Szombat este lezajlott a Pirner Alma újravetkőzésével reklámozott Miss Poledance Hungary 2009. Az egyik legújabb látványsportnak a Symbol adott otthont, a többórás rendezvény pedig azt hivatott szolgálni, hogy végre kiderüljön, a sztriptíz-világbajnok melyik tanítványa fogja egy éven keresztül képviselni Magyarországot különböző világversenyeken. A megmérettetésre eredetileg kilenc lány nevezett, de végül csak ötnek adódott lehetősége arra, hogy előadja produkcióját a krómrúdon. Az egyikőjüket ugyanis még a verseny előtt komoly baleset érte: leesett a rúdról, és kórházi kezelésre szorult – egy másik versenyző újinfluenzával fertőződött meg, ketten pedig váratlanul visszaléptek.
A versenyben maradtak felkészítésében Pirner nem segédkezhetett, mert a zsűriben ült (ami szakmai volt: Kay Penney Angliából érkezett a versenyre, a Rúdtánc Világbajnokság rendezője, Sabrina Pankow a német verseny-liszensz tulajdonosa, Kollarik Ágnes pedig a tavalyi Miss Poledance Hungary győztese), és nem érezte volna korrektnek a dolgot, ezért a Dollhouse Táncstúdió többi tanára segített nekik a koreográfiákban.
"Már azt is sikernek könyveljük el, hogy ennyien megmérették magukat, hiszen ez egy teljesen új sport hazánkban, és ezek a lányok vállalták, hogy akár az előítéletekkel is megküzdjenek. Mindenkinek van hétköznapi, civil állása, és csak hobbijuk a poledance és pole-fitnesz” – mondta Pirner és elmesélte, hogy a szabályok értelmében 4-5 perces lehet a műsor, és kategóriától függően megvan, hogy mit néz a zsűri. „A Glamour kategóriában inkább a táncra helyezzük a hangsúlyt a rudas trükkök mellett, a fitnesz kategóriában pedig az erőelemekre. Vannak elemek, amiket szívesen látnánk, illetve meg van határozva, hány másodpercig kell egy-egy erőelemet kitartani, és milyen ruhát viselhetnek.”
A poledance története
A poledance, azaz a rúdtánc már régebb óta létezik, mint ahogy azt egyesek gondolják. A rúdtánc történetét az 1920-as nagy gazdasági világválságtól számítjuk, amikor a mozgó árusok városról városra járva szórakoztattak tömegeket. A vásár központjában álló sátor körül kisebb sátrakat állítottak fel, ahol különböző műsorok kerültek előadásra. Az egyik ilyen sátor az erotikus táncosoké volt, akik egy kisebb színpadon léptek fel, s a sátort tartó rúdon adták elő táncukat az éljenző közönségnek. Így lett a közönséges sátorcölöpből táncos rúd. Manapság a hölgyek sokkal fejlettebb eszközöket használnak, de az alapelv nem változott. A közkedvelt táncműsor sátorból bárba került, ám nem sokat lehetett hallani róla az 1950-es évekig. 1980-tól kezdve azonban a sztriptíz és a rúdtánc meghódította Kanadát és Amerika egészét. A kanadai Fawnia Mondey művészi szintre emelte a rúdtáncot és a ’90-es években hétköznapi nőknek is tanította. Ő adta ki elsőként azt a táncos, fitnesz jellegű dvd-t, amin bemutatásra került a rúdtánc alapjainak elsajátítása. 2000-2006 időszaka volt a legjelentősebb. A rúdtánc kiforrt és változatosabb, egzotikusabb, sokkal sportszerűbb lett.Pirner egyébként saját maga már felhagyott a versenyzéssel egy ideje, legutóbb a Rúdtánc Világbajnokságon volt, ahová a nemzetközi bírói testületbe hívták meg értékelni a versenyzők produkcióit. „Megmondom őszintén, ez nekem nagyobb elismerés, mint egy verseny. Sikerélmények külföldi fellépésekben is értek, illetve a tanítás is tele van sikerélménnyel, hiszen imádom csinálni” – tette hozzá.
Körülbelül 19 órától aztán kezdetét vette a verseny, és az ötfős mezőny akrobatikus elemekkel feldobott előadással szórakoztatta a közönséget, akik között felbukkant többek között Szentgyörgyi Rómeó, Völgyi Zsuzsi, Erdőhegyi Brigitta, Kustánczi Lia és Dopeman is.
