ki.

A Bashir-film ölte meg

Egykori menedzsere, Dieter Wiesner – aki 1996 és 2003 közt dolgozott az énekessel - a Sunnak nyilatkozva beszélt arról, hogy tudomása szerint Jackson 2003-ban indult el a lejtőn, gyógyszerfüggősége ekkor vette át az irányítást. Wiesner szerint minderről Martin Bashir dokumentumfilmje, a Living With Michael Jackson tehet, melynek bemutatása óriási botrányba sodorta az énekest: ezután indult ellene a második vizsgálat pedofilvádak miatt.

Jackson ebben a filmben eredetileg tisztázni szerette volna magát a korábbi, 1993-as pedofilvádak alól, beszélt arról, hogy igen, szeret gyerekekkel egy ágyban aludni, de ez teljesen ártatlan dolog, nincs benne semmi kivetnivaló. A közvélemény azonban nem volt megértő, a film fogadtatása pedig Jacksont „teljesen összetörte. Kinyírta. Sokáig tartott, míg meghalt, de akkor éjjel kezdődött” – véli Wiesner. „Addig a gyógyszerek csak támaszt jelentettek, de ezután már nélkülözhetetlenné váltak. Átsegítették a nappalokon és az álmatlan éjszakákon. Az emberei pedig, akik ellátták ezekkel, pontosan tudták, mit csinálnak. Nem szabadott volna, hogy ezt tegyék. Sose felejtem el, ahogy Neverlandben egyszer kijött a konyhába, hogy egyen valamit, és képtelen volt a villával beletalálni a szájába. Szívszaggató volt, mintha valami hibás robotot néznék: itt ez a fickó, a világ egyik legtehetségesebb embere, és enni is képtelen, annyira hülyére van gyógyszerezve”.

A sokoldalú bőrgyógyászt is kihallgatják

A rendőrség a Jackson halálakor jelenlévő dr. Murray-n kívül az énekes egy másik orvosát is kihallgatta már tanúként, és beidézték dr. Arnold Klein bőrgyógyászt is, aki évtizedek óta kezelte az énekest vitiligója és egyéb problémái miatt. Klein a gyógyszerek miatti nyomozáson kívül más miatt is képbe került: a US magazine azt állítja, ő volt Jackson gyermekeinek spermadonorja. Ezt egyelőre a család részéről senki nem cáfolta; ráadásul az orvos asszisztense volt eredetileg Debbie Rowe, az énekes exneje, aki egyes források szerint csak béranyja, mások szerint biológiai anyja is a két nagyobb gyereknek. A Jackson-gyerekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy nem Jackson a vér szerinti apjuk.

Kiadatlan dalok az örökségben

Szerdán végre az énekes érvényes végrendeletét is benyújtották az illetékes bírósághoz: eszerint minden vagyonát a Michael Jackson Családi Alapítvány örökli, melynek kedvezményezettjei három gyermeke Prince Michael, Paris Michael Katerine, és Prince Michael Joseph II., valamint édesanyja, Katerine Jackson. A végrendeletben apját nem említi, és kategorikusan kijelenti, hogy nejétől, Debbie Rowe-tól már elvált, és az asszony semmilyen utólagos követelést nem támaszthat az örökösökkel szemben.

goff jackson 050309 61

A több mint 400 millió dolláros adóssággal elhunyt Jackson családjának helyzetén segíthet, hogy állítólag évekre elegendő, eddig még kiadatlan dal maradt utána - írja a Független Hírügynökség. Ezt Tommy Mottola állítja, aki aki a Sony lemezkiadó főnöke volt 1998-tól 2003-ig. A felvételek között olyan dalok is vannak, amelyek Jacko korábbi albumaira készültek, de helyhiány nem kerültek fel a nagylemezekre, és vannak olyan zenék is, amelyeket a múlt csütörtökön elhunyt popsztár nemrég vett fel a szenegáli Akonnal és a Black Eyed Peas frontemberével, Will.I.Am-mel.

A volt lemezcég-főnök szerint "a dalok brilliánsak és egy zenei géniusz nyomait viselik magukon". Mottola hozzátette: szerinte több kiadatlan dala volt Jacksonnak, mint Elvis Presleynek.

Death sells

Michael Jackson halála óta világszerte rekordokat dönt albumainak és dalainak az eladása. A Number Ones, az Essential Michael Jackson és a Thriller albumok már ezen a héten is a legjobban keresett nagylemezeknek számítanak az Egyesült Államokban, és csak Amerikában 2,3 millió Michael Jackson-dalt töltöttek le legálisan az internetezők alig egy hét alatt.

Michael Jackson legutóbb 2001-ben jelentetett meg egy nagylemezt Invincible (Legyőzhetetlen) címmel, de azóta is több felvételt készített. Tavaly jelent meg a Thriller újrakiadása, az album megjelenésének 25. évfordulójára. Ezen az eredeti számok mellett egy új dal is volt For All Time címmel. A Black Eyed Peas tagja, Will.I.Am a héten azt nyilatkozta, hogy Jackson halála előtt több közös dalt is rögzítettek, amelyek Jackson stúdiójában lehetnek. Akon pedig éppen Jacko londoni visszatérő turnéja után kezdett volna közös munkába az énekessel. A szenegáli előadó több interjúban is elmondta, eddig csak egy dalt fejeztek be, ezek közül a Hold My Hand (Fogd meg a kezem) tavaly kis is került az internetre. De Akon felénekelt Jacksonnal több dalrészletet, amelyek egy egész nagylemezt is kitehetnek.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Michael Jackson halálát emberölésként kezelik - 2009.07.15.
A rendőrség szerint az énekes orvosa, Conrad Murray adta be a végzetes injekciót.

