Paris Hilton sikerének titka a kemény munka, amelyet céljai elérésébe fektetett. Paris Hilton úgy gondolja, minden sikerét önmagának köszönheti, a családi szál a pályájának egyengetésében nem játszott túl nagy szerepet. Paris Hilton énekesnő, színésznő, divattervező és női léhűtő, de ezen szerepek közt ő maga leginkább üzletasszonynak érzi magát. Paris Hiltont eddig félreértette a világ, ő valójában egy komoly nő. Mindezeket a tényeket a saját szájából hallottuk.
Néhány kérdést cenzúráztak
Már régen éreztük magunkat ennyire fáradtnak, mint azután, hogy megismertük az örökösnőt. Öt fős kommandónk (két riporter, egy fotós, egy videóriporter, egy videós operatőr) indult el feldolgozni azt a nem mindennapi eseményt, hogy a Dorottya palotában a Coin olasz divatáruház megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón megjelent Paris Hilton, mint díszvendég. A sajtókonferencián lehetőségünk nyílt interjút készíteni vele, de amíg odáig eljutottunk, a nyugdíjaséveinket is megterveztük.
A történet egy hónapja kezdődött. Az esemény sajtósa azzal a kéréssel fordult az egyik újságírónkhoz, hogy írja össze, milyen kérdéseket tenne fel egy világsztárnak, akinek a nevét nem tudhatjuk, csak annyit tudunk, hogy nagy lába van, egy éjszakát már töltött Budapesten, és hogy most egy olasz divatháznak tervezett kollekciót. A kérdéseket pedig angolul küldje el egy órán belül. Újságírónk – aki csak sejtette, kiről lehet szó - megfogalmazta az általános vakkérdéseket nem tudva, annak a valakinek pontosan milyen munkájáról szeretne érdeklődni. Kis idő múlva a pr-os ismét jelentkezett, és elárulta, ezeket a kérdéseket Paris Hilton kapta meg, mert ő az a celeb, akit a Coin bevont egy kollekció megalkotására, de sajnos a kérdések közül ki kellett húzni néhányat, mert túl soknak találták.
A COIN Üzletház
Az olasz illetőségű Coin Csoport a budapesti Dorottya palota műemlék épületében nyitotta meg első magyarországi áruházát szeptember 3-án. A Coin Csoport, amely az olasz és nemzetközi piacon a Coin és az OVS Industry márkanévvel működik, több mint 550 üzlettel rendelkezik a legnagyobb olasz városok és a legjelentősebb külföldi fővárosok belvárosaiban. Az áruházban a következő márkák és tervezők termékeit lehet majd kapni: Armani Jeans, Class di Roberto, Cavalli, Liu Jo, Marella, Penny Black, Paris Hilton, Scervino Street, Richmond, Blauer, GStar, 1a Classe Alviero Martini, Borbonese, Braccialini Coccinelle és La Silla, a saját márkának számító JCT, Luca d’Altieri és Koan, valamint a Chanel, a Dior, Valentino, Gussi és Salvatore Ferragamo szépségápolási termékei.Izgatottan vártuk a találkozást
Az áruház nyitásának időpontja közeledett, de arról még semmilyen biztos információnk nem volt, hogy interjúzunk-e majd az örökösnővel, egyáltalán jön-e. Az esemény előtti éjszaka megtudtuk, Paris Hilton megérkezett – ma már azt is tudjuk, hogy welcome drinkként két, 77 ezer forintos tequilát hajtott le - és a másnapi sajtókonferencián hat orgánum képviselője kérdezhet tőle. De csak és kizárólag a sajtósok által már átírt és visszaküldött kérdéseket tehetik fel, ha valaki is eltér a leírtaktól, akkor lefújják az összes interjút, és Paris Hilton a továbbiakban nem válaszol semmire. Hasonlóan képzeltük a hazai politikai újságírást a hatvanas években, így aztán izgatottan vártuk a találkozást.
A szervezők kérték, fél órával az esemény kezdete előtt érkezzenek meg azok hatan, akik kiváltságos helyzetükben kérdezhetnek majd Paris Hiltontól, így aztán mi többet várakozhattunk az utcán zárt kapuk előtt. Az áruházban több biztonsági őr volt, mint BKV-ellenőr a metróvonalakon, akik előre felállított szalagkorlátok mögé terelték a fotósokat és operatőröket, berendezték a teret az újságírókkal, és megtudtuk egyebek mellett azt is, hogy a női mosdó le van zárva arra az esetre, ha az örökösnőnek ki kell mennie. Ne kelljen már mobiltelefonnal fotózó halandóval összefutnia ott.
És csak vártunk
„Nem is jön el Paris, csak a hasonmása”- fokozták a hangulatot egymás közt az újságírók. Aggasztó jel volt, hogy Paris Hilton legnagyobb hazai rajongója, Steiner Kristóf nem volt jelen, mert nem szeret tülekedni. Reméltük, nélküle is megismerjük majd, hogy örökösnő, vagy dublőz jött-e, ha másról nem, arról az ismertetőjegyről, amit az Egy örökösnő vallomásai című könyvében Paris Hilton bevallott: hogy lábmérete a Gauss-görbe távoli pontján helyezkedik el, nő létére 43-as cipőt hord.
