Az egykori Wimbledon-bajnok Andre Agassi – aki a 90-es években extrém hosszú, melírozott focistafrizurájáról és jellegzetes homlokpántjáról legalább olyan ismert volt, mint sportteljesítményéről – most bevallotta, az oroszlánsörény valójában paróka volt: már akkoriban is erősen kopaszodott.
A teniszbajnok önéletrajzi könyvet írt, melyből most minden hétre jut újabb és újabb információ. A múlt héten azt tudhattuk meg, hogy Agassi aktív és sikeres sportpályafutása csúcsán bizony élt tiltott szerekkel, közel egy évig metamfetamint tolt. Erre a hétre jutott a paróka leleplezése: az 1990-es francia Opent például azért vesztette el, mert az ecuadori Andres Gomez elleni döntő összecsapásban póthaja kishíján leesett.
Az imidzs a minden
Agassi szexikon volt, lányszobák falán virított a posztere, a hátul hosszúra hagyott frizura pedig ugyanolyan része volt imidzsének, mint Cindy Crawfordnak a híres anyajegy. „Persze játszhattam volna a póthajam nélkül, de ehhez túl hiú voltam. Az imidzs a minden. Mit mondtak volna, ha tudták volna rólam? Akár győzök, akár veszítek, nem a játékom érdekelte volna őket, hanem a hajam. Ha behunytam a szemem, szinte hallottam is, ahogy erről beszélnek. És tudtam, hogy nem bírnám elviselni”.
A teniszező könyvében elmondja, nagyon sokáig nem volt képes beletörődni abba, hogy kopaszodik. „Minden reggel, amikor az identitásom egy újabb szálát találtam a párnámon, vagy a lefolyóban, megkérdeztem magamtól: ’te tényleg parókát akarsz viselni?! Egy teniszpályán?!’ de azt kellett válaszoljam: ’Mi mást tehetnék?’ Persze, játszhattam volna nélküle. De mit írtak volna az újságok másnap, ha most megtudják, hogy egész végig parókám volt?!”.
Barkácsolt pepivel ne nagyon ugrálj
A teniszezőtehetség az 1990-es francia Grand Slamen jutott be először a döntőbe. „Aztán beütött a krach. A meccs előtti este, a zuhany alatt állva éreztem, ahogy a parókám széthullik.Talán nem a megfelelő hajbalzsamot használtam. Pánikba estem, azonnal áthívtam a testvérem, Phillyt. ’Ez iszonyú ciki’ – mondtam neki, de megnézte, és azt mondta, hogy hajrögzítő tűkkel még meg lehet barkácsolni. Úgy húsz tű kellett hozzá. ’Szerinted kibírja?’ – kérdeztem tőle, mire azt válaszolta: ’Hát, azért ne mozogj nagyon’.
Ezek után a meccs élete legkeményebb menete volt, és erről az ellenfél tehetett a legkevésbé: „A bemelegítés előtt szabályosan imádkoztam. Nem a győzelemért, hanem hogy le ne essen a parókám. Minden egyes ugrásnál láttam a lelki szemeimmel, amint a salakra hullik. Elképzeltem, ahogy nézők milliói hajolnak közelebb a képernyőhöz tágra nyílt szemmel, és tucatnyi nyelven és dialektusban mind ugyanazt az egyet kérdezik: hogyhogy Andre Agassi haja csak úgy leesett a fejéről?”. Bár sokak szerint ő volt a döntő nagy esélyese, mégis veszített - és állítása szerint erről csakis parókája tehetett.
Brooke Shieldsnek köszönheti a szabadulást
A ma már biliárdkopasz és ezt évek óta büszként vállaló teniszsztár azt is elmondta, első neje, a filmszínésznő Brooke Shields javasolta neki először, hogy menjen az események elébe és tolja le a maradék haját. „Csak hát ez elsőre olyan volt, mintha azt mondta volna, veressem ki az összes fogam. De aztán pár napig gondolkoztam a dolgon, végigvettem azt a kínszenvedést, amit a rejtegetése jelentett, a képmutatást és a hazugságokat”. Végül 11 perc alatt vált meg maradék hajától, és azóta se bánta meg: „Egy idegen vigyorgott rám vissza a tükörből. A parókám egy béklyó volt, azok az idétlenül hosszú, háromszínűre melírozott fürtök pedig a lánc”.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.




