Liptai egyetlen konkurenciája Xantus Barbara volt
A Playboy 10. születésnapja alkalmából sajtótájékoztatót rendezett, ahol Liptai Claudia címlapját is bemutatták – igaz, a címlapot leleplező lányok a műsorvezető szerint túl soványak voltak. Az eseményen a műsorvezető mellett csupán egy korábban meztelenkedő hölgy kapott helyet: a magazin 1999. novemberi címlapján szereplő Xantus Barbara, akit rövid szőke hajával csak azután ismertünk fel, miután a főszerkesztő, Radnai Péter bemutatta a közönségnek.
Természetesen a magazin nem csupán a levetkőztetett hölgyekkel szeretett volna kérkedni a kerek évfordulón, megjelent Tarlós István, Vágó István, Kóbor János, Payer András, Szebeni András, Király Linda, Szilágyi János, Talmácsi Gábor és még Koós János is.
Hurkák, szeplők és Ruttkai
A fotósorozat egyik felét – a hét fő bűn témájút – Nánási Pál, míg a másikat – Játék a kastélyban címmel, akárcsak annak idején Détár Enikő – Pitrollfy Zoltán készítette.
A műsorvezető elégedett a képeivel, ráadásul több ok miatt is. Egyrészt azért, mert kiharcolta, hogy rajta maradjanak a képeken a szeplői és a hurkái. Aztán az is elégedettséggel töltötte el, hogy Catherine Deneuve-höz és Ruttkai Évához hasonlították a képek láttán – melyek közül a fekete-fehér cigarettázós felvételek a kedvencei. Ráadásul az édesanyja is elégedetten nézte végig a képeket, és látva meztelen lányát arra a következtetésre jutott, ő is hajlandó teljesen levetkőzni, viszont ő megelégszik lánya 3 milliós gázsijának felével.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.





Kommentek
2009.10.01 11:31:22bebke
sokan kíváncsiak rá, mert a végeredmény szép.
a mekit sem azért eszed, mert tele van ízfokozóval, mesterséges dolgokkal, és ki tudja mivel, hanem mert a végeredménye finom, kívánatos.
szerintem ez ennyire egyszerű, csak ez más érzékszervre hat.
2009.10.01 11:31:53köldökszösz
az a durva, hogy ez a lipicai úgy állítja be magát, mintha elfogadná a hurkáit, hogy 1 duci nő is lehet szép (ami amúgy igaz, csakhogy nála ez 1 arrogáns személyiséggel párosul, íg ymáris nem szimpatikus), ehhez képest nagyon durván szétphotoshoppolták... nem paradox??? HITELES???????????
csak 1 újabb bizonyíték, hogy bárkiből lehet címlaplányt csinálni.
2009.10.01 11:33:33Mosquito
cinti1
Ajánlom figyelmedbe..
2009.10.01 11:18:26 insert_click
GRAT! Szép munka!:)
Ilyen is van..???:DDD
2009.10.01 11:35:27Szünidei Matyiné
11:25:27bebke "akkor sem ocsmány"
Ki írta, hogy ocsmány? Én nem, az biztos!
2009.10.01 11:41:59Szünidei Matyiné
sokan kíváncsiak rá, mert a végeredmény szép.
Szerintem is csupán azért kíváncsiak rá, hogy a szakemberek mit tudnak egy ilyen nőből kihozni.
Nem Klaudia érdeme ez a fotósorozat, ami valljuk be, tényleg jól sikerült. Hiba volt leadni a fogadásról készült képeket, illúzióromboló.
2009.10.01 11:44:06Art Mooney
broaf
2009.10.01 12:05:01Gusztibacsi
Liptai azzal elenkiti a gazdasagot, hogy egy rakas phtososhopos embernek munkalehetoseget teremt. Hajra, csak igy tovabb!
2009.10.01 12:15:32holdika
Azért nem semmi a Playboy! Odaültet komoly meglett férfiakat,hogy nyaljanak a magazinnak és Claudiának... Anyám ennyi benyalós csávót,nem merik megmondani az igazat erről a tehénről
2009.10.01 12:16:58holdika
A blikk cimlapján meg ugy néz ki mint egy vén szajha .Ilyent a pornosók szoktak készitetni magukról..
2009.10.01 12:20:54t.a.i.getosz
"A műsorvezető örül, hogy hurkáit és szeplőit megtartva is Catherine Deneuve-höz és Ruttkai Évához hasonlítják."
Az miért nincs a cikkben, hogy a Vakok intézetében is bemutatták a képeket. :)
Nekem nem a külcsinnel, hanem a hiányzó belbeccsel van bajom.