A sajtótájékoztató kezdete is sokat csúszott, addig az áruházban kapható kozmetikumokat és ruhákat nézegettük, ahol legalábbis a szalagkorlátok és az egyre nagyobb tömeg erre lehetőséget adott. A prezentáció első részében a Gruppo Coin olasz befektetői hosszan beszéltek arról, milyen sikeres vállalkozás részesei, és mennyire boldogok, hogy ezzel a budapesti áruházzal mi is csatlakoztunk a hálózatukhoz. Megszólalásaik közt imidzsklipeket vetítettek, majd Francesco Sama, a COIN egyik vezetője bejelentette, hamarosan megérkezik a special guest azzal a két dizájnerrel, akikkel közösen kollekciót tervezett a nagyvárosi viseletek gyűjtőhelye számára. Ezt a stílust úgy hívták: „urban-glam.”
Paris, a kedves viaszbábu
Miután a szalagok közt feltűnt az eddigi biztonsági őröknél is komolyabb arcú, nagyobb és feketébb férfi, már tudtuk, hogy megérkezett az örökösnő, aki dizájnerei közt erősen és édesen parfümözve bevonult a terembe. Arca egy kedves, élethű viaszbábut idézett, a lábfejét és fekete, lakk magassarkúját figyelve valószínűsítettük, hogy tényleg ő volt az. Paris Hilton szenvtelenül, de mosolyogva az asztalhoz ült, és időnként már akkor elkezdett válaszolni az újságírói kérdésekre, mielőtt azok teljes egészében elhangzottak volna.
Az örökösnő többször megnevettette a közönséget, például amikor azt mondta, hogy sikerének a titka a kemény munka, vagy amikor arra tért ki, hogy minden jót az életében önmagának köszönhet. Az első sorban, a kérdező újságírók nem nevettek, őket egy nő felügyelte, nehogy eltérjenek a listán leírt kérdésektől. Az RTL Klub riportere ajándékkal is készült, egy magyar szakácskönyvet nyújtott át a sztárvendégnek, aki állítólag szeret főzni, és megígérte, ha hazaér, kipróbál valamilyen magyar receptet.
Megdicsérte riporterünk ruháját
Amikor sorra kerültünk és Paris Hilton felé fordultunk, a marketingben igen erős üzletasszony megdicsérte azt a Debenhams bolerónkat, amit egy veszprémi turkálóban sikerült szereznünk. A kétperces barátság megalapozása után Paris Hilton megosztotta velünk azt is, hogy utazásai során érzékel némi különbséget a különböző kontinensek lakói között, már ami az öltözködést illeti. „A japánok majdnem képregényszerűek, szeretik az élénk színeket, Európára a kissé kifinomultabb stílus a jellemző, az Egyesült Államokra, és mondjuk Los Angelesre a funky dolgok a jellemzőek” – nyilatkozta a saját kollekciójának egy darabját viselő híresség, aki kicsit túlzásba vitte a kiegészítők használatát.
Paris Hilton ezután kifejtette, sok olyan sztár van, aki ruhakollekciókkal, vagy saját parfümökkel rukkol elő, de nem igazán vesz részt annak megalkozásában, pedig szerinte fontos lenne. Leszögezte, hogy velük ellentétben ő próbál mindenre odafigyelni, a kezében futnak össze a szálak.
Paris a fő inspiráció
I'M WITH PARIS 2009/2010 őszi-téli kollekció
A sajtóanyagból természetesen részletesen tájékozódhattunk arról a kollekcióról, amiért Paris Hilton meginvitálták Budapestre. Mint a szürreális sajtóközlemények nagy rajongói, ezt most megosztjuk olvasóinkkal is rövidített változatban: „Graziano Moro és Renato Pigatti, a kollekció stílusát kialakító “Magazzini del Sale” dizájn stúdió tulajdonosai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy nők és lányok szélesebb körét érjék el, miközben a fiatalabb vásárlókat is megőrzik…A szezon főszereplői kétségkívül a kabátok. A tejfehér színű télikabátok szabása az 1960-es évek jólnevelt eleganciáját idézik fel, a tolldzsekik pedig élénk színekben tündökölnek és olyan varázslatos részletekkel kápráztatnak el, mint az extravagáns szabások és a szexi és romantikus hímzett szívek. A hideg évszak öltözékeit a nélkülözhetetlen és dögös ruhák teszik teljessé. Los Angeles városának hangulata inspirálta a Lolita stílusú pólókat, amelyek trendi szlogenekkel és kiskutyás motívumokkal jelennek meg. Paris hétköznapi életének elemei végigvonulnak az IT pólókon, amelyeken legújabb valóságshow-jának (“My new Best Friend Forever”) szlogenjei és ikonjai láthatók. Paris indul az amerikai elnökválasztáson? A legdivatosabb és legelhivatottabb “I’m with Paris” póló azt hangoztatja, hogy vele vagyunk. A flitterek a harmonizáló színek és anyagok kombinációjának köszönhetően éjjel-nappal egyaránt felragyognak, ami egy melegebb szezon érzetét adja. Ez a stílus a topoktól a maxi pólókig és a ruháktól a kapucnis felsőkig terjed….Szintén a legújabb trendet követik a 70-es évek koptatott színében megjelenő farmerek, pólókkal és blúzokkal párosítva, amelyek gazdag részleteket és meglepetés-üzeneteket tartalmaznak. …. A világ a lábunk előtt hever. Paris csivavájának sziluettje sok darabon látható. Annak érdekében, hogy a “Paris Hilton Clothing Line” márkanév ne maradjon észrevétlenül, egy elegáns fém címkére nyomtatták, összetéveszthetetlenné téve mind a ruhadarab azonosságát, mint viselőjének stílusát.Bár a jelenlévők szinte csak az esemény főszereplőjének kincset érő szavaira voltak kíváncsiak, az eseményre az a két tervező is hivatalos volt, akik Paris Hiltonnal közösen alkották meg a COIN áruházban is kapható kollekciót. A Velvet riportere volt az egyetlen, akit a szervezők arra köteleztek, a két dizájnert is kérdezze meg a közös munkáról, pontosabban arról, mi inspirálta őket a közös kollekció megtervezésekor. A válasz nem volt meglepő: Paris Hilton nagyszerű személye inspirálta őket, de azért illedelmesen nem aludtunk bele a válaszba. Graziano Moro és Renato Pigatti, a Magazzini del Sale dizájnstúdió két tulajdonosa mindenesetre láthatóan megszeppent, amikor két kérdésünkkel őket céloztuk meg.
