Előkerült egy videó, amin Eric Dane, a Grace klinika egyik főbb szereplője feleségével és egy volt szépségkirálynővel, Kari Ann Peniche-sel látható, amint meztelenül szórakoznak. Az érintettek a tagadás fázisánál tartanak, miszerint nem feküdtek le egymással, amit a pereléssel fenyegetés fázisával együtt művelnek. Ők mindenesetre azt mondják, csak vetkőzőset játszottak, de szex nem volt.

Nagyjából két évvel ezelőtt készült az a most előkerült felvétel, amin Eric Dane a Grace klinika csődörét, Mark Sloant alakító színész látható meztelenül a feleségével, a szintén színésznő Rebecca Gayhearttal, valamint a 2002-es Miss Teen USA szépségkirálynővel, Kari Ann Peniche-sel. A videóból egyelőre egy szemérmesen megvágott-kitakart verziót mutatott be a Gawker.com, ők állítólag egy twitterposzt alapján találták meg.

Ebből a cenzúrázott verzióból jelenleg az derül ki, hogy Dane, neje, valamint a szépségkirálynő nagy bulit csapott, üvegből itták a töményet, Dane meztelenül ölelgette Peniche-t, és a felvétel egy pontján valamelyik nőtől az is elhangzik, hogy annyira be van állva, hogy le kell feküdjön kicsit.

A felvétel elején azt beszélik meg, hogy kinek mi lenne a pornós álneve: Dane például a kedvenc rodeósa nevét, a Tuff Hedement választja, miközben pucéron fekszik az ágyban, oldalán a felöltözött Peniche-sel. Egy vágás után láthatjuk a félmeztelenül telefonáló Peniche-t, majd egy újabb vágás után a fürdőkádas jelenet következik a két nővel.

A FleshBot időközben beígérte a teljes, vágatlan verziót, egy nappal később közzé is tették (vigyázat, akit néhány mell és egy félig merev farok látványa képes végtelenül felháborítani, az a világért se kattintson IDE, mi szóltunk), különös tekintettel a női közönséget érdeklő részletekre. Konkrét aktus ebben sincs, de azért elég vicces elképzelni, hogy a résztvevők mindezek után felöltöztek és hazamentek aludni. Az édeshármas mindenesetre - ügyvédeik útján - egyelőre köti az ebet a karóhoz, hogy de nem, szex az nem volt, ők csak ilyeneket játszottak.

Ki, kivel, hol, mikor...?

A TMZ információi szerint a felvétel Kari Ann Peniche számítógépén hevert, aki a Celebrity Rehab valóságshowban - ahová egyébként nimfomániája kezelésére vonult be, de ez most mellékes - pénzügyi jellegű vitába keveredett és összeveszett szobatársával, az énekesnő Mindy McCreadyvel. Peniche szerint McCready a valóságshowból való kiszavazásakor nyúlta le tőle a felvételt és bosszúból szivárogtatta ki. Peniche ekkor bepánikolt, tartva tőle, hogy a film napvilágot lát, és feljelentést tett a rendőrségen.

A TMZ szerint a múlt hónapban a videóban érintett szereplők és McCready az ügynökeik kíséretében találkoztak, hogy megtárgyalják a film sorsát. Sikeresen megállapodtak abban, hogy a videó jogai a felvételeket készítő Eric Dane-t illetik meg, és ez mindenkinek meg is felelt volna így - egész addig, míg most a film fel nem tűnt a neten.

Nem csinálnak semmit, csak fognak

A színész házaspár szóvivője, Marty Singer a TMZ-nek azt mondta, tulajdonképpen semmiféle szexvideóról sincs szó, a szereplők csak egy átöltözős-vetkőzős játékot játszottak, aminek a végén Dane meztelen lett, a nők pedig szintén meztelenül a fürdőkádban kötöttek ki.

"Abból, amit én láttam, csak egy meztelenkedős felvételről van szó, nem szexvideóról. Három ember van rajta, akik talán szexelni akarnak egymással" - magyarázta el az akciódús szexvideó és a nyilvánvaló szexet felvezető cselekmények közti különbséget Singer a TMZ-nek hozzátéve, a felvételt a rajta szereplő három ember szigorúan a saját felhasználására készítette, nem a nyilvánosságnak szánva.

Annyi biztos, hogy a szereplők mindenképpen perelni akarnak, bár a felvétel elsődleges közzétevője, a Gawker azt írja, őket még senki nem kereste meg, csak a TMZ-n keresztül üzentek nekik.

Dane nejéről, Rebecca Greyheartról egyébként nem most kerültek elő először kellemetlen felvételek: a National Enquirer tavaly néhány 2003-as képet közölt, amelyeken a színésznő egy idegen nő társaságában szintén egy fürdőkádban ül, kezében egy crackpipával. Dane és Greyheart 2004-ben házasodtak össze.

A harmadik szereplőnek, Kari Ann Peniche-nek a Miss Teen USA cím után sem jött igazán össze az ismertség, még úgy sem, hogy levetkőzött a Playboynak. Huszonöt éves, jelenleg filmezéssel is próbálkozik, egyetlen érdeme ezen felül, hogy egy időben a Backstreet Boys-os Nick Carter öccsével, Aaron Carterrel járt.

A női szereplők reakciói nem ismertek, de Dane-t nem viselte meg különösebben, hogy egy egész világ nézi, amint két nővel szexel, vagyis persze nem, csak fog. A RadarOnline-nak nyilaktozó szemtanú a tegnapi forgatáson látta, szerinte Dane kifejezetten fel van dobva, jókedvű és kivirult: "Egész nap telefonálgat, vigyorog, nem úgy néz ki, mint akit kicsit is aggaszt a dolog" - számolt be egy szemtanú a színész hangulatáról.