Cseke Katinkáról egy újfajta zsírleszívó technikával távolítják el a felesleget – hangzott el a Tv2 Mokkájában. A Jóban Rosszban színésznője a Velvetnek elmondta, azért döntött a műtét mellett, mert nem nagyon látott más kiutat arra, hogy fogyjon. „Hiába adtam le nyolc-kilenc kilót, ahhoz, hogy tovább csökkenjen a súlyom, napi 3000 felülést kellett volna csinálnom, de erre se időm, se energiám nem volt. Nem az a csaj vagyok, aki ezt végig tudja csinálni” – mondta. A színésznő hozzátette, hogy a péntekre kiírt műtét két hetet csúszni fog, mert torokgyulladása van, ami viszont kizárja az altatást.
Miért pont én?
„Egy plasztikai sebész kipróbál rajtam egy újfajta eljárást, amit itthon még nem is teszteltek. Elvileg már a műtét alatt feszesítik és összehúzzák a bőrt, így nem lesznek hegek a testemen.” Cseke arra kérdésre, hogy miért pont ő lett a tesztalany, annyit válaszolt: hogyha értő szemmel körülnézünk celebvilágban, akkor vitathatatlan, hogy idehaza átlagosan mindenki 42 kilót nyom. „Így maximum Tóth Vera és én kerülhettünk szóba. Végül nekem ajánlották fel, és én igent mondtam.”
A műtétről az Aktív és a Megallán is be fog számolni, azt persze nem tudjuk, hogy élőben vagy sem, mindenesetre a Jóban Rosszban Bodolai Böbéje reméli, nem lesz kamera, amíg ő altatásban van. „Ez sajtónyilvános, és tudom, hogy kevés nő vállalná be így. De én azt sem titkoltam soha, hogy a férjem egy másik nő miatt hagyott el. Persze mások ezt nem így gondolják, inkább azt hazudják, hogy ők léptek ki a kapcsolatból. Én azok közé a nők közé tartozom, akik felvállalják, hogy lepattant a férjük, felvállalják, hogy plasztikai műtétük lesz. Mi ebben a tagadni való? Ezzel akár erőt is lehet adni másoknak. A sorozatbeli karakterem azonban egy teltebb, igazi háziasszony-típus, így az íróknak is törniük kell a fejüket azon, milyen irányba változzon a vékonyabb Bodolai Böbe sorsa."
A CIB bankos asszisztensnő azt is elmondta, kilenc éve diagnosztizálták nála pajzsmirigye alulműködését, aminek következtében hízásnak indult. „Azelőtt mindig 59 kiló voltam. Most már a levegő is hizlal. A betegség miatt az anyagcserém nem úgy működik, ahogy kéne. Volt, hogy végigfutottam a nyarat, leadtam 12 kilót, csak joghurton éltem, de amint elkezdtem enni, minden visszajött. A műtét átlagosan 14-15 centit kerületcsökkenést ígér az átrendeződés után, ami nagyon sok. Talán ez erőt ad ahhoz, hogy ne egyek majd sokat.”
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.



Kommentek
2009.09.16 21:52:09blood
Lehet szívott ő is valamit,ezért gyulladt be a torka...amúgy meg nem is érdekel ki ez és mit csinál,de színésznőnek nem nevezném.Most ezt miért írtam?Egyáltalán miért írok kommentet?ÁÁÁ ez nem jó...nem is netezek többet le is mondom csak felidegelnek az ilyen fontos hírek.De miért idegeskedem?Nem is tudom na mindeggy kár volt írni ...Na kb. ennyi a hír értéke!Vagy nem? Miért írtam ide:S
2009.09.16 22:03:25Bergeroth
"Te majd szart kensz a hajadra, hogyha az lesz a divat."
Lassan de biztosan közeledünk ehhez.
2009.09.16 22:08:37Stipistopi
"A színésznő hozzátette, hogy a péntekre kiírt műtét két hetet csúszni fog, mert torokgyulladása van, ami viszont kizárja az altatást."
nem, mondták neki, hogy van vénás altatás is????