A versenyzők extrém ruhákban adták elő produkciójukat a rúdon, és a kezdés után nem sokkal máris bekövetkezett egy ruházati baleset: egyikőjük csőtop-szerűségéből az erőteljes mozdulatok hatására kibuggyant a melle, és ezzel ugyan rögtön a jelenlévő férfiak szívébe lopta magát, a zsűri könyörtelenül kizárta a versenyből. „A nemzetközi versenyszabályzat szerint ha valakinek direkt vagy véletlen kilátszik a melle, diszkvalifikálni kell” – magyarázta a rendezvény háziasszonya. „Nagyon sajnáltuk Melittát, mert egyébként tehetséges, ügyes lány, a második helyen végzett volna, ha nem történik a baleset.”
A leglátványosabb produkciót végül a zsűri döntése szerint a huszonkilenc éves Kollár Betty adta elő, akire Pirner még a verseny előtt felhívta a figyelmünket. Hozzátette, hogy nem az a lényeg, hogy a versenyen ki milyen sikert ér el, hanem az, hogy a későbbiekben ki mit tesz a sikerrel, vagyis hogyan használja ki. „Ehhez is kell tehetség szerintem, nemcsak egy verseny megnyeréséhez”.
Akik kifejezetten Pirner testének kedvéért ültek be a Symbolba, azoknak negyed tizenegyig kellett várniuk arra a produkcióra, amellyel a táncosnő 2006-ban megnyerte a Miss Nude Canada sztriptízversenyt, és ezzel első európai nőként lett a vetkőzés világbajnoka. „Nem visszatérés ez, hiszen nem vonultam vissza, csak jó ideje nem léptem fel itthon külföldi fellépéseim miatt” – magyarázta Pirner, aki minden várakozás ellenére visszafogottságáról tett tanúbizonyságot: csak bikiniig vetkőzött, és inkább a produkcióra helyezte a hangsúlyt.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.



Kommentek
2009.09.14 12:55:43takácsalfréd
Villantás mi? Már megint nem tudtok rendesen fogalmazni.
2009.09.14 12:57:04mondaine
Es a pin@ villantasert nem jar kizaras?
Lsd 16. kep.
2009.09.14 13:08:32Art Mooney
villanthatna a velvet neha ertelmes cikkeket is, na az lenne a szenzacio
2009.09.14 13:26:30regisztráltam
Ezek a kur..k ennyi idősen is picsát játszanak és még büszkék is rá.
Gondolom a "mellékállás" befigyel mindegyiknek
2009.09.14 13:40:08VRbagoly
Hát igen, ez a rutin hátránya.. 2000 sztriptíz után már annyira beidegződnek a mozdulatok, hogy az ember a szabálykönyv tiltása ellenére is leveszi a felsőjét.. csodálkozom, hogy csak egy lányt zártak ki.
2009.09.14 13:52:48nemezisazis
szopóolimpia miért nincs?
2009.09.14 14:55:00almeer
Sport??? Hahaha. Főleg, hogy látványsport. Akkor ezek szerint lassan az is sport, ha éppen a f..om sz..ják.
2009.09.14 15:33:41Crystalline
Úristen ez a Pirner akkora mint egy tank...
2009.09.14 18:28:59Azördögügyvédje
Lehet hogy én nem értek hozzá, de nálam a rúdtánc=sztriptíz. Miért kizáró ok ha valakiről lecsúszik a ruha? Én inkább azokat zárnám ki, akikről nem csúszik le!
2009.09.14 19:14:35Thrasher
SPORT 'zmeg...
a ribanckodás meg művészeti ág?
2009.09.14 19:19:34Közöd??
csak ne irigykedjetek! jók a csajok, csak a ruha sok, nem kéne semmiféle villantásért itt kizárni
2009.09.14 19:34:34benzin.tyúk
A rúdtáncosok nevében - köszönöm Kedves kommentezők ezeket a tényfeltáró iszonyatokat!Pulitzert Mindannyiótoknak!
Fiúk, Ti vagytok azok, akik Soha nem fognak ilyen nők közelébe jutni...és csak úgy süt rólatok a düh, a méreg és irígység!De ez van!Az élet kegyetlen...így csak nyugodtan kommenteljetek még, ennél nagyobb hülyeségeket már úgyse tudtok írni!
:)))))
2009.09.14 21:26:35Executioner
Oktatni kéne ezt már az általánosban :)
2009.09.16 13:20:26sharon
Látszik, hogy fogalmatok sincs erről a sportról. Én egy leánybúcsú keretén belül résztvettem egy ilyen órán, mert jó bulinak tünt... Másnap mindehol izomlázam volt, pedig igazán sportos alkat vagyok. Kemény és igenis nehéz sport!!!!!!