Paris Hilton az interjú végén arról is biztosított minket, hogy bizony nagyon elfoglalt, ami abban nyilvánul meg, hogy dolgozik az új albumán, ami hónapokon belül kapható lesz, valamint készülőben van egy televízió műsor, egy új kollekció és egy új parfüm. Majd pedig fogadta a hozzá autogrammért érkező újságírókat, mielőtt testőrei kikísérték volna az épületből, hogy senkivel ne érintkezzen. És hogy mit üzen a magyaroknak? Azt, hogy öltözzenek szexisen.
Még több a velveten
- Miranda Kerr csupasz melle 3D-ben nyomulOrlando Bloom várandós felesége mellét és fenekét is megmutatja az olvasóknak, akik 3D szemüveg segítségével fokozhatják az élményt.
- Halálos ágyán vallott Madeleine McCann elrablásáról a korábban gyanúsított pedofilRaymond Hewlett halálos ágyán vallomást tett: azt állítja, ő ugyan ártatlan, de tudja, kik és miért vitték el a négyéves Maddie-t.
- Faroklevágás és fúrós koponyalékelés a glasgow-i bandaháborúbanEgy áldozat farkát vésővel csapták le, ikertestvére koponyáját fúróval lyukasztották ki némi hajtóvadászat után. A két áldozat ugyan túlélte, de mindketten válságos állapotban vannak.






Kommentek
2009.09.04 08:37:54céerem
Ezt a hülye kérdést, hogy mit üzen a magyaroknak!
És ha bárkit innen megkérdeznének, hogy mit üzen az ohioiaknak, pl.? Gazdálkodjanak okosan???
Ezt az amatőr riporteri hozzáállást...
2009.09.04 08:38:03Szofii
Lasombra, hogy én ezzel mennyire egyet értek :D:D:D
2009.09.04 08:48:30sunblind
http://indavideo.hu/video/South_Park-Ostobenko_kurva
2009.09.04 08:49:54Ainult Mina
az a faszi, aki szobában kalapban ül le, az jófej?
2009.09.04 08:53:51spoilsport
Ez most a recessziós verzió volt? Mert némi ránctalanítás ráfért volna action előtt.
2009.09.04 09:13:21DHS77
vanna:
DE, ez ő. (vagy inkább az)
Csak tudod élőben nem lehet retusálni.
Mondjuk ez a tény sokat ront az amúgy is silány élvezeti értéken.
2009.09.04 09:16:34xDEWx
Korrekt válaszokat adott és kedves volt. az üzenetére is érdemes odafigyelni. Nem értem mért kell a külsejét fikázni, egy szexi stílusos nő. Bár azt belátom, hogy a vagyona és a sikere sok embernek szúrhatja a szemét;)
A riporter a videó végén nagyon vicces akart lenni...de ez inkább bunkó beszólás volt. Akkor lett volna bátor, ha a nyílt interjú során benyög egy ilyet és vállalja, hogy kitessékelik.
2009.09.04 09:21:04DHS77
"egy szexi stílusos nő"
Bazzeg.... Láttad a képeken a karját / KEZÉT???
13-as számú kép:
Inkább az szúr szemet. Szó szerint.
Nagyanyám jut eszembe a kezéről.
xDEWx te tuti csaj vagy. Egy férfi nem lát egy ilyet szexinek.
Ha szexit akarok látni, akkor a magyar lányokat nézem.
2009.09.04 09:23:01Páneurópai Harci Kos
"2009.09.04 08:33:39Lasombra
Whoopie Goldberg, Madonna és még Paris Hilton
is lettetek valamit az asztalra.
"Kik ezek? "
Kiragadva ezt, valami utolsó putriból jöttél, hogy nemtudod?
savanyú a szőlő effekt ofc.
u.i. Tibet tök jó hely, de óvakodni kell a nyilvános wcktől:)
2009.09.04 09:24:26céerem
Szerintem Paris nagyon jól, ízlésesen öltözik, van, akinek tetszik az arca, van akionek nem - ez szubjektív -, minden bulvároldal tele van vele, ebből ő rengeteget profitál, élvezi a helyzetet és ha jól tudom, soha nem akart Nobel-díjat kapni.
Olyan sok megkeseredett ember van, akik ezt képtelenek elfogadni és ezen túllépni.
