Szexvideójával zsarolták meg a szentéletű Miss Kaliforniát

2009. november 5., csütörtök 21:07 |
Hirtelen elállt peres követeléseitől a tavalyi Miss USA majdnem-győztese, aki egymillió dollárt akart a verseny szervezőitől, akik eltitkolt aktfotói, hazudozásai és kötelezettségei ellógása miatt végül még Miss Kalifornia-koronáját is elvették tőle. Carrie Prejean továbbra is azt hangoztatja, hogy nem ezért, hanem a melegházasságokat elítélő nyilatkozata miatt diszkriminálták, a szervezők erre visszakövetelték az általuk finanszírozott mellimplantátumokat, majd hirtelen csend lett. A TMZ szerint a magát erősen konzervatívnak valló Prejeant egy kiszivárgott házipornójával hallgattatták el.

Egymillió dollárt követelt vallási diszkriminációra hivatkozva a Miss USA verseny szervezőitől Carrie Prejean, aki áprilisban Miss Kaliforniaként jutott a döntőbe és kishíján meg is nyerte azt. A szervezők válaszul visszaperelték, de most hirtelen mégis peren kívüli megállapodás született az ügyben. A TMZ szerint azért, mert a Miss USA szervezőbizottsága egy rendkívül nyomós érvet talált a magát a konzervatív értékek reklámarcaként hirdető szépségkirálynő leszerelésére: megszerezték a lány egy házipornóját.

Carrie Prejean áprilisban egy melegházasság-ellenes nyilatkozatával tűnt ki a szépségverseny mezőnyéből, később eltitkolt aktfotók kerültek elő róla, amiket nyilvánvaló hazugságokkal próbált magyarázni, így végül a szervezők még Miss Kalifornia-címét is elvették tőle. A korona visszavétele körül ugyan töketlenkedtek egy sort, a verseny atyaúristene, Donald Trump milliárdos ugyanis sokág védte szőke versenyzőjét. A bizottság végül azzal indokolta a döntést, hogy Prejean sorozatosan nem tett eleget szerződéses kötelezettségeinek, valamint hazudozott és minősíthetetlenül viselkedett kollégáival.

Prejean meggyőződése azonban azóta is az, hogy valójában a melegházasságot elítélő nyilatkozata, tehát vallási meggyőződése miatt diszkriminálták őt, és szerinte a szervezők által ellógottnak mondott megjelenések sem voltak kötelezően előírott feladatok számára. Holott már a döntő után derült ki róla, hogy korábban több alkalommal is készültek róla félmeztelen fotók, ami nem feltétlenül lenne baj, ha nem titkolja el ezek létezését a versenyre való benevezésekor. A képek felbukkanásakor ráadásul azt hazudta, ezek a fotók jóval korábbiak, ráadásul csak azért félmeztelen rajtuk, mert véletlenül szétfújta a felsőjét a szél.

gallery photo1239905345USA09 EG-Close-california

A botránysorozatba keveredett szépségversenyző végül úgy döntött, jogi úton próbál elégtételt szerezni az őt ért állítólagos sérelmekért. Válaszul a szervezők viszontpereltek, arra hivatkozva, hogy mivel önhibájából voltak kénytelenek kirúgni, kérnék vissza a beleinvesztált pénzüket, egész pontosan a mellnagyobbítására költött 5400 dollárjukat.

Egy szerdai megbeszélésen azonban hirtelen peren kívüli egyezség született a felek közt, méghozzá rekordgyorsasággal: Prejean állítólag alig tizenöt percet töltött az ügyvédi irodában, és ezalatt minden követeléséről lemondott. A TMZ úgy tudja, jó oka volt rá: az ügyvédek megmutatták neki azt a szexvideót, ami alapján - a hírportált idézve - simán lehetne belőle pornószínésznő. A TMZ természetesen azt állítja, nekik ez a videó már régesrég megvan, csak nem akarták feltenni, mert Prejean annyira bibliailag nem helyénvaló dolgokat művel benne. A TMZ etikai irányelveit ismerve ez inkább csak azt jelenti, hogy majd néhány nap, esetleg hét múlva lesz a dolog megtekinthető, esetleg még maguk is csak most próbálják felhajtani a kisfilmet.

Prejean számára nyilván azért lehet különösen kellemetlen, ha létezik és valóban mások kezére került a házipornója, mert a melegházasságokat a keresztény erkölcsiségre hivatkozva elítélő nyilatkozata után azzal védekezett, számára mennyire fontos, hogy a Biblia szerint helyénvaló életet éljen. Ebbe viszont nehezen fér bele a hazudozás, ahogy az sem, hogy erkölcsös leány videóra vegye, ahogy házasság előtti nemi életet él, pusztán kedvtelésből.