Kommentek

  • 2009.07.02 20:56:37Amirah

    gondolom, aki gyógyszerezi magát, tudja mit csinál (legalábbis az elején)

  • 2009.07.02 21:03:03zekszel

    Még a legkomolyabb ellenségemnek sem kívánnám ezt az életet...

  • 2009.07.02 21:08:17naaaneee

    "a dalok brilliánsok" - ez nagggyon vicces! esetleg gyémántok is?? (brilliánsak, esetleg.. a brilliánsok, az mást jelent)

  • 2009.07.02 21:21:44A nép fia

    Még olvasni is rossz volt... Nagyon sajnálom ezt a fazont.
    Nem hiszem, hogy ép eszű emberek, akik körülötte voltak, nem tudtak szólni rendes orvosnak, vagy bárkinek. Ez az állapot évek óta tarthatatlan lehetett, de hát most mit lehet tenni? Biztos fől a fejük, hogy meghalt az aranytojást tojó tyúk.
    Szívből sajnálom ezt az embert. Őszintén remélem, hogy lelke most megnyugvást talál majd.

  • 2009.07.02 21:22:17The Inconvenient Truth

    Rettenetes.
    Ha 1000 évig élek sem leszek képes felfogni, hogy zsenik, akiknek ennyi adatott tehetségből, szeretetből és - ne legyünk álszentek - pénzből, hogyan képesek ilyen silányul élni (és halni, nem mellesleg).
    Ettől függetlenül R.I.P., nyilván.

  • 2009.07.02 21:25:03Fukar vőlegény

    Graffiti:
    ELVIS ÉL!
    Alatta:
    A HÜLYÉK MEG ELTEMETTÉK CSÓRIKÁMAT.....
    :-)))))))

  • 2009.07.02 21:25:14rollerpig

    ez a legrosszabb, amikor a "hulláját" az utolso darabokra is széttépik és pénzé teszik:(
    megérdemelné hogy tényleg békében pihenjen.

  • 2009.07.02 21:29:21roth_ur

    "eddig csak egy dalt fejeztek be, ezek közül a Hold My Hand (Fogd meg a kezem) tavaly kis is került az internetre"

    hű, bizonyára véletlen volt, hogy az egy közül épp erre esett a választás:-))

  • 2009.07.02 21:39:14Rosszindulatú Vászka

    Nekem a diszkókorszak egy rémálom volt és nem akarok róla beszélni :P

    Ennek ellenére, holott sohasenem hallgatnám Dzsakót önszántamból, csak méltatni tudom tejjesítményét, mai szemmel sem avittosak a klippjei, vérprofi volt. Ütős cuccok azok, azt el köll ismerni. Tudott a srác. Volt benne kaki.

    A többi meg kofalárma. Sztem.

  • 2009.07.02 21:41:57NoAngel24

    Istenem, Ő már tudhatta előre hogy ez lesz..

    DEMEROL Oh God he's taking DEMEROL

    http://www.youtube.com/watch?v=AYzolk3_r50&feature=related

    A teljes verzió itt:
    http://www.youtube.com/watch?v=mXAjmIhPAMY

  • 2009.07.02 21:49:52JohnnyB

    Már nem azért, de az utolsó kép nagyon igénytelen photoshop munka. A haj, a mikrofon csak úgy ordít róla. Lehet tényleg halott már 2 éve?

  • 2009.07.02 22:01:22stn

    egy pedofillal kevesebb...

  • 2009.07.02 22:07:14NoAngel24

    Fárasztó a pedofilozás!
    A gyerek beismerte a napokban M.J. halála után hogy HAZUGSÁG VOLT AZ EGÉSZ ÉS CSAK A PÉNZRŐL SZÓLT, AZ APJA BUJTATTA FEL RÁ HOGY MIKET MONDJON. Olvass sokat, informálódj! 2009 van ember!
    példának egy oldal:
    http://trashselector.com/evan-chandler-i-lied-for-my-father-im-sorry-michael/

    A pár évvel ezelőtti esetnél pedig, a gyerek anyja börtönben ül többszörös csalásért, máshonnan is próbált pénzt kicsalni, ennyit erről.

  • 2009.07.02 22:15:24Dimerta

    Megkönnyeztem,amikor arról kérdezik mit tett vele az Apja gyerekkorában,az ilyen szülőnek börtönben lenne a helye!!!!!
    Michael csodálatosan naív és ártatlan ember volt,remélem most már békét talál!

  • 2009.07.02 22:19:09kacaj hangosan

    képzeljétek, ma hallottam egy olyat az ismerősi körömben, hogy az idős anyuka együtt alszik a felnőtt lányával egy ágyban ,ha átjön meglátogatni az anyját, mert csak ugy tud a lány elaludni, ha az anyja mellett van...most akkor ez az anya is pedofil????

