A harminchét éves műsorvezetőt azért kerestük fel, mert már nagyon kíváncsiak voltunk, mégis hogyan nem sikerül eladnia az év eleje óta árult érdi ingatlanját. Mint megtudtuk, Erdélyi Mónika erről nem beszél, mert nem akarja, hogy az emberek ezen csámcsogjanak. „Majd én megoldom a problémámat” – mondta.
A Mónika Show nem színdarab
A Mónika Show arca már szívesebben nyilatkozott az ORTT-s szabályozásról, de már a beszélgetés elején kijelentette, nem fog semmi olyat mondani, amivel címlapra kerülhetne vagy botrány lehetne belőle. „Nyilván nem jó hallgatni az ilyen veszekedéseket meg vitatkozásokat, ezért ha bárki figyelte, láthatta, hogy mindig próbáltam ezeket csitítani, és a biztonsági őrök is igyekezték megakadályozni, amennyire lehetett.” Erdélyi elmondta, természetesen betartják az ORTT-s szabályozást, ezentúl még jobban odafigyelnek arra, hogy ne fordulhasson elő verekedés. Ha pedig mégis megesne, nem teszik képernyőre.
Erdélyi továbbra is kitart amellett a tétel mellett, hogy a csatorna nem válogatja ki a szereplőket, és a történetek teljesen spontán módon alakulnak úgy, ahogy. „Ezek egyszerű emberek, akik elmondják a történeteiket. Nem választunk, hogy most ilyen karakter legyen vagy olyan. Ez nem egy színdarab” – jegyezte meg a Mónika Show primadonnája.
A műsorvezető korábban úgy nyilatkozott, az elszaporodott verekedések miatt erősebb biztonsági intézkedésekre volt szükség, és ezentúl sem lesz másképp. „Nem lehet tudni, hogy az ember mire számíthat, elszabadulhatnak az indulatok. Az pedig, hogy tartottam a pofonoktól – hát, igazából nem komolyan. A vendégek még sosem irányították felém a haragjukat. Ha esetleg egymásnak mentek, akkor lehetett volna olyasmi, hogy kisodródnak a közönség közé vagy felém, de sosem történt ilyen.”
Az őszi műsorkezdés előtt nem sokkal szétkürtölt Joshi Bharat-fenyegetés kapcsán a kétgyerekes Erdélyi elmondta, őt még sosem fenyegették meg, de ha így lett volna, biztosan tettek volna óvintézkedéseket. A legnagyobb támadás ellene egy-egy szélvédőn hagyott rózsában nyilvánult meg. „Volt olyan is, hogy megvárt egy szereplő a kocsijában, és odajött szerelmet vallani. Akkor sem volt semmi gond, nagyon kulturált fiatalember volt”.
Tökéletesek a gyerekei
A verekedésektől megtisztított talkshow háziasszonyát anyai szerepéről is kérdeztük, pontosabban arról, mennyire jellemző családjában a gyerekek lázadozása. Így tudtuk meg, hogy Erdélyit nem érdekli, ki mit hisz; amikor a gyerekeiről beszél, csak az igazat mondja. Vagyis, hogy tökéletesek. „Viki maga a tökély. Neki is vannak ilyen apróbb lázadozásai, de ezeket nem is nevezném annak, inkább az akarat megnyilvánulása, ami teljesen normális. Soha nem fojtanám el azt, amit kezdeményez, és nem erőltetném rá a magam akaratát” – mondta Erdélyi.
Hozzátette, próbálja gyerekeit nagyon egészséges szellemben nevelni, de közel kétéves lányát, Mukli Olívia Johannát – akire néha apja, Mukli Gyula felügyel – nem íratja bölcsödébe, mert rossz tapasztalatai vannak. Ha mégis, akkor csak délelőttre játszani. Célja ugyanis, hogy minél tovább maga mellett tartsa a gyereket. Az egészséges szellem tükrében. Persze az is előfordult, hogy Erdélyi dolgozik, olyankor édesanyja vigyáz kisebbik lányára, mivel ez a legoptimálisabb megoldás. Erdélyi egyébként nem titkolta, hogy Budapestre szeretnének költözni, a miértre csak egy „bizonyos okok miatt” – válasszal reagált. Főleg, hogy „mindennek oka van, semmit sem csinálok csak úgy”.
A vállakozásokban gazdag Erdélyi arról is beszámolt, kilenc év után azért már szívesen csinálna valami mást is a Mónika Show mellett, például egy újabb műsor kihívást jelentene neki. „Amint abban a pozícióban leszek, hogy magam dönthetek arról, milyen műsort vezetek, akkor fogok vállalni még egyet ezen kívül. De nem vagyok abban a helyzetben. Nem úgy működik a magyar televíziózásban, hogy én kitalálok valamit, és akkor majd holnapra megvalósul, tekintve, hogy ez nem az én televízióm” – jegyezte meg Erdélyi, aki párkapcsolatát firtató kérdésünkre csak annyit mondott: „Még a saját televíziómnak sem mondom el az igazat, ez a téma most tényleg tabu.”
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.



Kommentek
2009.09.17 14:43:12kuss és figyelj
milyen csönd van.........szél se rezzen.....ág se zörren.....áll a csend....
2009.09.17 14:56:00Stefim
Persze, mert most megrendült mindenki..ilyen híreket nem mindennap kap az ember lánya-fia. :)
2009.09.17 15:02:04Tony S
Mi ebben a hír?
2009.09.17 15:09:32Stefim
Hogy a Mounika nem tudja eladni a házat amelyben élni kényszerül , és a gyerekei tökéletesek, és piff-paff.
Szervezzünk pénzgyűjtést és vegyük meg a házát , hogy szerencsétlen két gyermekes anya Pestre tudjon költözni.
Számlaszám : 0000-0000-000
2009.09.17 15:31:48Szofilla
Bárcsak olyan műsort vezetne, ahol nincsenek cigányok...mondjuk akkor sem nézném a trágya RTL-t
2009.09.17 15:31:52oriza triznyák
Durva, ahogy az alsó fotón rendkívül ízléses zoknis lábfeje kidagad a cipőből!
2009.09.17 15:43:48bauer
"Bárcsak olyan műsort vezetne, ahol nincsenek cigányok...mondjuk akkor sem nézném a trágya RTL-t"
Mivel szerintem Mónikában tuti van egy vonóval, ilyen műsort már nem is tudna vezetni. A gyereke meg fullra fiúnak tűnt. Biztos anyuci agresszív vérét örökölte, szerintem.
2009.09.17 15:55:48gyagyás
Dugnám és kész !!!!!!!!!!
2009.09.17 16:06:55Toyota
jaj, finomítani kéne a vonásain mert ez a sok fekete banyássá teszi az arcát. neki nem szabadna sminkelni sem, főleg nem a szemét. a műsora szar.
2009.09.17 16:50:26Shopping
Kisebbségi műsor.
Nem szégyen az.
Cigányok a szereplők, meg a műsorvezető is.
Ha van rá igény...
Ne nézzétek, és abbamarad.
2009.09.17 17:05:49villamos alóli kacaj
Nézzen veled szembe ébredéskor a MÓUNIKA!
( A nagy magyar Szidalomtár-ból)
2009.09.17 17:21:42Parasite
azt nem értem miért hazudik, hiszen köztudott, hogy válogatják az embereket, sőt színészkedés is van benne bőven. nem minden kamu, de pont úgy manipulálják a műsor menetét hogy balhé legyen.
2009.09.17 17:39:09Alenius
Úgy utálom ezt a nőt.
2009.09.17 17:56:40simon says:
mikor tanuljátok meg már rendesen, az nem MÓUNIKA, hanem MÁUNIKA!
2009.09.17 17:59:39hauvarju
A Maonika musorban valo reszvetel egyik feltetele hogy kevesebb fogad legyen mint fuled, akkor OK vagy.......
2009.09.17 18:06:30hauvarju
Miert nem adjak le az egesz musort VAGATLANUL keso este (Odonkek nehogy lelkiserulest szenvedjenek)? Igy leszeliditve egy kalap szart sem er az ossze-vissza agyonszabdalt musor...
2009.09.17 18:46:36PeDro
bakker, azon a folso kepen nem ismertem meg. le kene fogynia nehany kilot. a musor meg egy nagy rakas sz... ezt tenyleg nezik emberek?
2009.09.17 19:16:39TD223
De ronda a gyerek.
2009.09.17 21:50:23gtigy
utálom ezt a szakadék Mónikát!!!!
2009.09.17 22:02:31i wanna cum inside your mom
akkor is dugnám
2009.09.17 22:19:54Ebzon
i wanna cum inside you momNica
2009.09.17 22:36:46Zahal
hmmm, én sunáznám!! MILF pornó !:-DDD
2009.09.17 22:53:27nick:
aki ilyen műsorhoz adja a nevét meg az arcát (akármilyen kinézetű is az), arról meg van a véleményem...