Caster Semenyát nőiesítették

2009. szeptember 9., szerda 14:43
Kisminkelték, felékszerezték és címlapra tolták egy dél-afrikai újságban az afrikai világbajnoknőt, akinek sportteljesítménye mellett leginkább férfias külseje foglalkoztatta a világsajtót az elmúlt hetekben. Nem biztos, hogy jó döntés volt.

A teljesen lapos mellű, markáns arcú 18 éves atlétanő, Caster Semenya pár hete került címlapokra: először azért, mert 800 méteres síkfutásban világbajnok lett Berlinben, majd azért, mert nemzetközi botrány pattant ki abból, vajon csak emlékeztet-e egy férfira, vagy esetleg valóban az is?

A dél-afrikai You magazin, az ország legnagyobb példányszámú angol nyelvű hetilapja az elmúlt hetek vádaskodásaira reagálva úgy gondolta, megmutatják, hogy Semenya igenis tud nőies lenni. A törekvést erős sminkkel, hangsúlyos ékszerekkel, tűsarkú cipővel és testre simuló farmerral próbálták beteljesíteni a lap szerkesztői, a végeredmény viszont még az előzőeknél is kevésbé meggyőző. A sportolónőt férfi génekkel gyanúsítók úgy gondolják, a lap nőiesítő szándéka visszásan sült el: a smink és az ékszerezés inkább csak még jobban kiemelik Semenya férfias vonásait, mintsem halványítanák azokat.

Semenya maga nem veszi komolyan a nemiségét ért kritikákat és a hormonszintjét tárgyaló találgatásokat: ő meg van győződve arról, hogy nő. „Ezt az egészet viccként fogom fel, nem sértődöm meg rajta. Isten ilyennek teremtett, és én elfogadom magam. Tudom, ki vagyok, és büszke vagyok magamra” – nyilatkozta a lapnak adott interjújában. Persze ettől még ő maga is meglepődhet.

000T TRDV566461
Caster Semenya

Pár évtizede ugyanis még egyszerűbb lett volna eldönteni a „férfi vagy nő” kérdést, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően azonban Semenyának ma már jópár egyéb választási lehetősége van. Szokatlan kromoszómavariációk, transzszexualitás vagy interszexualitás is állhatnak az állítólagos születési nemmel ellentétes, vagy épp meghatározhatatlan külső testi jegyek hátterében, ezek pedig megnehezítik a kényelmes "vagy-vagy" besorolást. A hivatalos vizsgálatok lezárultáig természetesen az sem zárható ki, hogy a sportolónő valóban nő, csak a túlfeszített edzések miatt tűnt el róla a zsírszövet és növesztett gigantikus izmokat, ahogy az sem, hogy esetleg hormonalapú doppingszerek következtében nyert ilyen külsőt. Ez utóbbi vádat családja azzal próbálja kivédeni, hogy hangsúlyozzák: szegényt már gyerekkorában is külsejéért csúfolták a suliban.

Semenyáról tehát mindenki, aki biztos információ tudatában lehet - azaz családja és ő maga - azt állítja, hogy nőnek született, és a mai napig is az. A hivatalos vizsgálatokból viszont egyelőre csak a bajnokság előtt elvégzettek eredményei állnak rendelkezésre, melyek szerint a sportolónő tesztoszteronszintje – azaz a szervezetében lévő férfihormonok mennyisége – háromszorosa egy egészséges nőének. Szintén nem használ az ügy megítélésének, hogy a dél-afrikai válogatott edzője az az Ekkart Albeit, aki a 80-as években az NDK-s sportolók doppingbotrányaiban szerzett érdemeket, még ha azóta állítólag már nincs semmi köze a bajuszos nőkhöz, akik új értelmezési tartományt adtak az "NDK-s úszónő" fogalomnak. Semenya ráadásul egy év alatt irreális mértékben, 16 másodperccel javított idején, ami szintén nehezen magyarázható - írta a Sportgéza az ügy kapcsán.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nem sokkal a 18 éves sportolónő győzelme előtt jelentette be Berlinben, hogy Semenyának nemvizsgálatokon kell átesnie, mert kételyek merültek fel, nő-e valójában. „Ezekről nem akarok beszélni. Nem is gondolok rájuk” – emlékszik most az interjúban az atlétanő. „Amikor Berlinből felhívtam a szüleimet, szóltam nekik, hogy hallottam, miket beszélnek rólam, és hogy ne is figyeljenek rá. Ők ismernek, tudják, ki vagyok”.

