A rendőrség gyermekpornográfia gyanúját vetette fel, ezért eltávolították a londoni Tate Modern múzeum új kiállításáról Brooke Shields amerikai színésznő gyermekkori fotóját, amelyen meztelenül látható. A neves kortárs képzőművészeti múzeum a rendőrség közbenjárására zárta le azt a termet, amelyben csak ez a kép volt kiállítva. A Scotland Yard szóvivője szerint az esetleges törvénysértést és „a látogatók megzavarását" akarták megakadályozni ezzel a lépéssel – írja a BBC.
A Pop Life: Egy anyagias világ művészete címet kapott tárlat többi része csütörtökön nyílt meg az érdeklődők előtt. Ennek részét képezte volna a Richard Prince művész tulajdonában lévő Spiritual America című fotó, melyet Gary Gross amerikai fotográfus készített 1978-ban az akkor már gyerekmodellként és gyerekszínészként dolgozó Brooke Shieldsről, a kislány édesanyjának beleegyezésével. A fotón az akkor tíz éves kislány meztelenül, olajozott testtel és erősen kisminkelve látható, miközben felnőtt modelleket is megszégyenítő magabiztossággal néz a kamerába. Bár Brooke Shields öt évvel később A kék lagúna című filmjével vált világhírűvé; amiben szintén csaknem teljesen meztelenül szerepelt, tízéves kori meztelenkedése most kiverte a biztosítékot, míg ugyanez 15 évesen szexszimbólummá tette.
A gyermekben rejtőző nőiesség
A fotó létezése nem újdonság, sőt már korábban is kiállították: egy fotósorozat részét képezi, melyet Louis Malle 1978-as Pretty Baby című filmjének kampányához is használtak – a filmben Shields játszotta a főszerepet – , és először a Photo Magazine-ban jelentek meg.
A képeket készítő Gary Gross reklámfotós nem először dolgozott az akkor már a Ford Models istállójában jegyzett, rendszeresen foglalkoztatott gyerekmodell Shieldsszel. Ekkoriban Gross épp egy The Woman in the Child (kb. A gyermekben rejtőző nő) című projektjén dolgozott, melyben úgy szerette volna megmutatni a pubertás előtt álló kislányokban rejlő nőiességet, hogy felnőtt nőkhöz hasonlóan fotózza őket. A sorozat nem csak pucér fotókból állt, a részét képezték a Sheldst felöltözve, átlagos kislányként ábrázoló képek is. A teljes anyag először a Little Women című kiadványban jelent meg, majd a Sugar and Spice, egy Playboy-kiadvány is lehozta, később pedig Charles Jourdan galériájában a New York-i 5. sugárúton kiállítás is volt a nagyításokból.
Shields anyja 450 dolláros szerződést írt alá lánya fotóiról, melyben minden jogot átenged Grossnak. 1981-ben az akkor már felnőtt Shields megpróbálta visszavásárolni a negatívokat, és be is perelte a fotóst, azt állítva, hogy anyja valójában csak egyetlen megjelenésre adott engedélyt a szerződésükben. Kétévi huzavona után azonban a bíróság Gross javára ítélt, elismerve a régi szerződés érvényességét, és kimondva: „az említett fotók nem minősülnek szexuálisan kihívónak vagy pornográfnak, és nem serkentenek promiszkuitásra. Egy nemi érés előtt álló kislányt ábrázolnak, aki ártatlanul pózol a fürdőkádban”.
Visszafelé sült el a szexuális forradalom
Közel 30 évvel később azonban már nem ennyire megengedő az erkölcs. A Tate Modern a fotót eleve egy elkülönített szobában tervezte bemutatni, amelynek bejáratánál ráadásul tábla figyelmezteti a látogatókat, hogy meglehetősen kényes témáról van szó. De maguk sem voltak biztosak a dolgukban, ezért – mint a kiállítás egyik kurátora, Jack Bankowsky a BBC-nek elmondta – jogi tanácsadók véleményét is kikérték. Szerették volna elkerülni ugyanis, ha az - egyébként konkrét szexjelenetekkel tarkított és esetenként pornográf anyagú műveket is bemutató - kiállítás hírét nem árnyékolná be a fotó miatti vita.
Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.


Kommentek
2009.10.01 21:27:00Gunde Larsson
A pedofília nem jelent gyerekmegrontást...csak mondom...
2009.10.01 21:28:43AgentOrange811
félemelet:
Második pont : igazad van, főleg azért, mert jobb kifejezés híján azt mondtam, biológiailag érett. Simán azt mondanám, érett. De ez mégsem jó, a biológiailag érett azért jobb, mert nyilván képes szexuális együttlétre, meg gyereket szülni, stb... Ez nagyon messze van attól az érettségtől, amit például én értek bele a szexuális érettségbe, de az általában nem 13, hanem időnként 23 éves korban van meg. A határok elégé elmosódnak:)
2009.10.01 21:31:22félemelet
AgentOrange811:
"Egy 40 éves felelősen gondolkodó ember nem kezd 13 éves "érett" lánnyal, ehhez nem fér kétség" - röhögök ezen a látványos öntisztázáson... :-)
Ha elfogadod, hogy egy 13 éves lány esetenként érett lehet egy klasszikus felnőtt aktusra, akkor mitől válik nyilvánvalóvá, hogy ha egy 40 éves férfi teszi ezt vele együtt, akkor az nyilvánvaló "idiótaság" a férfi részéről?
Ez kb. olyan csacsiság, mint hogy szellemi leépültségre utal, ha valaki élvezi a gyerekével együtt végrehajtott legózást - hiszen felnőttként csakis a sakk vagy a bridsz lehet "méltó" hozzá. Kutyával rohangálni a parkban meg egyenesen bestialitás, hiszen még csak nem is fajtársad... :-D
2009.10.01 21:34:49AgentOrange811
félemelet:
Megfogtál:)
Részben. A 40 éves nem csak abba gondol bele, mennyire faja lesz ez neki, hanem abba is, mik leszenek a következmények. Lásd a példát:)
2009.10.01 21:35:02Tomycat
félemelet
Magyaran a fenti kep nem elfogadhato? mert a kepen abrazolt szemely nem onazos az abrazolassal? Vagyis nem is letezhetne?
2009.10.01 21:41:35félemelet
Tomycat:
egészen pontosan így gondolom.
