Chastity Sun Bonót június óta Chaz Bonónak kell szólítani – írtuk meg akkor, amikor Cher negyvenéves lánya úgy döntött, férfivá operáltatja magát. Az énekesnő és a néhai Sonny Bono lánya először beszél nemi átalakulásáról az Entertainment Tonight kétrészes – csütörtökön és pénteken vetített – adásában. A húsz éve melegjogi aktivistaként működő Bono nem csak azért vállalta fel nyilvánosan 2009 nyarán nemváltásának hírét , mert - ismert ember gyermekeként - amúgy sem tudta volna titokban tartani, hanem azért is, hogy segítsen a hozzá hasonlóknak, és talán megváltoztassa azok hozzáállását, akik zsigerből ítélik el az ilyesmit.
Túlesett az első műtéten
Bono mindenekelőtt azt tartja fontosnak leszögezni: nagyon boldog, mióta külseje egyre inkább hasonlít az általa elképzelthez. Bár továbbra sem fogyott le, viszont mellkasa láthatóan férfiasabb, már nincsenek mellei. Mint a műsorban el is mondja, valóban átesett első műtétjén, az emlőeltávolításon, de hogy milyen egyéb operációk várnak még rá, arról nem fog beszámolni, mert ez már az ő magánügye: „Kellemetlenül érezném magam, ha a nyilvánosság előtt kellene beszélnem arról, mi történik deréktól lefelé”. Mivel azonban Amerika szinte minden államában elterjedt gyakorlat, hogy a mellek eltávolíttatásakor már engedélyezik a nemváltoztatást a hivatalos iratokban, így Chaz Bono valószínűleg már papírjai szerint is férfinak számít.
„Ez nem egy hirtelen döntés volt. Régóta járok pszichológushoz, úgyhogy egy igen hosszú, nagyjából egy évtizedes folyamat vezetett odáig, míg eljutottam a döntésig. 2004-ben már biztosan tudtam, hogy rossz testbe születtem. Nem sok nőiesség szorult belém. Úgy éreztem, képtelen vagyok tovább úgy élni, mint ahogyan addig” – nyilatkozta Chaz Bono az Entertainment Tonightnak. Bono először leszbikusként coming outolt 1995-ben, majd 2006-ban elmondta, végre sikerült lejönnie a drogról, amivel az elmúlt tíz évben küzdött. A mostani interjúban azt is elmondja, a leszokásban a nemváltási elhatározása is segítette. Mint mondja, jelenleg az a legfontosabb dolog az életében, hogy férfi lelkéhez végre passzoljon külseje.
Mint mondja, valójában gyermekkora óta sejtette, hogy ő férfinak született. „Úgy hiszem, a nemed nem azon múlik, hogy mi van a lábad közt, hanem hogy minek érzed magad. Erre már a 90-es években rájöttem, de eddig tartott, mire megbarátkoztam a gondolattal annyira, hogy tegyek is érte” – mondta el a melegjogi aktivista, aki végül negyvenedik születésnapján döntött úgy, változtatnia kell, mert "ha most nem kezdem el, akkor soha".
Végre úgy érzi, passzol a külseje
Chaz Bono a pszichológiai kivizsgálások után megkezdhette a hormonkezelést, ami azt jelenti, hogy március óta tesztoszteront szed, és ez így is marad élete végéig. Bár a teljes átalakuláshoz további 4-5 évre van szükség, Chaz Bono azt mondja, már most észleli a változásokat.
„A legjobb az egészben, hogy nem hirtelen, hanem fokozatosan történik az egész. Olyan, mintha újra átélném a pubertáskort. Mélyebb lett a hangom, és a testalkatom is megváltozott. Izmosabb lettem, dúsabb a szőrzetem, és duzzadok a szexuális energiától” – részletezte Bono a március óta bekövetkező változásokat, amik között az is szerepel, hogy hetente egyszer már borotválkoznia is kell. Ő viszont ezt - sok született férfitársával ellentétben - egyáltalán nem utálja.
