Az RTL Klub műsorvezetője saját bevallása szerint nemrég némi Unicum és vörösboros kóla segítségével rúgott be. Bár tudja, hogy a bort vétek felönteni az üdítővel, de a túl erős íz miatt ehhez kell folyamodnia. Arra pedig nem igazán emlékszik, hogy szívatták-e gólyaként, csupán egy nagyon ciki bemutatkozó videó rémlik neki.

Miután a Reggeli című műsor háziasszonya egy rágógumival ajándékozta meg a Juj.hu riporterét, aki állítólag azért kért ilyen szívességet, mert egy gólyabálon elfogyasztott némi alkoholt, kiderült, hogy Peller Mariann két héttel ezelőtt rúgott be utoljára. Ezt némi Unicum és vörösboros kóla segítségével sikerült elérnie. Peller Mariann tisztában van azzal, hogy sokak szerint valódi vétek kólával felönteni a bort, de mivel számára túl erős az íze, így kénytelen ilyen módszerekhez folyamodni.

Ezután a gólyaságra és az azzal járó kellemetlenségekre terelődött a szó. A külkereskedelmi szakon végzett műsorvezető, aki jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jár, nem igazán emlékezett arra, hogy volt-e gólyabálon, csupán annyit sikerült fel felidéznie, hogy diáktársaival kellett csinálniuk egy bemutatkozó videót, ami meglehetősen kínosra sikeredett, hiszen csak ők nevettek a poénjaikon. Történt mindez annak ellenére, hogy Peller Mariann már akkor eldöntötte, hogy televíziós lesz, amikor hazánkban elindultak a kereskedelmi csatornák.

Amióta Peller Mariann a Fogd a pénzt és fuss című műsor után átkerült a Reggeli stábjába, szinte minden alkalommal meg kell válaszolnia azt a kérdést, hogy mennyire megterhelő számára a kissé korai kezdés. Így volt ez a mostani rövid interjúban is. Peller Mariann korábban a Velvetnek elmondta, hogy általában 11-ig alszik, és olykor kettőig, háromig, négyig is ébren van, így gyökeresen változtatnia kell a bioritmusán. A korai keléshez állítólag azóta sem sikerült hozzászoknia, de már lényegesen hamarabb készül el, mint pár hónappal korábban, részideje általában 15 perc körül mozog.

Szerencsére a sminkjével nem kell törődnie, hiszen a stúdióban festik ki, így bőven elég, ha otthon csak lezuhanyozik, fogat mos, megfésülködik, és összegyűjti azokat a ruhadarabokat, amikre szüksége lesz munka közben. Apropó ruha, Peller Mariann májusban kifejtette, hogy addig nem hajlandó levetkőzni, amíg nem elég feszes. Azért próbálkozni szabad, így a Reggeli egyik adásában egy paraván mögött el is kezdett megszabadulni a ruháitól, ám a teljes, sőt a részleges meztelenségig sem jutott el, végül egy kötényben és egy rövidnadrágban jelent a kamerák előtt.