  • 2009.07.02 22:24:17NoAngel24

    Én ezt a videot ajánlanám a szkeptikusoknak, ebben a videoban sok kérdés felmerül, amire ott a válasz is, csak meg kell érteni. Több részből áll, de ez az egyik legérdekesebb.

    http://www.youtube.com/watch?v=zydAxiJt1YE&feature=topvideos

  • 2009.07.02 22:34:34Timibon

    ezt a pedofil dolgot felejtsük már el...AKI VESZI A FÁRADTSÁGOT ÉS KOMMENTEL az nézzen és értsen meg egy-eg interjút vele.....
    ....Michael jackson Pán Péter embeeeeeer!!!

  • 2009.07.02 22:35:55Timibon

    örök gyerek...ártatlan lélekkel és hihetetlen Isteni őserővel.....százávente egyszer látsz majd még egy ilyen CSILLAGOT..!

  • 2009.07.02 22:36:59Timibon

    ...és inkább örülj, hogy egy században élhettél vele, ugyana a nap kelt fel számodra is, mint neki....
    gondolkozz.....!!!

  • 2009.07.02 22:37:51Timibon

    ...és inkább örülj, hogy egy században élhettél vele, ugyanaz a nap kelt fel számodra is, mint neki....
    gondolkozz.....!!!

  • 2009.07.02 22:41:36szcsongor

    hagyjátok, stn biztos csak így tud kielégülni... :)

  • 2009.07.02 22:59:56true love

    szerintem el kellene mostmár feledni a vádaskodásokat vele szemben,és emlékzni rá nagyon sokat!!!

  • 2009.07.02 23:03:24NoAngel24

    Meghallgattam vagy 5x a morphine c. számot, és ez megy a fejemben, nem tudok túllépni rajta. Megjósolta a halálát.. a szívem szakad meg 2.48-nál.
    Basszus, üvöltött a segítségért, mégsem hallotta meg senki. Saját magáról énekel mint máskor is, őszintén. És senkinek nem esett le a tantusz.
    ÁÁÁÁ ez nekem sok..

    http://www.youtube.com/watch?v=mXAjmIhPAMY

  • 2009.07.02 23:20:48cöcke

    2009.07.02 23:03:24NoAngel24
    Naaaa,azért nehogy kinyírd magad!

  • 2009.07.02 23:28:16Dimerta

    NoAngel24, igazad van! :(

  • 2009.07.02 23:28:33NoAngel24

    Fúúj!
    Egyesek képesek csak azért bejelentkezni hogy beszóljanak a másiknak! Fúj!
    Asszem nincs miért szégyeljem magam, csak mert őszintén szeretek valakit és le is írom egy fórumon.
    Te meg csinálod itt magad , inkább bújj el az óladba te üres, lelketlen paraszt, ne reklámozd mekkora seggfej vagy! Azt hiszed vicces voltál.. de nagyon beszóltál.. le vagyok oltva ,aztaaaa... mintha valakit megbántottam volna. Unatkozol mi? GET A LIFE MORON!

  • 2009.07.02 23:30:37momo65

    -a kb.22 órai kommentem eltünt -helyette csak ennyi:
    remélem Isten megbünteti az:
    -apját, aki belesodorta,
    -az anyját, aki hagyta,
    -az orvosát aki hagyta fél óráig kicsúszni az idõbõl...

  • 2009.07.02 23:33:55PicÚr

    Ezt az életet senkinek nem kívánnám. Szerintem hihetetlenül szeretet hiányos lehetett és rengetegen csak kihasználták. Valószínűleg nem egy orvos is volt köztük.
    Sajnálom szegényt.
    A dalok viszont biztos nagyszerűek!

  • 2009.07.02 23:38:57_Geri_

    De kedves újságírók, baszki, tényleg nem olvassátok át ezeket a cikkeket? Már bocsánat.

  • 2009.07.02 23:41:45naaaneee

    Geri, nem. egyik sem teszi...

  • 2009.07.02 23:52:33NoAngel24

    Video arról a bizonyos próbáról:

    http://edition.cnn.com/2009/SHOWBIZ/Music/07/02/jackson.wrap/index.html


    Nem én találtam, egy másik felhasználó linkelte be a photoshopposnak és 10 évvel ezelőttinek titulált képek posztjához, gondoltam berakom ide is, hátha többen megnézik. Itt a bizonyíték hogy mennyire friss felvételek, 2 nappal "előtte"..

  • 2009.07.03 00:14:28changebug

    klonozzak, lenyomja a koncerteket, azt jol van.

  • 2009.07.03 00:30:33balab

    akkoris kilógatta a SAJÁT gyerekét az erkélyen... amúgy RIP

  • 2009.07.03 01:50:30aniko93

    minnel többet olvasok jackorol annal inkabb tervezem hogy beszerzek egy kutyat es elköltözöm valami erdöbe egy kunyhóba...ez az egesz vilag egy megbaszott szar es az emberek benne szörnyetegek.gyomorforgató az OK! cimlapja a nyilvános ravatalozás a csávó aki Jackson halála után ker bocsánatot az apja közömbössége a BET díjátadon.Nincs semmi meglepő Jacko halálában aki egy zavartlelkű oriás gyerek.Megis mi lesz valakiből aki a szinpadon probál felnőni, bántalmazzák komoly önkép zavarban szenved jót tenne a világgal és minden tettére vád a válasz.Énis demerolt pumpálnék magamba...
    Meghallt vele együtt a pop és én nem vagyok Jacko rajongó de esküszöm a könnyem is kicsordult a német speigel magazin cilapja láttán.A MAGÁNY KIRÁLYA

  • 2009.07.03 02:27:10Contessa 1

    Nem tudom túltenni magam, rajta , állandóan ő jár a fejemben. Imádtam a számait, nagy zenei zseni volt,és szörnyű élete, amit nagyon sokan láttak, és mégsem segített neki senki. Rohadt szomorú világ ez!! Csak szeretetre vágyott , mint egy kisgyerek, de sosem kapta meg, csak a rajongói szerették, de azok hála Istennek jó sokan vannak, így örökké élni fog,mint Elvis! A két KIRÁLY már együtt zenél!! Nyugodjon békében, remélem nem szenvedett sokat, mikor Isten magához szólította.