Kommentek
2009.11.03 10:55:20ElsőÉva
nanemáááááááár! ezért kiesni?!
kackackac :D:D:D
2009.11.03 11:04:10mîkæl
höhöhö, várom, hogy stallone bácsi mikor írja meg, hogy hány műanyag alkatrésze van és hány banánt dug a gatyájába mielőtt elkezdi aprítani a rohadt vietkongokat. mindenesetre most úgy néz ki, mint a saját öreganyja egy csecsemp tekintetével megspékelve.
2009.11.03 11:07:59Zelefánt
Ez már majdnem olyan volt, mintha Woody Allen írta volna ("Lelki jelenségek vizsgálata", meg effélék).
Baszki, mindenkinek van valami elmebaja -- mit sem számít, hogy az életben mennyire tehetséges és sikeres.
2009.11.03 11:09:40Dódi
há ez kész :)
mindig is szerette felhívni magára a figyelmet.
nekem ő a legjobb marad, akármit is tett, vagy mondott. :)
2009.11.03 11:10:56johevi
Hihetetlen ezt most olvasni... Mekkora lett volna, ha tényleg leesik a haja :-))) Annyira groteszk lett volna, mint egy MP jelenet. "Aze mebr aki akkorát röptézett, hogy leesett a haja"
2009.11.03 11:14:151bambi
Ez a dolog nem most derült ki, hanem már azután bevallotta, hogy lenyírta a haját kopaszra. Szóval nem nagy leleplezés, max. csak annak, aki túl fiatal és nem emlékszik rá.
2009.11.03 11:15:42Editor Bob
Nem egészen értem, hogy Agassi 40 körüli korban miért kezdi el a saját felépített imázsát ilyen csúnyán lerombolni. Keres a könyvével mondjuk 1 millió dollárt, de a hírnevének tönkretételével veszít legalább 3-szor ennyit. Ez a drogozós és ez a parókás sztori tipikusan olyan, amit kár volt elmesélnie.
2009.11.03 11:20:08Feca
Brooke Shields azért jófej volt, hogy bevállaltatta a kopaszságát. Komolyan, nem gondoltam volna róla.
2009.11.03 11:21:44Jimbo75
Csak tudnám minek írta ezt? Mi értelme van lerombolni az imidzsét? Kussolt volna róla, tudta, aki tudta, aztán kész. Nem értem.
2009.11.03 11:23:06murunga
BIG RISZPEKT!
'A meccs előtti este, a zuhany alatt állva éreztem, ahogy a parókám széthullik.Talán nem a megfelelő hajbalzsamot használtam... Hát, azért ne mozogj nagyon’.
ekkora hendikeppel nyomni a grand slam-et :DDD
2009.11.03 11:28:03t.o.d.
Meg a lábát is gyantázni kellett egy idő után??? Térdnél elkezdett hullani a szőr??? :-) Mindegy, akkoris qrvanagy játékos volt, de ezen azért nevettem eleget... Lehet, h valami parókaműves fenyegette meg, hogy kipakol, vagy Brookkal vesztek össze valami régi konyhapénzen... :-)
2009.11.03 11:32:17joeramirez
Megkönyebbültem.
Sokkal jobb olvasni, hogy parókát viselt, mint hogy bevalotta volna: meleg :)))
Vajon Ben Affleck mikor vallja be a parókáját?