Kommentek

  • 2009.11.05 21:17:17megint

    És ezt mind megúszhatta volna ha nem ellenzi a melegek házasságát, de legalábbis nem mondja el a nyilvánosság előtt.

  • 2009.11.05 21:31:43gazdügyis

    Fogjuk akkor ezt is a melegekre, meg a globális felmelegedést is! :)

  • 2009.11.05 21:45:44nyomi

    Vmi elkepesztoen torteto picsa lehet ez a szoke szepseg. Nem pasi? :D

  • 2009.11.05 21:59:01Lángharcos

    Szép, de minden fotón fintorog, mintha undorodna.. Nem kellemes így az összhatása. Lehet, hogy tudja, hogy minden fotós meleg :D

  • 2009.11.05 22:02:47baz+g

    a gecik + a ribonc, micsoda történet

  • 2009.11.05 22:21:16MacChicken

    Azért én a kezébe adnék valamit, megnézném attól is fintorogna-e. :)

  • 2009.11.05 22:39:27pinky, the brain

    .... s csak úgy mellesleg... a zsarolás az nem törvénytelen dolog???? ... ja mert a köcsög bizottság szentéletű...

  • 2009.11.05 22:50:39nagyonhülyevagyok

    dobjatok egy köremailt, ha le lehet már tölteni :)

  • 2009.11.05 22:53:41Connie

    2009.11.05 21:45:44nyomi
    Nem törtető, csak iszonyat buta. Hazudni sem tud rendesen. Odáig rendben, hogy ellenzi a melegek házasságát és el is mondja, hogy mert hű de hívő ember, viszont akkor nem kell topless és félakt fotókat csináltatni magáról és belepakoltatni egy újságba. (A keresztény hittel/templomba járással nem fér össze sem az, hogy meleg vagy, sem az aktfotó.)

  • 2009.11.05 22:58:11TD223

    Még a bimbói sem látszottak a "félakt" fotókon. Vagy voltak új képek is?

    A szexvideón meg elvileg egyedül van. Hogy szerezte az valaki meg?

  • 2009.11.05 23:02:04hazaffy

    Jószándékúlag közlöm, hogy a "15 seconds" az 15 másodpercet (és nem percet) jelent. :-PPPP

  • 2009.11.05 23:03:51Connie

    Akkor is akt/félakt. Ha hű de hívő vagy, nem vállalod be. Nem tudni, hogy minden képet bemutattak-e, amikor kiderült a dolog, vagy csak egy-két olyant, ami "nem sérti a közízlést".
    Egy ilyen videó meg könnyen előkerül, ha ennyire a nyilvánosság előtt él az ember.

  • 2009.11.05 23:25:19gabcigirl

    Én nem látok semmi meglepőt ebben.

    Amerikában mivel nagy a hagyománya a kereszténységnek-szinte a szórakoztatóipar minden területén akadnak a keresztény értékrendre hivatkozó figurák-akik akkor is ilyen elveket vallanak látszatra, ha ők maguk nem így élnek. De azért, hogy az úgymond keresztény réteg előtt szalonképesnek tűnjenek...

  • 2009.11.05 23:57:53joeramirez

    Ide a videot!

  • 2009.11.06 00:20:51emesemese

    She's Miss California, náná ná nánnáná ná :D

  • 2009.11.06 00:52:22fagzal

    Hol mondja azt konkrétan a Biblia, hogy az akt az bűn? ESETLEG a katolikus egyház - de még ezt sem mondanám (lásd pl. Évát félmeztelenül ábrázoló festmények).

    Majdnem off-topic: "In a dramatic reversal from previous Papal policies, Pope Benedict XVI announced today that the Catholic Church will allow men to receive fellatio and women to enjoy cunnilingus. However, certain restrictions will apply to both acts.
    [...]
    ...the Pope granted exemptions to men and women who had been married at least 25 years and were beyond childbearing years to enjoy oral sex without restrictions. However, for young couples who are still fertile, the restriction remains in place."

    Zseniális :)

  • 2009.11.06 00:55:07fagzal

    (A fenti "idézetet" azért nehogy valaki komolyan vegye :))

  • 2009.11.06 06:26:05lacivagyok

    Legalább nem csak nálunk derül ki minden csinosabb nőről, aki szépségkirálynő lesz vagy akit a média futtat, hogy korábban vetkőzött vagy pornózott.
    Én nem csodálnám, ha a mai fiatal kislányok is egyre inkább ebbe az irányba kacsingatnak, úgy látszik ma ez a siker jól megbecsült útja.