2009.09.04 09:24:32Chrisjazzingup
DE MOST KOMOLYAN VAN AKI KEDVELI EZT A NŐT? MÁRMINT ÚGY SZEMÉLYISÉGRE?
2009.09.04 09:28:57xDEWx
DHS77
fiú vagyok. nem azt mondtam, hogy egy tipikus szépség, de van kisugárzása és stílusa, ami vonzóvá teszi. a magyar nők szépek, egyetértek, de többségük nem tud normálisan felöltözni, sminkelni, ami sztem nagyon gáz. lehet, hogy vkinek ezek az "apróságok" nem rontanak az összhatáson, de nekem pl fontos.
2009.09.04 09:29:33Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
Magyarország üzeni:
Dögölj meg, ribanc!
2009.09.04 09:34:29Logan Grimnar
Lasombra: ott a pont :-DDDD
2009.09.04 09:34:59Rocky
"3 milliárd euróért újították fel a Dorottya palotát"
Azért kicsit értelmezni kellene a számokat, mielőtt ilyen baromságot leírtok...
Magyarul 840 mrd forintért???
Az másfél 4-es metró ára...
Talán 3 mrd forintért, talán...
2009.09.04 09:36:03phleg
Üzenem Paris Hiltonnak: kevésbé öltözzön szexisen, de legjobb ha búvárruhát ölt...(nehéz búvár)
2009.09.04 09:37:33zoldpagony
tökéletes cég Paris Hilton, az itt kommentezôk joggal irigykednek rá, én is ott voltam, nagyon csini, kedves és mosolygós volt. es hat hogy amagyarok hog yöltöznek, aki jart mar Amszterdamban, vagy Lonodnban az lathatta hogy a magyarok 80 %-a ugy nez ki mint egy hajláéktalan, 10 éve mosásban lévô, kinyúlt, kifakult kinai ruhakban jarnak. A középkorú nök, nagyseggû gesztenynénik, passzos cicanadrágban , rövid, göndör marikanéni hajjal és lebernyeg csipkefelsôben, kizárólag mûszálból. az izléses öltözés nem CSAK pénz kérdés.
2009.09.04 09:41:57Johnny T-Bone
Sz'tem ez nem is Paris Hilton, csak egy dublőr,egy alteregó. Nézzetek meg egy IGAZI P.H. képet az arca sz'tem más....Sz'tem az igazi valahol C.Ronny-val baszik vhol .... (megérdemlik egymást - ha összeszoroznánk az IQ-jukat akkor sem érné el az átlagot...)
2009.09.04 09:42:33xDEWx
ah zoldpagony, végre vki, aki egyetért velem!
ur so nice!
hehe
2009.09.04 09:46:25céerem
"2009.09.04 09:24:32Chrisjazzingup
DE MOST KOMOLYAN VAN AKI KEDVELI EZT A NŐT? MÁRMINT ÚGY SZEMÉLYISÉGRE?"
Ki ismerné őt innen személyesen? Hülye kérdés.
zoldpagonynak igaza van.
2009.09.04 09:48:27zoldpagony
xDEWx mivel irtam hogy a magyarok 80%-a nem tud öltözködni, sôt, ugy nez ki mint egy trágyadomb. pláne nyaron minden masodik ember, meg nôk is büdösek a BKV-n. szoval ne is várd hogy ilyen forumokon nem az irigykedôs, fröcsögés megy azokra akik jol neznek ki, és van izlésük. ôk valojaban csunyank latjak, mert semmi ízlésük.
2009.09.04 09:51:04xDEWx
hm mondassz vmit:)
2009.09.04 09:51:44Lasombra
Páneurópai Harci Kos:
na megjött a fogadatlan prókátor is védeni a cölöpöket. a "kik ezek?", nem azt jelenti, hogy nem tudom a személyazonosságukat, vagy a munkásságukat, hanem sokkal inkább úgy értendő, hogy "kik ezek, hogy belepofázzanak az itteni dolgainkba?"
ha megkérdi valaki egy okostojástól, hogy "ki vagy te itt?" akkor nem azt várja válaszul, hogy Kovács István, simagöröngyösi zsiráftenyésztő kisiparos.
attól, hogy nem megy a szövegértés kontextusban, még nem muszáj hülyét csinálnod magadból.
az egyik legnagyobb baj az ilyen celebekkel pont az, hogy azt hiszik, hogy attól, hogy letettek valamit az asztalra, már kurvára okosabbak lettek, és minden témában beleugathatnak mindenbe.
2009.09.04 09:54:19céerem
Sztem Paris nem "ugat" bele semmibe csak egy hülye kérdésre adott egy azonos szintű választ választ.
A magyarok különben inkább ne szexisen öltözzenek, hanem ízlésesen. Ott még nem tartunk, hogy sokan ezt a kettőt kombinálni tudják, mert nálunk a szexis öltözködés egyelőre megfelel a ribanc külsőnek. Sajnos.
2009.09.04 09:55:05vanna
én értem hogy retusálás meg minden, de teljesen máshogy néz ki ez a nő...tök más a feje, az arca...én továbbra is tartom hogy nem ő...
amúgy meg szánalmas ez az egész...
2009.09.04 09:58:27fehso2
Ez a nő és a munka? Ha-ha-ha
Fogalma sincs arról, hogy mi is az.