2009.11.03 11:34:02murunga
sztem a segge is szőrösebb mint a kék lagunában a kis göndör szöszinek! :DDD
2009.11.03 11:35:48jerk_off
nem hiszem h ez imidzsromboló lenne. aki látta játszani és szerette, pont leszarja. különben emlékszem, néztem a gomes elleni roland garros döntőt, és akkor abszolút nem értettem, mi történt agassival. az ecuadori könyörtelen 3 szettben intézte el, teljesen felfoghatatlan volt az akkoriban. mintha egy u16-os tini játszott volna, akit az edzője oktatgat... most már érthetőbb :)
ha belegondolok, h gs győzelemnél járhatott volna...
2009.11.03 11:36:36jerk_off
hány gs győzelemnél
2009.11.03 11:38:46maydayray
Editor Bob, én meg azt mondom: rövid távon lehet, hogy csökken Andre "árfolyama", de hosszú távon tuti nem. Merthogy kurva nagy teniszező volt, drog ide, tupé oda.
2009.11.03 11:39:12Alkibiadész
Mekkora egy gyökér fasz
2009.11.03 11:40:22frontember76
az is nyilván benne van a könyvben, hogy ő volt az első, aki lila nadrágban, meg szivárvány színű trikóban ment ki a teniszpályára. A Wilander-Lendl-McEnroe generáció még fehér tenisznadrág- fehér trikó alapon játszott...
2009.11.03 11:43:02J.W. Booth
Arra kíváncsi lennék, hogy vajon ki lehett a Gomez elleni döntő "másik esélyese".
Ja és arra, hogy lehet a döntőben kiesni.
A sztori ettől függetlenül érdekes, de ekkora baromságokat írni...
2009.11.03 11:48:13regetti
Óriási! Egy tökéletes bálványról lassacskán kiderül, hogy ember. Nem értem, mi a baj ezzel az egésszel, főleg, hogy még így is a csúcson tudott lenni. Mi lett volna, ha valóban tökéletes lenne?
2009.11.03 11:52:37Balchee74
...a végén még kiderül az is, hogy büdöset szarik.
Na akkor aztán nem is tudom, mit csinálok :)
2009.11.03 11:54:14gorillka
Nekem kopaszon jobban tetszett, mint azzal az idétlen sörénnyel.
Helyére került a világ. :-)
2009.11.03 11:55:33ebenbry
Nem azért vallja be ezeket, mert tiszteli a rajongóit, hanem mert most lehet belőle pénzt csinálni.
Le se szarom, hogy parókája van vagy kopasz. A tenisz meg egy gyökér sport. Sok ember nézi ahogy két sportoló adogat.
2009.11.03 11:57:18gorillka
ebenbry, próbáld ki! :-)
Én sem szeretek sportot nézni. Csinálni inkább.
2009.11.03 12:02:19krampácsoló
mi az hogy kiesett egy döntőben? onnan hova lehet esni?
2009.11.03 12:05:19arsenalfan29
Semmilyen imidzs rombolasrol nincs szo! Mi van ha parokaja volt? Mi van ha rakattant egy ideig a drogokra? Semmi! A vilag egyik legzsenialisabb teniszezoje marad akkor is! Aki elkezdi tamadni, annak megmutatnam az utolso US Open-jet, amikor mar nem tudta a hatat sem kinyujtani olyan serult volt, es meg mindig kuzdott. Ha a mai elsportolokrol isten igazabol kiderulnenek a pikans dolgok, a fel vilag sirva fakadna, es ennel sokkal durvabb dolgok lennenek.
2009.11.03 12:05:44Köteles Carradine
aki egy írógépkoppanásnyit is ért a teniszhez, tudja, hogy Agassi minden idők legnagyobb tenisz zsenije volt. Durva az önvallomása, de le a kalappal, hogy bemondta.
2009.11.03 12:08:42ebenbry
2009.11.03 11:57:18 gorillka
A sport nézése ellen van kifogásom. Millióan nézik, ahogy emberek mozognak és reklámoznak valamit a mezükön.
A tenisz nekem nem jött be, bár régen csináltam, rohadt unalmas dolog.