Még csak egy napon sem lehet említeni a két színésznővel, mert plasztika és photoshop, a jó helyezkedés (vagy mi), no és az elmaradhatatlan közönséges arrogancia sem adja meg azt a kisugárzást, tehetséget,.... amire ő csak vágyhat. Ja és egyébként is még ostoba is, főleg , ha ezt el is hiszi.
2009.10.01 12:21:50holdika
Valaki itt irja hogy mindegyikünk szép???? Hát igen, de mi nem is mutogatjuk magunkat ugy mint a kurucok a téren ácsingózva az üzletre. Bár igaz Claudiának ez az egy rész az erőssége a szinészetből nem véletlen kapott mindig ilyen szerepet ilyen léha ,ledér szerepben.
2009.10.01 12:29:33frankó néró
És mit csinált a fogadáson a Klau a cickóival? Úgy állnak a bimbói hogy akár üveget is lehetne velük vágni...
2009.10.01 12:46:25skorpiókirálynő
Igaz ami igaz, filmbeli és szinházi teljesitményéből nem lehet ilyen jól megismerni. Arról nem híres. Akkor beszéltek róla, mikor a Római parti kéróját elöntötte az árvíz, meg mikor Gesztesivel nyaralt, szült, meg most. Ja meg mikor megvásárolta 30 csilióért a saját lakását és elköltözött a "kis" terepjárójával.
2009.10.01 12:48:22bebke
én örülnék, ha rólam az lenne a hír, hogy most vettem kérót 30milláért, és a kis terepjárómmal furikázok.
ezért most vessetek meg!
2009.10.01 12:51:58bebke
és még azért is lehet, hogy bevállalnám az ostorozást, hogy a Gesztesivel nyaralok. ha nagyon szépen megkérne rá :)
2009.10.01 13:06:07Giedi
A Tarlós mi a csudát keresett ott. Csak a Linda mellét bámulta.
2009.10.01 13:15:44playgorro
Ez nem retusálás, ez teljesen más test!!! Mi értelme van ennek így?
2009.10.01 13:16:38skorpiókirálynő
Bebke kérd meg a Gesztesit, most szingli, hátha elvisz nyaralni, igérem ostorozás nem lesz, nem ilyen dolgok miatt nem szoktam aludni.
2009.10.01 13:18:11turtundi
Szerintem Claudia egy vagány nő és jók lettek a képek róla, de azt azért szögezzük le, hogy lehet nem mindent, de sokmindent retusáltak a képeken. Nem hiszem, hogy ilyen hirtelen fogyás után ilyen mellei maradnak az embernek. Volt is róla pár cikk, hogy megműttette őket. Persze ezzel nincs is semmi baj. 3 millióért én is levetkőznék, és ha előre fizetnek 1 millióból megcsináltatom a mellem :)
2009.10.01 13:18:16Melee
MINDEN kép átmegy a képszerkesztőkön és a photoshop-on, nézzétek meg 12-13-ason Király Linda ujját, elcseszték az utómunkálatokat.
Klaudiának hatalmas kisugárzása van, aki találkozott már vele élőben az tudja.
2009.10.01 13:30:17Androsz
Na ne már. Klaudia jócskán párnás, de attól még gondolatébresztő nőci, a melle is jó, de azért hogy a fotón ilyen feszes derekat csináltak neki, az már nevetséges. Jó fénykép, csak nem ő van rajta. Még akár az is lehet, hogy nem az ő teste, hanem valaki más, egyáltalán nem párnás, és jelentősen fiatalabb nőé. Ekkora hazugság már kínos. Inkább csináltak volna róla pár diszkréten őszinte fotót, aztán lehetne azon huzakodni. Annak is lennének lelkes méltatói, ez egészen biztos. De akik bigottul hurkákat emlegetnek, azok elfelejtették megnézni a szóban forgó Playboy-képet.
2009.10.01 13:32:00t.a.i.getosz
Mellee! Milyen kisugárzása? Ott volt Csernobilban? A butaságot, közönségességet, arroganciát nem szokták kisugárzásnak hívni.
Nekem nem a súllyával van gondom. Még a meglehetősen telt alkatúak között is vannak fergeteges színészek, -sőt- mert, hogy ez nem függ az elhízás mértékétől. Fónai Márta pl. fantasztikus színésznő volt stb.
Tarlóspapa! Mi van az "Isten, haza, szeret" jelszóval? Vagy csak téríteni ment, mert kopogtató cédulák még nem kellenek?