Borotválkozni igenis jó
„Elsőre nagyon furcsa volt, olyannak hatott, mintha pelyheket borotválnék. Mindig is szerettem volna borotválni az arcszőrzetemet, ez természetes. A születésnapomra egy borotválkozókészletet kaptam” - újságolta a műsorvezetőnek Bono, aki tudja, hogy még távol áll a végleges külsejétől, de már így is sokkal jobban érzi magát, mint azelőtt. Mint korábban már elmondta: ismert emberként semmiképp sem tudta volna titokban tartani, min megy keresztül, de bízik benne, hogy nemváltásának felvállalásával „megnyitja az emberek szívét és megváltoztatja hozzáállásukat ehhez a témához.”
Erre első és legfontosabb célpontja az anyja lehetett: Cher ugyanis bevallottan maga is sokkot kapott, amikor 18 éves lánya - akkor még Chastityként - bevallotta, hogy leszbikus. Apja, Sonny Bono sokkal rugalmasabb volt, de az énekesnő - aki mellesleg az egyik legfőbb melegikon - első lendületében felháborodva ki is rúgta lányát otthonról.
Chernek azóta volt ideje feldolgozni az információt, megpróbálni elfogadni gyermekét így is, és azóta már kiáll mellette: „Tisztelem a bátorságot, amely a nyilvánosság fényében ehhez a döntéshez kell, és ha nem is értem – de igyekszem megérteni - ezt a dolgot, minden támogatást megadok neki”.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.


Kommentek
2009.10.30 19:30:43Telediploma
wrath, esküszöm meg kellene a melegeknek is alakítaniuk a saját szélsőséges heteróverő csoportjukat!
Rögtön nem nyilatkoznál ilyen alpári paraszt stílusban meleg embertársainkról, mert be lenne törve a fejed.
Szégyen, hogy téged anya szült.
A tanulatlanság veszélyes, erre te jó példa vagy.
2009.10.30 19:31:07N3O
trollkotze, te értelmes kommentelőnek tűnsz, kíváncsi vagyok a véleményedre.
Szerinted a homoszexualitás deviancia?
2009.10.30 19:32:44wrath82
:O
ez igen..szép fogalmazás..fél diplomád már megvan..várom sok szeretettel ratyik támadását..
2009.10.30 19:34:18sajtfolt
ja, egyébként szép volt vékony nőkétn. de hát az anyjától, akinek vagy 120 plasztikai műtétje volt, nyilván nem azt látta hogyan fogadjuk el saját magunkat. ő meg nem csak magát, de már a nemét sem tudta elfogadni. szomorú, annak ellenére, hogy egy pillanatig sem ítélem el azért, amit tett. ha most így boldogabb, hát legyen. sok sikert neki, nem lesz könnyű dolga a sok korlátolt kispolgár miatt. jah, hát a fogyást meg férfiként is megejthetné
2009.10.30 19:35:26trollkotze
"szerintem az élethez hozzátartozik a szaporodás is"
Szerintem meg ez sem kötelező. Mindenki döntse el maga.
"az ilyen genetikai hulladékokat kellene kicsit rtikítani"
Da Vinci-t és Michelangelót inkább kiirtottad volna, hmmm? Nagy valószínűséggel homoszexuálisok voltak. Csakúgy, mint Nurejev, Oscar Wilde, Freddie Mercury, Rimbaud, Walt Whitman, Csajkovszkij, Andersen, Oroszlánszívű Richárd ésatöbbi.
Na és a meddő nők, férfiak sorsa mi legyen? Vagy a karrieristáké?
2009.10.30 19:36:28yarisugi
Jaj, hagyjátok már abba a troll etetését XD
Nem veszitek észre hogy Telediploma csak provokál a hozzászólásaival? XD
Sokkal érdekesebb lenne átgondolni Chaz esetét:
azt tudjuk hogy meleg
és azt is hogy nőből férfivá csinálta magát.
Ez tök zavaros.
Ha ugyanis meleg nő volt akkor felesleges volt férfivá operáltatnia magát. A meleg nők nők akik nőket szeretnek.
Ha már férfit csinált magából és továbbra is a nőket szereti mert férfinak érezte magát aki szerencsétlenségére női testbe született akkor viszont nem meleg.
Hiszen most egy férfi lett aki a nőket szereti tehát simán hetero férfi.
Ha viszont most is meleg akkor egy férfi aki a férfiakat szereti akkor viszont régebbennem volt meleg mert nőként a férfiakat szerette mint a hetero nők.
