„Engem szeretnek a meleg fiúk. Nem vagyok az a barátnőzös típus, naiv, visszafogott életű nőként rá kellett jönnöm, nem akármilyen hatással vagyok a férfiakra. Arra is rá kellett jönnöm, tudnom kell bánni azzal a korpusszal, amivel születtem” – mondta Gallusz Niki, akin kívül még páran bepillantást engedtek a lelkük ki tudja milyen bugyraiba egy sajtótájékoztatón.
A Hallmark Channel két új sorozatot kezd vetíteni ősztől, ezért elhívták a sajtó képviselőit a Symbolba. Hogy érdekes is legyen az Erica világa és Clara Sheller című sorozatok debütálása a csatornán, felkérték Kánya Katát, vezessen le egy beszélgetést Gallusz Nikivel, Rúzsa Magdival és Bartha Beatrix íróval. Gallusz Niki egy Whitney Houston számmal indított, miközben a feje fölött egy bogár repdesett, és ennél csak az volt erősebb vizuálisan élmény, ahogy a mikrofont tartotta.
Még fiatal kismacska vagyok
Miután véget ért a dal, Gallusz fényt kért, és megjelent Kánya Kata. Verebes volt asszonya felkonferálta beszélgetőpartnereit, és az este témáját is bejelentette. „Tegeződjünk, ha lányok vagyunk” - mondta, majd elkezdett arról beszélni, milyen szörnyű állapotban vannak a párkapcsolatok a világban. „Magyarországon másfél millió ember él egyedül, Düsseldorfban a lakosság fele. A helyzet penetráns.” A lelkesítő prológust követően arról számolt be: az egyedülálló nők a legmegbízhatóbb vásárlói réteg, a legjobb célközönség, mivel őket nem dédelgeti senki, magukat kényeztetik különböző termékekkel, szolgáltatásokkal. A kapcsolatszakértő arra is kitért, trendi lett harminc fölött szinglinek lenni. Kánya szerint akárki akármit is mond, minden egyedülálló nő valójában kényszervállalkozó, majd ezután vendégeihez fordult, hogy szóra bírja őket is.
Egy ilyen szituációban minden egészséges férfi a tizedik perc után a vészkijáratot kereste volna, de ha munka van, maradni kell, még ha fáj is a picsogás. Kánya először azzal kívánt nekivágni a beszélgetésnek, hogy tisztázza, melyiküket várja valahol valaki. Ennek köszönhetően tudtuk meg, Gallusz nem érzi magát egyedül, Rúzsa Magdinak pedig alakulóban van valami, Bartha Beatrix viszont együtt él egy férfivel. Gallusz első hosszabb lélegzetvételű hozzászólását azzal kezdte, hogy ő nem tud futószalagon nyilatkozni – dehogynem -, és ha nem szakmaközelivel találkozik, akkor azt érzi, valójában egy szerencsétlen interjún van randi helyett.
Megfejtették, mint egy Fülest
Bartha Beatrix életét az énekesnők magyarázták meg, legalábbis hipp-hopp kiderült, szerintük miért cseszte el korábban. Az írónő egész jól tűrte, hogy megfejtették, mint nyugdíjasok a vonaton a Fülest. Rúzsa Magdi nem sokkal később elmondta, őt nem presszionálják arra, hogy gyereket szüljön, mert még kismacska, Galluszt viszont anyja nyomasztja a családalapítással. Kánya Kata ezután egy szép hasonlattal érzékeltette, miért maradnak sokan egy rossz kapcsolatban, ahelyett, hogy lépnének: „szar, szar, de ennek legalább a szagát ismerem.”
Miután érezte Varnus Xavér rajongója, hogy igencsak eltávolodtak az eredeti témától, visszaterelte a beszélgetést a fizetett mederbe. Ez jó döntésnek tűnt, mert így a pszichológusokról és a családterapeutákról is értekeztek hőseink, akik közül Gallusz Nikit emelnénk ki, mert ő elmondta, korábban szüksége volt külső segítségre is, hogy feldolgozza a múltját. „Még a Színművészeti alatt mentem el a Moszkva téri ideggondozóba, és ott egy őrült orvos csak annyit mondott: mi baja magának? Nézzen magára, mi gondja lehet? Most a 76 éves Erzsi néni leszúrta a fiát, van elég dolgom. Egyszerűen elzavart, így csak pénzért tudtam pszichológushoz járni, egy foglalkozás ára az ösztöndíjam egyharmada volt.”
A nagy vallomásokat az idősebbik énekesnő azzal zárta, hogy a még javában étkezőknek énekelni kezdett, majd két szám után lekeverte magát, hogy egy jó kis játékra invitáljon mindenkit. A mozaikot még megvártuk, ahogy a kvízt is, de az Activitynél már lépnünk kellett, mert nem tudunk futószalagon játszani.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.





Kommentek
2009.09.12 11:13:54realmao
tökciki
2009.09.12 11:21:43vényesssy
Roppant izgalmas! Szeretem megismerni a beavatott emberek bölcsességeit! Az ő gondolataik a fény átlagember-tudatom sötétségében! Vagy nem?....
2009.09.12 11:24:22Lord of the Sith
Sunáznám Kánya Katát , bár az anyám lehetne.
2009.09.12 11:26:11a nyugalom megzavarására alkalmas
.
2009.09.12 11:29:59Caldera
G. Niki úgy néz ki éneklés közben, mint egy előember. Nem mintha máskor nem...
2009.09.12 11:31:17Senara
„szar, szar, de ennek legalább a szagát ismerem.”Nagyon furcsa hasonlat a megunt párkapcsolatra , de Verebes után elhiszem neki .!!!
2009.09.12 11:31:37MGee
Nem azért a két fillérért,de
to penetrate (angol) - áthatol
Ha ebből ered a penetráns, akkor mit is jelent a cím? :D
2009.09.12 11:42:51Lord of the Sith
Olyan dögös-kurvás ez a nő .Még egyszer leírom :Beakasztanék neki.A véleményét a párkapcsolalokról meg leszarom , mer nem ért hozzá.
2009.09.12 11:46:37betulapendula
MGee -> egyet értek veled, mint észrevehettük volna nem csak a büdös kánya, hanem sokmindenki más is elfelejt magyarul beszélni, és amikor elkezd kombinálni a 'fogalma sincs kifejezésekel', akkor kicsikét felsőbbrendűnek képzeli magát.
2009.09.12 12:03:08chronologie
Hát nemtom, de engem ez a Gallus Niki nagyon tud idegesíteni. A Kánya Kata meg assetomki. hehe. Rúzsa Magdi meg, na azmegki? Én nemismerek itt senkit.
2009.09.12 12:03:40chronologie
Gallusz Niki, bocs azelírásért.
2009.09.12 12:05:04Gatto Negro
Ruzsa Magdiról a kismacska az utolsó dolog, ami eszembe jut...Biztos bennem van a hiba!:)))
2009.09.12 12:08:39AXE Instinct party
penetráns a jó édes *****!
2009.09.12 12:10:25AXE Instinct party
mikor magyarul is el lehet mondani ugyanazt sőt még választékosabban, akkor mi a büdös ******* kell ilyen szavakat böfögni?
2009.09.12 12:11:56Atro
Sajnos Kánya Katának igaza van. Eléggé gáz, ahogy sokan manapság a párkapcsolatokról vélekednek...
2009.09.12 12:27:35Regnum Marianum
Tényleg, ez az énekesnő éneklés közben egy majom.
Amúgy már mindenki párkapcsolat-szakértő, pl. a szomszéd kutyája tegnap tette le a vizsgát belőle.
2009.09.12 13:06:28agoo
vér ronda ez a gallusz. bányarém a javából. ijesztgetni lehet a pofájával
2009.09.12 13:42:32anael
"nem akármilyen hatással vagyok a férfiakra. Arra is rá kellett jönnöm, tudnom kell bánni azzal a korpusszal, amivel születtem”
Ööö...én nő vagyok, de fel nem tudom fogni, hogy miért ájulnak el Gallusztól a férfiak. Nekem a feje például egyenesen ijesztő.
Valaki felvilágosíthatna....:)
2009.09.12 14:08:13peanut
Én nem vélekedek rosszul a párkapcsolatokról. Igen, vannak 30 körüli nők, akik nem keltek el valamiért a halpiacon. Egyik fele valószínű mert olyan amilyen a másik meg önhibáján kívül. Na most az első fél kitalálta halál menő egyedül lenni de a másik fél tudja, hogy rohadtul magányos és nagyon szarul erzi magát. Mellesleg a 30 körüli nők nem öregek!!!!!!!!! Sokáig voltam én is egyedül és őszintén, marha szar volt.
Nekem nagyon jó kapcsolatom van. 5 év és még nem unjuk egymást, nem beszélünk egymással csúnyán, imádunk együtt lenni. Lehet ez szerencse, lehet ez a sok pofon utáni épp elme ami megtanított minket hálásnak lenni, amink van...de kedves hölgyeim. Nagyon sok férfi van ugyanúgy egyedül, mert ők azt gondolják, minden nő úgyis csak a pénzre megy.
2009.09.12 14:28:52DoMo
Anael, elmondom neked mitől ájulnak el tőle! Óriás szopós szája van és jó, dugnivaló alakja.
Élőben iszonyat ronda a feje, a bőre közelről, de nagy a szája!
2009.09.12 14:32:49Johnny T-Bone
Nem rossz csaj a Gallusz csak ezek a fotók pont rossz szögből,stb.. készültek. Az arca eléggé dögös erotikus tekintet nagy szopós száj mi kell még a fejre ??
itt jobb fotói vannak:
http://www.lacaceleb.hu/magyar/gallusz_niki/index.html -ezek alapján b*szni való kis dög :-))), simán bebúgatnám !!
2009.09.12 14:36:09Johnny T-Bone
H(T)ÖLGYEIM !!! SAVANYÚ A SZŐLŐ ??? Gallusz (búgatni való kis dög) Nikin töltik ki mérgüket mert az önök pasija önhöz sem nyúl, he ???
2009.09.12 14:37:30acsiba
Hát ami igaz Gallusz eléggé furán fogja a mikrifont ,mintha valamit ki akarna fejezni vele -én ezt igy látom .
Tény h nem 1 szépség és nem is a hires képzömüvész Tüdös Klára tervezte .A kiharapom a pokot a sarokbol versenyen tuti h az elsö 3 között végezne.
2009.09.12 14:58:31nemezisazis
amellett hogy rohadjon ki a nyelve az ilyen értelmesen megnyilatkozóknak, mégis mi ebben az átütő vagy átható?
csak mert a penetráns mintha ezeket jelentené.
2009.09.12 14:59:58DoMo
Johnnyka, köszi a tiszteletteljes magázást.
A pasim is rettentő rondának tartja, a szopós szája ellenére meg nem dugná. Van, akinek van ízlése. De, ahogy írtam, valóban, dugnivaló a csaj, csak reggel ne melletted ébrendjen, mert megijedsz olyan ronda a feje és a bőre. Este, ha a lámpa nem ég biztos jó.
2009.09.12 15:20:41Bubucica
Már elnézéseteket kérem, de kit érdekel a bőr, az arc, stb., ha egyszer a mellei nagyok?
2009.09.12 15:26:01DoMo
Kinek mi, Bubucica. A mell is Ok, de az sok nőnek nagy, szája viszont ilyen szerintem senkinek sincs...
2009.09.12 15:26:41DoMo
A szájáról híres, nem a melleiről. A teste egyébként tényleg jó.
2009.09.12 15:30:11anael
Johnny: A teste tényleg jó, de fejet nem cserélnék vele, akármilyen "búgatni való kis dög".
2009.09.12 16:22:46nayami
ahol dolgozom, oda sokat szokott járni a Gallusz, és szerintem csúnya. a combja, a feneke főleg. és tényleg ronda a bőre. de sok férfinek tényleg elég, ha csak a szájára néz, mert másodlagos nemi jelleg, durván.
2009.09.12 17:33:29R. (nő)
a gallusz nikit mindig kikerekedett szemmel bámulom, mint az első négert, akit gyerekkoromban az utcán láttam.
ettől persze ti még beakaszthattok neki, mert az biztos nagyon jó lenne.
2009.09.12 18:08:47Letícia-Charlotte in SBp
Kánya Kata jó fej, bár kicsit megkeseredett...De Gallusz Niki tényleg nem kerek...a csúnya, de édes tipikus esete, de tudja vajon magáról?? Sajnálom, pont nem a színpad lenne neki való.
2009.09.12 19:42:47PiszkosFreddy
Hát persze hogy megkeseredett a kányadtkaki,már közelebb van a 60-hoz mint a húszhoz,persze fordítva szeretné.A Doktor bácsit megintem,hogy elzavarta a galluszkikit,egyel kevesebb magával és mindennel elégedetlen,ronda,önelégült nő mászkálna szabadon.
2009.09.12 20:21:45psmith
penetráns-mindent betöltő
2009.09.12 20:40:23intuitive
psmith, számból a szót. pont azt akartam írni, hogy vagy én vagyok hülye vagy a kányakata, de a penetráns nem igazán illik ebbe a kontextusba.
2009.09.12 21:46:48bagolybagoly
Penetráns????? A legutóbbi penetráns párkapcsolatom, mondjuk, az ülőgarnitúrába is beitta magát. Nem tudtam, hogy ez egy ilyen általános probléma.
Ha azt írom, hogy milyen klassz, hogy "ismert emberek" kérés nélkül csinálnak hülyét magukból, azt vajon kimoderálják?
2009.09.12 21:53:48gitáros
"AXE Instinct party": ilyen nickkel nem kötekednék a nem magyar szóhasználattal kapcsolatban... :)
2009.09.12 22:12:51Missing Link
galluszt azért szeretik a buzik, mert úgy néz ki, mint egy nőimitátor... rettenetes.
2009.09.12 23:46:59vénkujon
sehol egy pina...na én lépek innen.
2009.09.13 06:02:33Reckl_Amál
Hát, gyerekek, nem csoda, hogy nincs kedve a nőknek kapcsolatokba belemenni, ha csak ilyen sekélyes selejtek vannak a "halpiacon", mint egy pár itt megnyilvánuló tahó.
2009.09.13 08:39:53nemezisazis
ki kéri a nőket hogy menjenek bele kapcsolatokba? azt csak a nyakunkba varrják dugás után
2009.09.13 09:45:29PiszkosFreddy
2009.09.13 08:39:53nemezisazis
ki kéri a nőket hogy menjenek bele kapcsolatokba? azt csak a nyakunkba varrják dugás után
Bruhahahahaha....ez nagyon jó!
Szegény galluszniki úgy néz ki,mint vízihulla a halottkozmetika után...
2009.09.13 20:36:45Netszamuráj
A penetránst én eddig leginkább a bűz szó jelzőjeként ismertem, pl: valami penetráns bűzt áraszt. De ez a Kánya néni tudhat valamit...