2009.10.01 21:43:17nemezisazis
#
2009.10.01 21:27:00Gunde Larsson
A pedofília nem jelent gyerekmegrontást...csak mondom...
a pedofília valóban nem jelent megrontást..
a gyilkosság tervezése sem gyilkosság. a gyilkosság tervezése nem fáj senkinek, de ha kivitelezik, akkor talán azzal sem kell foglalkozni? vagy ha valaki a tervezgetés mellett végignéz egy kivégzést és nem jelenti azt? no?
ez a metafora lefedi a pedofília minden megtestesülési formáját..
de nekem már a faszom kivan azzal, hogy próbálok meggyőzni embereket, hogy gyerekeket baszni márpedig rossz, és azokat akik ezt teszik kegyetlenül meg kéne kínozni mielőtt meghalni engednénk őket..
úgyhogy felőlem, csináljátok.. mindenkinek eljön az ideje ezt higgyétek el..
2009.10.01 21:43:21félemelet
AgentOrange811:
és mi az álláspontod egy olyan szituációval kapcsolatban, ahol 40 éves férfi + 13 éves, aktusra minden szempontból érett lány?
2009.10.01 21:46:06Kytia
00Gunde Larsson
Akkor mégis mit jelent? Te hogy vagy pedofil?
2009.10.01 21:46:59AgentOrange811
félemelet:
És most egészen komolyan: csinálják ahogy akarják.
2009.10.01 21:50:28Tomycat
félemelet
En meg nem. Pontosan nem egeszen. Mert mint alkotas gondolatot ebreszt es mint ilyenre szukseg van egy tarsadalomnak. A mai napon is olyan gondolatok tisztazasat segitette mint ami fent lathato.
Ami miat megsem letezhetne szerintem az Brook Shields. Akarata ellenere, az o karara tortent mind ez. Ez igy nem ok. A fotosnak erre is kellett volna ugyelnie.
2009.10.01 21:50:29Kytia
AgentOrange811
Egyetlen baj van ezzel, amit a 13 éves, szexuálisan minden szempontból érett lányról mondasz. Az, hogy bár testileg érett, szociálisan még nincs abban a helyzetben, hogy nemet mondhasson egy felnőttnek. Nálam pl. itt van az egésznek a kulcsa. Persze, megvan rá az esély, hogy az a gyerek valóban beleegyezett az aktusba, de ezt sosem tudhatod. Ezért kell a még nem szabad akarattal rendelkező gyerekeket védeni ettől a dologtól.
2009.10.01 21:54:57Kytia
Brooke Shields például hiába bámul kacér fejjel a kamerába, mintha csak azt akarná, hogy valaki jól megdugja. A nyilatkozatából is kiderül, hogy ez élete legborzalmasabb élménye volt.
2009.10.01 21:59:20AgentOrange811
Kytia:
Igazad van, védjük a gyerekeket.
"Szociálsan nincs abbam a helyzetben, hogy nemet mondhasson egy felnőttnek". Ez azokra a gyerekekre vonatkozik, akik szociálisan abban a helyzetben vannak, hogy megtanulták, nem mondunk nemet a felnőttnek.Ilyesmin szocializálódtunk mi. Más gyerekek meg máson szocializálódtak, simán eltalálják az artériát a combodon a késsel, mert azt tanították nekik.
Utóbbi mondjuk afrikában divat, de azért ne butáskodjunk, a gyerek az nem egyenlő az ártatlansággal... És ez megint csak egy tény
2009.10.01 22:00:42félemelet
Tomycat:
egy általam gaykorinak tartott hibát követsz el az érveléseddel: ha pl. van egy erőmű, ami 1000 MW energiát képes termelni, de csak 10-et termel, annak a működése nem elfogadható. Akkor sem, ha a 10 nagyobb a nullánál. 1000-et kellene termelnie.
Tehát pusztán azon az alapon, hogy ha van akár csak 10 ember is, akiben gondolatot ébresztett, akkor a létezése már támogatandó, nos, nem hiszek. Ha nem merülne föl, hogy eme fotók létezése kárt is okoz, akkor felőlem létezzen, de annak a pár embernek az elgondolkodtatásával szerzett "bevétel" nem mérhető az okozott kárhoz.
2009.10.01 22:03:15félemelet
Tomycat:
a "gaykori" nem valamiféle homoerotikus aktus megnevezése, csak a "gyakori" elgépelése... :-D
2009.10.01 22:05:44Tomycat
Kytia
Forditsunk egyet a dolgon. 13 evesen mar erettnek ereztem magam es nagyon szerettem volna, ha engem is mint a velem egyidos baratomat egy 19 eves lany be is vezet az elet titkaiba. Baratom mind a mai napig csak szep emlekeket oriz errol. Valoszinuleg egy 40 eves BB-nek sem mondtam volna nemet.
Ez teny, akkor most mi van? Fel kellene jelenteni az akkori 19 eves lanyt?
Felre ne ertsen senki, nem akarom Polanskit mosdatni. De tenyleg erdekel ki mit gondol errol.
2009.10.01 22:06:11Kytia
AgentOrange811
A gyerek élete a felnőttektől függ. Ezt minden gyerek belátja, persze nyilván vannak kivételek. Akik az utcán bandába verődnek már tízévesen, és késeléssel keresik a kenyerüket, nyilván valamilyen szinten kivételek. De akit az anyja hurcol el a meztelen fotózásra, akit az iskolából hazafele megerőszakol a szatír, vagy akit az apja molesztál éveken át, az nem kivétel.
2009.10.01 22:10:41AgentOrange811
Kytia,
Nem látok különbséget. És ez nem kegyetlenség, megintcsak tény
Sajnos
2009.10.01 22:14:18trafikuty
A tetű anyja mikor megy börtönbe a Polanskival együtt?
2009.10.01 22:14:48Gunde Larsson
Kytia:
Szexuálisan vonzanak a serdületlen kislányok. De soha nem feküdnék le eggyel sem, még 14 évessel sem.
2009.10.01 22:15:41Tomycat
félemelet
Velemenyem szerint te kovetsz el hibat. Mert ezen az alapon gyerekekrol veluk azonos kep, muveszeti alkotas nem keszulhet, mert csak a kisebbseg vallalja fel a kockazatot, hogy kimondja neki valamilyen szempontbol tetszik.
Foleg egy ilyen kepmutato vilagban hiszteriakkal telitett mediaval.
2009.10.01 22:19:27Gunde Larsson
Tomycat
Már 13 éves korban is érvényesül a hagyományosan aktív és erős férfi - passzív és védtelen nő modell a társadalomban, ezért van különbség. Józan ésszel egy férfi nem gondolja, hogy az a 19 éves lány elítélendő ezért, míg fordított esetben más a helyzet.
Ez egy nézőpont.
A 19 éves lánynak viszont nagyon meg kell gondolnia, pláne ma. Ez meg egy másik nézőpont.
Én nem tudom megmondani, hol az igazság.
Férfiként nem feküdnék le nagyon fiatal lánnyal, bármennyire kívánatosnak tartanám is.
2009.10.01 22:22:46félemelet
Tomycat:
nem értem az ellenérvedet, hiszen én egy szóval sem említettem a "tetszést" egy fotó létjogosultságának kritériumaként.
Egy elvi vitában nem lehet gyakorlatformáló szempont, hogy korlátolt emberek mit kiáltanak rád. A korlátoltsággal szemben felvállalni elveket minden gondolkodni tudó ember kötelessége. A szóban forgó fotókkal kapcsolatban viszont bizonyítható, hogy közel sem pusztán a korlátolt emberek fogalmazzák meg a fenntartásaikat.
2009.10.01 22:23:41Kytia
Tomycat
Azt gondolom erről, hogy kibírhattál volna még 3 évet, meg a barátod is, mindazoknak az érdekében, akik nem ilyen szerencsések.
Pontosabban megfogalmazva: a korlátozások lényege arról szól, hogy a lehető legtöbb embert megvédjük. Ennek mellékhatása lehet néha az, hogy olyan dolgokat is korlátozunk, amik alapvetően nem okoznak kárt, és kényelmetlen azoknak, akik ebbe a szűk körbe esnek. Pl. a gyilkosság tilos. Még akkor is tilos, ha egy gonosz embert ölsz meg. Pedig egy gonosz ember megölésével lehet, hogy egy csomó másik ember életét jobbá tennéd, mégsem ölheted meg. Érted.
Pl. azt mondod, nem utasítottál volna el egy 40 évest sem. És me a helyzet egy 40 éves férfival? Ha egy ilyen férfi úgy gondolja, hogy nagyvonalúan bevezet téged a szexualitás rejtelmeibe. Melyiket vennéd szívesebben, ha a törvények szerint nem engedik szexelni veled a 19 éves lányt, vagy, ha engedik szexelni a 40 éves férfit?
2009.10.01 22:27:57AgentOrange811
Kírya,
Haragudj meg ha akarsz, de durva leszek:
Bírj még ki 3 évet ivás nélkül azok érekében akiknek nincs vizük:)
2009.10.01 22:30:42félemelet
Tomycat:
azt kell megérteni, hogy a nyugati jog bármennyire is objektivizáló, többé-kevésbé teret hagy egy-egy bűn mértékének megítélésében. A büntetési tételek általában "sávosak", a bíró pedig eme sávon belül jelöli ki az ítéletben a konkrét büntetést. Egészen biztos vagyok benne, hogy a fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények vagy kihágások sávjának alsó széle kellően bölcsen van meghatározva ahhoz, hogy egy 19 éves lány, mint "megrontó" esetében a büntetés inkább csak amolyan szimbolikus jellegű legyen.
2009.10.01 22:32:22AgentOrange811
félemelet:
Az amerikaiak bölcsességében nem bölcs dolog hinni:)
2009.10.01 22:32:50Kytia
Gunde Larsson
Én azt gondolom, hogy elég fontos dolgot világítottál most meg. Történetesen, hogy más az, hogy mi izgat szexuálisan, és más az, hogy miket csinálsz emberekkel.
Engem nem érdekel a pedofília erkölcsi vonatkozása, sem az, hogy mennyire aberrált, ha valaki ilyenre gerjed. Ha aberrált, az az ő baja.
Nem ezeket tekintem bűnnek. Bűnnek azt tekintem, amikor valaki erőszakot követ el valakin. Attól tudunk együtt élni egymással normálisan, hogy képesek vagyunk az önkontrollra. Ha te gyerekekre gerjedsz, de belátod, hogy ezeket a vágyaidat nem elégítheted ki, mert ezzel másoknak kárt okozol, akkor alkalmas vagy a társadalmi együttélésre, és nem kell börtönbe zárni, vagy más módon kiiktatni.
2009.10.01 22:34:38Kytia
AgentOrange811
Folyton mentegetőzöol pedig annyira fajsúlyos sértéseket nem végsz a fejeinkhez. Nyugi, senki sem haragszik.:)
2009.10.01 22:36:43AgentOrange811
Kytia,
Mert először úgy írtam a neved hogy Kítia, pedig nem is akartam, csak fránszia billentyúzetem van, most meg kompenzálok:D
2009.10.01 22:38:28félemelet
AgentOrange811:
az ilyen kijelentéseken mindig meglepődöm. Az én tudomásom szerint az USA a világ gazdasági és politikai vezető nagyhatlama - ezt nem vagyok képes holmi véletlennek betudni. A magyar köztudatban az átlag amerikai polgár úgy szerepel, mint Mary néni, aki beteszi a macskát a mikróba száradni - remélem, nem kell magyarázni, hogy az ilyen vélekedéseknek mi a pszichológiai alapja olyan vegetáló gazdaságú és fejlettségű országokban, mint Magyarország. :-)
Közel 10 millió négyzetkilométeren több, mint 300 millió ember él együtt az USÁ-ban - és elég jól elvannak a jelek szerint. Ha ez holmi kozmikus véletlen és nem valamiféle bölcsesség eredménye, akkor megeszem a kalapomat... :-)
2009.10.01 22:40:24Kytia
"Már 13 éves korban is érvényesül a hagyományosan aktív és erős férfi - passzív és védtelen nő modell a társadalomban, ezért van különbség. Józan ésszel egy férfi nem gondolja, hogy az a 19 éves lány elítélendő ezért, míg fordított esetben más a helyzet.
Ez egy nézőpont"
Ez nem csak egy nézőpont. Ez egy biológián alapuló teljesen alapvető tény. Egy férfit megerőszakolni egy nőnek gyakorlatilag lehetetlen. Ha szexelni akarsz egy férfival, leginkább a beleegyezését és a lelkesedését kell megnyerned.
Egy férfit igazán csak egy másik férfi tudna megerőszakolni, nem csoda, hogy a sok rettegő pasi tojásokkal dobálja a melegfelvonulókat. Komoly veszély, kivéve egy normális társadalomban, ahol mindenki tiszteli a másik személyiségét, és önfegyelmet tanúsít.
2009.10.01 22:41:45félemelet
Kytia:
Ez tényleg csak formális logikai megjegyzés, de nem írhatsz le olyasmiket, hogy "Engem nem érdekel a pedofília erkölcsi vonatkozása", később viszont használod a bűn fogalmát, ami vitán felül erkölcsi kategória.
2009.10.01 22:43:12félemelet
Kytia:
erőszakot nem csak úgy lehet tenni valakin szexuális értelemben, hogy behatolsz a testébe...
2009.10.01 22:47:49AgentOrange811
félemelet
Gazdasági és politikai vezető nagyhatalom. Bár ez éppen meginogni látszik.
Azt meg hogy mennyire jól vannak el, az tényleg csak abból tudjuk megítélni amit innen látunk.
Érdekes, hogy az amerikai rendőrökről mindig azt látjuk, hogy "brutálkemény csávók"... De bennem inkább az maradt meg, mikor a behajtani tilos felől jövő idiótának elmagyarázták, hogy nem, nem, ön nem jó felől jött, és most ezért kell a fél utcát kiüríteni, hogy végre tűnjön a fenébe...
Ez egy pozitív példa.
Negatív példák is vannak ám. Nehéz, de meg kell érteni, az európai kultúra kb annyira messze van az amerikaitól, mint az ázsiai. Más világ
2009.10.01 22:50:35Kytia
félemelet
Már úgy értettem, hogy maga az, hogy valaki vágyat érez egy tízéves iránt, számomra nem érdekes erkölcsi szempontból. Az egy belső dolog, intézze el magában, nekem nincs dolgom vele. Vannak, akik ezt már eleve elítélendőnek tartják, erre írtam, hogy ez a vonatkozása nem érdekel (bár titokban megsúgom, nem tetszik, hogy ilyen van, de ez meg az én bajom).
"erőszakot nem csak úgy lehet tenni valakin szexuális értelemben, hogy behatolsz a testébe..."
Ez igaz. Mégsem gyakori, hogy nők követnek el erőszakot férfiakon. Én azt gondolom, ez azért van, mert a nők öröméhez a férfi aktív és motivált közreműködésére van szükség a szexben, míg fordítva ez nem feltétlenül van így. A nő testét lehet "használni", egy nő egy férfiét viszont nem igazán tudja. Ez pusztán a biológia igazságtalansága.:)
2009.10.01 22:51:26glad az egyetlen
Vitától független.
"...Az én tudomásom szerint az USA a világ gazdasági és politikai vezető nagyhatlama ..."
Nem sokáig. Hamarossan a bölcs Kína veszi át ezt a szerepet. :)
Ne dölj be annak, hogy ha valaki erős és hatalmas az bölcs is.
Nyilván nem is hülyék, de még bőlcs se lesz attól.
2009.10.01 22:52:42félemelet
Kytia:
ráadásul erekciót mesterségesen is elő lehet idézni - persze macerásabb, mint leteperni éjszaka a parkban egy védtelen nőt...
A férfiak és nők, mint elkövetők számossága közötti különbség nem csak praktikus okokra vezethető vissza, hanem - ahogy írod - antropológiai/pszichikai okokra is: pl. a szexuális aktivitás a nőknél mérsékeltebb, illetve ennek intenzitása is közismerten kisebb. Nameg, egy szexuális vágytól megtébolyodott nő könnyedén szerez magának lelkes férfipartnert, és sokkal később jutna eszébe, hogy fizikai erőszakkal vegyen rá valakit erre. 8Az érzelmi erőszakban a magam részéről már a nőket érzem aktívabbnak...)
2009.10.01 22:53:24AgentOrange811
Kytia:
Ellenben az erkölcsi útmutató USA-ban már több nőt is elítéltek nemi erőszakért, például a 17 éves diákot orális szexben részesítő 31 éves tanárnőt.
2009.10.01 22:56:07félemelet
glad az egyetlen:
a szóban forgó nemzet ereje nem (pusztán) nyers fizikai erőn alapszik, hanem biza valamiféle bölcsesség erején.
Amikor bölcsességről beszélek, nem valamiféle szigorúan intellektuális bölcsességre, hanem egyfajta "praktikus", gyakorlatias bölcsességre.
2009.10.01 22:59:01AgentOrange811
félemelet:
Nyers fizikai erőn alapszik, biza
Alapult...
Most meg még ez is lehet, hogy valami ettől rosszab jön, azt az is csak a nyers erőn fog alapulni.
2009.10.01 22:59:22Tomycat
félemelet
de de, te emlited a 10Kw-os es 1000 Kw peldat. azt hogy "gondolatokat ebreszt" vagy "tetszik" itt csak szinonima. A "kar okozas lehetoseget" zero toleranciaval meg mint kizaro okot hozod. Ha elvekrol van szo, akkor annak altalanosan is igaznak kell lennie, nem csak ezekre kepekre. Ha konkret keprol van szo, akkor konkret okok zarjak ki, nem elvi okok.
Nos barmelyik meztelen gyermek kep (meg a személy azonos is) okozhat kart ha a koztudatban a gyermek mint szexualis celpont tudatosul. Ezert hibas szerintem a "kart okozhat tehat nem" merhetetlen szemlelet, mert igy minden meztelen gyerek kepet eltuntet a cenzura. Vagyis ha egy-egy megis veletlenul megis kikerul, mindenki azon fog csamcsogni. Ez katasztrofa egy gyereknek. Tenyleg bun lesz ha egy anya vagy apa lefenykepezi a gyereket meztelenul.
Ha megorizuk a gyermeki meztelenseget a maga termeszetes tiszta formajaban, a mercet meg a szexualis jelleg, a gyerek itelokepessege alapjan huzzuk meg, akkor senkinek sem lesz ugy egy gyerek meztelen kepe, hiszen csak egy lesz a miliokbol.
2009.10.01 23:02:02glad az egyetlen
félemelet
A magyar nyelv nem olyan árnyalt,de azért felénk is van különbség a "bölcs" és az "okos" között csak sokan keverik és össze mossák a két fogalmat pedig hatamas a különbség.
Amugy az USA-t nem kell bemutatni nekem, éltem kint egy ideig.
Nagyszerű dolgok vannak amik hiányoznak is de sokszor volt hogy fogtam a fejem az ostobaság láttán.
2009.10.01 23:03:17Kytia
AgentOrange811
Ez megint az az eset, amikor néhány alapvetően nem annyira bűnös beleesik az elítéltek kategóriájába, pusztán azért, mert baromira nehéz meghúzni a határokat. Ez a dolog sosem lesz tökéletes, de talán még mindig így a legjobb.
Én nem ismerek nők által molesztált fiút egyet sem. Férfiak által molesztált lányt annál többet. Illetve ismerek férfiak által molesztált fiút is. Egyik sem boldog attól, ami történt vele, és ha őket kérdezed, inkább kibírták volna, hogy ne szopassák le magukat 17 évesen a tanárnővel, mint hogy legális legyen az, ami velük történt.
2009.10.01 23:04:51glad az egyetlen
Amúgy értékel már "bölcs" amerika utolsó 10 évét.
Volt egy közel keleti olaj háború kirobantása (ami bölcs nem volt, csak önekik előnyős, legalább is ezt akkor hitték) illetve egy világ válság a bölcs amerikai pénzszektornak köszönhetően.
2009.10.01 23:07:51Bedi
Az a vicces, hogy ha ezek a képed pedofilek, akkor a jelenlegi törvények alapján, bármelyikünk, aki olvasta a cikket, büntethető, mert tárolta a képeket.
Hasonlóan mókás, hogy az USA-ban vannak mostanság olyan esetek, hogy iskoláslányokat vádoltak meg, akik meztelen képeket küldtek magukról a haverjaiknak. Akik kapták, azokat a birtoklásért, akik küldték, a - még súlyosabb - készítésért és terjesztésért akarják bevarrni. Ha meg is ússzák kis büntetéssel, akkor is, nyilván fogják tartani őket szexuális bűnözökként.
2009.10.01 23:09:59AgentOrange811
Kytia,
Nem mondtam hogy egy-két elcseszett ítélet miatt minden törvényt vonjunk rögvest vissza ami a gyerekeket védi. Csak ha lehet, tán értelmesen csináljuk ezt az egész igazságszolgáltatlást:)
Nagyon sok ismerősöm van, ismerek férfiak által molesztált lányt, de az felnőtt korában történt meg vele, ami szerintem semmit nem von le a dolog aljasságából. Férfiak által molesztált fiút nem ismerek. Erről nem is szoktak nyilvánosan gondolom, tehát erről nincs véleményem
2009.10.01 23:12:56Yvettebabacool
rolam is van ilyen kep 7-8 evesen, akkor most porno az is?
2009.10.01 23:15:03félemelet
glad az egyetlen:
alapból is kevés affinitásom van a történelemhez és a világpolitikához, 10 évre visszamenőleges történésekből pedig pláne nem vállalkoznék komolyabb következtetésekre - mondjuk, ezt neked sem szívesen javasolnám... :-)
Mindenesetre a meglátásom az, hogy szükségszerűen csak korlátolt következtetésekre lehet jutni két történés önkényes kiragadásával. Ha már, akkor én is kiragadok kettőt: az USA nélkül nem szeretném fejben lejátszani a II. világháborút és következményeit, illetve igen szomorú lennék, ha a 20. században az USÁ-ban nem csak menedéket talált, de igen nagyvonalúan fogadott iszonyatos mennyiségű művésznek, tudósnak, gondolkodónak - vagy csak átlagos polgárnak - a szülőhazájában kellett volna valami rezsim által megdöglenie...
De szeretném kérni, hogy ne menjünk bele mélyebben ebbe a vitába - és főleg ne itt...
2009.10.01 23:16:13Bedi
"Yvettebabacool
rolam is van ilyen kep 7-8 evesen, akkor most porno az is?"
És azokon a képeken te is kurvának vagy sminkelve?
2009.10.01 23:18:49Yvettebabacool
Bedi,nezopont kerdese, egy kis ruzs van rajtam amit anyukamtol csortam el, meg egy muanyag babakorona:DDD
minimum egy mini ribi:)
2009.10.01 23:20:01AgentOrange811
Yvettebabacool:
A: Ha kurvának vagy sminkelve, jelentsd fel magad, hosszas procedúra után a B ponthoz jutsz:
B:Nem vagy kurvának sminkelve, simán vágd fel az ereid
2009.10.01 23:20:32Bedi
Hát, necces...
2009.10.01 23:21:38AgentOrange811
Bedi:
Ne mentegesd, hogy necces...
Pedofil a disznó
2009.10.01 23:21:58glad az egyetlen
félemelet
Téged kimélendően hoztam az utolsó 10 évet, de akkor nézzük az évszázadot:
I. világválság, Perl Harbor (ami miatt belekényszerültek a Világháborúba amibe nem akartak belépni!), szegregáció (szóval a szökött orosz rakéta tudósnak voltak jogai csak a amerikai feketének kellet külön csapból innia és másoderndú polgárként élnie), 80'-as évek recesziója, stb..
Szóval mielött lándzsát törsz egy érv mellett valóban fényezd történelmi ismereteidet!
De igazad van abban, hogy ez off téma itt és nem írok többet róla csak szerettem volna helyre tenni a tényeket ha már elhangzott.
2009.10.01 23:23:43Tomycat
Koszonom a valaszokat
Kytia:
A mai fiatalok nagyresze nem var 3 evet. Poen, de mig nalunk a ferfi/ferfi kapcsolat nem johetett szoba, ma ez meg jopofasag is lehet.
Azzal egyet ertek, hogy a torveny nem tokeletes.
Gunde Larson:
Nagyon oszinte voltal. Nekem 16 evesen egy 8-9 eves ismeros kislany felajanlotta "ott" simogassam. Nem ertettem, egyszeruen mas temara tertunk. Te hogyan tennel egy ilyen esetben?
Felemelet:
Te bunnek tartod ami tortent baratom es 19 eves baratnonk kozott. Jelentsuk fel vagy hagyjuk futni?
2009.10.01 23:25:43Yvettebabacool
oh lá lá, megyek a poliszra iziben:)
vagy inkabb a szepuku?
hmmm:DDD
2009.10.01 23:29:53Bedi
De ahogy fentebb írtam, nemcsak te, hanem az cikk összes olvasója is. Szóval, leszünk egy páran.
2009.10.01 23:33:07Yvettebabacool
bandazhatunk a policajon, en viszek nasit, ti hozzatok alkoholt, zene lesz:)
2009.10.01 23:33:25Tomycat
A fenti kepek nem pedofilok az USA-ban. Itt nem tudom mi. Nekem etikatlanok mert a model akarata ellenere mutogatjak.
2009.10.01 23:34:46AgentOrange811
Yvettebabacool:
A zenét még fejtsd ki, ennyire könnyen nem adom magam:)
2009.10.01 23:36:32Yvettebabacool
valoban kicsit kurvasak, most hogy meg is neztem mibe pofazok bele:D
az anyja eroltette ezt a dolgot tuti
2009.10.01 23:38:44Yvettebabacool
2009.10.01 23:34:46AgentOrange811
ilyen szempontbol is kurva vagyok:DDDD
minden zenet szeretek, meg a country zeneben is talaltam egy szamot ami betalalt:DD
de alapvetoen INXS, RHCP, s egyebekre vadulok be..
2009.10.01 23:39:24AgentOrange811
Yvettebabacool
Igeeeeeen!
Végre, ezt vártam: "valoban kicsit kurvasak", de semmi jajjpedofilkánaánarmageddonvilágvége:)
Késői óra, de kezdenek beesni a józan gondolkodásúak...
2009.10.01 23:42:11Yvettebabacool
most vegeztem a munkaval:)altalabn ilyenkor van idom bebofogni:)
2009.10.01 23:43:30dukeekud
"A pedofília = erőszak. Ennyi. "
Ez marhaság.Alap esetben egy pedofil sexualításu ember senkinek és semminek nem árt.Négy fal között képeket nézeget meg,ábrándozik.Egy pedofil az pont ugyanolyan szerelemmel szeret mondjuk egy gyereket(meg ha ez egyoldalu is), mint két normális felnött egymást.És ahogy egy normális férfi nem eröszakol meg egy nőt csak azért,mert sexuálisan vonzonak tartja,pont ugyanugy a pedofil sem teszi.
Egy ensz felmerés szerint a gyerekekkel szemben elkövetett sexuális visszaélések 98%-t nem pedofil emberek követik el,hanem mások más fele inditatásból.Például családon belüli erőszak.Ezért szerintem teljesen értelmetlen,irracionális,és embertelen a büncselekményt soha el nem követő pedofil sexualitásu emberek üldözése,büntetése.
2009.10.01 23:44:31félemelet
Tomycat:
nem tudom, hogy mi, hogyan és ki részéről milyen gondolatok mellett történt mindez, de a jelen információk alapján bűnnek nem tartom a dolgot, feljelenteni meg pláne nem jutna eszembe az illetőt.
Azt látom a részedről átléphetetlen konfliktusnak, hogy úgy véled: ha a törvények nem tökéletesek, illetve a szóban forgó témakörben felmerülő esetek kis hányadában a törvények által közölt norma ellentmond az erkölcsi megítélésünknek, akkor a törvények szükségszerűen rosszak, tévesek, hibásak.
Pedig nem így van. Egyetlen jogász vagy jogtudós sem állítja, hogy a törvények tökéletesek, és minden kérdésben a leghelyesebb útmutatást adják. Ha így lenne, nem lenne szükség az erkölcsre, mint a társas együttélés szabályozásának eszközére. Ellenben úgy vélem, hogy ha van jog és van erkölcs, plusz van egy nevezőjében értelmes társadalom, akkor ezekre a jog eszközeivel nehezen kezelhető esetekre is helyes válaszokat fog adni a többségi társadalom. És ez a lényeg.
(Ahogy korábban írtam: ha fel is jelentené valaki azt a 19 éves lányt, akkor is kizárt, hogy őt Magyarországon bármelyik bíró letöltendő - de akár felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélné, vagy hogy őt a társadalom jobban meghurcolná, mint Pistikét, akinek nyúlszája van vagy raccsol.)
Ha ítéletet akarsz mondani egy aktuális törvény felett, akkor azt is meg kellene vizsgálnod, hogy milyen állapotot idézne elő e törvény hiánya. Szerintem mindketten ugyanazt gondoljuk: tragikusat.
Azon persze folyamatosan lehet és kell gondolkodni, hogy bizonyos törvényeink pontosan milyen dolgokat tartsanak bűnnek és milyeneket ne. Ez a mai Magyarországon is folyamatosan zajlik, és a nagyobb problémát nem a rosszul kalibrált törvényeink, hanem ezek betartásának csökevényes érvényesítései okozzák.
2009.10.01 23:47:37AgentOrange811
félemelet:
Én most kérlek meg arra, hogy egyszerűbben és a pórnép (mint pédául én) számára is érthetőbben fogalmazz. De legesleginkább rövidebben:)
2009.10.01 23:52:28Yvettebabacool
2009.10.01 23:43:30dukeekud
azt kell mondjam nem ertek egyetteljes mertekben , mivel emlekszem arra hogy a mutogatostol mennyi ideig voltak remalmaim tizeneves koromban (kb 11), es a hazban lako bacsitol is feltem aki mindig fel akart hivni jatszani (az unokaja volt a legjobb baratnom) es tapizni probalt, utolag kiderult anyammal ugyanezt eljatszotta (nagyon hasonlitunk egymasra) azelott 25 evvel...azert baromi nagy karokat tud okozni ez ha valaki nem normalis csaladi hatterrel es felvilagosult szulokkel rendelkezik akikkel utana ezt meg tudja beszelni es nem azt mondjak , hogy hazudsz kislanyom-en szerencses voltam nekem ilyenek voltak, a baratnom nem ...
2009.10.01 23:55:45félemelet
AgentOrange811:
méltányolom a kérésedet - de sajnos nem tehetem meg. Cserébe meghozom azt az áldozatot, hogy bármikor világosabban megfogalmazom azt, amit nem értettél meg belőle, de annyira rettenetesen szeretnél megérteni. Remélem, a másik megértését - velem együtt - te is tartod annyira nemes célnak, amiért neked is érdemes meghoznod az olvasás áldozatát. :-)
Amúgy melyik rész nem volt világos? :-)
2009.10.01 23:58:08Yvettebabacool
2009.10.01 23:44:31félemelet
vagom mit mondasz , alapvetoen ez esetben sokszor az egxen erkolcsi normaival vana problema, nem aa torvennyel, annak be vagy nem betartasaval. Ettol fuggetlenul bevezethetnek nalunk is a precedens alapon torteno elbiralast is, egy-egy specifikus esetre
2009.10.01 23:58:40AgentOrange811
félemelet:
Mindegyik világos, csak szóvirág-gyűlölő vagyok:D
2009.10.01 23:59:20Yvettebabacool
bassz miket ossze nem irtam itt:DDD
2009.10.02 00:03:36félemelet
AgentOrange811:
ugye nem gond, ha számomra nem gyakorlatformáló szempont, hogy személyesen te mit gyűlölsz és mit nem? :-)
Figya... azt, hogy "nem kúrtam még tízévessel, hö!" én is meg tudom fogalmazni egyetlen sorban. Ám ha elolvasod, akkor látod, hogy én 5 bekezdésben legalább 5 egymással összefüggő témát érintek - és ez biza helyigényes dolog...
2009.10.02 00:03:54AgentOrange811
Yvettebabacool:
Én meg pofázok itt, pedig nem is volt ilyen "élményem":(
Bár lehet én amcsiban börtönben rohadnék a tőlem 2 évvel idősebb unokatesómal együtt, mivel mi khmmm. egymáson fedeztük fel a testi örömöket, olyan 7-8 éves korunkban.
2009.10.02 00:05:27félemelet
Yvettebabacool:
nagyon tájékozatlan vagyok a precedensjogot illetően, ezért nyájasan most csak azt válaszolnám: naja! Háhogyne! :-)
2009.10.02 00:07:46félemelet
AgentOrange811:
egy cikus azt mondaná, hogy egy tipikus ámerikai város lakójaként eszedbe sem jutott volna 7-8 évesen ilyet tenni. no crime - no problem - no jail...
(Mielőtt félreértenéd, csak vicc volt... :-))
2009.10.02 00:09:19AgentOrange811
félemelet:
Nem gond. Fáradt vagyok hozzá szerintem, na. De ez nem a Te hibád:)
Csak tényleg olyan téged minden kommentben olvasni, mint egy Stanislaw Lem regényt :D
2009.10.02 00:10:41AgentOrange811
félemelet:
Eszünkbe se jutott, azt se tudtuk mi az a sex:)
Csak jól esett:D
2009.10.02 00:12:08AgentOrange811
Szex. Na. Mondjuk magyarul. Beleesett a mogyoróhéj a billentyűzetbe:)
2009.10.02 00:14:43Yvettebabacool
2009.10.02 00:03:54AgentOrange811
hal istennek a nagyobb baj engem is elkerult:)
2009.10.02 00:05:27félemelet
en is tajekozatlan vagyok, csak olvasgatok ezt azt amerikai ujsagokban, errolarrol...
egy idealis felallast pribaltam vazolni
legyen buntetes , de ne legyen mindenki egy kukaba teve, legyen kulonbsegtetel.
2009.10.02 00:17:38Yvettebabacool
szex az egy szep szo:)
2009.10.02 00:19:11AgentOrange811
Yvettebabacool:
A modern jogrendszer az ilyen kukás:)
Vagyis a szubjektív szempontok kevésbé számítnak, ahogy tetszik, kivéve, hogy a kiszabható búntetésből mit kapsz meg:
Van egy büntetőbíró ismerősöm, erős italozás közben mondta, hogy ami reggel 8-kor 2 év, az egy hajtósabb napon délután 4-kor 8 év... Ennyit erről.
2009.10.02 00:21:25AgentOrange811
A szex az nem egy szép szó, de legalább nem félreérthető:D
2009.10.02 00:22:38Yvettebabacool
AgentOrange811
4 ugyved van a csaladban, tudom mirol beszelsz sajnos, sot a problema az az hogy az iteletek is gyakran alkoholos befolyasoltsag alatt szuletnek:(-csocsoznak is mikor melyik biro van...
2009.10.02 00:24:19Yvettebabacool
de szep szo, kinek mi, nekem az:)
2009.10.02 00:28:27AgentOrange811
Ohh, hát a bírók is emberek:)
Csak sose kelljen hivatalosan a színük elé kerülni...
Hát ilyen ez a jog:)
Szép szó,nem szép szó, én ezt kedvelem:
http://www.youtube.com/watch?v=GCAN-2F9XFA
:):):)
2009.10.02 00:35:47Yvettebabacool
love
sex
sunshine
johet mind a 3, nem vagyok en sem unnepronto:)
bar a parom kezfogasanak is orulnek mar itt kulfoldon:DDD
2009.10.02 00:39:15AgentOrange811
Hát én most max jó pihenést tudok még kívánni ezen a hármason kívül, de remélem azért előbb-utóbb csak meglesz mindhárom:)
2009.10.02 00:44:10Tomycat
felemelet:
"Egészen biztos vagyok benne, hogy a fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények vagy kihágások sávjának alsó széle kellően bölcsen van meghatározva ahhoz, hogy egy 19 éves lány, mint "megrontó" esetében a büntetés inkább csak amolyan szimbolikus jellegű legyen." - ezt irtad. Mibol kovetkeztessek ebbol, hogy nem tekinted bunnek? A "megronto"-t tenykent, a buntetes merteket meggondolandonak irod.
Most azt mondod "jelen információk alapján bűnnek nem tartom a dolgot". Jo. De akkor mi legyen a torvennyel? Jol ertem? Ugye azt mondod "Erkolcsi" alapon hunyjunk szemet az ugy felett. En ezzel ki is egyeznek, mert ugye te mondod "átléphetetlen konfliktus"-om van a tokeletlen torvenyekkel. De te, akinek nincs "átléphetetlen konfliktus"-a nem a torvenyek pontos betartatasa lenne a logikus? Ha "erkolcsi alapon" meg sem koveted a torvenyt milyen konfliktus miatt teheted?
azt irod meg: "ha van jog és van erkölcs, plusz van egy nevezőjében értelmes társadalom" - hat nincs. Jog van valamilyen, erkolcs romokban hever, "nevezojeben"-t nem ertem, ertelmes tarsadalom sincs, csak sajtoval manipulalt tarsadalom van.
Egyebkent nincs gondom a torvennyel. Olyan amilyen. Az emberek tudataval van gondom. Konnyen itelnek szelsosegesen. A problemakat hazugsagokkal kezeljuk, igy a pedofiliat is.
2009.10.02 03:08:45félemelet
Tomycat:
Az első bekezdésed formája tetszik nekem - a tartalmára pedig egyszerű a válaszom: abban a mondatban én (az "Egészen biztos vagyok benne" után :-)) se alanyként, se birtokos jelzőként nem szereplek a mondatban, így pusztán ebből következtetést levonni az álláspontomra a kérdésben nem lehet. És nem is szabad, teszem hozzá. Ha már feltétlenül ebből akartál következtetni, akkor a megrontó-t övező idézőjelek szolgálhattak volna jelzésképpen.
A második bekezdésben összekuszálod a kettőnk álláspontjait és teendőit. Ha neked átléphetetlen konfliktusod van az adott törvénnyel, akkor te nem szemet húnysz a dolog felett, hanem eleve nincs is gondod vele - hiszen az adott törvényt eleve hülyeségnek tartod. Én, aki az adott törvényt nem tartom hülyeségnek, de felfogom, hogy a törvényalkotó célja nem az ilyen esetek kriminalizálása volt, szemet húnyok. Nem a lány "bűne" felett húnyok szemet - hiszen nem tartom bűnösnek - hanem afölött, hogy a törvény alapján elvileg bűnösnek kellene tekintenem. Másképpen fogalmazva: míg neked átléphetetlen konfliktusod van-e törvénnyel, az én konfliktusom e törvénnyel probléma nélkül átléphető.
2009.10.02 03:10:02félemelet
Tomycat:
A harmadik bekezdésedhez:
Társadalmunk morális állapotáról hasonlóan vélekedem, mint te - bár meglehet, egészen máshonnan közelítve jutok a formájában ugyanazon következtetésre. Ellenben azt gondolom, hogy társadalmunk még talán pont az olyan kérdések esetében tekinthető a legegészségesebbnek morálisan, mint ez a kamaszok közti hancúr-sztori.
Itt valóban történt egy kifejezés-keveredés a fejemben, és a "nevezőjében" helyett "eredőjében"-t kellett volna írnom. A "nevezőjében" értelmes társadalom leírásakor a "nevezőjében" kitétel arra vonatkozott, hogy minden társadalomban van egy rész nagyon hülye meg egy rész kicsit hülye is, ám ettől a társadalom egésze még nem feltétlenül hülye. Hogy hülye-e egy társadalom, azt nem a benne lévő hülyék számaránya határozza meg, hanem hogy milyen súllyal szerepel az akaratuk a közös társadalmi akaratban. Mivel egészen biztos vagyok abban, hogy ma Magyarországon nem fognak megrontás vádjával elítélni egy 19 éves lányt, úgy érzem, hogy e szempontból a magyar társadalom „eredőjében” értelmes.
Az emberek „tudatával” szerintem nekem nagyobb gondom van, mint neked – de nem a versenyzés a célom ennek leírásával. Bizony, nem csak hogy könnyen ítélnek szélsőségesen, de még arra is képtelenek, hogy az átgondolatlanul hozott első ítéleteiket később korrigálni tudják. Ennek fő okát abban látom, hogy erre szándékuk sincsen. A pedofíliával kapcsolatban nem azt látom elsődleges gondnak, hogy hazugságokkal kezeljük, hanem hogy többségünk azt sem tudja, hogy mit jelent ez a szó.
2009.10.02 06:34:04netsrot5
Már 10 évesen ujjazta ez is magát! 5 évesen már a cuclijába bele ült, 14-15 évesen már a filmszakmában szopott,...most ez a kis csöcstelen pér fotó mé baj?
2009.10.02 11:50:52Gunde Larsson
Tomycat
Elég erősnek tartom magam ahhoz, hogy egy ilyen játékba ne menjek bele. De megfordulna a fejemben: nem rosszabb a kislánynak, ha nem megyek bele?
Mi lett volna, ha te érted akkor 16 évesen a kérését?
Mi van, ha egy egészséges szexualitású felnőttet kér a 8 éves kislány, hogy simogassa meg a punciját? A felnőtt akkor megteheti? Hiszen őrá semmilyen erotikus hatással nincs...a kislánynak pedig jó.
És ha a felnőtt nem megy bele, akkor mindjárt egy olyan helyzet áll elő a kislány számára, hogy a felnőtt vajon miért nem teljesíti a kérését. Hát rossz, bűnös dolog az, amit ő kér? Ha a buksiját hajlandó megsímogatni, akkor a punciját miért nem?
Pláne a mai hisztérikus helyzetben egy egészséges szexualitású felnőtt zavartan reagálhat egy ilyen helyzetben. Nem okoz ezzel károkat?
Van valakinek válasza ezekre a kérdésekre?
2009.10.02 12:05:37Gunde Larsson
Egy esetleírást, amely hasonló az előző dilemmához, egyszer olvastam egy szexológiai kiadványban, majd megkeresem, hogy pontosan hol:
Egy 5 éves kislány véletlenül tanúja volt a szülei szeretkezésének, és megkérdezte az anyját: "Anyu, mit csináltatok apával?" Válasz: "Szeretkeztünk, kislányom". A kislány erre azt mondta: "Anyu, szeretkezni akarok veled!"
Az anya belement a játékba: szeretkezéshez hasonló mozgásokat imitáltak, miközben az anya keze a kislány punciján volt. A végén a kislány (ahogy a szüleitől is látta) az orgazmus jellemző nyögéseit produkálta, de arról nincs információ, valóban volt-e orgazmusa. A végén megköszönte az anyjának.
2009.10.02 12:44:36Gunde Larsson
Tomycat
Még eszembe jutott: ha velem esett volna meg ez 16 éves koromban, lehet, hogy belementem volna.
2009.10.03 09:34:15dukeekud
"Yvettebabacool
azt kell mondjam nem ertek egyetteljes mertekben , mivel emlekszem arra hogy a mutogatostol mennyi ideig voltak remalmaim tizeneves koromban (kb 11), es a hazban lako bacsitol is feltem aki mindig fel akart hivni jatszani (az unokaja volt a legjobb baratnom) es tapizni probalt, utolag kiderult anyammal ugyanezt eljatszotta (nagyon hasonlitunk egymasra) azelott 25 evvel...azert baromi nagy karokat tud okozni ez ha valaki nem normalis csaladi hatterrel es felvilagosult szulokkel rendelkezik akikkel utana ezt meg tudja beszelni es nem azt mondjak , hogy hazudsz kislanyom-en szerencses voltam nekem ilyenek voltak, a baratnom ne"
Szerintem nincs semmi vita.Azt írtam hogyha valaki a lakásában a négy fal között pedofil pornó képeket,videókat néz,főlleg ha ezek mesterségesek,akkor ennek az üldözése helytelen. Megtiltania valakinek a sexualításának bármifajta megélését még gondolatit is az kegyetlen embertelenség.A mutogatás meg taperolás az bőven túl van ezen.Ez már sexuális bűnelkövető kategóriája,amit senkinek nem kell tűrnie tolerálnia.Szerintem még egy kéjes vigyorgás sem elfogadható.Az az ember meg valószínűleg nem pedofil volt, mert felnőttnél is probálkozott,hanem valamilyen mentális zavara lehetett.
2009.10.03 22:36:07Maurice16
http://www.youtube.com/watch?v=EBDJj_FCgyw