Egy megoldás marad: Chaz eredetileg meleg férfinak érezte magát, női testben és azért csinálta az operációt hogy férfitestben lehessen meleg férfi.
Hü de bonyi ez XD
2009.10.30 19:37:40Telediploma
El kéne azon gondolkodni, hogy miért van olyan sok meleg politus, tudós, Nobel díjas! Talán ők tudnak valamit, amit ti nem.
2009.10.30 19:41:54sajtfolt
wrath
két ember is lehet egy család. hátha még örökbe fogadnak.
de képzeld el, olyan is van, hogy valaki nem csak szaporodni nem akar, hanem családot sem. lsd: teréz anya, aki az egész életet azzal töltötte, hogy másoknak segítsen, vagy buddha, aki otthagyta a családját.
sőt, olyan is van, aki azért akar örökbe fogadni, mert sajnálja a sok árva gyereket, és ahelyett, hogy szaporodásba kezdene, örökbe fogad hármat, akik eddig valami ratyi intézetben rohadtak.
sőt, még olyan is van, hogy valaki egyedül éli le az egész életét, miközben elmegy önkénte munkát vállalni sri lankára egy kórházba, vagy egy indiai állatmenhelyre. én ismerem is őket. és sokkal hasznosabb tagjai a társadalomnak, mint az ilyen korlátolt egyedek, akik embertársaikra köpdösnek, ha nem olyan földhözragadtak mint ő, és a családalapításon meg a szaporodáson kívül ötezer más céljuk van. a társadalom pont az ilyen emberektől szar, amilyen te vagy.
2009.10.30 19:48:15Export
Miért kell mindig a másikkal foglalkozni hogy mit csinál? Dugjál úgy ahogy akarsz és ne foglalkozz azzal, hogy más kivel és hogyan csinálja. Buzi? Leszarom. legyen boldog. Én sem szeretném ha beleugatnának hogy mikor mit csinálok a hetero kapcsolatomban. ugyanaz.
2009.10.30 19:49:04N3O
Az a baj, hogy itt senkit nem lehet semmiről se meggyőzni. Mindenki ellövi a saját gondolatait, jól felszívja magát, ha nem értenek vele egyet, és itt vége is az egésznek.
2009.10.30 19:49:10Maui Wowee
Ha senki sem fogja kommentálni ezt a Tepediplomát, akkor valószínűleg egy idő után alábbhagy, kettő, majd regisztrál más néven és folytatja de addig is, én azt ajánlom senki se szóljon hozzá. Az egyéni szocproblémáját orvossal kell kezeltetnie, nem itt.
2009.10.30 19:52:04énmegén
és nicket váltott. és az egész velvetes kommentvilág reá mozog. és ő ezért fizetést kap:)
2009.10.30 19:53:21efbéú
kedves énmegén, hát persze , hogy észrevettük, de azért köszi:o) szerintem az a tök jó, hogy egy nyilvánvalóan személyiségzavaros embernek a tüneteit gyógyítják, nem a tulajdonképpeni problémát.Egy paranoiásnál tök egyszerű lenne pl. felbérelni valakit egy jó kis követősdire, ha már úgyis azt hiszi...:o) A tudathasadás tüneti kezelése még nem megoldott technikailag, de ha ennek a Chaz gyereknek az is lenne, akkor belőle azért kijönne kettő...
2009.10.30 19:53:44N3O
2009.10.30 19:52:04énmegén
Pontosan :)
2009.10.30 19:54:04LichKing
l
2009.10.30 19:57:13Zahara
2009.10.30 19:28:35trollkotze
Ez a nő/ férfi nem homo-, hanem transzszexuális. Én azt olvastam fejlődéslélektan könyvekben meg pl Ranschburgnál is, hogy a nemi identitászavarok közül egyedül transzszexualitásnál nem lehet változást elérni.
2009.10.30 19:57:43Zahara
*az kimaradt, hogy pszichoterápiával :)
2009.10.30 19:57:47kyanzes
Úgy látom felszedett pár kilót John Travolta. Várjál... ez Cher lánya?
Ha ez szerez örömöt neki, akkor rajta.
Különben is, valahová el kell süllyeszteni a dollármilliókat.
De miért szükséges mindezt világgá kürtölni? Követendő példa, vagy mi ez?
"Lássátok asszonyok! Ha van 4 millió dollárotok, és unjátok már a banánt (vagy éppen akartok egyet) akár férfi is lehet belőletek!!!"