2009.11.03 12:09:56arsenalfan29
Ebenbry, nem csodalkozom h a borsonyi agyadig nem jutott el a tenisz szepsege, menj vissza a playstation-hoz es nyomd tovabb a disznovagast rajta!
2009.11.03 12:12:48Köteles Carradine
ebenbry....
a tenisz nem unalmas, maximum az, ahogy te "játszottál." a teniszhez rengeteg ész kell, Agassinak meg is volt hozzá. megkockáztatom, ő volt az, aki a legtöbb ésszel játszott a pályán, nem csak az erő dominált. kevesen érnek a nyomába.
2009.11.03 12:15:25gorillka
2009.11.03 12:08:42ebenbry
én jó pár éve csinálom és nagyon élvezem, mert amellett, hogy sport, játék is.
Régen, amikor még volt időm tévézni, néztem sportközvetítést, de ma már sajnálom rá az időt.
A sportolók túlértékelése (reklámhordozóként, szórakoztató elemként) engem is zavar.
Sportoljon a gyerekem, de ne azért, mert a lobogó sörényű Agassi a "bálványa", hanem mert élvezi a játékot.
2009.11.03 12:21:39frontember76
2009.11.03 12:08:42ebenbry
Miután a tenisz az egyik legkifinomultabb gondolkodást igénylő játék, nyilván gyökér sport, meg unalmas is mindenkinek, aki a gondolkodást nem alkalmazza az életben.
Reklámozással kapcsolatban meg nagyobb probléma a trikón szereplő emblémánál, ha valaki ilyen mértékű tájékozatlanságát reklámozza. Azt gondolom.
2009.11.03 12:21:49frankó néró
Agassi for president:D
2009.11.03 12:22:23will
EZ a könyv ilyen hosszú, vagy ennyire lassan olvasnak a PR-osok? Első fejezet: drog. A második fejezetet egyx hét múlva fejezik be: paróka.
Áprilisra az egész könyvet kiolvassuk.
2009.11.03 12:30:16mézvirág
Nem gondoltam volna,h ekkora hímringyó!
2009.11.03 12:41:19Sadist
2009.11.03 12:21:39 frontember76
Ha valaki gondolkodni akar, az sakkozzon vagy pókerezzen.
2009.11.03 12:45:22arsenalfan29
Mondd mar meg legy szives Sadist, ti buszkek vagytok arra h igy hangoztatjatok a totalis sotetsegeteket??? Kussolnek a helyedben nagyon csunyan, olyanokhoz irkalsz amirol halvany lila fingod sincs!! Hatalmas tenisz jatekos lehetett volna beloled, mivel ugye ott gondolkozni nem kell szerinted!
2009.11.03 12:45:38ebenbry
"2009.11.03 12:21:39 frontember76
...a tenisz az egyik legkifinomultabb gondolkodást igénylő játék..."
hahaha, ezt ugye nem gondoltad komolyan?
Sem fizikailag, sem szellemileg nem a legnehezebb sport! Csak egy a sok közül.
2009.11.03 12:46:21Szofilla
hiú
2009.11.03 12:49:46mézvirág
A teniszben nem ész nélkül adogatnak. Nem is értem, h ez h lehet nem evidens!?!?!Komoly erőnlét mellett, komoly taktika is!
2009.11.03 12:55:07ezsolyzoli
megint ékes bizonyítványa a velvet újságíróinak...milyen speedfüggőség??? ha már ír vmit kérem legalább a tényekkel legyen tisztában, főleg ha egy ilyen ikonról beszélünk. a parókát meg kb eddig is mindenki tudta...na mind1
legalább valótlanságot ne állítsunk mert semmilyen speedfüggőségről nem volt szó, se könyvben, se semmilyen riportban....
köszi
2009.11.03 13:06:57zsebdög
kardomba dőlök.
2009.11.03 13:08:07Kockásfülűnyúl
Ezt most muszáj volt megtudnom?Már a Mikulás és a Húsvéti nyúl nemléte is eléggé lesokkolt!Mi jöhet még?
2009.11.03 13:11:03Mezőbándi
Pepiben zuhanyozni??? Hát hogy a fenébe voltak 90-ben rögzítve a pepik, hogy nem vette le a zuhany előtt sem? Csavarral???
Ráadásul miből készült a pepije, hogy zuhanyozhatott benne? Biztosan nem valódi hajból, mert minden 2-3 zuhanyozás után újat kellett volna csináltatnia.
2009.11.03 13:27:00Pikk Dáma ♠ / bip-bip
szegény Agassi sok éven át teljesen feleslegesen görcsölt azzal a parókával, kopaszon sokkal jobban néz ki!:)
2009.11.03 13:29:10murunga
Mezőbándi
lipicai lovak farkából
2009.11.03 13:31:44butterfly suicide
mi az, hogy egy évig függő volt? legalább a saját linketeket illene végigolvasni, mielőtt ekkora f.szságot írtok. azt írja a könyvében, hogy egyetlen egyszer próbálta ki. tiszta sztori magazin. és ez nem bók...
2009.11.03 13:34:03Der Beste
Nekem Agassi a kedvenc teniszezőm, mióta nem játszik, nem sok teniszt nézek a tv-ben.
Eddig is azért szerettem, mert nem egy gép volt, hanem egy igazi ember, hibákkal s gyengeségekkel. A drog s ez a pepis dolog csak megerősített abban, hogy pont ugyanolyan "dilis" ember, mint én, annyi a különbség, hogy egy picivel jobban teniszezik, mint én.
2009.11.03 13:34:09Mezőbándi
murunga
Lófarokból aligha :) az baromi kemény szőr és a hajnál jóval vastagabb.
Gondolom műanyag volt, de hát akkor is... pepiben zuhanyozni... bizarr...
Hacsak! Nem pepi volt, hanem a valódi hajba belefont kiegészítő haj.
2009.11.03 13:39:44Csé
Kíváncsi lennék kedves ebenbry vajon teniszeztél-e már életedben akár 5 percet is?! Sztem nem :D Megnéznélek egy szimpla 1 órás kezdőknek való eddzés után, kb. a töködről is folyna a víz :D Sebaj mindenki szakértő, de senki se csinálja... Ha láttad volna a Federer-Roddick Wimbledon döntőt, talán rájönnél, mi is ez a sport... Ott bemutatják!
2009.11.03 13:39:56murunga
pedig a lipicai még színre/melírre is stimmelt volna (+ ugye ne feledjük az óhazát és az Ágasi André legendát)...hajbafont nem hiszem, mert akkor nem parázot volna, hogy egy nagy röpténél a salakon végzi :DDD
2009.11.03 13:43:39pupak30
mekkora nagy gengszter ez az agassi. előbb bevallja, hogy kokózott, most meg hogy paróka. Loool
2009.11.03 13:49:07ElsőÉva
nem ismerem ugyan ebenbry-t, de mégis nagyon érdekelne, miért ugrott mindenki a torkának, amiért nem jött be neki a tenisz?!
van, akinek a pap, van, akinek a paplan...
2009.11.03 13:51:09Pikk Dáma ♠ / bip-bip
2009.11.03 13:39:44Csé
akkor már inkább hozhattad volna példának a Sampras-Agassi US Open döntőt. az király volt:)
2009.11.03 13:53:34cuko
most akkor hogy van azzal a metanfetaminnal?
kipróbálta, vagy közel egy évig tolta? O_o'
nem mindegy..
2009.11.03 14:00:37Pilar
Aki játszott már teniszt magasabb szinvonalon tudja, hogy mekkora koncentrációt igényel. Egyszerre kell figyelni a lábmunkára, testtartásra, technikára, időzítésre, és természetesen ki kell gondolni előre hova ütöd a labdát, és utána adott helyzetből várhatóan hova üti vissza az ellenfél, és mindezt a másodperc tört része alatt...szerintem nagyon leterhelő játék szellemileg és fizikálisan is, pont ezért olyan jó! Nem pusztán a nyers erő játéka, de bizony egy helyesen megütött labdába keményen bele kell állni. Amúgy Agassiról nekem mindig az jzt eszembe mekkorákat csulázott mindig a műanyag borításon(is)....
2009.11.03 14:00:46Pilar
Aki játszott már teniszt magasabb szinvonalon tudja, hogy mekkora koncentrációt igényel. Egyszerre kell figyelni a lábmunkára, testtartásra, technikára, időzítésre, és természetesen ki kell gondolni előre hova ütöd a labdát, és utána adott helyzetből várhatóan hova üti vissza az ellenfél, és mindezt a másodperc tört része alatt...szerintem nagyon leterhelő játék szellemileg és fizikálisan is, pont ezért olyan jó! Nem pusztán a nyers erő játéka, de bizony egy helyesen megütött labdába keményen bele kell állni. Amúgy Agassiról nekem mindig az jzt eszembe mekkorákat csulázott mindig a műanyag borításon(is)....
2009.11.03 14:02:14Mezőbándi
"akkor nem parázot volna"
Hát, az eredetiben "toupee" van, ami valóban pepi. Illetve "hairpiece", ami viszont tágabb jelentésű. Úgyhogy biztosan a hozzáfonott változat kellet legyen. Mi más lehetett volna, amit 1.) nem vehetett le zuhanyozáshoz sem, viszont 2.) MOSÁS közben elkezdhetett szétesni, ÉS 3.) utána hajtűkkel rögzítették?!
Mert ugye egy klasszikus pepit nem mos az ember, hanem leveszi, majd később visszaragasztja... Egy ilyen hozzáfonott dolog viszont gyorsítja a kopaszodást a fonások környékén.
2009.11.03 14:12:48arsenalfan29
A tenisz a vilag egyik legszebb sportja. Nincs benne test- test elleni jatek, a technikai tudasrol, fiziaki felkeszultsegrol (neha doppingrol es bundarol), eszrol szol a dolog. Ha visszamesz a tortenelmi multjara rajossz mekkora tradicioja van ennek a sportnak. Nem mondok olyat h gyoker sport, megha nem is tetszik. Ez olyan mintha azt mondom a toltott kaposzta ize egyenlo a fossal. Es pedig csak nekem nem izlik, amugy meg 10 millio magyarbol 9 es fel imadja.
2009.11.03 14:13:10johevi
Emlékszem, amikor feltűnt mentek a tippek, hoy perzsa származású, meg titkon a fél ország reménykedett, hogy magyar gyökerű, mert valamelyik riporter meglebegtette az Ágasi Andrást :-))))
2009.11.03 14:19:57suze
b.fly, szükségtelen így kiakadni, amikor az első hírek kijöttek, még csak a cucc kipróbálását leíró részleteket szivárogtatták ki a könyvből (ha akkor rögtön azt írjuk, h drogozott, az lett volna a bajod, hogy demér, hát csak egyszer próbálta), később pedig jött a többi, ami alapján már tudható, h kb egy évig csinálta. amíg nem látjuk a könyvet, nyilván semmi sem biztos.
http://www.huffingtonpost.com/2009/10/30/andre-agassi-on-his-year-_n_340827.html
2009.11.03 14:24:46murunga
na most már érik egy Joey Tempest hajas coming-out is!!!
2009.11.03 15:12:48Vincenzo testvér
A mai 195 centi magas, csontos arcú gnóm gyerekek helyett az Agassi féle egyéniségekből kellene több a teniszpályákra.
2009.11.03 19:52:43oneandonly
Hát szólok, ha abbahagytam a vinnyogva röhögést :D :D :D
"tupé ide vagy oda" :D :D
milyen szó már az, hogy :D :D ... T U P É ? :D