horoszkóp

A The Mamas & the Papas drogfüggő énekese rendszeresen lefeküdt lányával

2009.09.23. 13:12 Módosítva: 2009-09-23 15:13:09
A hatvanas évek egyik legismertebb zenekarának énekese, John Phillips vérfertőző kapcsolatot folytatott egyik lányával. A most 49 éves Mackenzie Phillips emlékei szerint először az esküvője előtti napon feküdtek le, amit ő nemi erőszakként, apja pedig szeretkezésként definiált. Saját könyvében és Oprah Winfrey műsorában arról is mesélt, hogy először apja lőtte be, és ő egyébként nem haragszik a 2001-ben elhunyt férfira.

Szerdán, azaz ma jelenik meg Mackenzie Phillips önéletrajzi könyve, a High on Arrival, amiben az egykori gyerekszínész azt állítja, hogy apja, a The Mamas and the Papas zenekar énekese, John Phillips tulajdonképpen megerőszakolta őt 1979-ben. Ráadásul mindezt egy nappal azelőtt, hogy férjhez ment volna Jeff Sesslerhez. „Én is be voltam lőve, ahogy az apám is. Végül az ő ágyán dőltem ki. Egy igazi szabadszellem volt. Tele volt szeretettel, és persze drogokkal. Amikor végre magamhoz tértem, akkor szembesültem azzal, hogy az apámmal szexelek. Hogy megtörtént-e korábban? Nem tudom. Csak annyit mondhatok, ez volt az első alkalom, hogy tudomásom volt róla” – nyilatkozta a 49 éves asszony, aki röviddel az aktus után megint elájult.

El akart szökni a lányával

Mackenzie Phillips ekkor a One Day at a Time televíziós sorozat egyik sztárja volt, ám közel egy évvel a történtek után kirúgták a sorozatból drogfüggősége miatt. Ezt követően apjával együtt részt vett egy elvonókúrán, sőt, közösen turnéztak a New Mamas and the Papas nevű együttessel, és rendszeresen lefeküdtek egymással. Ekkor állítólag már az ő beleegyezésével. „A titkom miatt nagyon elszigetelve éreztem magam. Az édesapám egyszer felvetette, hogy szökjünk el egy olyan országba, ahol senki nem törődik velünk, senki nem vet meg. Állítólag több országban is elfogadott a vérfertőzés. Tévhitben élt. Én biztos voltam abban, hogy pokolra jutunk majd” – tette hozzá Phillips, aki nem utálja édesapját. Állítása szerint egyébként megpróbált beszélni apjával arról, hogy megerőszakolta őt, amire a férfi így reagált. „Úgy érted, arról az estéről szeretnél beszélni, amikor szeretkeztünk?”

Mick Jagger évekig várt a pillanatra

A színésznőt Oprah Winfrey is meghívta a műsorába, ahol Phillips arról is mesélt, hogy apja lőtte be először. „Emlékszem, bementem a szobámba és lekuporodtam a földre. Majd megszúrta a karomat, de nem sikerült, nem találta el a vénámat. Az egész karom elzsibbadt” – mesélte a 2001-ben elhunyt John Phillips lánya, akinek állítólag a Rolling Stones frontemberével, Mick Jaggerrrel is volt egy afférja, amikor ő még csak 18 éves volt. „Becsukta az ajtót, majd azt mondta, hogy már tízéves korom óta várt erre a pillanatra” – nyilatkozta Phillips. Az ominózus műsor egyébként a könyv megjelenésével azonos napon, vagyis szerdán kerül adásba – írja a MSNBC.

A családban marad

A színésznőként és énekesnőként is ismert asszony összesen háromszor ment férjhez, és szinte a mai napig nem sikerült teljesen búcsút intenie káros szenvedélyének. 2008. augusztus 27-én kábítószer birtoklása miatt tartóztatták le az egyik Los Angeles-i reptéren, ugyanis az illetékesek kokaint és heroint is találtak nála. 2008 októberében bűnösnek vallotta magát, és a bíróság egy újabb elvonókúrára kötelezte. Apjának szintén meggyűlt a baja a törvénnyel függősége miatt, 1981-ben például kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el. Lányával részt vettek egy kábítószerellenes kampányban, és így csak egy hónapot kellett a börtönben töltenie. A 1990-es években májátültetésen esett át, majd 2001-ben, 65 éves korában szívelégtelenség következtében elhunyt.