2009.09.16 22:08:39Cukorszáj
"Talán ez erőt ad ahhoz, hogy ne egyek majd sokat."
...most akkor mégse a pajzsmirígye miatt dagi?
2009.09.16 22:09:28Neszójábéé
Gondolom a zsírra is van már vevő valamelyik kinai étterem.
2009.09.16 22:10:54Stipistopi
azért aranyos ez a nő... olyan igazi szerelmesen néz a dokira... nekem megmarad az örök asszisztensnőnek :)
2009.09.16 22:13:09manonlescault
Én bírom a nőt. Legalább nem az az átlagos szőkecelebmodellpicsa.
2009.09.16 22:14:08Gatto Negro
Pajzsmirigy alulműködés gyógyszerrel kezelhető, ha jól tudom...
2009.09.16 22:15:44Neszójábéé
A beöntés jó ötlet,esetleg még eret vágni bronz késsel
2009.09.16 22:34:34nyavalygo
A kezelés élethosszig tartó hormonpótlással történik, és nem kifejezetten gyógyszert kap.
Lelassul az anyagcsere, ezért több ideje van a zsírnak lerakódni. De a kezelés után, vagy közben sem lesz expresszvonat :)
2009.09.16 22:36:53trollkotze
Gatto Negro
Attól még nem fogy le az ember varázsütésre.
Ismerősömnek pajzsmirigy-túlműködése van, ő meg hízni nem tud (olyan, mint egy agár), hiába szed gyógyszert.
2009.09.16 22:37:28switch
Mennyi primitív, buta ember kommentel itt, lol! Gratula! :-D
2009.09.16 22:37:47cicacsiga
fúúúúúúúúúúúj!!!!!!!!
2009.09.16 22:38:10trollkotze
nyavalygo
Pontosan.
2009.09.16 22:56:06ave
Egyszer lattam vele egy interjut.
Hat nem az az artatlan viragszal.
2009.09.16 22:57:47Wray
"Kedves nézőink! A köztársasági elnök rendkívüli országértékelő beszédét Cseke Katinka élő zsírleszívása miatt holnap ugyanezen időpontban felvételről sugározzuk. Szíves megértésüket köszönjük."
2009.09.16 23:08:08vörösgém
nonszensz
2009.09.16 23:09:52nemezisazis
én aszittem azért vállalta be, mert így a telaviv2 fizeti neki.
na mindegy
sunáznám
2009.09.16 23:34:03Dél
De CIB-reklámban többet nem lesz. Se vékonyan, se sehogy.
2009.09.17 00:28:12terpentin
"Azelőtt mindig 59 kiló voltam. Most már a levegő is hizlal."
igen..
egyszer viccből jegyzetelhetné és utána közreadhatná hogy mit eszik egy egész héten át
aztán abból majd megpróbáljuk levonni a levegőt és ki fog jönni olyan 170ezer kalória
2009.09.17 01:27:31changebug
>CIM: Kamerák előtt szívják le Cseke Katinka zsírját
lelki szemei előtt megjelent egy gumibaba ahogy megy ki belőle a levegő és összelaffad...
2009.09.17 03:04:09R. (nő)
szerintem meg szar világ az (talán kultúrát kéne írni, de ne túlozzunk), ahol nők milliói tesznek meg nap mint nap gyakorlatilag bármit, hogy leadjanak néhány kilót.
és ezt különösen azoknak írom, akik sosem mulasztják el, hogy megjegyzést, hozzászólást fűzzenek valakinek a súlyára (tömeg, de ez tök mindegy.). például ilyen fórumokon. nem kéne nektek pszichológushoz járnotok?
2009.09.17 03:36:08BatPista
Oszt' ez hány részes lesz...?