  • 2009.07.03 02:29:18morrisal_

    Az a helyzet, hogy a pedofilok egyik ismérve, hogy SOHA nem beszélnek a gyerekekről fűződő kapcsolatukról, mert tudják, hogy "rosszat" csinálnak. Egy vérbeli pedo soha nem jelentené ki nagy nyilvánosság előtt, mennyire normális gyerekekkel aludni. Inkább minden erejével azon lenne, nehogy valaki észrevegye.
    Ennyit erről.

    olyan meg, hogy "önkép-zavar", szerintem nem nagyon van. létezik "önértékelési zavar", meg "torz énkép", de önkép-zavar... ez ilyen bugyuta kitaláció. utóbb dr. Zacher Gábor szájából hallottam. elég szomorú.

  • 2009.07.03 02:32:16morrisal_

    nabazz, jó sok hibát ejtettem... késő van és nem javítok.

  • 2009.07.03 02:52:29theEngineer

    So what? The freak is dead. Good riddens.

  • 2009.07.03 05:23:24varrat

    Az a sajna, hogy az igazi NAGYOK mind így mennek el. Gyógyszerek, kábítószer.
    Lásd: Elvis P., Marilyn M., Judy Garland,...stb.
    Még J.F.Kennedy is gyógyszerfüggő volt.
    Mindannyian a maguk területén zsenik voltak, egyszeriek és pótolhatatlanok!

  • 2009.07.03 08:42:57serpentin

    ha nem csinálták volna, ez a sok zseniális alkotás sem született volna

  • 2009.07.03 09:04:40Bogyó_baba

    "de helyhiány nem kerültek fel a nagylemezekre"

    ez így nem értelmes

    Őszintén sajnálom ezt az embert, és biztosan nagyon rossz így felnőni, semmi gyerekkor, csak munka és hajtás és megfelelési kényszer :(

    Bár kétségtelen, hogy a sors akarta így, és sokat adott a világnak a zenéjével.

  • 2009.07.03 09:15:51Rose84

    he's crying for help, but nobaody heard him, that's so sad. But michael, u will live for ever and ever in our hearts!!!

    Link:
    http://www.youtube.com/watch?v=mXAjmIhPAMY

  • 2009.07.03 09:19:49Pillangó89

    ha ennyire gyógyszerfüggő volt h birta volna azt a koncertsorozatot?

  • 2009.07.03 09:45:58joeperry

    "Értesüléseink szerint..." A CNN elbújhat a Velvet.hu mögött.

  • 2009.07.03 09:57:48Shrekova

    "A szenegáli előadó több interjúban is elmondta, eddig csak egy dalt fejeztek be, ezek közül a Hold My Hand (Fogd meg a kezem) tavaly kis is került az internetre."
    csak nekem tűnik fel h ez a mondat abszolute értelmetlen? A közül talán több dologból való választásra utal, míg előtte egy dalról van szó.
    Imádom az indexet, de egyre jobban aljasodtok, legalább olvasnátok át még1x.

  • 2009.07.03 10:02:40gabcigirl

    Szegény, tényleg nagyon sajnálom, hogy tehetséges ember létére ilyen kutya sors jutott neki és ennyi vérszopó pojácával volt körülvéve, akik csak a pénzét akarták megkaparintani. Még most is.

    Apuka meg-aki nem mellesleg gyerekként molesztálta szinte az összes saját gyerekét a Jakson 5-ban is -meg diadalittasan ácsorog, meg az a legfontosabb dolga, hogy a pár napja halott fia számaiból válogatáslemezt rakjon össze. Undorítóak.

    Ennek az egésznek az előnye-ha van egyáltalán-legalább annyi, hogy nem Győzikéről és Tüncikéről kell itt olvasni, hanem olyanról, aki tényleg sztár(volt.)

  • 2009.07.03 10:06:23johnny29

    "2009.07.02 22:01:22stn
    egy pedofillal kevesebb..."

    Amikor majd te is meghalsz, egy tudatlan, erzeketlen, gonosz lelku alakkal lesz kevesebb ezen a foldon...

    Michael Jackson orokke elni fog az emberek sziveben, emlekeiben! A zeneje halhatatlan!!!

  • 2009.07.03 10:37:16Búgócsiga

    megnéztem a videót a kempinski előtti verrasztásról. hát...... én is szerettem a zenéjét, de nem akadtam ki a halálán. nem volt komplett az ürge. mindent összevetve, káros a hatása. sokan rajongtak érte, ő meg kisfiúkat kúrt seggbe. ezek a
    rajongók a videón valószínűleg azt gondolják, hogy ez egy teljesen elfogadható,
    tolerálható magatartás. meg vagyok döbbenve es fel vagyok háborodva,
    amiért egyesek szinte szentként tisztelik, bár szerintem kevés ilyen idióta van mint ezen a videón.

  • 2009.07.03 10:40:29hulyemagyar

    2009.07.03 10:37:16Búgócsiga

    Apám, te mit fogsz ezért a seggbekúros dumáért itt kapni! :)

  • 2009.07.03 10:48:45Kukutyin

    Búgócsiga, téged kúrjanak seggbe egymás után 10-szer!!Ezt kívánom neked sok szeretettel, te BAROM, SEGGFEJ!!!!!
    Hány éves vagy?Mit tudsz Michael-ről?Olvastad az életrajzát?VAgy az elmúlt 1 hétben róla megjelent bármelyik cikket is???????!!!

  • 2009.07.03 10:50:54Búgócsiga

    a nagyapám is meghalt, de róla senki nem tud.
    pedig sokan örülhetnének hogy egy bolygón és egy században éltek, és egy levegőt szívhattak vele.
    gusztustalanok azok a fiúk, lányok azon a "verrasztós videón".

  • 2009.07.03 10:58:52Búgócsiga

    Kukutyin@: 33 vagyok, gyermekkoromban is m.j. szólt a rádóbplusz kazijaim voltak, vagyis kicst eltévedtél.
    de az is tetszik hogy rögtön barmozni meg seggfejezni kezdtél, ebből is látszik hogy sok rajongó kultúrális színvonala szintén hagy kívánnivalót maga után. :D
    ma már nem leszek, szóval ráérsz megnyugodni.

  • 2009.07.03 11:13:20Kukutyin

    Akkor minek írsz olyanokat, hogy seggbekúrt kisfiúkat?Ilyesmiket akkor se írj alaptalanul, és bizonyítatlanul!Vili?
    Az én színvonalamról ne beszéljünk, nem vagyok primitív seggfej, de ha valaki igazságtalan, akkor felmegy a pumpám!Egyébként megnyugodtam már.Ennyi.

  • 2009.07.03 11:18:49mukibuci2

    Ha az én gyerekemet molesztálta volna vki semmi pénzért nem állok el a pertől nem?Nem csinálok hülyét magamból és pláne nem húzok hasznot abból h megmolesztálták a kölyköm.
    Illetve ha tudom,hogy bántják a gyerekem nem várok évekig,hogy előálljak ezzel és habzó szájjal követelőzzek... ennyit a pedofil balhéról

  • 2009.07.03 11:23:26mukibuci2

    Búgócsiga- Te vagy primitív és nem a rajongók gusztustalanok.

  • 2009.07.03 11:42:53Kukutyin

    Azok is milyen emberek lehetnek már, akik azt mondják: "kisfiam mond azt a bíróságon, hogy Michael molesztált", -és szegény ártatlan kisgyerek persze azt mondja, amit a hülye szülő akar(jelen esetbe hülye szülő).Undorító dolog visszaélni a gyermeki naivitással, és ártatlansággal!Remélem, aki ezt tette a gyerekével, már rég börtönben ül!

  • 2009.07.03 12:11:50Admiral William Adama

    De miért aludt együtt gyerekekkel? Hmmm-hmmm. Ez egy mocskos pedofil volt, elmebeteg, de jó számokat írt. Ennyi.
    Takikám! Takikám... Dzsemonna jehh...;)

  • 2009.07.03 12:12:16Rose84

    Búgócsigának: CSAK akkor mondj valakiről véleményt, ha nem csak a bulvár lapoknak, sajtónak a szóbeszédnek hiszel, hanem, amikor már TE magad is utánajártál a dolgoknak, és egy kicsit felvilágosítottad magad! De gondolom a hozzád hasonló ember csak a rossz dolgokon (ami NEM is igaz) tud csámcsogni, a jókat meg sem hallja!
    Miután elolvastad a könyveit, és tájékozottabb lettél az életével kapcsolatban, várunk Téged vissza!
    Egy felnőtt embernek vannak saját gondolatai, a szívének hisz, nem pedig a rohadt pletykának!

  • 2009.07.03 12:20:39Rose84

    Admiral: azért aludt a gyerekekkel, mert ő maga is gyereknek érezte magát. Figyi! 5, azat öt éves kora óta a színpadon KELLETT állnia, semmi gyerekkora nem volt!
    Szó szerint felnőtt bőrbe bújt gyerek volt. Azokat a dolgokat, amit kiskorában nem tudott megtenni (pl: hullámvasút, hinta, Disney Land..stb...vagy pl barátokkal aludni) 40 éves kora után tudta csak.
    Szerencsére nekem már 5-10 évesen sikerült otthon "pizsamapartit" tartanom a barátnőimmel...de nem is kellett színpadra állnom, és keményen dolgoznom. Szegénynek csak a munka adatott meg!

  • 2009.07.03 12:22:36kerekgabi

    Bugocsiga csak tudja! Ö az egyik aldozat!

  • 2009.07.03 12:58:44Admiral William Adama

    Rose
    Nem komázom a pedofilvédő szemétládákat.
    Egy példa, hogy értsd:
    Normális felnőtt férfi, ha kedveli a szomszéd kisfiút, akkor focizik vele.
    Genny pedofil, ha kedveli a szomszéd kisfiút, akkor együtt alszik vele.
    Normális felnőtt férfi nőkkel alszik együtt.
    Genny pedofil férfi meg kisfiúkkal.
    Érthető? Zenéje jó volt. Az élete meg ocsmány.