  • 2009.11.06 06:33:01Connie

    2009.11.06 00:52:22fagzal
    Esetleg a tízparancsolat? Ne paráználkodj? Ami elég tág fogalom. És a katolikus egyház felfogásában is bűn mutogatni magad meztelenül vagy félmeztelenül. Illetve elég sokat beszélgettem templomba járó, hű de nagyon hívő emberekkel, akiktől szintén ezt hallottam. De mindegy.
    Különben is, ha már ennyire buta vagy, ne hazudj, mert ilyen kínos dolog lesz a vége. Pláne, ha pénzt is próbálsz kicsalni a zsűriből, akik teljesen jogosan rúgtak ki.

  • 2009.11.06 06:33:32Connie

    Egyébként arra a videóra én is kíváncsi vagyok.

  • 2009.11.06 06:40:47trollkotze

    Muster Mark

    Kár, hogy saját maguknak engedélyezték a nácik a buzulást :P
    Pont olyanok voltak, mint a pedofil papok.

    Aztán nehogy egyszer a fasz rosszabbik végére kerülj, mondjuk abban az esetben, ha levágná a lábadat a vonat. Hitler országában szépen elgázosítanának ezért, csakis a társadalom érdekében, persze.

  • 2009.11.06 07:50:45Dear!

    Na most a monitorom koszos, vagy van az arcán egy gigantikus bibircsók? (huhhh... az elôbbi:)

  • 2009.11.06 07:51:47citrix

    Amerika a tökéletlen idióták országa,ez megint bebizonyosodott.Házi szexvideo készült a lányról,és akkor mi van?Fúj,undorító,kizárni mindenhonnan,mit képzel.Bezzeg ha homokos lenne akkor ő lehetne a király(nő),támogatandó ezzel is a melegek jogait,esélyeit.Ennyi homok a Szaharában nincs mint az egyesült államokban,sajnos ezt kell mondanom.Nem vagyok amerika ellenes gondolkodású,de ezek a kis közjátékok felforralják a véremet.

  • 2009.11.06 08:06:54Dr. Stefan Krank

    mi ebben a meglepő? detektorral nem találsz egy olyan magát kereszténynek valló egyént, aki az általa vallott eszméknek megfelelően él.

  • 2009.11.06 08:26:05Dr. Stefan Krank

    amúgy én azért sajnálom ezt a csajt. nem is neki kellett volna megnyernie a californiai címet, és a rossz döntés felelősségét a szervezők rá akarják tolni. nem az a baj, hogy a katolikus maszlagot dobta be a döntőben, hanem az, hogy alkalmatlan szépségkirálynőnek. nem tud beszélni, nincs tartása és eleganciája. a szervezők a hibásak, amiért őt küldték el a Miss Usára. az sem semmi, hogy szexvideóval zsarolja a csajt egy meleg és Shanna Moakler, akinek ki is került a szexvideója a netre. végül véleményem szerint ha a másik ötvenvalahány jelölt életét megkapirgájuk, szerintem a versenyzők 75-80%-ról már készült akt/félakt/házipornó. szóval ez a csaj semmivel sem rosszabb a többinél, csak éppen ráosztották a bűnbak szerepét.

  • 2009.11.06 08:34:08sztárvendég

    Nem a keresztény hívők hibája a porno vagy csak simán a sex élvezete. Ébredjünk már fel a katolikus egyház ostoba elavult dogmáit sokezer homokos, pedofil, vagy csak titokban maszturbáló, pap hirdeti.
    Ez a pina meg tipikus lófejű amcsi kurva, aki több faszt fogott már mint kilincset, gondolom Donald T-nek is megvolt nem egyszer.

  • 2009.11.06 08:38:05sztárvendég

    Nemrég voltam egy esküvőn, a hű de felvilágosult pap végtag csonkításról média hősökről és a válásokról értekezett. Kérdem én, hogy jön ez egy esküvő emelkedett hangulatához! Legközelebb egy temetésen fog stand upolni?

  • 2009.11.06 08:39:23kibbi

    nem is szép...

  • 2009.11.06 08:39:40Csibefogó

    Szegény nő, Amerikában szeretett volna őszinte magokat elszórni? Itt az eredménye.

  • 2009.11.06 08:43:47potty.ketto

    Citrix, nem az a baj, hogy szexvideó készült róla, hanem hogy ostoba, következetlen picsa módjára képtelen a saját maga által kreált helyzeteket kezelni, ÉS még neki áll feljebb.

  • 2009.11.06 08:51:16C16SE

    Nos, úgy látszik sok nagyhatalmú sértődékeny homokos van. Ezek meg összetartanak ahogy látom.

    Megjegyzem a többi ott induló csajról senki sem tud semmit, neki meg már sokadszorra járja be a képe, neve a világsajtót. Lehet, hogy ő csinálta jól.

  • 2009.11.06 09:22:02zzozz

    Mindenesetre szívesen megnézném az ominózus házipornót...