:)
2009.10.30 19:59:34Zahara
telediplomával meg nem az a legnagyobb baj, hogy kitalált karakter, hanem hogy nem vicces
2009.10.30 20:00:36Metál -e a bimetál?
5 diplomával csak docens vagy? :D itt valami sántít... bár gondolom főiskolát sem láttál még belülről...
2009.10.30 20:03:04Zahara
2009.10.30 19:36:28yarisugi
muhahahaha
lol lol
rotfl
:D
2009.10.30 20:06:49LichKing
én sajnállak de tényleg..amíg én a munkahelyemről irogatok, mert éppen unatkozom, addig Te otthonról irogatsz, ami azt tükrözi, hogy se kutyád se macskád, csak egy nyomorult kis géped van Docenske..az 5 diplomád meg ott lóg a faladon, és élvezed a hierarchiában lévő helyed adta örömöket...szegény ember..5 diplomával péntek este 20:06kor irogat a Velveten..
2009.10.30 20:07:52LichKing
akárhogy is számolom ha 30 éves vagy, akkor hogy jött össze 5 diploma?nem kéne idősebbnek lenned? xDDD szánalomcsótány
2009.10.30 20:10:36kyanzes
Docens, a társadalmomban elfoglalt pozícióddal kapcsolatosan: amennyiben valóban egy 5 diplomás arc vagy, jelentős eredményekkel a hátad mögött, miközben az ablakon kinézve a Szabadság-szobor takarja a pesti látképet, akkor miért próbálsz egy harmadrangú weboldalon, egy negyedrangú cikk alatt, primkó aranyköpések közé vesző hozzászólások formájában szent háborút vívni a "másként" gondolkodók érdekeiért? Beláthatnád, hogy vesztett ügy.
2009.10.30 20:12:01LichKing
xDDDDD haláli a pali..
2009.10.30 20:13:46LichKing
lehet tényleg 5 dipije van, és agyára ment a tanulás..az ilyenekből lesznek a beteg, perverz sorozatgyilkosok, akik lépésről lépésre kitervelik a gyilkosságot:DxD
2009.10.30 20:14:53Üvegvisszaváltó
Ezekre az "emberekre", akik ide jönnek a napi betevő bulvárra csámcsogni, rá is fér az okítás. Fogalmuk sincs a világról meg ami mögötte van!
2009.10.30 20:19:04Metál -e a bimetál?
"És ha halvány fogalmad lenne az egyetemkről, akkor tudnád, hogy a diplomák száma csak társadalmi rangot ad, de az egyetemi rangot a publikációk és az életkor alapján határozzák meg."
hát ez nem igazán így van :D van még mit tanulnod...
2009.10.30 20:20:31kyanzes
"hát ez nem igazán így van :D van még mit tanulnod..."
Nyílván akadémiait akart írni.
(Közben figyelem, hogyan épül a jövő.)
2009.10.30 20:21:50LichKing
ez egy idióta suhanc gyerek...
2009.10.30 20:22:23Üvegvisszaváltó
Ahelyett, hogy bomlasztanál, inkább figyeld, amit a Tanár Úr ír, és okosodj. Különben, ha így folytatod, nem lesz belőled senki (amúgy sem, de ez más kérdés).
2009.10.30 20:24:33LichKing
igazad is van..TAnár úr merre vagy? Mondj valami igazán okítót..
2009.10.30 20:25:25efbéú
Nahát, mennyi diploma egy ilyen pici helyen:DDDD Szépen összejöttetek, a provokátorok, meg az eszetlenek, akik felülnek a baromságoknak:DDD Hajrá, üres az estém, még sóderklubb sincsen...
2009.10.30 20:27:56LichKing
xDDDDDDDD tényleg befulladok ettől az idiótától...írj még írj még Tanár úr kérem!!!:D:D
2009.10.30 20:31:56telediplomaálljmármeg
Tegnap még a Miskolci Egyetemen tanítottál te utolsó... :D
2009.10.30 20:32:26sajtfolt
en naon boldog vogyk, me' a tanárúr egyszer már megdicsért
docens úr, ne hagyja abba, szomjazzuk minden szavát
2009.10.30 20:32:31kyanzes
Valójában arra vagyok kíváncsi, hogy docensnek mi a véleménye Polanski számonkérésével kapcsolatosan.
2009.10.30 20:32:32LichKing
xDDDDDDD
2009.10.30 20:33:11LichKing
az a másodállása.. csak vonattal meg, s amíg meg nem érkezik, írogat a topikba..igaz csövi úr?
2009.10.30 20:37:51telediplomaálljmármeg
jaj telediploma ilyen tanár nincs hála Istennek, de ezt mi itt mind tudjuk... játszol, de most már haldoklik az idegrendszerem.
tanít engem számtalan híres ember, egyetemi tanárok öt az ezrediken "dipóval", te a lábtörlőjük lehetsz. egyébként követem a munkásságod, ahhoz képest, hogy két egyetemen tanítasz, rengeteg időd van velvetet kommentelni. és másfajta az öt diplomád is minden áldott nap. :D ó, te utolsó, szánalmas...
2009.10.30 20:38:03LichKing
Te tényleg pszicho vagy ember!!!
2009.10.30 20:39:39Tell Vilmos
Ez a lény brutál!
2009.10.30 20:39:41telediplomaálljmármeg
Elvileg van jogi dipód is nem? Nos, nekem is folyamatban van. Nem is akárhonnan lesz, de sebaj (csak dicsekednék már, nem bjrom megállni ajjjj a kutyafáját...) Jogász ilyet nem mondana a Polanski ügyről. Senkiházi nyomorult. MIÉRT IDEGESÍT ENNYIRE? BÁR OLYAN OKOS LENNÉK MINT Ő, LEPEREGNE RÓLAM....
2009.10.30 20:40:00Susan Delgado
Ne etessétek a trollt.
2009.10.30 20:42:26telediplomaálljmármeg
#
2009.10.30 20:40:00Susan Delgado
Ne etessétek a trollt.
igaz, de úgy felzaklat, el se tudok innen szakadni, pedig az ilyesmi nem jellemző rám... mégis... önvizsgálat, az kell ide.
2009.10.30 20:46:59telediplomaálljmármeg
a pedofília pártolása az, ami miatt még tegnap regisztráltam, csak ÉN tanultam, és nem értem rá írni, mert nekem van életem is. olyan embereket sért, akik átestek ilyenen. ó igen, pszichológiát is tanultam (nem fejeztem be, félbehagytam, gyarló vagyok..): ezek a gyerekek betegek lesznek. és nem lesz közük a gdp-hez. semmi közük nem lesz hozzá. gyakorlaton találkoztam ilyen traumát átéltekkel. tizenöt évesen is az ágyba vizel és retteg.
a többiek ne haragudjanak rám, de nagyon idegesít már ez az ember. vki kimoderálhatná.
2009.10.30 20:49:14Susan Delgado
2009.10.30 20:42:26telediplomaálljmármeg
Elhiszem. Én ma és tegnap is találkoztam az ilyen és ehhez hasonló kommentjeivel, így már nem tud felhúzni. Úgy látszik, immunis lettem.
2009.10.30 20:52:45chris313
megvan a megoldás: egy másik cikknél már leírta Telediploma( újabban Egyetemi docens), hogy 25 éve tanul... ha 30 éves, akkor 5 éves kora óta... így már érthető: egy született zsenit tisztelhetünk a személyében! Így nem is csoda, h mindenhez ért, és mindenről markáns véleménye van.
csak halkan jegyzem meg, h az erőltetik hosszú ő... de látom, amúgy tényleg ügyesen, gyorsan tanul, mert pl. a naivat már helyesen írta...:)
2009.10.30 20:54:39telediplomaálljmármeg
telediploma, miért beszélsz így? miért lennék senki? érveket várok. nem fröcsögést, mint ahogy már tőled megszoktam.
2009.10.30 20:57:46Üvegvisszaváltó
Közben azért ne felejtkezzünk el az eredeti téma mondanivalójáról, ami egy szó: BÁTORSÁG!
Chaz volt elég bátor tizennyolc éves korában, hogy megálljt parancsoljon mindenféle ódivatú férfiaknak, mert elege lett abból, hogy ő van mindig a kékeres rosszabbik oldalán, s kijelentette: mától ő leszbikus.
Aztán nemrég gondolt egyet, s rájött, hogy ennél tovább is lehet menni, s bátran kijelentette: kékerest akarok, szeretném, ha végre a jó oldalon lehetnék.
És megtette!
Neki vadonatúj himbilimbije van, az itt kommentelők többsége pedig arra képtelen, hogy átgondolja lócitromos kis életét, s feltegye a kérdést: jó az nekem, hogy többezer éves, ósdi dolgokkal bombáznak engem nap mint nap, mint pl. a házasság, meg el kéne venni valakit, mert mások is úgy tesznek, meg hozzá kéne menni valakihez, mert ez így megy már régóta. Ez kell nekem? Egy hatalmas műbráner kritizálja a főztömet? Ha Évi egész nap hisztizik, nem jobban megleszünk Józsival, ha neki is megvan a kalibere?
2009.10.30 21:02:00telediplomaálljmármeg
te is itt vagy köztünk... Istenem, de ostoba vagy. Egyszer elárulhatnád, ki vagy valójában... Tizennégy éves, akinek még nem áll fel a farka? Valami kishivatalnok (bocs a kishivatalnokoktól), aki nem tud mit kezdeni magával? Egyetemi tanár biztos nem... Ill. tegnap az voltál, ma docens... Most akkor melyik vagy, tanár-e vagy? Docense-e vagy?
2009.10.30 21:04:16telediplomaálljmármeg
Okosabb-e vagy, mint egy ötödikes?
2009.10.30 21:06:10telediplomaálljmármeg
nem vagyok irigy, Istennek hála gyönyörű életem van, pedig nem érdemlem meg... jó éjszakát, professzor úr.
2009.10.30 21:10:04telediplomaálljmármeg
bár jobb lenne ha már meg lenne a diplomám:D de van pár tanárom aki nem itt éli ki magát, hanem rajtam:D most melyik a jobb? na most már tényleg megyek...;)
2009.10.30 21:11:14gondolkodjunkezen
hogy nektek mennyi időtök van..aki meg okosakat írt azt elolvastam végig, mint például trollkotze.
2009.10.30 21:39:31falevél
kész.....baromir nem azért olvasom a kommenteket, hogy itt pár komplexusokkal küzdő meghasad személyiség fiktív életéről és 5 diplomájáról,(a 8 általános helyett, ami van) olvasgassak.
Le kellene állni,baromira untat ez már mindenkit, szóval, telediploma a kitaláltan híres anyukájának mesélgessen inkább a velvet helyett.
2009.10.30 21:48:42Gatto Negro
Tegnapelőtt még csak oklevél, tegnap már diploma...ma meg már egyetemi docens...Holnap ő lesz a dékán...de mi jön utána? A világvége?
:DDD
2009.10.30 21:50:06m.n.o.
Öt diploma? Elég lett volna egy is, ha kellő intellektust ad.
(És nem az a bajom hogy homo vagy, az a te dolgod. Remélem egyik gyermekemet sem tanítod.)
2009.10.30 22:04:39begdan
aötlövetű diplomavető biztosan a portás a Corvinuson. a megnyilvánulásai egy elmeháborodottra vallnak. a mondanivalója egy részével azonban egyet kell értenem, de amásik részük miatt lelkiismeretfurdalás nélkül elvágnám a torkát, csakhogy ezzel a tettel (és nemm gondolatokkal) is elősegíthessem a világ kerekének dövögését.. persze aztán utánaküldenék néhány karvalyorrút is
2009.10.30 22:35:36Brit 4ever
Fúj, undorító, szerencsétlen barom.
2009.10.31 00:09:02Gibu
Telediploma személyében véletlenül nem Teleoklevelet köszönthetjük?????
2009.10.31 00:15:08vivanop
na?!
ki dugja meg egy százasért?
2009.10.31 00:21:06Kiscsillácska
Kedves emberek!
Teleoklevél, telediploma,egyetemi docens stb nicknevű tag egyszerűen csak fake.:) tetszik érteni? Kamu az egész, csak tesztelgeti itt a népet. :)
2009.10.31 06:43:54peaceworld
Igen úgy gondolom, hogy Ön a rendszer lelketlen rabja.Kiváló elméje van, kellő akaratereje és szerencséje(pl. támogató és életben lévő szülők), hogy képességeit tökéletesen illeszkedve a rendszerbe kibontakoztatta és kibontakoztathatta. Jól hangzik ez az 5 diploma.Mégis úgy érzem intuitív intelligenciája nem fejlett. Véleményem szerint a maga személyiségéből pontosan az az egy dolog hiányzik,amiben az emberiség is el van maradva.elme-anyag-lélek Maga nem fogja jobbá tenni a világot, Pont azt a rendszert szolgálja, azt a stílust képviseli ami egyre mélyebbre taszítja az emberiséget és ezért nem az 5 diploma a hibás. Önmagában.
2009.10.31 06:59:54peaceworld
Élvezze a hatalmát, áldozza fel a tudását a jővőért(ki kérte ezt magától), élvezze a társadalomban elfoglalt helyét...Én mindenesetre nem irigylem a sorsát. Főleg mivel tényleg úgy érzem, hogy magát a lelke mélyén a hatalomvágy motiválja.Ez nem egyedi és ettől az emberiség soha nem fejlődött még ha 100 diploma álcájába bújik akkor sem.
2009.10.31 07:20:15peaceworld
Nem tudom, hogy milyen diszciplínákat képvisel,amivel az emberiség jövőjét kívánja fejleszteni. De az egész koncepcióra kíváncsi lennék. Összességében véve nekem semmi újat nem mondott itt. Higgye el maga sem az aminek látszik
2009.10.31 07:55:34peaceworld
A cikkhez. Úgy gondolom , hogy ha így boldog, akkor legyen az. Ennél többet senki sem kívánhat.
2009.10.31 08:32:56Rob67
wrath82/Esrohnoil
A vita elejét nem olvastam, de hogy nagyon magyarok vagytok az biztos.
Sok helyen éltem a világban az elmúlt húsz évben, de ekkora kurva fröcsögést azért mert valaki más szexuális identitású (vallású, vagyoni helyzetű) csak a Kárpát medencében lehet hallani.
Ezt a rohadt Jobbikon/Trianonon/Zsidózáson/síráson szocializálódott barom csapatot.
Nem baj ha ilyenek vagytok, oda se neki. Kellenek ilyenek is.
De tegyétek ezt ti is zárt ajtók mögött, ahogyan elvárjátok mondjuk a melegektől.
Mert amíg a külföld a korrupt és a toleranciamentes szót használja a magyar szó szinonimájaként, addig én szégyellem hogy hasonló nyelvet beszélünk és engem is a ti baromságotok alapján ítélnek meg elsőre.
Nem próbálnálak megygyőzni, fröcsögjetek, buzizzatok, zsidózzatok, niggerezzetek, ahogy tetszik. Ezzel csak annyit értek el hogy megítélésben Magyarország majd Zimbabwe és Uganda mögé kerül majd.
De ez nem számit.
Nektek nem, barlanglakók.
UI: nem vagyok meleg, sem izraelita, csak bassza a csőrőmet ha valaki korlátolt és ezzel engem hoz kellemetlen helyzetbe mások előtt.
2009.10.31 08:48:14LichKing
én viszont teljesen igazat adok nekik...ez a világ megfordult, ahogy Ákos is énekli
"Tudod, ilyen az újmódi rendszer,
Ebben a korban hős a gengszter,
És az éjjel is nappal,
Az élet nagy torta habbal,
De az íze savanyú,
A sorsod üres és iszonyú.
Itt zenék szólnak és fegyverek,
Itt mindenki mindig más lehet,
A fiúk is lányok, az áldás is átok,
De nem tűnik fel senkinek,
És aki elvágja a torkodat,
Az lesz a hírekben az áldozat."
azt hiszem el mindent elmond..én meg ettől a sok médiapatkánytól szégyellem, hogy magyar vagyok, mert ezek "szimbolizálják" a magyarságot a média tükrében...ennyi
2009.10.31 08:53:35LichKing
ja és az uccsó versszak is kökemény..
"A tévét nézed, de ő is néz Téged,
Ha az adás véget ér, aznap Neked is véged,
Nem élsz kétszer,
De meghalsz újra meg újra
Fogyasztói sorsodat
Egy reklámember írja
Nekem jöhet a bor, de nem kell a por,
Se a láb, amely eltipor,
Se a hálás utókor,
Műemlék, márványszobor
De látni szeretném, hogy hogyan kapsz észbe,
Amikor késő lesz a megrendülésre. "
bocsi, hogy az ő szövegét linkeltem be, de marha jól megfogalmazta a mai helyzetet..
2009.10.31 09:10:32bedina37
Azért vannak hírességek (meg akik ettől lettek híresek), akik szintén "átalakultak". Larry Wachowski (a mátrix egyik rendezője)
http://index.hu/kultur/mozi/nem0622/
Meg persze az a férfi, aki most szült gyereket. A keletnémet úszónőkről nem is beszélve:-)
2009.10.31 11:05:40Kedves Szomszéd
Ez a sok genetikai hulladék....
2009.10.31 12:23:31szemüveges-okoska
Meleg itt a hangulat:)
Nos gyertek dobáljatok kővel és akkor visszadobálok kenyérrel úgyis nagyon szar a gazdasági helyzet.
A transzszexualitás és a homoszexualitás nem ugyanaz! Míg az előbbi pszichiátriai kezelést igényel és adott esetben műtéti átoperálással végződik, addig az utóbbi - a buziság - arról szól, hogy egy férfi egy másik férfiba, míg egy nő egy másik nőbe szerelmes, és azonos neművel akarja leélni az életét.
Én is buzi vagyok, bár szaporodtam, ez a része az életemnek kipipálva, és igen, azért házasodtam meg, mert nem tudtam anno elviselni azt a sok jóakaratú embert, aki a Dunába akart volna lőni a devianciám miatt, azonban most már leszarom, hogy ki mit gondol, nekem jobb így az életem, igen, a szerelmemmel, aki egy másik pasi, jobb, az élet minden terén. Van ilyen. Amúgy tök rendben van mind a pszihém, mind a véreredményeim.....
És nyugalom, a buziság nem járvány, valahogy a populáció durván 5%-a mindíg is a saját neméhez fog vonzódni, ez van.
Tudjátok mi a szörnyű? Az a sok férj és büszke apuka, akik nyálat csorgatva járnak a WC-k be és a szaunákba.....miközben otthon ők a nagy homofóbok, tojásdobálók....
2009.10.31 12:29:58borsoci
szemüveges-okoska: én nem ítéllek el... sőt, bátorság kell ahhoz hogy felvállald. Nagyon sok olyan kívülről magát tisztes családapának mutató férfi jár a Népligetbe...
2009.10.31 12:32:30LichKing
én meg totál elítéllek..inkább ne reklámozd betegségedet...:S
undorító!!selejt
2009.10.31 12:35:26szemüveges-okoska
Nem reklám, csak tisztánlátás!
2009.10.31 13:09:48Kedves Szomszéd
Ez a "telediploma" ember az eddigi legsiralmasabb, akit valaha lattam!
Miket ir ez az ember komolyan?
"A nok igenis jobban szeretik a felcsatolhatost"
"Csak a ciganyok akarnak allandoan szaporodni"
meg ez a buzireklam is... nagyon kemeny! Eloszor jon a liberalis buzidumaval, aztan meg hirtelen atcsap ilyen radikalis konzervativba...
"Ha ujra kezdhetnem, en is az lennek"
Kicsit csapongo vagy oregapam! Neked nemhogy 5 diplomad nincsen, de javasolnam, hogy fordulj surgosen pszihologushoz!
Takarodj mar a francba innen oreg! A kutya se kivancsi rad!
2009.10.31 16:33:31ági anyu
Tök igazad van ... szerintem
Egyébként az ismerőseim közül egy lány néhány éve öngyilkos lett. Utána tudtam meg, hogy transzszexuális volt - csak sem Ő, sem a környezete nem tudta kezelni a dolgot :(. Anyagi körülményei miatt a műtét pedig szóba sem jöhetett.
2009.10.31 22:36:54Maxigáz
Hmmm...Egészségére! Ha most ettől boldogabb lesz, akkor nekem okés.
2009.11.01 02:09:02rio
Gusztustalan prolik vagytok, ennyi a velemenyem! Es itt nagyon sokan szegyelhetik magukat a bunkosaguk miatt!
2009.11.01 08:52:15Oblivion82
az hogy valaki öngyilkos lett, megérdemli, ha ennyire abnormális, miért nem kezeltette magát.És igenis ezek a transzszexuális, és homoszexuális egyedek, az ország a világ szeégyenei!