Már szinte hagyomány a WestEnd előtt minden évben egyszer megengedni a népnek, hogy kipróbálhassa, hogyan kell kereket cserélni egy valódi Forma1-es versenyautón. Idén is befutott az óriásinak tűnő Toyota kamion, amibe bepréseltek egy autót (egy ilyen versenyautó meglepően kicsi amúgy), az érdeklődők meg állhattak sorba a tűző napon, hogy megmérhessék, nekik mennyi ideig tart kicserélni egy kereket.
Trulli és Glock nem magyar celebek
Azt tudtuk,hogy celebek feltűnése is várható, de az csak a helyszínen derült ki számunkra, hogy Jarno Trulli és Timo Glock első számú Toyota pilóták is köztük vannak, akik a nyár elméletileg legmelegebb napja ellenére sem tűntek különösebben elcsigázottnak, talán az integetésük volt csak kicsit halovány. A celebek vonalát erősítette még a mi Velvet-lányunk, Köböl Anita, aki diétás tippeket hallgatott Katus Attilától, de Storcz Botond és Horváth Gábor is kiugrottak kajakjukból az ominózus kerékcserére. A pilóták kocsival gurultak be a West End előtt álló kamionig, a lelkes nézelődök pedig Világi Péter hangulatkeltésére üdvözölték őket. Aztán kicsit még várni kellett Freire Szilvia ex-szépségkirálynőre, aki saját bevallása szerint persze a dugó miatt késett, és amúgy sem igen vezet gyorsan, merthogy nem is tud. Vezetni.
Már épp nagy volt a rémület, hogy Dammak Jázmin be se fut, de aztán Trulli és Glock szerencséjére csak megérkezett, neki egyenesen lerobbant a kocsija. Mikor minden celeb a helyén volt, és Világinak is szóltak, hogy azért nem ártana, ha lefordítaná azt az angolul folytatott bájcsevelyt, amit a messziről jött pilótákkal folytatott, elkezdődött a kerékcsere.
Trulli és Glock beálltak a kamion gyomrába, ahonnan pont azok nem látták őket, akik a legjobban szerették volna, a lánycelebek pedig 21 másodperc körül végeztek, ami igenis időnek számított, hiszen férfi sportolóinknak mindez közel 30 másodpercig tartott. Leszámítva persze Glockot, akinek kicsit több, mint hatig, de ő nem a mi sportolónk, ugye. Mondta is, hogy könnyű dolog, ha valaki tudja, hogy kell csinálni. Mondjuk ezt Világi úgy fordította, hogy könnyű, ha megmutatják hogyan kell, ami persze csak azért ciki, merthogy celebjeinknek amúgy megmutatták. Sőt még próbálhattak is előtte. A fiúk is.
Köböl Anita a kerékcseréről
A műsorvezetést magára vállaló Világi Péter külön kérte, ha lehet, ne tegyek említést arról, hogy nem tudta a nevemet, úgyhogy ettől most el is tekintenék. A celeblista jeles képviselőinek érkezése némiképp váratott magára, éppen ezért volt szerencsém többször mikrofon közelbe kerülni, ahol kitárgyaltuk a kerékcsere csínját-bínját és elemeztük az eseményhez egyáltalán nem kapcsolódó mélyenszántó gondolatkört, hogy miért is nem voltam én még idén strandon. Ekkor éreztem kicsit, hogy kezd hanyatlani a beszélgetés, úgyhogy nagyon örültem, mikor megérkezett a sorban a második, Katus Attila. Aztán érkeztek folyamatosan a csajok is, előbb Freire Szilvi, majd jött Dammak Jázmin is, úgyhogy így lett teljes a lányos csapat. És igen, megmutattuk, hogy a lányok is érthetnek férfiakat megszégyenítő módon a kerékcseréhez! A fiúk az elején be is ijedtek, úgyhogy az elsőbbséget ránk hagyva mutathattuk meg, hogy a legközelebb az M7-en elakadó fiú nyugodtan ránk bízhatja magát kerékcsere-ügyben. Azt csak hallomásból tudom, hogy ezek a gumik mennyire könnyűek, a folyamatból ugyanis a leszerelés művészete jutott nekem. Férfiasan bevallom, annyira simán nem ment, mint gondoltam, de közben azért megállapítottam, hogy Szilvi lába tényleg szép. Bár Glock hat másodperces csúcsidejét nem sikerült túlszárnyalnunk, azért a hivatalos csapatversenyt így is megnyertük.
Zárásként pedig jöhetett a jól megérdemelt fotózkodás és aláírásgyűjtés, amiből természetesen nem maradhattam ki. Remélem tetszenek a képek, találkozunk hétvégén a Ringen!
Ajándék a Toyotától
Na, de a lényeg, hogy a lányok még Toyota macit is kaptak, ami nagyon cuki, különösen a ruhája. Aztán kicsit fotózkodtak, és elmentek. A sort pedig feltételezhetően újra megnyitották, hogy tovább próbálgassa a nép, milyen is egy percre ott, a depóban.
Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.


Kommentek
2009.07.24 19:13:23a nyugalom megzavarására alkalmas
miért a freire meg a dammak szerepelnek még mindig?
ők 2008asok, azóta már vannak újak.
hm?
2009.07.24 19:22:34a nyugalom megzavarására alkalmas
ezek közül egyébként csak a zsidó kislányban van elegancia
a "heyi érdekű" hölgynek viszont kifejezetten van valami parasztos durvaság a vonásaiban, mintha kisbaltával fargták volna az arcát
2009.07.24 19:28:05Bambano
a gumik is 2008-asok, régi gumi, régi sztár...
lányok, nem lesz baj, ha a totojás hostess csajokról kiderül, hogy szebbek?
És aki figyelmesen megnézi a 10-es képet, felfedezi a villantást rajta...
2009.07.24 19:28:50dupree
Ki ez a csajszi ???
Ja, hogy szép.
Az más.
2009.07.24 19:40:44figyeldoda
kik ezek az emberek???
2009.07.24 20:09:27jtrencsenyi
Trulli és Glock Forma 1 pilóta a többi meg nem ér egy kalap sz.rt sem. :)
2009.07.24 20:09:51Mazsa-
Bizonyára most gördültek le a futószalagról a celebgyárban.
2009.07.24 20:36:32Zulu Alfa Kilo
Nekem az tetszett, hogy "épp nagy volt a rémület, hogy Dammak Jázmin be se fut" - gondolom, helikopterek a levegőben, rendőrmotorosok őrülten fel-alá, hisztérikus bitonságiak a hajtókájukba beszélnek, vadidegenek egymás nyakába borulnak zokogva a rémülettől, amikor befut ez a szóban forgó valaki. Egyébként ki ez? Meg ki a faszom ez a sok tök ismeretlen nevű ember a toyotásokon kívül? Meg persze az evezősökön kívül, akiknek a fél keze többet ér 2-3 darab szezonális libánál...
Én érek elnézést, hogy megnyitottam ezt a "cikket"... :/
2009.07.24 20:39:24Nyongatingo
Hogy neznek ki ezek a nok? Eloszor is hanyadek modra vannek feloltozve... Nem jar nekik ennyi penzert egy "sztajliszt"? Mi ez a ronda narancsbor a Jazmin laban? Ja es, ha mar ott van. akkor legalabb huzzon hosszunadragot vagy foldig ero szoknyat... Persze gaz, hogy valaki huszoneves koraban ilyen pottyedt borrel rendelkezzek celebkent. Nem csodalom, hogy a pilotak olyan hervatagon mosolyognak a kozos kepeken... Ez a "barcsak lennek valahol mashol" arckifejezes a Trulli es Glock arcan mindent elarul.
2009.07.24 20:43:21Pók
Egyrészt, ki a franc ez a sok senki?
Miről híresek?
Másrészt: oké, hogy a nők nem sportolnak, mert attól félnek, hogy 4 perc bármilyen edzés után úgy fognak kinézni, mint Schwarzenegger fénykorában... De azért valami minimális forma, feszesség nem lenne elvárható egy állítólagos sztártól?
2009.07.24 21:04:01figyeldoda
Mondjuk én se vagyok egy matyóhímzés, de nem is szeretem, ha fotóznak amikor a Dzsúliójékkal kerékcserére járunk. :D
2009.07.24 21:44:20hozé bubó
helyes ez a liba, de ssssssssssose láttam sose hallottam még szerencsére.
biztos jól vezet autót különben ki lenne az az állat aki ilyen helyen mutogatja ;-)
2009.07.24 22:00:13_karmapolice_
ki az a narancsbőrös, lenőtthajú, dauerolt közönséges liba? és ki az a Világi Péter?
(az F1-es pilótákat ismerem)
2009.07.25 09:17:38Möwe01
Index!!
Rosszul írtátok ki neveket mert amikor Freire Szilvi beszél akkor a felírat szerint Dammak Jázmin és ez fordítva is megvolt szerintem ez ciki.. javítsátok ki!!!
2009.07.25 09:25:01fakocsi
Ez mekkora szar volt. Most nem tudom minek kell a Magyar """"Celebeket"""" itt nyomatni. Nálunk ezzel nem lehet semmit eladni. Sőt pl hajegyenesítőből azért nem választottunk egy bizonyos márkát mert az Ördög Nórával próbálják eladni. Irritáló az ilyen.
A másik az hogy hiába ismerem a Köböl Anitát személyesen én nem látom őt olyan szépnek. Inkább egy szörny. Hatalmas, és olyan hurkás a képe hogy csak na.
2009.07.25 12:51:05PRADA.bag
elég uncsi már ez a Freire, de azért az aranyos hogy kis kombinéban megy kereket cserélni. :)
ja a Dammak is uncsi. a harmadik még egész szimpi.
2009.07.25 15:07:13MissMacsek
Hát igen, elég érdekes Freire kerekcserélős-ruházata, no meg, h még mindig ekkora sztárok Dammakkal, aki szerintem szégyellje magát, hogy így néz ki a combja. Ha már szépségkirálynő-modell-celeb (..hamarosan énekelni is fog, tippem szerint, ahogyan celebesedik) akkor legalább tegyen már valamit, hogy úgy is nézzen ki.
Nekem a szőke hostesslány jobban tetszik mindhármójuknál. Cseréljen ő kereket!!! :)))
2009.07.25 16:50:11PRADA.bag
jaaaj remélem Freire fog virágot vinni Massának a kórházba, vagy legalább nyilatkozik az esetről, mint hozzáértő.
2009.07.26 11:48:28meivllaa
hogy miért ők kerülnek be? és miért mindiog ők folynak a csapból? ... mert zsidók, és aki szervezi az is, ilyen egyszerű, te nem kerülhetnél be, mégha akarnál sem magyar névvel és kinézettel csak Feier , Dammak meg Köböl ... stb
2009.07.26 16:04:19nusildi78
Szerintem az a K. Anita egy rémfejű, cseppet sem néz ki jól, inkább ijesztő kicsit, a F. Szilvi egy igazi verébfejű véznaság, Jázmin jól néz ki, csak az a közeli a lábáról...
2009.07.27 17:03:05swallow1
Kitököm ez a nő?????????????????
2009.07.28 15:28:13FENTEtente
Amerikában azon nevetnek,hogy Freire Szilvia és Polgár Kriszta,hogy a fenébe lehettek magyarországon szépségkirálynők.Titkoljuk,s ne dicsekedjünk velük.