  • 2009.07.03 13:03:12AK76

    Sajnálom szerencsétlent,nem vagyok a rajongója,de a mai híg szar tengerében fogant zenének nevezett trágya világában,az általa prezentált "ZENE" valódi volt,nem pedig tehetségtelen műgengszterek,modell-riherongyok tátikája....
    Ahogy pedig elbánt vele,elevenen felfalta a média,az iskolapélda minden feltörekvő sztárcsemetének...
    Nyugodjon békében...

  • 2009.07.03 13:33:43Pepe masnit köt

    Admiral William Adama
    "Takikám! Takikám... Dzsemonna jehh...;)"

    Ha már South Parkot idézel, magaddal kerülsz ellentmondásba, mivel ott is elmagyarázta Stan, hogy nem pedofil, csak úgy viselkedik, mint egy 5 éves gyerek. Ajánlom egyébként a dokumentumfilmet, ami alapja az SP-nek is - meglátod majd, nincs semmi felnőtt-tudat benne.

    Sajna látszik, hogy csak a blikket és a többi szemetet olvasod. Broááf...

  • 2009.07.03 13:40:13Admiral William Adama

    Pepe masnit köt
    Peeeeeeersze. Nagyon jó mese, hogy egy 5 éves kis lurkó lakik a 40 éves Dzsekó bácsi testében. MUHAHAAAAAA
    "felnőtt-tudat" ühüm, peeeeeersze...

  • 2009.07.03 13:50:16Admiral William Adama

    Most nem kötözködésként, De:
    -Ti hagynátok, hogy egy 40 éves férfi együtt aludjon a kiskorú fiatokkal? Hmm?

  • 2009.07.03 13:53:36Rose84

    Admiral! Te nem lehetsz valami tájékozott ember, ha szerinted ilyen nem létezik! Tudod 99%-ban gyerekkorunk alakítja majdani énünket! Szerintem Veled zárjuk le a témát, nem az a célom, hogy meggyőzzelek, csak értelmes magyarázatot adnék a kérdésedre...

  • 2009.07.03 13:58:20Admiral William Adama

    Rose! De most Te hagynád?

  • 2009.07.03 13:59:47johnny29

    "2009.07.03 12:58:44Admiral William Adama
    Nem komázom a pedofilvédő szemétládákat.
    Egy példa, hogy értsd:
    Normális felnőtt férfi, ha kedveli a szomszéd kisfiút, akkor focizik vele.
    Genny pedofil, ha kedveli a szomszéd kisfiút, akkor együtt alszik vele.
    Normális felnőtt férfi nőkkel alszik együtt.
    Genny pedofil férfi meg kisfiúkkal."

    NEM MINDEN FEKETE VAGY FEHER, MINT A te csopp agyadban!!! MIKOR FOGJA FEL VEGRE A SOK LELKISZEGENY HOGY LETEZNEK CSUPASZIV EMBEREK IS A FOLDON, AKIKET AZ ILYEN NYOMORONC, LELKETLEN EGYEDEK TESZNEK TONKRE, AKIKNEK ELKEPZELESUK SINCS ARROL, MI AZ A SZERETET...

  • 2009.07.03 14:00:37Admiral William Adama

    johnny
    De te engednéd? Nem aggódnál picit azért?

  • 2009.07.03 14:01:53Rose84

    Attól függ, hogy kinek. Pl.: nem csapná ki nálam a biztit, ha a gyerekem a nagyapjával, vagy a keresztapjával szeretne aludni!Miért is ne? Persze egy idegennek nem hagynám. De ha már itt tartunk: itt már a szülőkön volt a kérdés, és nem Michaelen!

  • 2009.07.03 14:05:04Admiral William Adama

    Rose84
    Szóval Dzskó bácsival nem? Vagy mi ?

  • 2009.07.03 14:06:25johnny29

    Hogy lehet kimutatni leginkabb a szeretet??? Erintessel, olelessel. De ebben az eltorzult vilagban mar elhatalmasodott a szenny, a gyulolet, ahol mar nincs helye az oszintesegnek; mert az mar abnormalis, ha valaki kimutatja mit erez a szive melyen...

  • 2009.07.03 14:09:15Admiral William Adama

    johnny29
    Egy 40 éves fószer ne aludjon együtt idegen kissrácokkal. Megölelheti őket, focizhat velük, de a reggeli merevedésével ne zaklassa őket. Szerintem ez világos. Nem?

  • 2009.07.03 14:10:01Rose84

    Ő számomra nem idegen.Lehet, hogy személyesen nem ismerem, de gyerekkorom óta követtem az életét!! Róla van egy kialakult véleményem, ráadásul pozitív! Benne bízok!!
    Viszont, ha valaki odajönne az utcán, és leszólítana, hogy: "..aludhatnék ma este az 5 éves fiaddal??..", hát elküldeném melegebb éghajlatra, az biztos!

  • 2009.07.03 14:10:19cat-baby

    Búgócsiga, te egy rohadt nagy barom vagy!!! Fel se fogod, miket írsz!!!Téged kéne jól seggbekúrni, akkor észhez térnél!!

  • 2009.07.03 14:10:53johnny29

    Ugy erzem, nem aggodnek, mert biztam volna benne. A szem nem hazudik, es amikor arrol beszelt, hogy ez szamara teljesen normalis dolog, oszinte volt. Mindenfele mocskos hatso szandek nelkul. Sok gyerek csak a verest kapja otthon a sajat szuleitol, O soha nem bantott volna senkit.

  • 2009.07.03 14:11:36cat-baby

    Admiralnak sok szeretettel: FUCK YOU!!!

  • 2009.07.03 14:17:31johnny29

    reggeli merevedes....... basszus! Remenytelen...
    Reszemrol artatlan volt, szerinted nem. Ennyi.
    De ha mar itt tartunk, szerinted az osszes edesapa ezen a vilagon, aki a gyermekevel megosztja az agyat, a reggeli merevedesevel zaklatja oket????????????!!!!!!!!!!!!

  • 2009.07.03 14:20:46Rose84

    Na pont ez a kérdés számodra, Admiral: "De ha mar itt tartunk, szerinted az osszes edesapa ezen a vilagon, aki a gyermekevel megosztja az agyat, a reggeli merevedesevel zaklatja oket????????????!!!!!!!!!!!!"

  • 2009.07.03 14:30:22cat-baby

    Nagyon sajnálom Michaelt és végtelenül szomorú vagyok...:-( 13 éves koromtól ő volt a nagy kedvencem, imádtam, rajongtam érte... és most nem térek magamhoz a döbbenettől és a fájdalomtól, hogy nincs többé ez a kedves,jó ember!! És egyesek képesek darabokra szedni és bemocskolni az emlékét!

  • 2009.07.03 14:44:06killbill79

    Búgócsiga, te szerencsétlen! Ajánlom figyelmedbe a CNN videóját, ahol az a majom gyerek MOST elnézést kér Michaeltől, a rágalmakért. Ő volt az a takony kölyök aki feljelentette. Akinek a jó édes anyukája csalásért sitten ül. A perre meg az apja buzdította, és nem Jackson volt az egyetlen híresség akiből pénzt akartak kicsikarni, de remélem visszakapja még a sorstól, hogy tönkretett egy embert!
    Ez a cikk szánalmas, olyan marhaságokat írnak tele értelmetlen mondattal...manapság 4 elemi elég, hogy valaki cikket írjon? Index? Velvet? Döbbenet, mostanság csak mocskot képesek írni, nemcsak Jacksonról, normális, valamit mondó írást ritkán találni.

  • 2009.07.03 14:49:14Judfin

    Én egyet hátralépnék és az egész jelenséget vizsgálnám. Van egy tündéri kisfiú aki tehetségben utolérhetetlen.Mondjuk egyfajta csodagyerek.Kap médiatámogatást,menedzsmentet plusz ámerikában él.Telnek az évek, a tehetsége mellé profizmust is tanul (mert azt bizony meg kell tanulni).Van pénze aminek révén önmagát is a saját belső ideáljához próbálja szabatni.Nyilván volt több elrontott szabászat,aminek a következményei a "fogpiszkáló ha el nem baszom" kinézet lett a vége.Gondolom ez azért eléggé megviselhette a srácot (!),hiszen a tehetsége , a dalai a világban jó esetben is 35%-ban érvényesültek a folyamatos metamorfózisa által okozott gúnyolódások, viccelődések miatt. Ez azért ultra kudarc lehetett számára.A peder sztorik pedig szerintem ha igazak ha nem - bár egy ágyban aludni mások kölykével egyértelműen beteges- , inkább azoknak adott plusz pontot,akik alapból is utálták.Felesleges szentté avatni,hisztizni vagy akár gurgulázva nevetni.Aki szerette annak itt vannak a számai aki utálta, az meg feküdjön le esténként úgy,hogy egy céltáblával kevesebb. Azért azt nem olvastam,hogy bárki meglepődött volna a halálhírén...

  • 2009.07.03 14:57:30NoAngel24

    Ő lett volna az utolsó ember a Földön aki bárkit is bánt. Nem úgy mint ti, akik rohadtok belülről. Tisztelet a kivételnek.
    Az egyik riportban azt mondta, ő soha nem tenne ilyet, levágná a saját kezét ha hozzányúlna gyerekhez "úgy". Ő egyébként vallásos volt, és azt is mondta, Isten arcát látja mikor ránéz a gyerekekre, ezért szereti őket annyira. Bizony, igen vannak ám még ilyen emberek , akiknek nem a szex forog az agyukban minden kurva percben naponta ötmilliószor. Illetve mostmár egyel kevesebb, ezen az elkorcsosult szemét világon.
    Csupaszív csupa jóindulat, önzetlenség, telis tele szeretettel, és naívitással.
    Ártatlanul hurcolták meg, és ebbe ment tönkre. Nem kell mindenkinek szeretnie őt, de ez a pedofilozás kezd lassan cink lenni, és nem nekünk, hanem azonak akik még mindig csak ezt tudják felhozni. Égőőőőők vagytok!! Most hogy M. már halott, mindkét hülyegyerek bevallotta hogy kamu volt.

  • 2009.07.03 15:01:07NoAngel24

    Meglepődni? Dehogynem! Nagyon sokan meg voltak lepődve, be van linkelve egy video a próbáról, ahol azok a bizonyos "hamis" fotók is készültek. Totál jó állapotban volt.

  • 2009.07.03 15:10:44Judfin

    Bocsáss meg nemangyal24, de nem vagy objektív.Máshol van az emberek ingerküszöbe. A videóban elmondja,hogy bizony egy ágyban aludt más gyerekével.Én azt mondtam,hogy ez már azért beteges.Nagyon vigyáztam arra,hogy semmiképpen ne formáljak elítélő markáns véleményt. Tudod vannak a Dzsekszonosok 5%, a az ANTIDZSEKSZONOSOK 5%. A maradék 90 % abból ítél amit lát. Azzal,hogy örjöngve hisztizel és ovis módon égő-zöl ,nem tudod a 90% egy tagját sem meggyőzni,ezáltal többet ártasz szeretett IDOL-odnak,mintha csendben maradnál. Mostmár Jacksont nem csak a tettei alapján ítélik meg ,hanem a fan-ok viselkedése alapján is. Ti hordozzátok az emlékét.Ti, az 5 %.

  • 2009.07.03 15:57:23ókút

    egyébként olvastam a storyban-kéretik nem röhögni-hogy egyrészt rejtettheréjűségben szenvedett, másrészt ennek következményeként férfiúsága sem fejlődött ki,ezért nemi életet soha nem is élhetett,így pedofil sem volt.
    ráadásul un.peter pan volt aki soha nem nőtt fel,ez a magyarázata a gyermekekhez fűződő szeretethez.elég neverlandot látni,beszédes bizonyíték.az utolsó pedofilvád tárgyalásán liz taylor zártkörben elrendelt vallomása után mentették,taylor részletesen beszámolt jacko gyermetegségéről.mindenesetre nagyon sajnálom,valószínüleg borzalmas élete lehetett,a pénze ellenére.

  • 2009.07.03 16:05:59Naumila

    Én azt ajánlom mindenkinek, nézzen vele interjút. Egy teljesen más ember képe rajzolódik ki, mint amit a sajtó alkotott. Lehet látni mennyi törékeny és nem nehéz rájönni, hogy igen is a perek, a stressz, idegeskedés, a csalódás (most gondoljatok bele, egy olyan srác száll szembe veled akivel addig igen jóban voltatok, ez milyen kétsébeejtő már?) szóval ez az egész tette tönkre. Nem volt erős ember. Akkor szokott rá az altatókra, a fájdalomcsillapítókra, nyugtatókra. Egy emberi életet tettek tönkre. És nem is akárkiét. Még csak 50 volt, akármilyen sikereket elérhetett volna még, akár mint producer. Én nem tudom mikori a próbán készült felvétel, de a szívem szakad meg, mert nem fullon nyomja, de még mindig tud!!!
    Csak tartsuk tiszteletben a halálát.

  • 2009.07.03 16:23:17true love

    Hú egészen belemelegedtek a pletykába, Rose84 nek teljes mértékben igazat adok!!!!!!!!

  • 2009.07.03 16:23:35Judfin

    Én meghallgattam ezt a számot, szerintem kamu.

    http://www.youtube.com/watch?v=mXAjmIhPAMY

  • 2009.07.03 16:27:13Judfin

    Hát nem tudom, de éltem együtt csajjal aki hozzám költözött a két gyerekkel.Amikor reggel bejöttek a szobába, már azelőtt kiugrottam az ágyból,mielőtt a közelbe jöttek volna.Na jó, utálatos kis görcsök voltak és még alsóban is kellett aludnom. Pfffff.

  • 2009.07.03 16:32:36true love

    na jó,zért nem muszáj mindig arra az egy dologra gondolni!!! Lehet hogy nem volt tökéletes,sőt ez a pedofilság,kicsit is túllőtt a határon,de szerintem még attól jó lelke lehetett.

  • 2009.07.03 19:13:53whati

    ennyire volt pedofil!!!!!!!!!!!

    http://www.lifemagazin.hu/jacko_halala_igazmondasra_kesztetett_h102hu.html

  • 2009.07.03 19:17:15whati

    http://www.lifemagazin.hu/jacko_halala_igazmondasra_kesztetett_h102hu.html

  • 2009.07.03 19:39:17cat-baby

    NoAngel24, teljes mértékben egyetértek veled.

  • 2009.07.04 00:36:38true love

    Nemtudom elég szemtelenség,sőt gusztustalanság volt tőle amit csinált,de még mindig nagy sztár maradt szerinbtem mindenki szívében

  • 2009.07.06 14:19:09sziszi15

    #
    2009.07.04 00:36:38true love

    Nemtudom elég szemtelenség,sőt gusztustalanság volt tőle amit csinált,de még mindig nagy sztár maradt szerinbtem mindenki szívében

    A szemtelenséget és a gusztustalanságot hogy érted, ha egyszer itt ez a cikk?:
    http://www.lifemagazin.hu/jacko_halala_igazmondasra_kesztetett_h102hu.html

  • 2009.07.07 15:38:18Bruschetta

    Azért az érdekes hogy amennyire ez a pasi szerette a gyerekeket, a rajongói annyira utálják azt a két GYEREKET akik megvádolták.
    Jacksont is az apja kényszerítette, meg ezt a Dzsorden kölyköt is. Oké, hogy egy GYERMEKlelkű embert védünk, de egy biológiailag is GYEREK alakot miért nem?!

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés