Összeállt a Csillag születik zsűrije - közölte az RTL Klub. A produkciók sorsáról ismét négyen döntenek, a zsűri tagja lesz Hernádi Judit Jászai-díjas színésznő, Oroszlán Szonja, Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgató-főrendezője és Fáy Miklós újságíró. A tehetségkutató második szériája októberben kerül képernyőre, és csakúgy, mint tavaly, Ördög Nóra és Stohl András vezeti majd.
Hernádi Judit a bejelentés után úgy nyilatkozott, már várja, de egyben fél is a feladattól. „Mindig is foglalkoztatott, hogy fiatal tehetségekkel foglalkozzak. Ugyan többször felkértek, hogy tanítsak, de ennek felelősségét sosem mertem vállalni. A zsűriben csak néhány indító szóra lesz szükségük a versenyzőknek” nyilatkozta a színésznő. „Hiszek a fiatalságban, hiszem, hogy nem új Koncz Zsuzsákra vagy új Gálvölgyi Jánosokra van szükség, nem a nagy elődöket kell újratermelni, hanem olyanokat kell találni, akik a mai kor hősei lehetnek. Bevallom, szorongás van bennem, hogy kellőképpen oda tudjak figyelni az igazi tehetségekre” – fejtette ki véleményét.
Oroszlán Szonja kiemelte, új lesz számára a zsűrizés, de reméli, meg tudja majd osztani a főiskolás tapasztalatait a versenyzőkkel. Fáy Miklós újságíró szerint azért is különösen jó ez a felkérés, mivel ő minden fórumon vállalja a véleményét és nem csak névtelenül. „Jó lecke lesz megtanulni kamera előtt beszélni. Azért is vállaltam a feladatot, mert hiszem, hogy vissza lehet hozni a jót a zsűri munkájába, ahol valóban a produkciókkal foglalkozunk majd és nem arra figyelünk, hogy nekünk mi áll jól. Mindig is izgatott az átjárás a tömeg és a magas kultúra között, kritikusként is mindig közérthetőre akartam fordítani azt, amit például egy operaszínpadon látok” - indokolta a zsűrizés elvállalását Fáy Miklós.
Szirtes Tamás már hosszú ideig tanított a színművészetin, így nem egészen új terület számára a tehetségek felmérése. „Hosszú évekig tanítottam a színművészetin, hét osztályom volt, amelyből ötnek osztályfőnöke voltam. Fontos feladatnak érzem fiatal generációk felfedezését. Különösen izgalmas, hogy most egy szélesebb merítésből választhatjuk ki a legjobbakat. Hiszem, hogy óriási tehetségek vannak nagy mennyiségben Magyarországon. A legszebb feladat megtalálni őket” - nyilatkozta Szirtes.
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.








Kommentek
2009.09.09 08:37:26M11an
Ééén,
Erreeee;
2 azAZ KETTŐ pontot tudok adni!
2009.09.09 08:53:13Johnny T-Bone
...es hol van Hernadi es a sleppje, Bajor, Galvolgyi,stb...? Megint nehany idiota, tehetsegtelen barmot nezhetnek az emberek...
Maga a hir - mivel rossz hir : 0 pont !!
Kisugarzas es az arcra szinten 0 pontot adok !!
2009.09.09 09:16:32ida.florida
én oroszlán szonjára adok 2 pontot. :)
2009.09.09 09:40:53rágypéksérotomsik
Azzal nincs baj, ha valaki pénzre váltja a tehetségét, de Hernádi esetében ez már annyira aprópénz, hogy szánalmas lett és hiteltelen. A margarinos reklámjától hányok, és most még itt is produkálni fogja magát, igaz, úgyse nézem majd :-)
2009.09.09 10:37:51uveg
eddig se néztem hirtelen nem tudtam melyik kercsatorna műsora. de Nórikáról beugrott.
2009.09.09 10:54:17soszil
"Szirtes Tamás már hosszú ideig tanított a színművészetin"
ennek a mondatnak csak szamomra nincs ertelme?! ejj, ideje lenne megtanulni fogalmazni, kedves ujsagirok..
2009.09.09 11:14:17ast
Az egésznek az adna értelmet, ha Fekete Pákó lenne a zsűri elnöke, aki „megmondja az oszinteséget"
Az új Szinetár Miklós.
2009.09.09 11:17:07gonosztojás
Türhető összeállítás..
Oroszlánnál szebb férfi szóba sem jöhetne a zsüriben..
Vagy ez nő??
2009.09.09 11:33:17Isaura
Istenem, micsoda megtiszteltetés! Lesz majd VALAKI, aki végre nekünk, bumbi "masszának" lefordítja majd a "magas" kultúrát.
És majd meg is mondja nekünk vajon, hogy melyik a magas és melyik a mély kultúra??? Isteni lesz...
Hogy éltem eddig...?
2009.09.09 12:20:54Ejoy
Hát ez a két nő mit keres a zsűriben? Ki az a Fáy Miklós?
2009.09.09 13:24:26rágypéksérotomsik
Ha jól csalódok, Fáy Miklós kritikus, én leginkább a zenekritikáit olvastam, de több műfajban is otthon van. Szerintem rá fogják osztani a megmondóember szerepét, valami olyasmi alakítást várva tőle, amit Friderikusz produkált valami más tehetségkutató szarban. Fáy viszont akár hiteles is lehet, mert ő tényleg nem túl kíméletes a kritikáiban...
2009.09.09 13:53:56ton-ton
....mesemondó kiscsávó télleg újra indulni fog?....
2009.09.09 14:13:46mi legyen
Első hallásra azt vágnám rá, hogy ezek a zsüritagok alkalmatlanok erre a feladatra. De ha fordítva nézem, ahhoz hogy a sok nyanya szavazatával nyerjen egy újabb kis csávó egy gagyi csatornán egy vetélkedőn, és a zsűri elidétlenkedjen jó pénzért, ahhoz pont jók lesznek.
2009.09.09 14:58:09Gestas
Fáy Miklós nekem gyanús!
Zene, színház, film és étterem kritikus is egyben.Nem sok ez egy kicsit?Aki ennyi mindenhez ért az valószínűleg nem ért semmihez.
Kíváncsi vagyok, hogy az Élet és Irodalom vezérkara, hogy viszonyul ehhez a másodálláshoz?
Bakácsot, úgy baszták ki az ÉS-ből a Megasztár zsűritagság miatt, mint macskát szarni!
2009.09.09 16:34:10kifacsart citrom
Ez a zsűri? A 4 emberből 3 alapvetően színházi szakember... Nem vitatom a tudásukat múltjukat, de azért ez így elég egyoldalú egy olyan műsorban ahol gyakorlatilag bármivel lehetett jelentkezni. Az meg hogy ez a 4. kicsoda, így ránézésre egy senkiházi "namajdénjólkiosztokmindenkit" faszfejnek nézem...
2009.09.09 19:34:36Gatto Negro
Úgyse a szakértelem a lényeg. Ahhoz, hogy a retekklub jótékonykodjon és megint egy Utasi Árpi szintű versenyző nyerjen, éppenséggel négy hajléktalant is odaültethetnének.
2009.09.10 06:09:27Köteles Carradine
FÁY? egy ilyen műsorban? basszus Miklós, csalódás.
2009.09.10 06:09:30netsrot5
Na kérem, megint ez a " bibsi " összeállítás. Szirtes ( Madách színház egy kés zsinagóga"),
Hernádi?...hát...ugye?. Fáy (magyarosított névvel...), mindenhez ért...(ezt csak egy bibsi hiszi magáról),...Egymást tolják előre pénzt keresni....
Oroszlán Szonjában, meg valakinek a faszát tisztelhetjük.... ...ezért van itt.
2009.09.10 07:10:06másenyká dzseni
igazából örülök, hogy ezek ülnek a zsűriben, mert így nem kell általam nagyra tartott emberekben csalódnom, hogy egy ilyen foshoz adják a nevüket. számomra má eleve error, hogy bármivel lehet indulni. idiótaság ennyi mindent egyszerre versenyeztetni. bejut majd 10 énekes, 1 db táncos, meg még valaki, aki vagy valami kirívóan durva baromságot produkál, és benntartják a nézettség kedvéért, vagy valamilyen csórósorsú kiskölök, amin a nagyik könnyeznek.
2009.09.13 11:06:49hiéna
Netsrot5! Oroszjány is az.
Nekem a legszimpibb a narancssárga ember :) Bőrszíne frankón harmonizál a tornacsukájával.