Ötvenhét éves korában elhunyt a 2008 elején hasnyálmirigy-rákkal diagnosztizált Patrick Swayze. Néhány hónapig úgy tűnt, sikerül legyőznie betegségét, még egy új tévésorozatba is belekezdett.

Belehalt betegségébe Patrick Swayze, akinél hasnyálmirigy-rákot diagnosztizáltak még 2008 januárjában. A ’80-as évek romantikus klasszikusainak sztárja ötvenhét éves korában hunyt el, azután, hogy sokáig úgy tűnt, sikerült leküzdenie betegségét. Az utolsó időszakban a The Beast című sorozatot forgatta, illetve egy önéletrajzi könyvet szeretett volna írni feleségével, de ennek elkészültét már nem érte meg.

Patrick Swayze karrierjét táncosként kezdte, anyja híres hollywoodi koreográfus, így a döntés nem volt meglepõ. Swayze több balettiskolába is járt, mielõtt elsõ szerepében debütált egy Disney karneválban táncosként.

Ezután a Broadway néhány darabjában játszott, többek között a Grease színpadi verziójában. Filmszerepet elõször a hetvenes évek végén vállalt egy görkoris diszkózásról szóló alkotásban, de a nemzetközi hírnévre egészen 1987-ig várnia kellett.

Ebben az évben mutatták be a Dirty Dancing címû filmet, amiben Johnny Castle-t, a tánctanárt alakította. A film borzasztó sikeres, Swayze pedig egy csapásra híres és sok nõ titkos álma lett.

Swayze népszerûségét tovább növelte csak az 1990-es Ghost címû film, ami a Dirty Dancinghez hasonlóan a romantikus filmek rajongóinak hamar az egyik kedvence lett. Swayze ebben egy, a Földre visszatért szellemet alakít, és a filmtörténet egyik legtöbbet parodizált és legszenvedélyesebb szexjelenetét mutatja be partnerével, Demi Moore-ral.

Tánc és alkohol

Swayze sikeres volt a szerepeiben, a kilencvenes évek elejének egyik legnépszerûbb színésze és a lányok kedvence volt – 1991-ben a People a Föld legszexibb emberének választotta –, de a magánéletben sok csapás érte, amelyek miatt alkoholista lett. Alkoholproblémái apja 1982-es halálával kezdõdtek, de igazán súlyossá csak 1994-re váltak, amikor öngyilkos lett a húga, Vicky. A kilencvenes évek közepén orvosi segítséget kért alkoholizmusa leküzdéséhez.

Swayze a húga elvesztése után teljesen kiábrándult Hollywoodból és a nagy sikerfilmekbõl. „A halála teljesen megváltoztatta az életemet. Nehéz az embernek nem felelõsnek éreznie magát, hogy tudott volna tenni valamit, hogy megakadályozza. Minél többet élt az ember, annál többször találkozik a halállal. Miután meghalt az apám, a menedzserem és aztán a testvérem úgy éreztem, megátkoztak” – nyilatkozta akkor a színész.

Ebben az idõszakban visszavonult a filmezéstõl, csak néhány szerepet vállalt. Az ezredforduló után tért csak vissza, de nem játszott fõszerepeket. Még a Dirty Dancing folytatásában is csak mellékszereplõként volt hajlandó feltûnni.

A színész így nyilatkozott a regenerálódásról: „Az egyetlen dolog, amit ilyenkor tehet az ember, hogy keres az életének valami értelmet. Amikor ez megtörténik, meg kell emésztened a pillanatot, és megígérni magadnak, hogy életed végéig hálát adsz majd az elhunyt szellemének. Jobbá tettem az életem, így Vicky halála nem tûnik olyan értelmetlennek”.

Swayze életének, ha nem is értelmét, de mindenképpen meghatározó pillanatait adták a lovak és a tánc, ezekkel próbált meg felülkerekedni a problémáin.

„Azt vettem észre, hogy a tánccal távol tudom tartani a depressziót. Amikor táncolsz, a dolgok csak úgy elszállnak, nem tûnnek olyan rossznak. Az egészség megõrzésére igazán alkalmas egy olyan csodálatos és vidám dolog, mint a tánc” - nyilatkozta a színész a kapcsolatáról a tánccal.

Aztán, amikor Swayze rendbe tette az életét, nemcsak a kasszasikereket, de egész Hollywoodot otthagyta, és visszavonult kaliforniai farmjára, ahol lótenyésztéssel foglalatoskodott. A beszámolók szerint Swayze neves lótenyésztõ volt, aki rajongott az állatokért. Számos videó és kép örökítette meg a színészt, ahogy lovagol.

Harmincéves házasság

Nem sokat beszélt róla, de életének egyik fontos pillére volt a stabil házasság, amiben 32 évig élt feleségével, Lisa Niemivel. „Mindig is egy csapat voltunk. Együtt tenyésztünk lovakat, futtatjuk a zenei cégünket és együtt védjük a környék vadállományát is. Ennyi év után szavak nélkül megértjük egymást. Nemrég ünnepeltük a 30. házassági évfordulónkat” – nyilatkozta a színész három évvel ezelõtt.

Ha nem táncos családba születik, akkor feleségét sem találta volna meg olyan könnyen, mint ahogy azt tette. Lisa Niemi a színész anyjához járt táncórákra, itt figyeltek fel egymásra a késõbbi házastársak.

„A lányok mind órákra jártak a mamámhoz, nekem meg az volt a szokásom, hogy megnéztem õket a tornadresszükben – olyan volt, mint egy kisgyereknek a csokibolt ... Lisa nem volt vevõ semmilyen sületlenségemre sem. A randiaink fele teljes csöndben telt, mivel nem akart velem beszélni, ha úgy gondolta, színészkedem” – mesélte Swayze arról, hogyan ismerkedett meg feleségével.

Swayze-nek és feleségének nem született gyereke, de gondoltak a jövõre, és más gyerekeire: „Egy olyan farm, ahol megpróbálunk megmenteni rosszul gondozott erdõket. Van nagyjából hétszáz szarvasmarhánk is. A célunk, hogy egyfajta vadasparkot hozzunk létre. Imádom a gondolatot, hogy annyi földem legyen, amennyi csak lehet, hogy megvédjem õket a jövõ számára a kapzsi unokáktól”.