2009.09.17 03:45:48renard
Bazdmeg a LOKI meccset csak neten tudtam nézni, de ezt a szart ÉLŐ-ben nézhetem!Remek...EZ MAGYARORSZÁG! Kapitalista faszfejekkel van tele az egész... :(
2009.09.17 05:34:35mutáns csiga
Jobbat nem tudtak volna kitalálni a nézőszám
növeléséhez, azokután, hogy a színészek majdnem kitették a sorozatból?Én ugyan nem nézem, mert teljesen életszerütlen, és elrugaszkodott a valóságtól.De lehet, hogy másnak bejön.
2009.09.17 07:16:22Bukowszky
"hogy tovább csökkenjen a súlyom, napi 3000 felülést kellett volna csinálnom"
ostoba liba. csinálhat 300ezer felülést, természetesen akkor sem fog lefogyni..
ki mondta, hogy a felüléstől csökken a zsírállománya? nem csökken.
a kevesebb zabálástól és a rendszeres, tartós kardio típusú mozgástól (gyors séta, kocogás, úszás, stb) lehet fogyni.
2009.09.17 07:17:43Bukowszky
a zsírleszívás NEM megoldás az ilyen kövéreknek.
2009.09.17 07:19:42Bukowszky
az ilyen szintű orbitális hülyeséget nem kellene propagálni, kedves bulvársajtó!
ha valakit érdekel, a blogomban leírtam, hogyan lehet ésszel lefogyni. normálisan és tartósan.
2009.09.17 07:20:48babalcsi
Szomorú, hogy itt tartunk... Rengeteg olyan ember él közöttünk aki tele van komplexussal, miért ne változtasson Katinka a külsején ha megteheti. A sok fikázás helyett inkább bátorító szavakkal kéne illetni, mert tényleg erőt adhat más frusztrált embernek.
Hajrá Katinka, Veled vagyunk!
2009.09.17 07:36:08nyünyőke
2009.09.17 03:04:09R. (nő)
Szerintem meg szar az a világ, ahol engem baszogatnak azért, mert cigizek és dögöljek meg tüdőrákban, de lehetőleg kezelés nélkül.. Baszogatják azt, aki megiszik napi 1 pohár bort, mert az már alkoholista. Baszogatják azt, aki havonta 1x elszív egy vicces cigit, mert olyan nincs, hogy csak annyit, úgyis rászokik, és motiválatlan szar lesz, és utána meg heroinista...
miközben a vezető halálozási okok a túlsúlyra vezethetőek vissza (szorosan mögötte/mellette a dohányzással).
De ha a fentiekkel piszkálnak, aaaaz jogos.
De azt megjegyezni, hoyg valaki egy elhízott bálna (nem feltétlen a fenti nőre gondolok), ami se nem esztétikus, főleg nem egészséges, az sértő, és azt nem szabad, fujjj.
2009.09.17 07:42:00copacabana
#
2009.09.17 03:36:08BatPista
Oszt' ez hány részes lesz...?
DDDDD
Ez jó volt:D
Bár nekem szimpi ez a nő....
2009.09.17 07:59:19whehehe
1. A csaj nekem is szimpatikus, mondjuk én csak a CIB reklámban láttam, mert a sorozatot nem nézem.
2. Miért kell egyformának lennünk? Miért kell valakit bántani azért, mert nagyobb a körmérete mint a többi celebnek?
3. Attól, hogy a kedves kommentelők megállapítják, hogy olyan nincs, hogy nem lehet fogyni, attól még van. És van, aki akármilyen keveset eszik, nem tud fogyni. Persze, ha nem eszik egyáltalán, úgy nyilván fog, de nem tudom, hányan bírnák ki, hogy 1 joghurot esznek naponta hónapokon keresztül.
2009.09.17 08:00:49The Green Manalishi
"ahhoz, hogy tovább csökkenjen a súlyom, napi 3000 felülést kellett volna csinálnom"
Ezt az égbekiáltó állatságot vajon ki magyarázta be szerencsétlennek?
"A betegség miatt az anyagcserém nem úgy működik, ahogy kéne. Volt, hogy végigfutottam a nyarat, leadtam 12 kilót, csak joghurton éltem, de amint elkezdtem enni, minden visszajött."
Elárulom: a zsírleszívás után is vissza fog jönni. Szerencsétlennek gyógyszeres kezelésre, rendszeres mozgásra és szakember által összeállított és felügyelt étrendre lenne szüksége. (tehát nem update és "csak joghurtot eszem" baromságokra)
Ha valóban pjzsmirigy zavarai vannak, valószínű, hogy nem lesz soha sovány, de még ebben az esetben sem lehet a természetet meg***ni: a többletsúly többletkalóriából lesz, más kérdés, hogy ez a többletkalória az ilyen betegek esetén akár igen csekély mennyiségű tápanyagot jelenthet.
Az már más kérdés, hogy furcsa ízlésre vall, ha valaki egészségügyi problémáit, beavatkozásait a nyilvánosság elé tárja. Érdeklődve várjuk X.Y. celeb végbélsipoly műtétjének részleteit is...
2009.09.17 08:03:18The Green Manalishi
2009.09.17 07:19:42Bukowszky
Ne erőlködj, mivel 99% "gyors, könnyű" eredményt akar.
Még akkor is, ha nem csak fogyásban, de semmi másban nem lehet értékelhető eredményt elérni gyorsan és könnyen.
2009.09.17 08:06:12gray
Mi vaaaan?
2009.09.17 08:06:25Edward Nygma
Szimpatikus nő, sok sikert neki. Bár a zsírleszívás igencsak tüneti kezelés.
2009.09.17 08:14:11Bogoj
a sorozatot nem nézem, az állati dokis reklámban nagyon tetszik a játéka. kedves, aranyos nőnek tűnik, nem tudom, milyen lesz a műtét után. lehet, hiányozni fog a régi önmaga...
remélem, eléri, amit szeretne!
2009.09.17 08:27:41apuc
azt hittem a Liptói Klaudija a legalja-de már látom mindennél van lenntebb...
szánalmas.
2009.09.17 08:29:46Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
A fejéről is leszívják a zsírt?
2009.09.17 08:31:29zsebdög
nem felülést kell csinálni csak egy kicsit kocogni és zöldséget vacsorázni. nekem ő kifejezetten tetszett moletten... a zsírleszívás elég durva eljárás, én valahogy sajnálnám magamat ilyennek kitenni. (ugyanezt gondolom a dauerről is) emellett az eredmény is csak ideiglenes.
2009.09.17 08:47:20Babu2000
Naaaaa neeeeeeeeeeeee, legközelebb a szarását is élőben fogják adni?
2009.09.17 08:58:51Keloid
Mennyi tapló, ostoba barom irkálja itt a hülyeségeit, és még okosnak is gondolja magát!
Kérem tessék tudomásul venni, nőknél máshogy működnek a hormonok, főleg a kor előrehaladtával, ha kiesik a pajzsmirigyhormon, általában borul az egész hormonrendszer, és ha napi 500 kalóriát eszik, és egész nap tornázik, akkor se lesz soha karcsú!
Akinek nincsenek ilyen gondjai örüljön mint majom a seggének, de talán az alapvető normális hozzáállás az kellene, hogy legyen, hogy ne baszogassunk senkit az alkata miatt, aki meg nem hiszi, az járjon utána /olvasgasson!/ mielőtt az ostobaságaival égeti magát!
2009.09.17 08:59:23SandWitch
Nekem kifejezetten szimpatikus volt a CIB reklámban. Sokkal inkább szeretnivaló és őszinte, mint a ruháikat ledobáló, reggeltől estig a testüket formázó celebjeink. (most csak a Zimány Linda (van ilyen?)név ugrott be, ja, meg Bódi Szilvi (franc tudja, hogy kell írni, nem is érdekel) Szóval utóbbiakat sajnálom. Élőhús kilóra.
Katinka, hagyd a fenébe ezt a baromságot, te szuper vagy úgy, ahogy megismertünk.
2009.09.17 09:05:23Kockásfülűnyúl
Gondolom, azért megy majd a tv-ben, mert csak akkor van reklám értéke.Ajándékba nem csinálnák meg neki, mondjuk a két szép szeméért.Ilyen volt-ilyen lett projekt, mint Gombos E-nél a szülés után.Feltételezem, hogy nem kell kifizetniük a kezelést, ha bemutathatják vmilyen műsor keretében.Kecske és káposzta:)
2009.09.17 09:20:17mmen
Hát, de bazeg... pont ez volt a poén a reklámban, hogy a csaj minél ducibb, annál jobban tetszik a palinak...
2009.09.17 10:04:02csmiklos-35
Akármilyen a pajzsmirigye, hízni csak attól tud, amit megeszik. Lehet, hogy jobban kell vigyáznia, mint másnak, de azért a levegőtől még senki nem hízott.
Mondta, hogy le tudott adni 9 kilót egy nyár alatt. Na, csak meg kellett volna tartani a súlyt. Azt könnyebb, mint leadni.
Most szétszabdalják, eltelik 3 hónap és ugyanolyan kövér lesz, mint volt.
Mi ennek az értelme?
2009.09.17 10:07:59bitter-sweet
Éljen a rosszindulat. Én imádtam a CIB-es reklámokat. Legalább nem volt unalmas és sablonos ...hanem volt egy kerete. Mellesleg hülyeség, hogy bárki tud fogyni. Van, aki hormonális problémák miatt képtelen rá. De ezt a jóindulat szobrai sosem fogják felfogni a hihetetlenül nagy intelligenciájukkal. Gratulálok Emberek, ezért tart itt ez az ország...mert az ilyen "jó" emberek vannak többen.
2009.09.17 10:09:35csmiklos-35
Keloid, az ember melegvérű lény, a testét meg fel kell fűteni 36.5 Celsiusra. Az nem megy energiaégetés nélkül. Ennek semmi köze a hormonokhoz.
Én is azt mondtam, hogy ilyen vagyok, mindentől hízok, azonnal. Aztán mégis fogytam 20 kilót másfél év alatt. Baromi nehéz, baromira gyorsan visszajön(ne), de lehet.
Próbáld ki egyszer, hogy tényleg csak 500 kcal-t fogyasztasz egy hónapig. (Ne felejtsd el a kávéban a cukrot, a kólát, a kifliket sem hozzászámolni) Garantálom neked, hogy le fogsz fogyni.
(Aztán meg persze gyorsan visszahízol, ha kiengedsz utána)
2009.09.17 10:32:37Edward Nygma
"csak 500 kcal-t fogyasztasz egy hónapig"
Persze ezt egy megfelelő (magán)klinikára befekvéssel gondoltad, remélem. 1000 kcal alatti diétákat állandó és szigorú orvosi ellenőrzés mellett szabad csinálni.
2009.09.17 10:35:05csmiklos-35
Nem azt mondtam, ennyit fogyasszon, ő állította, hogy hiába fogyasztana csak ennyit, akkor sem fogyna le.
Erre mondtam azt, hogy dehogynem.
2009.09.17 10:38:18ellenszenvesfigura
remélem, legalább olyan vicces lesz, mint Butters zsírleszívása.
2009.09.17 10:39:34The Green Manalishi
2009.09.17 10:07:59bitter-sweet
Én meg az olyan (bizonyára jóindulatú) értelmes embereket szeretem, akik mindig megmagyarázzák, hogy "napi fél Abonett kekszet ettem 9 hónapon keresztül, mégsem fogytam".
Tetszik-nem tetszik, a tartósan negatív kalóriamérleg fogyáshoz vezet. Mindenkinél. Szar ügy, ha valakinél csekély kalóriamennyiség is hízást eredményez, de ez van. Nem kampányszerű, ostoba diétákban kell gondolkodni, hanem életmódváltásban, vagy élvezni kövéren az életet - azt is lehet.
Előbbihez ajánlatos szakemberek segítségét kérni és nem a Kiskegyed-szintű diétás tanácsokat megfogadni - ilyet csinálhatott a hölgy is (hónapokig csak joghurt). Ez utóbbinál kevés rosszabbat tehetett volna, nagy valószínüséggel eleve lassú anyagcseréjét méginkább lelassította.
2009.09.17 10:47:09Toyota
én pajzsmirigy alulműködött vagyok, életem végéig gyógyszert kell szednem, rendszeresen vérvételre kell járnom, ellenőriztetnem kell a gyógyszerem mennyiségét. ha össze-vissza zabálok, tespedek, nem mozgok, ripsz-ropsz rám cuppannak a kilók. ha figyelek az étkezésem minőségére és mennyiségére, rendszeresen sportolok, akkor mondjuk gebe is tudnék lenni, csak jóval nehezebb mint egy normál anyagcserésnek. úgyhogy ha nem váloztat életmódot akkor pár hónap múlva visszajön az a - gondolom fájdalmasan - leszívott zsírmennyiség. ő tudja...
2009.09.17 10:54:11tjunior
Nem az a gusztustulan, hogy műsort készítek egy ember zsírleszívásáról (na azt se gondoltam, hogy ezt a mundatot egyszer leírom).
Hanem, hogy ezt megpróbálják eladni úgy hogy ezzel másoknak akarnak segíteni, meg erőt adni, stb. Teljesen hülyének néznek megint. Mert gondolom nem kell kifizetni a műtét x ezer forintos árát kedves Katinka? Esetleg még gázsit is kapsz ezért? Akkor miről is beszélünk? Ezt a nőt eddig csíptem, aranyos volt, de most hályas hülye picsa lett.
2009.09.17 11:27:18m.aca
tjunior!
hájas "j"-vel, ha már pocskondiázol valakit, legalább helyesen írva tedd!
Olyan jó, hogy ti mindannyian jótestű, okos, hűséges, becsületes nők/férfiak vagytok. Úgy, de úgy irigyellek benneteket!
2009.09.17 11:38:03anett30
Jaj! Tudom most már, hogy ki ez a nő!!! A "dokis reklámos" doki asszisztensnője. :)
Meg tudom érteni. A családomban is van pajzsmirigybeteg és ezek a betegek bármit esznek (diétázhatnak is) sajnos nem fognak lefogyni. És nem is úgy néznek ki mint akik el vannak hízva, hanem olyan nem egészségesen kövérek, úgy "fel vannak fújva"!
És a nyakuk alatt az NEM toka, hanem sajnos a pajzsmirigy miatt van úgy bedagadva, mert lehet, hogy göbök keletkeztek benne.
2009.09.17 12:03:47kapukulcs
Megérjük még azt is, hogy valaki a saját abortuszát bevállalja a kamerák előtt -majd meglátjátok!
2009.09.17 12:13:32-putyin-
behányok
2009.09.17 12:20:32mentalistagenya
elsőnek azt mondja hogy semmi esélye a fogyásra, de utána meg taglalja hogy lenne csak nincs kapacitása 3000 felülésre...most akkor mégis lenne amúgy?
ok, biztosan nehezebb....ez tény
amúgy abban meg igaza van, ma mindenki vasággyal 40 kiló.
2009.09.17 12:22:47gonosztojás
És ha élő adásban szívna le engem?
Az se lenne kevés píz, meg én is keresnék rajta..
2009.09.17 12:32:17Szünidei Matyiné
Fantasztikus. Legalja.
2009.09.17 12:32:24hilti
egyre lejebb sullyed a kereskedelmi media. mar csak egy lepes hogy mikor nyaljak ki eloben valaki segget. nem igaz az hogy erre van szuksege a nezoknek. a nezoknek arra van szuksege amit adagolnak neki. ez pont ugy mukodik mint a cigi, a pia, es a narko. ha sokaig mutatsz nekik seggkinyalast akkor arra lesz szukseguk. sot arrol fognak masnap beszelni hogy ez milyen szep nyalas volt, vagy kicsit meg balra is kellett volna. persze a kereskedelmi csatornak normalis musort is keszithetnenek, csak ugye az tobb pezbe kerul es kicsit rizikosabb. egy seggkinyalast meg ugye fillerekert le lehet forgatni es kockazatmentes.
2009.09.17 12:33:21standup
Szerintem igenis van genetika és vannak betegségek. Jómagam 45-48 kg között ingadozom évszaktól függően, pedig egy felnőtt férfi kajadagját képes vagyok betolni, mégse hízok 1-2 kgnál többet. Ha egy pici stressz ér, azonnal elindul lefelé a súlyom. Ha nagy, akkor képes vagyok egy hét alatt 5 kg-ot leadni (testsúlyom 10%-a...).
Ezzel szemben van egy barátnőm, aki rettentően odafigyel a kajára, hetente öt-hat alkalommal keményen sportol, mégis van rajta 10-15 kg.
Ez most vagy genetika vagy eltérően működik a pajzsmirigyünk.
Szóval hajlok arra, hogy tényleg okozhat ilyent egy pajzsmirigy.
2009.09.17 13:27:26mentalistagenya
standup,
majd elkezdünk sajnálni :))
2009.09.17 15:15:33zanzibar
Nagyon bizarr ez a történet. 5 éve még mindenki felhorkant volna rajta, ma már természetes az ilyesmi sajna. Én sajnálom ezt a csajt, mert eszközként használják. Most ő lesz az xy klinika reklámarca, itt-ott faragnak belőle, kiműtenek belőle egy bombanőt, aztán meg szétesik, amiből csinálnak egy-két bulvárcikket, majd a sorsára hagyják. Kívánom neki, hogy ne így legyen, hanem legyen nagyon észnél ez után a beavatkozás után. Fogadjon egy diétás orvost, nézze vele át az étrendjét, életmódját, és mint egy guru tanácsait kövesse azokat. Mert a szépészeti műtétekkel pillenetnyi eredményt elérni lehet, de a kiműtött alakot megtartani csak kemény munkával, iszonyú tudatos életmóddal lehet.
2009.09.17 15:54:38trollkotze
Jaj, de cseszettül okos itt mindenki...
Nezabájjonannyit, meg emejjefelaseggét...
Halvány gőzötök nincs a pajzsmirigybetegségről. Én sem a saját bőrömön tapasztaltam, hála az égnek, de három közeli ismerősömnek is van hasonló problémája, és nyugodtan elhihetitek, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, még gyógyszer mellett sem.
Megjegyezném, hogy egyikük sem él egészségtelen életet, a megfelelő táplálkozás és a mozgás orvosi előírás.
A "levegőtől is hízom" csak egy kifejezés, nem szó szerint kell érteni (gyéká).
2009.09.17 15:58:13trollkotze
Természetesen az is számít, mennyire működik alul a pajzsmirigy.
Egyébként meg ez a nő egyáltalán nem csúnya, még belefér a csinosan telt kategóriába, ha igényesen öltözködik. Tele van az utca nála kövérebb emberekkel, akik ráadásul teljes mértékben maguk tehetnek arról, hogy kövérek.
"Most ő lesz az xy klinika reklámarca, itt-ott faragnak belőle, kiműtenek belőle egy bombanőt, aztán meg szétesik, amiből csinálnak egy-két bulvárcikket, majd a sorsára hagyják."
Igen, ez sajnos sanszos :/
2009.09.17 17:07:13acka
Hello!
Írta valaki,hogy az altatás vénás.Az lehet,de az Endotracheális tubus,amit azért tesznek a légcsőbe,hogy levegőt kapjon,az nem tesz jót a gyulladt toroknak,a gyulladás szét áramolhat a vérrel,és a műtéti területek is gyulladásba kerülhetnek.Azért halasztják a műtétet el két héttel.