Lehet, hogy az erotikán is ott volt, csak mint Mátyás király? :)
2009.10.01 13:46:22bulgakov
na, ekkora PR hírverést nem sok penna kapott a nyuszis szemétben. ki kell termelni a befektetést, láthatóan erősen dolgoznak az ügyön, egyre szánalmasabb, lassan úgy tűnik, mintha Erzsébet királynő dobta le volna a bugyogóját, ennyire azért egyáltalán nem különleges ez a nő. Próbálnak olyan hírverést csinálni, hogy még az is kíváncsi legyen, akinek eszébe sem jutna megvenni azt a szart. Szánalmas, komolyan, a név önmagában nem adja el, tehát kell a hatalmas körítés. Eddig sem vettem ge soha egyet sem, ezután sem fogom, akárhogy tolják a pofámba most már gyakorlatilag mindenhonnan.
2009.10.01 13:54:03Blackrock
bulgakov: de azért az indexes cikket elolvastad...
2009.10.01 13:54:05nyekk
A hentesnél láthatók ilyen képek. A zsírsertés részeit mutatja be (karaj, dagadó...stb)
2009.10.01 13:58:53avnire
Az a meztelen no a kepen tenyleg Lipay Claudia? Arany erem a fotoshop zsonglornek: munusz 20 kilo, minusz 10 ev es plusz 3-4 melltarto meret..a tokeletes borrol nem is beszelve..
2009.10.01 14:04:22Boscó
szókincsetek a photoshopnál ki is merült, mi? balf*szok :)
2009.10.01 14:06:25bulgakov
Blackrock
Nem olvastam el, a Blikk címlapját olvastam el, a cikket már ott sem. És ezt sem itt fent. De ha elolvastam volna, az jó a nyuszisnak? Ez volt a cél, hogy mindenki töke ele legyen? Mert az mondjuk sikerült.
2009.10.01 14:11:27mammina
valoban jo a kep rola, de a sajtotajekoztaton - vajon miert is azok voltak ott akik? - valahogy vehetett volna fel egy szammal nagyobb melltartot, mert a feher bluznal teljesen jol latszanak a hurkak, amit a rosszul valasztott meret okozott. az eletben sajnos nincs photoshop!
2009.10.01 14:13:12mammina
az meg hogy o is beallt vetkozni! ha a hosok teren rohanna vegig puceran elvinnek a rendorok, es penz se jonne erte. ezert vetkozik mind a playboy-nak. magamutogatas ezerrel. sokkal szebb, csinosabb atlag nok vannak, akik beerik azzal ha ruhaban fordulnak utanuk a pasik mert szepek.
2009.10.01 14:14:03VOGAben
Csak az a bibi, hogy a néhai Ruttkai Éva 45-50 évesen volt ilyen formában. Klau meg photoshop nélkül már most is hm... Vessétek csak össze a ruhás fotóival. Még feketében is kétszer akkorának látszik, pedig az slankít. Aki meg hosszú távon el tud viselni egy ilyenforma nagyszájú csajt, hát az modellt állhat a higgadtság és a türelem szobrához. Én fél perc után felrobbannék. De azért egy patront megérne. Ezt a Radnait meg a Hajdu haverját meg kilőném a 3,14csába. Két tőgyarcú nullszériás gyökértelep. Földönkívüliek talán? Ja! Akkor minden meg van bocsájtva.
2009.10.01 14:15:44Executioner
Egész jól néz ki így összerakva meg photoshoppal kisegítve :)
2009.10.01 14:17:02Kóser Malac
Valaki kérdezte.
Igen, én felteszem a kezem, bottal sem piszkálnám.
2009.10.01 14:18:01bulgakov
Tegnap volt a Medveczky Ilona a Csak semmi pánik!-ban. A film asszem 85-ben készült, tehát lehetett ott kb 50 éves, de az összes mai celebpinára fényéveket vert. Na, őt pl megnézném most is, mert az érdekelne. Egy nő, aki egész életében jól nézett ki, és még most, nagyikorban is húzós (a korához képest legalábbis biztosan durva)
2009.10.01 14:20:53Hungman
mindenki Claudiat ocsarolja aztan kirohannak megvenni a Plehboyt
2009.10.01 14:31:32horcsi
Mondjátok kedveskéim, szerintetek a Liptai tud arról, hogy a képen nem ő van???
No hát az anyukája... naná, hogy vetközne, ha így kiretusálnák oszt a szomszédasszonyt megütné a guta :)
2009.10.01 14:35:03lujo22
Látom, sok irigy, kisstílű kommentelő akad. Nekem nem esetem Klaudia alkata, de azt hiszem a teltebb nők jó része örömében földhöz verné, nem narancsos, rengő seggét a földhöz, ha így nézne ki. Nem lehet mindenki csont és bőr, lapos deszka gebe, akiknek minden bordája kilátszik, mint egy auschwitzi menekültnek.
2009.10.01 14:40:10horcsi
Liptai egyetlen konkurenciája Xantus Barbara volt.
No persze, hogy konkurencia! A két véglet.
A duci Liptai és a csontsovány Xantus
2009.10.01 14:42:45horcsi
2009.10.01 14:35:03lujo22
Nem az a baj, hogy nem deszka sovány, hanem az, hogy ez nem az ő teste! Érted???
2009.10.01 14:46:00jazmin90
A sok p*csvakargató, orrpiszkáló, sörhasú pasik akik a gép előtt ülnek gondolkodjanak már el egy kicsit! Mi a fenét kell fikázni mindenkit? És ha kilátszik a hája a fehér felsőben akkor mi van? Leszakad az ég vagy mi? Mielőtt dumáltok nézzetek már tükörbe! Nincs olyan kép ami nem menne át képszerkesztőn, álomvilágban éltek, vegyétek már le a rózsaszín szemüveget!
2009.10.01 14:47:31[megmondoember]
"Látom, sok irigy, kisstílű kommentelő akad. Nekem nem esetem Klaudia alkata, de azt hiszem a teltebb nők jó része örömében földhöz verné, nem narancsos, rengő seggét a földhöz, ha így nézne ki."
Ezzel szerintem maga a Liptai is így van. Narancsos, rengő seggét verné a földhöz, ha úgy nézne ki, mint a "fotó"-kon...
2009.10.01 14:47:43bulgakov
nem irigy vagyok, ember, hanem nem értem, miért olyan kurvanagy dolog, hogy valaki levetkőzik, aztán valaki lefotózza, egy másik meg embert farag belőle. mi ebben a kibaszott nagy csoda, hm? mi az anyámért kell erről írni már 2 hónapja mindenhol? mi ebben a hatalmas truváj? és abban biztos lehetsz, hogy nem fogom megvenni a plébojt emiatt sem. azt lehet, hogy megnézném, ahogy Rocco analizálja, esküszöm, de mi a faszt nézzek azon, hogy egy stúdióban áll félpucéran? a legnagyobb lúzerek, akik egy plébojra képesek élvezkedni. hatalmas nulla szar.
2009.10.01 14:50:28[megmondoember]
"MINDEN kép átmegy a képszerkesztőkön és a photoshop-on, nézzétek meg 12-13-ason Király Linda ujját, elcseszték az utómunkálatokat."
Drágám, azt bemozdulásnak, meg - a bemozdulás sebességéhez képesti - hosszú záridőnek hívják, és magán a nyers felvételen keletkezik.
2009.10.01 14:56:51Színes Géza
MNK
2009.10.01 15:00:29[megmondoember]
"mi az anyámért kell erről írni már 2 hónapja mindenhol?"
Azért, hogy a Playboy-eladásokból bejöjjön a fotósorozat 10 milliós költsége. Mert Liptai ugyan csak 3 milliót kapott, de ugye a photoshoppos gyerek is megdolgozott keményen a maga 7 milliójáért...
2009.10.01 15:01:09Májkonzerv
cinti1-nek:
"Elolvastam eme magas röptü kommenteket,melyek inkább chatek, hát jó lenne némi önkritikát gyakorolni, remélem minden Claut ócsároló kitünő alakkal, férfiak csodás kigyürt testtel magas IQ-val rendelkező egyedek."
A gond az, a PLay Boy dögös, vonzó csajokról szólna, IQ nem kell hozzá, Claudiának meg akkora bele van, hogy azt nem csupán photoshoppal nem lehet eltüntetni, de a bikabőr, fűzőnek álcázott öveivel sem. Claudia meg annyira nem IQ-bajnok, hülyének nem hülye, de valahol szégyen, két ember, akinek nem sikerült színésznek lenni, celebségből él meg, meg abból, most válnak vagy nem. Erre Horváth Éva is képes, és legalább néz ki valahogy, ne legyenek már túlzó elvárásaink agyi szinten, de bélrendszert tekintve igen. Tehén, na, mondjuk ki. Ha lefogy, akkor is elfűrészelt óriás, akinek csak dereka nincs, amúgy stimmel.
Play Boy-t azért vesz az ember, ha műtétekkel is, de valahogy kinéz valaki, ha meg nem, nem vetkőzünk.
Szerintem a fotós kapott 4 milliót, végig tudja csinálni.
Ha valaki nem tökéletes, menjen a Danone-reklámba. Claudia meg C-betűvel sem az. :-)
De még csak nem is színésznő. De ezt ő is tudja, örült is, mint majom a farkának, mit gyártottak belőle.
CLAUDIA, MEGERŐSÍTÜNK: EGY NAGYBELŰ, TEHETSÉGTELEN TEHÉN VAGY.
2009.10.01 15:01:40hold
Az a csúnya zsíros háta, borzasztó!/a fehér blúzban/Na pontosan ilyen életben! Ráadásul vörös szeplő mindenhol, nagyon csúnya a bőre!
Ugye azt a képet nem retusálták, látható, hogy egy zsíros disznó!
2009.10.01 15:05:22bulgakov
cinti1-nek:
Igen. Magas vagyok, nem kigyúrt, mert nem gyúrok, de elég izmos, jóképű, és nem vagyok teljesen hülye sem. a feleségem is jobban néz ki, mint K., bármennyire nehéz is elképzelni.
de ha nem így lenne, akkor is van egy nagy különbség: én nem mutiogatom a pöcsömet címlapon büszkén, pedig lenne mit, és nem csinálok úgy, mintha ezért Nobel-díj járna. ezért aztán teljesen indifferens, hogy hogy nézek ki, és ki vagyok.
2009.10.01 15:06:39Nyongatingo
A Playboy soha nem is tagadta, hogy photoshoppolja a modelljeit. Tudomasom szerint egyedul a "centerfold" lany nem photopshoppol, viszont azt meg orakig sminkelik, alapozzak mindenhol, ugyhogy az eredmeny majdnem ugyanaz.
2009.10.01 15:08:18maripán
Kedves Claudia, nagyon szépek a képek, csak éppen nem Te vagy rajtuk :) Ami látszik a sajtótájékoztatós képanyagon, köszönő viszonyban sincs az újságban megtalálhatókkal....
Másfél misiért én is levetkőznék....160 cm, 45 kg, 89-65-85 :) Én nem vagyok irigy, csak roppant kritikus. Kövér, és kész.
2009.10.01 15:10:17[megmondoember]
"Másfél misiért én is levetkőznék....160 cm, 45 kg, 89-65-85 :) "
Szegényembernek nem ad kedvezményt? :)
2009.10.01 15:11:09Májkonzerv
Dove-reklám, nem Danone. Az önmegvalósítás, de ne a PLay Boyban kompenzáljon, hogy képernyőre nem kerül.
Igazából énekelni nem tud, táncolni nem tud, játszani nem tud. Ideális, hogy celeb legyen. Erre meg még tehén is. Ez pech.
Marad az, válok vagy nem. Mondjuk ugyanez 60 évesen izgalmasabb lenne, mint Mary Zsuzsinál, de a nők többségének ennél nagyobb az önbecsülése az ő korában. Ezért kétséges az IQ is esetében.
Na ehhez tényleg sok, hogy még nagy bele is van, és vetkőzik.
CLAUDIA, ne fogyjál, mert úgysem lesz derekad, és a maradék melled így is lóg a fűzőn. Sose állj szemben és háttal a kamerának. :-)
2009.10.01 15:11:40vivax
amíg a sok balfasz visszajön a hányásból, én jelentkeznék egy kósza numerára...
maripán te inkább ne vetkőzz, nyomás takarítani!
2009.10.01 15:12:20Nyongatingo
Ja es szereny velemenyem szerint inkabb a Liptai vetkozzon, mint az aszott Detar Eniko vagy a lepukkant Xantus Barbara... Es most a sorba be akar allni a Kiraly Linda is. Ezek szerint Amerika nem jott be, ugyhogy most itthon kell nyomulnia szegenykemnek?
2009.10.01 15:14:12Lips1986
mondjuk nem volt kérdéses milyen lehet a neveltetése..
2009.10.01 15:18:15Májkonzerv
A Play Boy-jal az a gond, próbál valami trendi-riport magazin lenni, pedig csak egy fullra felreklámozott, kicsit kipofozott Storyhoz hasonlít, és eltart néhány fotóst, és egyre több IT-st. Baromi sok jó nő van Mo-on, miért kell az összes ótvar tehenet előszedni Zalatnaytól Claudiáig?
A fotós szakma nevében tiltakozzon már valaki...
2009.10.01 15:20:56maripán
vivax
csak nem rendetlenség van nálad??? :)
2009.10.01 15:22:57vivax
van néhány hónapnyi csetres a mosogatóban, meg a földön itt-ott, plusz másfél köbméter retek szobánként;)
2009.10.01 15:24:08maripán
mi a f@xom az a csetres...???
2009.10.01 15:26:35vivax
mittudomén, de ott van....
2009.10.01 15:44:18Májkonzerv
http://playboy.hu/video/13_liptai_claudia_playboy_fotozasa_-_2_resz.html
A bőrszíne sem stimmel, gyerekek. Igazából abból lehet lemérni, valaki hasonlít-e legalább 5 %-ban arra, ami kijön, hogy Radnain kívül nem csak az aktuális, ronggyá elnyűtt férfi-médiavilág van jelen: Koósalkoholistakisláényazongoráná60évemegélbelőle, SzilágyitahóJános és társai.
2009.10.01 15:56:44Babu2000
2009.10.01 14:35:03lujo22 téged sikerült megtéveszteni barátom!
2009.10.01 15:58:17lujo22
Piknikus alkat, közvetlen, jóhumorú nő, akit nem az eszéért kedvelnek. Azt hiszem, többen válaszatnák a rembrandi alkata ellenére, mint egy aszott, savanyú atomtudost.
De nem hallottatok olyanról, hogy verseny kondíció? Ő kb. így lehetett, amikor a képek készültek. Ezenkívül levegőt ki, has be, és persze olyan pozitúra, ami nem előnytelen. A 100-200, kitudja mennyi közül, csak volt olyan, amelyiken nem mutat rosszul. PhotoShop is lehetett, de nem hiszem, hogy a súlyfelesleg, hanem esetleg a bőr manipulálására. Vannak képek, amelyeken még a bőr pórusai is jól látszanak. További jó irigykedést.
2009.10.01 16:07:08babaliba
Divine, a kutyaszart evő nőimitátor (Rózsaszín flamingó, rend: John Waters) egy igazi művész.
Ez a liptai meg, maga a szar.
2009.10.01 16:10:22babaliba
Itt olvasom alant, a moderátori figyelmeztetést:
"Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat ..." stb. stb.
Namost ... ha ez a LIPTAI-RETTENET élhet és virágozhat csak úgy, akkor mi lehet más olyan alpári és egyéb módon sértő MÉG ???
2009.10.01 16:15:28lujo22
Egyébként a bemutatón viselt öltözéke elég előnytelen, mert pont azt emeli ki, amit takarni kéne egy kissé bő, laza ruhában.
2009.10.01 16:25:56Májkonzerv
Kinek a teste? Egy igazi nőnek van önkritikája, hogy hasonlít-e a képhez, vagy nem. Jobban jött volna ki, ha simán lefogy önmagáért, és nincsen bekamuzott fotó. Alkatilag alkalmatlan erre, ő már 5 év múlva úgy fog kinézni, mint amikor Zalatnay kijött a sittről. Akinek nagy a bele, mindegyik arra gyúr, még annál nagyobb legyen a melle, a kettő közti differenciából próbál derekat varázsolni. Zalatnaynak sem jött be.
Egyébként miről híres Liptay? Vannak érdemei? Mondjatok már egy filmet, amit lehet jegyezni. Vagy egy műsort, bármit.
Ezt honnan szalajtották be a médiába?
VV Claudiának már sok, dívának meg kevés, mint Play Boyban a fotosopp-prémium a LC-oldalakért.
2009.10.01 16:26:28Flat Eric / sta press
Úgy látszik újabban a 65 feletti férfi, a Playboy célcsoportja.
Szilágyi, Vágó, Kóbor, Koós, Tarlós. Láttatok ti fiatalabbat a képeken? Na jó, a Talma, de ő bizonytalan.
2009.10.01 16:33:36Bellevue
Nem leszek túl népszerű.
Nekem tetszenek a fotók. Valószínű, hogy kicsit többet retusáltak, mint a többinél, de a vékonyakat is retusálják. Az újság soha nem arról volt híres, hogy a natúr valóságot mutatja be, hanem arról, hogy a nőket hogy tudja a fotókon még szebbnek mutatni. Érdemes lenne egyszer előszedni azt a filmet, amelyben három középkorú, nem hibátlan átlag dolgozó nőt felkérnek Playboy fotózásra. Őket is rendbe hozták, retusálták és azon senki nem akadt ki.
Amikor társat kerestem a neten én is igénybe vettem a photoshop-ot és a párom nem zavarta, hogy nem vagyok annyira szép mint a fotókon. Én szeretem Klaudiát, tetszik, hogy nem elől deszka, hátul léc és komikának szerintem nagyon jó. Júlia szerepét valószínű, hogy nem tudná hitelesen eljátszani, de nem is ez a feladata.
Bellevue
2009.10.01 16:39:52bulgakov
2009.10.01 16:33:36Bellevue
szal fotósoppoltad magad, hogy megfogd az embert? K is ezt csinálja éppen, csak ő nem a randivonalra rakja a képet, hanem a nyuszis szarba, ahova minden, magát kúratni vágyó "celeb", már szori a kifejezésért, ami az igazság. megjelennek, aztán irány a Creol, ahol a zakós, fehér inges faszkalapok sorakoznak, meg a külföldiek.
ehhez nekem miért kellene tapsolnom, és miért irigység az, ha kifejezetten unom ezt a szart, hm?
2009.10.01 16:49:59rágypéksérotomsik
"2009.10.01 15:58:17lujo22
Piknikus alkat, közvetlen, jóhumorú nő"
lujo: egyik barátnőmet összesorsolták valami tévés játékban - talán az Activityben? - liptaival, ő lett a partnere. felvétel előtt odament hozzá, hogy bemutatkozzon, kedvesen nyújtotta a kezét, és mondta, hogy vele fog játszani. Liptai úgy nézett át rajta mint az üvegen, sem a kezét nem nyújtotta, se nem köszönt, se be nem mutatkozott. Ennyit a közvetlenségéről.
2009.10.01 16:55:18Bellevue
Nem kell tapsolnod, nem gond, ha unod. Csak azt nem értem, hogy ha unod miért nem olvasol egy jó könyvet vagy mész el a pároddal egy nagyot sétálni. Ha engem valami nem érdekel azt nem csinálom. Klaudia képeire kíváncsi vagyok ezért jöttem erre az oldalra, de megdöbbent, hogy mennyi keserű ember van itt. Szép az élet, süt a nap és 20 fok van október elején. :-)
Először nem használtam a photoshop-ot, de miután mindenki azt mondta, hogy jobb vagyok életben gondoltam a képeket is felhozom arra a szintre. Természetesen megpróbáltam a lehető legkevesebbet javítani. Nem csináltam magamból 16 éves karcsú nőt, mert nem az vagyok.
2009.10.01 16:58:26Matko Destanov
Az rendben, hogy őnagysága kapott ezért némi lóvét, na de a fotósopos ember mennyit kapott mindezért? Csak mert jó melója lehet az egészben...
2009.10.01 17:18:25bulgakov
2009.10.01 16:55:18Bellevue
Igazad van, de olvasok könyveket is, s vannak egyéb programjaim, néha rugdosom a kukákat, munka után pl biztosan nem itt találnál meg.
Viszont akárhova nézek hetekm óta, csak ez a fej jön szembe, mintha túlélőket talált volna a WTC romjai alatt, közben csak ledobta az ancugot, amit minden nő megtesz, nyilván nem mind kamera előtt. és ez idegesít, mert pl nehezn találok könyvhirdetéseket, érdekes íráokat, vagy bármit, aminek értéke van, szemben ezzel az ostoba magamutogatással. mire egy érdekeset találok, át kell rágnom magam 1500 foson.
de akkor most esetedben hogyan volt? azt írtad, hogy felturbóztad magad, és a párodat(?) nem zavarta, hogy életben nem vagy olyan szép. most meg azt mondod, túl szép voltál élőben a képekhez képest, ezért javítottál rajtuk. nem para, nem akarok kötözködni, de akkor most hogy van ez, hm?
2009.10.01 17:24:35virus
Nekem tetszik a dolog,és örülök.
És jól tette :)
2009.10.01 17:30:44t.a.i.getosz
2009.10.01 15:44:18Májkonzerv
http://playboy.hu/video/13_liptai_claudia_playboy_fotozasa_-_2_resz.html
Köszi! Megnéztem!
Hát valóban vagy testdublőr(lehet, hogy az anyukája?) vagy az elképestő virtuális faragás!!!
Hol lehet jelentkezni, hogy belőlem is csináljanak egy gyönyörű 16 éves fruskát?
Anyagot viszek!
Ugye szem/haj/bőrszint is lehet választani? :)
Ja, és a számlaszámom kinek kell megmondani?
Ti meg mélázhattok, hogy vajon hányassal kezdődik a személyiszámom.
2009.10.01 17:38:55ivanolsen
Öltözz fel és menj haza!!!
Faszom ebbe a sok celebgecibe, azért érzik magukat sztárnak mert a sok agyhalott isteníti őket. Az emberek értékrendje teljesen el van ferdülve, ébredjetek már fel!
Szarjátok le az ilyen közönséges "embereket", semmivel se többek mint ti (mi)!
2009.10.01 17:48:04Bellevue
" azt írtad, hogy felturbóztad magad, és a párodat(?) nem zavarta, hogy életben nem vagy olyan szép.."
- Ez az én szubjektív véleményem volt. Fel sem tűnt Neki, hogy javított a kép.
"most meg azt mondod, túl szép voltál élőben a képekhez képest, ezért javítottál rajtuk."
Ez pedig a mások véleménye.
Azért a neten nem csak az Index van. :-)
2009.10.01 17:53:44bulgakov
„Respice post te, hominem memento te”
(„Tekints magad mögé! Ne feledd, hogy ember vagy!”),
2009.10.01 17:54:34bulgakov
2009.10.01 17:48:04Bellevue
okéokéoké :)
2009.10.01 17:57:06villamos alóli kacaj
A képek szerint egy ekkora segg "farvizére" jó sok "celeb" felült. Csalódást is okoztak. (de ki nem szar engem le?)
2009.10.01 17:57:18claudia25
Annyira ciki.Nekem volt szerencsém többször is találkozni kedves névrokonommal és az hagyján h egyszer nem ismertem meg,mert smink nélkül volt.Tényleg felismerhetetlen úgy.Na de legalább 15kiló súlyfelesleget kellet ki photo shop-ozni,én nem is értem mire fel kap ő 3millát miután mondhatni nem is ő van már a képeken.Erre büszke?szánalmas
2009.10.01 18:13:13XPortals.net
A végeredményt nézzétek az XPortals.net-en!
2009.10.01 18:14:05Moncsalaki
2009.10.01 09:59:06kishusom
Na de hát így kell kritizálni a tegnap esti kellemesen elcsevegő-társakat!? :-)
Pedig este abban maradtunk, hogy peace és love ;-)
2009.10.01 18:21:05Moncsalaki
na megnéztem a playboy-os videjót. Hát sokat nem mutat.
Popsi van, felsőtestben erős. A lábai viszot még mindig szépek. sztem.
2009.10.01 19:29:56Passionata
a tehen meddig marad hir????????????
2009.10.01 19:50:10russell
szia moncsi:-)
2009.10.01 20:11:58BatPista
adok 3 millt,csak ne...!:D
2009.10.01 20:40:36Harold Zidler
hát én nem tudom, ez a meztelenül fekvős kép...
szép nőnek tartom klaudiát, igazi nőnek, éppen ezért nem kellett volna az agyonretus. mondjuk lehet úgy már nem olyan csini, de legalább természetes. és hát az volt a cél, h megmutassák ŐT...
2009.10.01 22:00:11akvarium
36 éves is vagyok, meg van egy gyerekem is, de nem kel Playboy az önbizalmamhoz, megadja a férjem:-)
Higgyétek el, bigott sem vagyok, de nem véletlen, hogy sokan pornós szintűnek tartják a képeket... Bírom ezt a mesét mindig az ízléses, meg a művészi, meg a visszafogott fotókról, de valahogy az anyósának nem szívesen adna ilyen művészi képet az ember:-)
És igen, a körítés, a napi 5szöri hír Klau vetkőzéséről PR-fogás, ugyenezt eljátszották Oszter Alexandránál is (Merő véletlenségből hajagudott az apukája a képek miatt majd nagylelkűen megbocsátott minden tv csatornán).
Csak legyen jónép, amely megkajálja.
2009.10.01 22:00:42akvarium
kel=kell
2009.10.01 22:03:33akvarium
ivanolsen
Ezt Jackie Collins röviden úgy fogalmazta meg, hogy a sztárok is büdöset kakálnak.
2009.10.02 02:49:37rókafarka
Nem a Clauval van baj,hanem ha megint a gesztesivadkan megy vele az ágyba...............vagy valami puhapöcs...........istenem ha egy estét a Claudiával lehetnék azért amikor beindul biztos fincsi lehet.......irigyek vagyunk ennyi,pedig nem rossz nő és amikor a combjai ölelik az embert hmmmmmmmmmm
2009.10.02 08:40:00Atro
A valós életben Claudia ennél sokkal kevésbé dekoratív... (hogy finoman fogalmazzak). A számítógépesek szép munkát végeztek, jár nekik egy dícséret. :-D
2009.10.02 09:43:15nusildi78
Szerintem jók a képek és Liptai is jó dögös rajtuk. Én ezt női szemmel mondom, úgyhogy pasik, azért ne hányjatok már annyira :P
2009.10.02 09:48:43Kockásfülűnyúl
semmi bajom a fotókkal, a gond az, hogy közel sem a valóságot tükrözik.Vagy ne verje a mejjkasát, hogy ragaszkodik a hurkáihoz, narancsbőréhez stb, vagy vállalja, hogy az egész csak egy számítógépes trükkfelvételes variáció.ma reggel a Mokkában sokkal-sokkal vastagabbnak tűnt, még akkor is, ha a tv kövérít:)
2009.10.02 10:52:49sk1nny
gratulálok a fotósnak, meg annak, aki az utómunkát csinálta. de ez nem klaudia érdeme. ő továbbra is egy dagadt 'egész estét betöltő' kismalac marad. ennyi pénzből nem telik kondibérletre?
2009.10.03 22:38:03Maurice16
http://www.youtube.com/watch?v=EBDJj_FCgyw