Mások szerint Semenyának joga van férfias külsejű nőnek lenni, és nem csak az megalázó, hogy orvosi vizsgálatokkal kell bizonyítania hovatartozását, de az is, hogy a címlapon látható, személyiségétől nyilvánvalóan távol álló imidzset kéne magára erőltetnie: „Elképesztő, hogy csak azért, hogy elfogadják, egy minden női sztereotípiát magában foglaló képpé kellene válnia” – írja Colleen Lowe Morna, a Gender Links civilszervezet képviselője a Timesban. „Caster hadd legyen Caster”.

Kommentek

  • 2009.09.09 14:52:18Christian Troy

    Najó! Ő tényleg férfi! Nőiesítve mi. Különben is a liberálisok és a sok jogvédő szerint minden ember az, aminek tartja magát, esetében ő nőnek tartja magát!:) Íme a következmény...

  • 2009.09.09 14:53:28Cook kapitány

    Ők is mind férfiak (vagy legalábbis a kettő között):
    http://www.netzeitung.de/bilder/index.php?gallery_id=3632&skin=nz9&img=9

  • 2009.09.09 14:57:15lackó

    Így már más a helyzet. Ez esetben transzvesztita.

  • 2009.09.09 15:01:10bigyo83

    "Tisztában vagyok önmagammal, és büszke vagyok rám" - amennyiben nem magyarul nyilatkozott, akkor gratulálnék a nyilatkozat fordítójának.

  • 2009.09.09 15:04:28Aullah

    Ez egy férfi. A hangja, a külseje alapján, illetve mintha már megjött volna az eredmény, hogy sokkal több férfi génje vagy nem tudom mije van, mint ami normális, olyan 5,6szor több.

    Ez a címlap meg hányás

  • 2009.09.09 15:08:51smartdrive

    ez nem férfi, hanem egy gyáva nyúl, aki nők között indul, hogy esélye legyen. igazi férfi ilyet nem tesz

  • 2009.09.09 15:09:28Els

    nem értem, egy egyszerű nőgyógyászati vizsgálattal miért nem tudják megállapítani, hogy van-e méhe vagy sem. ez kb. 2 perc. ebből azért kiderülne a neme.

  • 2009.09.09 15:11:54fougyesz

    Ekkart Albeit az edzője!!!
    Ezek után kinek van még BÁRMILYEN kérdése?

  • 2009.09.09 15:17:03köldökszösz

    miért megalázó a nemvizsgálat? ha egyszer minden (külső) jel arra mutat, hogy férfi, mégis a nők között indul el?! szerintem normálsi dolog ilyen vizsgálatot kérni, de mi tart azon ennyi ideig???

    akár férfi, akár nő, ha nőnek érzi magát, miért nem tesz valamit a külsejével, hogy hasonlítson is 1 csajra?

  • 2009.09.09 15:18:22Dude

    Villáminterjú az atlétikai VB. női 800 méteren győztes Caster Semenyával:
    - Mit üzen azoknak, akik megkérdőjelezik női mivoltát?
    - Leszophatnak!

  • 2009.09.09 15:20:10CSÉ

    Nem egészen olyan, mintha Valkó Eszti volna?

  • 2009.09.09 15:21:17CSÉ

    A képen az a mosoly, totál rá emlékeztet.

  • 2009.09.09 15:28:53Nyongatingo

    Nonek es ferfinak is rusnya, nem lehet eldonteni a nemet... Ez egy Alien, valami idegen bolygorol. Kuldjuk el Nevadaba, ott majd eldontik mifele.

  • 2009.09.09 15:31:14Regnum Marianum

    Érdekes lenne megtudni, ő maga hogy vélekedik a neméről.

  • 2009.09.09 15:38:44lifepak

    Az, hogy valakinek méhe van, még nem bizonyíték arra, hogy GENETIKAILAG is nő. A természet sok furcsa dologra képes, ha genetikáról van szó...egy kromoszómavizsgálattal végérvényesen eldönthető, valóban nő-e.

  • 2009.09.09 15:45:06benta

    Hát ezért a címlapért kár volt. Olyan, mintha bajusza lenne.

  • 2009.09.09 15:46:29betulapendula

    Bazmeg!!!!

    visszatért ben dzsonzon ?????????

    :DDD

  • 2009.09.09 15:47:24Magic Horse

    demokrácia van, meg kell népszavaztatni, hogy nő/férfi/ló/stb., oszt kész

  • 2009.09.09 15:49:09szipuking

    egyértelmű hogy nő szerintem elsőre látszik rajta. izmos meg nincs melle. láttunk már ilyet.

  • 2009.09.09 15:53:40merit

    http://www.youtube.com/watch?v=G-bqET22vEU&feature=related

    Hát, ez a hang... Lehet, hogy csak nagyon berekedt, azért ilyen??

  • 2009.09.09 15:53:40betulapendula

    a videó-vigyoráról ismertem fel : ez maga a yeti. hogy keveredett ez ide?? vagy egy marslakó? netán egy lakatlanszigeteki menekült?? akkor máris kérdezem hogy melyik az a sziget mert akkor robogok elfoglalni, ameddig szabadlábon van ez a génhiba...

  • 2009.09.09 15:55:12betulapendula

    Dr Czeizel doktor vizsgálta már? Szerintem meg fog lepődni a kisfekán. :))))

  • 2009.09.09 15:56:35szipuking

    hagyjátok békén nem tehet róla. az meg hogy ilyen izmos az meg a sport miattvan. milyen legyen dagi mint a tóthvera?

  • 2009.09.09 15:57:40betulapendula

    Mádám azaz möszijő Transztveszt-ica !! üdv a XXI. században. Persze hogy ezeknél a legtöbb aids-es. Biztos ez is valami beltenyészet tagja.

  • 2009.09.09 16:03:01egysegelem

    Ha kiderul, hogy megis ferfi, annal cikibb ez a cimlap is, most mar nemsokara kiderul a vizsgalat eredmenye.

  • 2009.09.09 16:03:06Zahara

    Az a röhej, hogy a Velvet csak egy indiai összeállítást tudott ide beágyazni.

  • 2009.09.09 16:09:45betulapendula

    A statisztika is kimutatta hogy a férfiember minden második percben a szexre gondol, így a következő tényállás bebizonyosdni látszik : gyerekkorában kimetszették a kis Castert, igy összpontosítani tudott az olimpiai aranyra, amit ezáltal el is ért.

  • 2009.09.09 16:10:34ivanhu

    Kb. két másodperccel rosszabb az ideje a jelenlegi női világrekordnál, szóval egyelőre azért szerintem megilleti az ártatlanság vélelme.

  • 2009.09.09 16:11:14betulapendula

    Ez a Caster nem a Casper család kitagadott tagja? Szellemgyár indul...

  • 2009.09.09 16:16:22mickimacko

    Ha mosolyog, azért van benne némi nőies vonás, amúgy viszont tiszta pasi. Én már akkor kiakadtam rajta, amikor folyt a verseny, és még szó nem volt vizsgálatról. Durván néz ki

  • 2009.09.09 17:27:23okoska100

    Hát még így nőiesítve sem piszkálnám még bottal sem meg.És nem a bőrszíne miatt.
    Egyébként ha nő akkor bátran álljon elébe a vizsgálatoknak,utána meg perelje be a világot.
    Ha meg férfi kussoljon és adja vissza az érmeket.A baj nem csak az ,ha ő férfi,mert sajnos a többiek meg kivétel nélkül doppingolással szerzik az érmeiket.

  • 2009.09.09 17:47:04smartdrive

    2009.09.09 16:10:34ivanhu
    Kb. két másodperccel rosszabb az ideje a jelenlegi női világrekordnál


    nekem többel (férfi vagyok)

  • 2009.09.09 23:11:04Nemértekhozzá

    Eddig pasinak néztem,most nőnek öltözött pasinak.Azért az a 3x-os férfihormon a volt NDK-s edzővel párosítva kicsit forró.

  • 2009.09.09 23:13:43Nemértekhozzá

    De mivel minden "kollégája" az élmenők közűl doppingol...

  • 2009.09.10 13:27:35terrormaci

    ne bántsátok szegény srácot, nem tehet róla, hogy rossz versenyre nevezett.. a címlapfotón, mint egy fekete Jacko, szegény fickó... ilyen megaláztatást...

  • 2009.09.10 19:00:29cinika

    kb. mint Eddie Murphy meg Arsenio Hall, mikor nőnek maszkírozzák magukat

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés

hirdetés