Ha nem lenne HILTON, az agyi és testi adottságaival talán süthetne krumplit egy külvárosi Mekiben.
2009.09.04 10:01:13fehso2
Egyébként eljött ide, hogy az előre megbeszélt kérdésekre válaszoljon!
Csak a látszat a lényeg, a csomagolás...nevetséges plasztik-világ ez! Ebbe mondjuk bele is illik. Csak a felszín a lényeg, de még így is középszerű.
2009.09.04 10:04:13iFuck
http://technorati.com/videos/youtube.com%2Fwatch%3Fv%3D9H72knmnh0g
2009.09.04 10:06:19ennemtom
Idejön pofázni nekünk, hogy mit csináljanak a magyarok... Pfff, pont ő, akinek a pornóvideóját az egész világ látta és aki folyamatosan sokkolja a világot a botrányaival... Ezek az emberek határozzák meg az értékrendet? Ha bebizonyosodik, hogy a Marson életnek semmi nyoma, asszem odaköltözöm.
2009.09.04 10:06:41Fiskális
Fantasztikus, hogy mi mindent megtudtunk erről az iszonyúan érdekes üzletasszonyról. Igazán gratula, sárga vagyok az irigységtől! :)
2009.09.04 10:15:42iFuck
Az olasz befektetők közül kettő ránézésre ratyi.
2009.09.04 10:15:59orv
Muhaha!Szakácskönyvet kapott,hahaha!
Elképzelem,ahogy önti le az abálólét az 5 kiló gőzölgő pacalról,egy keveset ráborítva arra A SZEXIS 43-AS LÁBÁRA....!
Mi volt ez mielőtt befutott,hajóvontató a Volgán,vagy konyhás egy téeszben?Nincs is ekkora női cipő!Persze,lehet hogy ez a kollekciója:Lábbűz elleni spray,szagtalanító por cipőbe,gumicsimába ,szájspray,ami elveszi a foghagyma és a Priluky,ukrán csodacigi szagát.A haszonból meg vesz egy féldisznót,meg hurkát-kolbászt azt jól bedolgozza a hűtőládába.Na,apjuk,mondja a meló után,mosmá hoszhacc egy fröccsöt a fehérböl.De ne sóherkoggy,nagy legyen,mint a picilábam!
2009.09.04 10:16:10zoldpagony
mondtam :-D
2009.09.04 10:21:28zoldpagony
iFuck a divattervezôk 100%-a meleg, és akkor mmi van, ha a heterokra bíznánk a divattervezest, mindnki fehér poloban, és farmerban járna :-)
2009.09.04 10:25:19atomrebel
mivan buzik?
2009.09.04 10:25:55atomrebel
moderáld a jókurvaanyádat
2009.09.04 10:26:45atomrebel
tetves gecik imádjátok a híresembert meg a pénzt
2009.09.04 10:36:54zoldpagony
atomrebel
na megérkezett a kultura is :-) ezt tanultad a szüleitôl? szééép
2009.09.04 10:37:48gabcigirl
Mi meg azt üzenjük, hogy menjél dolgozni szivi!
2009.09.04 10:42:23fraulein praxa
zoldpagony:
marikanéni haj :-DDDDDD ezen beszartam...
de amúgy tényleg így van, régen dolgoztam egy multinál, elég nagy cég, sőt az egyik legnagypbb és legismertebb. jött az egyik fejes hölgyemény amerikából, mentem be az irodájába és látom, hogy áll a nagy üvegablak előtt, és csak bámulja az embereket. kérdeztem tőle, hogy mit néz olyan elmélyülten? mondta, hogy azt, ahogy a magyarok öltöznek. nem értette pl., hogy a negyven fokban miért vesz valaki fehér műszálas zoknit a papucs alá? vagy a susogós melegítő inggel. mesélte, h amerikában is vannak béna ízlésű emberek, de ilyet nem-nagyon látott. mondtam neki, hogy sajnos itt nincsenek agyonig fizetve a népek, erre visszaválaszolta hogy ott is vannak szegények, és ez nem lehet szerinte mentség az igénytelenségre, hiszen van egy csomó turkáló, ő is szokott turkálókba járni, és lehet találni nagyon klassz dolgokat.
nem muszáj kényszeresen a legutolsó divatot követni, lehet valaki csinos és ízléses egyszerűbb darabokban is. egy-egy kiegészítő, öv vagy nyaklánc, kalap csodákat tud művelni.
2009.09.04 10:44:19atomrebel
kultura?
bazmeg nem ismerem a szüleit...
nem vagyok rajongója az amerikai milliomosoknak mint te
ostobák
2009.09.04 10:46:48atomrebel
én sem adok táplálkozási tanácsokat az etiópoknak
2009.09.04 10:48:43atomrebel
mingyá feldobom magam egy két kiegészítővel
bazmeg itt azé küzdenek sokan hogy ne dögöjjenek éhen
ti meg stílusról beszéltek?
milyen jogon???
2009.09.04 11:00:10zoldpagony
atomrebel
tenyleg szar lehet ha egesz életedben csak utálkozol, és irigykedsz. ezert all itt az orszag. gondolom a házad elötti fû (gaz) térdig ér, és semmit meg nem teszel azert hogy a környezetünk, az orszag szebb legyen, de valoszinûleg azert, mert nincs is rá igényed. ajanlok egy nyugat europai utazast, sokat tanulhatnal az ott élô szegényketôl. mert ott is élnek ám nagyon szegények. de szlovéniaban sem láttam egy szal parlagfüvet sem ... no mindegy , ez nem tartozik Parishoz :-)
2009.09.04 11:02:33Páneurópai Harci Kos
"2009.09.04 09:51:44Lasombra
"kik ezek, hogy belepofázzanak az itteni dolgainkba?"
nos, kultúra úgy alapból.. "belepofázni"
helyett inkább a belebeszélni, az amit független szemlélőként - mellesleg teljesen egyetértek velük, mind a hárommal.
"ha megkérdi valaki egy okostojástól, hogy "ki vagy te itt?"
mert te ki vagy itt?:) csak egy vélemény -ők azért világhírességek. (még egy saját egyedi nicket sem tudtál kitalálni, csak holmi lopott vámpír cucc:)
"még nem muszáj hülyét csinálnod magadból"
bagoly mondja:)
az egyik legnagyobb baj az ilyen celebekkel pont az, hogy azt hiszik, hogy attól, hogy letettek valamit az asztalra, már kurvára okosabbak lettek, és minden témában beleugathatnak mindenbe."
minden témaban azért nem, Paris H nem mondta azt hogy Bősre inkább építsék fel a vizierőművet.. ő a divatról beszélt, meg az emberek csinosságáról.
És sajnos igaza van.
Igénytelenül öltözik egy csomó ember. És nem kimondott pénzkérdés hanem igény, izlés, kultúra.
2009.09.04 11:05:04Páneurópai Harci Kos
És oltözzenek szexisebben a népek, támogatom:)
2009.09.04 11:09:19xDEWx
jajj úgy látom itt még mindig ugyanaz a lemez megy:)
be kell lássam, Paris nem lesz elég, hogy megreformálja a magyarok szépérzékét..na de legközelebb hátha eljön majd Victoria Beckham...:D ( uh szegényke milyen kommenteket kapna)
2009.09.04 11:10:22Páneurópai Harci Kos
"atomrebel
bazmeg itt azé küzdenek sokan hogy ne dögöjjenek éhen
ti meg stílusról beszéltek?
Nyilván azoknak szólt, akik jelen voltak, PH által bejárt útvonalon - amiket látott- és nyilvánvalóan nem kispest felsőre, meg alsó bivalyfejősdre ment szemlélődni.
Mellesleg minden embernek van stílusa olyan amilyen..:)
"milyen jogon?"
Ha valaki divattal foglalkozik és boltot is nyit akkor azon a jogon, hogy reklám.
Kinek nem inge..
2009.09.04 11:11:40PiszkosFreddy
Kapgya bé ja facomat!!!
2009.09.04 11:11:57Páneurópai Harci Kos
A magyarok szépérzékét nem tudom mi reformálja meg, de szerintem még az Istennek sem jönne össze.
nem is áll senki az üstünk mellett:)
2009.09.04 11:12:29Páneurópai Harci Kos
2009.09.04 11:11:40PiszkosFreddy
Kapgya bé ja facomat!!!
kapja be a fogaskerék:)
2009.09.04 11:13:17PiszkosFreddy
#
2009.09.04 11:11:40PiszkosFreddy
Kapgya bé ja facomat!!!De szexisen,és ne fogazzon!!!
2009.09.04 11:13:25orv
Azt hiszem 45-ös mérettől már csökkennek az árak,csak egyszerre érdemes többet venni,mert nagyon ritkán bukkannak föl ekkora csónakok.
Hegyesorrúban szexibb,csak az a baj,hogy akkor már nagyon nagynak látszik /olyan 48-asnak asszem/.
2009.09.04 11:14:30Páneurópai Harci Kos
nagy lábon él O:)
2009.09.04 11:15:55iFuck
Egyes fanok úgy beszélnek, mintha Nyugaton ez szőke IQlight pina lenne az Isten. Nézzétek már körbe a neten!
2009.09.04 11:16:52PiszkosFreddy
2009.09.04 11:12:29Páneurópai Harci Kos
Kedves Páneurópai!Első üzenetem a cikkben szereplő hölgynek szólt,sajnálom,ha magadra vetted.Ha továbbra is fenntartod a fogaskerekes üzeneted,sértődés lesz!!!
2009.09.04 11:22:24Páneurópai Harci Kos
Oké legyen vacogós fogú krokodil
(Lacoste - hogy a divatnál maradjunk)
2009.09.04 11:25:52Páneurópai Harci Kos
Akár iq ligth valaki akár nem, az üzenetének jogosságával egyetértek.
rendszeresen legelek a belvárosban - izlés / öltözködés, kultúra..pfff.
2009.09.04 11:32:00PiszkosFreddy
Páneurópai:maradtál volna a legelőn!!!
2009.09.04 11:42:55ULTRAF*CK
Atomrebel, te állat, a röhögéstől majdnem megfulladtam! :) nem ismerem a szüleit.... baszki írni nem tud, de öltözködni biztos :D
2009.09.04 11:45:29sokol
He!
Miről beszélnek itt egyesek?!
A magyar nők igenis jól néznek ki,sehol nyugat-európában nem láttam ilyen nőket!
Az meg hogy-hogy öltöznek az ízlés kérdése, kinek ez jön, be kinek az,nekem bejön ahogy öltöznek sajnálom ha másnak nem,egyéni szoc problem.
2009.09.04 11:49:32szipuking
Perisznek is magbóótba kéne dolgozni majd megtanulná mi a biznisz.
2009.09.04 11:49:53Bambano
Az a baj, amit egy ilyen beszólásra izomból válaszolni szkotam, az ebben a helyzetben ontopic lenne :))))
2009.09.04 11:50:28DArchAngel
Most, hogy nyugaton leáldozóban van a csillaga, már jó a Vad Kelet is? A lényeg, hogy folyjon lé, ugyebár?
2009.09.04 11:50:54pcr
Én azt üzenném ennek a hisztis csajnak , hogy előbb érettségizzen le rendesen és olvasson el egy-két könyvet.
A Hilton vagyonból ő is kapott 300 millát , abból könnyű jól öltözni , már ha ő jólöltözöttnek mondható.
Abból a pénzből járhatott volna egyetemre is.
Ja és mitől híres is ő , mert szerintem inkább hírhedt lotyó.
2009.09.04 11:54:22Bambano
zoldpagony: azt a véleményedet, hogy lehetne mit tanulni a nyugatabbiaktól, el tudom fogadni, de hogy pont PH fogja nekünk a nagy nyugati tuttit közvetíteni, ebben azért vannak kétségeim...
Én mondjuk örülnék, ha a lányom ki tudna szállni villantás nélkül egy kocsiból meg haza tudna jönni egy buliból normális kulturált állapotban.
Azok a nyugati emberek, akiktől volna mit tanulni, nem itt meresztik a kehes seggüket az elnöki lakosztályban és nem verik a nyálukat, hogy nekik csak szakéban fürdetett kobe marha bélszínje a megfelelő kaja és csak a világ egy eldugott részén lefejtett ásványvizet lehet meginni.
2009.09.04 11:58:17céerem
Nem arról van szó, hogy nem szépek a magyar lányok és hogy 1-2 még öltözködni is tud, hanem arról, hogy az ÁTLAG magyar lakosság igénytelen.
Tessék megnézni a 70-80 feletti embereket, nekik még volt honnan meríteni - a szocialzimus tömeg"divatja" előtt -, néhány nagymama kesztyű-kalap összeállításban, csinosan jár, nem a legújabb divat szerint ugyan, de nem is az agyonmosott, kinyúlt pólókban "jójjaz" alapon.
Az igényesség továbbra sem pénzkérdés.
2009.09.04 12:03:02benta
Milyen kedves az ifju hölgytől, hogy itten üzent nekünk. Én is üzennék neki. Öltözzön izlésesen, és éljen erkölcsösen. Akkor talán tényleg üzletasszonynak, és nem partipatkánynak fogják tekinteni, mint most.
2009.09.04 12:04:13szipuking
beraknám a magbótba magot árulni
2009.09.04 12:25:47sokol
céerem!
De ki az aki megmondja mi az igényesség,ez egy szubjektív dolog,minden ember más,ezért nem lehet általánosítani,ahány ember annyi szokás.Nekem pl: tök nem jönnek be ezek a ruhák amiket a kifutón viselnek a hölgyek,legtöbbje teljességgel vállalhatatlan az utcán,szerintem.
Ezen kár vitatkozni,a divat és öltözködés egy olyan dolog ahol tipikusan az "ahány ház ,annyi szokás elv érvényesül" ,ez alapján kár lenne minősíteni.
2009.09.04 12:45:15sourcerror
"Tessék megnézni a 70-80 feletti embereket, nekik még volt honnan meríteni - a szocialzimus tömeg"divatja" előtt -, néhány nagymama kesztyű-kalap összeállításban, csinosan jár, nem a legújabb divat szerint ugyan, de nem is az agyonmosott, kinyúlt pólókban "jójjaz" alapon."
Talán a Gerbaud cukrászda törzsközönsége alapján nem kellene nagyon messzemenő következtetéseket levonni. Nézz kicsit szét vidéken is. Egész más lesz az összkép.
2009.09.04 13:01:27OM617.912
Huh.
Elolvastam a hozzászólásokat...
Mindíg is tudtam , hogy a sötét középkori balkánon élek, de most meg is bizonyosodtam róla...
Olyan volt, mint mikor a villanyfényes /?/ Budapestről az ember megérkezik Nyíregyházára este...
2009.09.04 13:02:03Bambano
sokol: a divatszakma egyik alapszabálya, hogy kevés kivételtől eltekintve a kifutón NEM hordható ruhák vannak, hanem trendeket, terveket, a következő kollekció alapvetéseit bemutató rongyok. Azt, amit újdonságnak, kiemelni valónak gondol a divattervező, az agyon van hangsúlyozva a kifutón.
Ergo ha neked tetszene az a ruha, akkor te problémás lennél:)
Ez alól nyilván kivételek azok a bemutatók, ahol késztermékeket mutatnak be, de az nem a PH meg a nagy divatházak szintjén tartott bemutató.
2009.09.04 13:07:56Szofilla
Wáááá nagyon jó a videóóó :D:D:D nem is tudtam, hogy van ilyen videó Parisról, ahol épp leszop valakit :D:D:D:D de Parisnak olyan öreges feje van....
2009.09.04 13:08:46céerem
sokol: nem ízlésről írtam, hanem IGÉNYESSÉGRŐL.
2009.09.04 13:11:37ropy
szerintem nevetséges ez a vita. a Stílus maga az ember. kisKöcsög diplomás ribancoknak volna még bőven mit tanulni egy milliomos rock'n'roll queen-től . Röhejes hogy még PH-t szeretnék egyesek kitanítani a pesti stílre :¤
no comment
2009.09.04 13:13:00Dövan
Sajnos orszagunkban korulnezve nyugodtan a cimerbe lehetne tenni egy mackonadragos tehenet!
2009.09.04 13:14:56Mu Deng
nekem bejön a csaj, bevállalós, és van még humorérzéke is. a lába kurvanagy, az igaz, de ki nem szarja le? elkapnám, mint a sertésinfluenzát, de a kalapos faszit azt nagyon rúgnám arcon kicsit.
2009.09.04 13:18:13Mu Deng
addig meg, amíg személyesen is nem tudom nyakazni, megbaszom a steiner kristófot
2009.09.04 13:18:19Bambano
Mu Deng: nálam a megszólalásig gyöngyörű kategória...
2009.09.04 13:19:46Bambano
Az még a bajom ezzel az egésszel, hogy ha idejön egy cég, hogy elvigye a pénzünket, akkor miért nekünk kell hasraesni előtte? Ő akarja a mi pénzünket...
És rohadtul nem osztana, nem szorozna, ha nem jönne ide, eddig is megvoltunk nélküle...
2009.09.04 13:20:19ilovebp
Öltözzünk szexisen?
Pont az a magyar nőkkel szemben a kifogás, hogy túl közönségesen öltözködnek!
Mármint a divatszakértők szerint, nem az utca férfiai szerint!
2009.09.04 13:22:34iFuck
Bambano: Ide jött, de szerintem fingja se volt, hogy a Világ melyik részén jár. Kíváncsi vagyok hozott-e magával francia tolmácsot? :)
2009.09.04 13:29:00céerem
Bambano
nem baj az, ha több a választék.
Ki mondta, hogy ess hasra???? Ki mondta, hogy ott KELL vásárolnod???
2009.09.04 13:38:18Nünü
Most már értem, miért hord állandóan csak szandálokat! :) Abból a legnagyobb kapható konfekcióméret (41-es körül) felmegy a 43-as lábára.
2009.09.04 13:41:16Bambano
Nünü: most vizualizáltam, ahogy ph bemegy a bótba és konfekció szandált vásárol... :PPP ecetleg kici ócó kínait...
2009.09.04 13:42:43Nünü
Bamba: szerinted külön gyártat magának? Én úgy képzelem, hogy ő csakis a legnagyobb divatházak termékeit vásárolja, azok meg sorozatban készülnek, nem egyedileg.
Valószínűleg félreértetted a "konfekció" szó jelentését.
2009.09.04 13:43:00Bambano
céerem: itt van ez a ph, majdnem hp-t írtam, testőrök kísérgetik??? minek? van számalgyára? parkolási vállalkozása? esetleg hr-es volt a bkv-nál? városházi felújítási tendereket ír ki? mert ha nem, ki a fene akarna tőle bármit is?
A választék meg nem lett érdemben több attól, hogy idejöttek.
2009.09.04 13:54:43céerem
Dehogynem lett több.
2009.09.04 14:03:55Bambano
céerem: attól, hogy matematikailag több lett, érdemben nem lett több. Ha csak régi ktsz-es ruhákat tudtál volna venni, és most megjelenik, mint első és egyetlen világmárka, az érdemben több, mert akkor választhatsz a régi coccialista világban tákolt göncök és egy nyugati közül. Az, hogy itt van különböző piaci résekbe pozicionált 50-70-100 világmárka és most idejön a 101., az nem oszt, nem szoroz.
2009.09.04 14:19:36betulapendula
Haggyuk egy pillanatra parizer nénit. Mit hallani a kristófkáról, aki a nagy haverja. nem kiséri el a buzifesztiválra?
2009.09.04 14:30:38betulapendula
"Paris Hilton kedves, élethű viaszbábunak tűnt, " -> tehát ha jól veszem ki a szavaiból, akkor ha kis kanóc lenne a feje búbján akár gyertyának is elmenne... :))
2009.09.04 14:47:09Hazudtok1000rel
betulapendula: kristófkának nemcsak haverja, hanem nagy példaképe. Valószínűleg azért, mert több f@szt fogott életében, mint ő.
2009.09.04 15:44:04ropy
A Hilton-cicus legalább már rájött hogy mire való
2009.09.04 16:47:47picipöcök
lasombra
ezt ennél,szebben,és jobban nem is lehetett volna megfogalmazni.az első írásodra gondolok.te megírtad helyettem is a kommentet.
2009.09.04 16:50:03picipöcök
amúgy meg ez a picsafejü perisz elmehet a halál f@szára!
2009.09.04 20:56:44swallow48
Én már ledobtam a mackónacit, meg a virágmintás
nejlon otthonkát!!
Köcce, párisz! DD
2009.09.04 21:35:43Raszputin
Ez a nő gáz...:D
2009.09.07 10:53:29zsof.berg
Az jó nagyon, hogy öltözködési tanácsod ad az, akinek a kollekcióját a home videóval, meg egyéb hülyeségekkel felturbózott neve adja el :-)
2009.09.07 14:35:12muci83
Hogy ide mennyi paraszt jár :o))))