  • 2009.11.06 09:35:03magannyomozo

    En is szivesen megneznem azt a pornot! S azokat az akt kepeket! A buziknak nem volt szimpatikus a csajszi azert, amit mondott. Mindenki, aki biralja ezt a not, eloszoris magaba nezzen melyen. Azok, akik dontottek a szepsegversenyrol, azoknak is szivesen megneznem a maganeletet. Drogosok, orgiakban vesznek reszt, a melegek mar annyira nem tudjak mit tegyenek magukkal, mitol elvezkedjenek, hogy horcsogoket dugnak a vegbelukbe. Amig az el, a szerencsetlen ott fuldoklik, addig a melegecske elvezkedik. Elnezest, ezzel csak illusztralni akartam, milyen emberek dontenek szepsegversenyben es sok masban, szerintem itt egy nagyon klasszul osszejatszott zsarolas tortent. S hallgattassak meg a masik felet is mielott palcat tortok ti is felette.

  • 2009.11.06 09:38:10Pong

    Uh, persze a megegyezés részét képezi az, hogy a TMZ hírportál NEM adja le a videót, s a MISS USA sem, ha eláll a követelésétől a kiscsaj.

    Viszont a videót kb. 1-2 hét múlva már várhatjuk az interneten meredő fasszal, egyetlen reményünk csak az lehet, hogy van benne legalább DP.

  • 2009.11.06 09:48:30zzozz

    + arcra befejezés. Hanem nem nézem meg.

  • 2009.11.06 10:28:13OmegA404

    A nőt nagyon.
    A hörcsögöss kemény.

  • 2009.11.06 10:47:23OmegA404

    finoman cizellált mélytrokos feje van.
    Biztos véletlenül nyert.

  • 2009.11.06 11:16:42kovi1970

    Mi van ma csak ilyen hülye gyártott hírekre futja? Sok hülye meg beveszi.
    Na persze, nem lett volna következménye a ZSAROLÓRA ha a qrvát a házi videójával zsarolja mi? Magyarországon lehet, de máshol?

  • 2009.11.06 12:28:53alex4

    Connie írta: „...iszonyat buta. Hazudni sem tud rendesen..." - Ez a „jókeresztény" módi, a papok is ezt csinálják, csak az ő hallgatótáboruk nem hajlandó gondolkodni. Végülis, melyik vallás hirdeti a józan ésszel gondolkodást?

    Mindegyik hirdeti a saját különbejáratú minde6óját, de ha a híveik kicsit is használnák az agyukat, akkor rájönnének, hogy a k*r*sztények (kb. 2 milliárd ember) „3-az-1-ben" képzelgése, illetve a muszlimok (1.5 milliárd), a hinduk (1 milliárd) vagy éppen a sintoisták (100 millió), stb. más-más agyszüleményei együtt nem stimmelnek.

    Persze, egyik milliárdnak sem tűnik föl, hogy egy másik milliárd ember tök másfajtát képzel be magának - ez minősíti is mindegyiket. Vagy mindegyik külön-külön teremtette ugyanazt a világot?!?

  • 2009.11.06 13:16:14int10ha

    Szerintem meg Don Corleone és Luca Brazi tettek egy visszautasíthatatlan ajánlatot a csajnak, azért írta alá.

  • 2009.11.06 19:36:38vágtázó halottkém

    ...és az amcsik még mindig itt tartanak...
    élő Barbie-babák sorozatgyártása - Dream of America szörnyszülöttei mert valami f.sz kitalálta hogy ez a szép.

  • 2009.11.06 19:47:55vágtázó halottkém

    Nem értem én ezt valaki magyarázza meg:
    A Demokrácia hazája, a Szabad Világ és a Függetlenségi Nyilatkozat, Szabad Véleménynyilvánítás és az Igéret Földje a Lehetőségek Hazája, a megtestesült AMERICA - ban egy ilyen megtörténhet?

    Egy szépségkirálynő elmondja a véleményét egy általános dologról. Erre jóhogynem már megkövezik, de minimum lejáratókampány folyik ellene. Gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítik.

    Most akkor mi a szösz van?
    Mer akkor most eztet én nem értem.

    Azzal hogy elmondta, szerinte nem helyes, nem azt jelenti, hogy neki van igaza. Csak elmondta a véleményét amihez az országa történelmét figyelme véve joga van.

    Ha valaki azt mondja nem ért egyet a kiskorúak foglalkoztatásával, akkor azt is meg kell "kövezni" mert elmondta a véleményét?

    És ez volna a Szabad Világ? A Szabad Véleménynyilvánítás és a Lehetőségek Hazája?
    Ez valami vicc?

  • 2009.11.08 20:17:44bambusz_reni

    Király, hogy sokan fikázzák, hogy nézz ki, pedig megkérdezném hányan örülnének azok közül, ha ilyen szépek lennének

  • 2009.11.09 20:29:28ahw822

    ennyit fecsegni, hun a videjó???

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés