A 29 éves Eva Green ugyan nem teljesen elégedett a testével, de most mégis levetkőzött egy hetvenes éveket idéző fotó kedvéért, ami a Tatler magazin decemberi számában látható. A kép Helmut Newton 1973-as, Charlotte Rampling brit színésznőt ábrázoló fotója alapján készült, ami annak idején a Vogue magazinban is megjelent. A másolat persze nem teljesen egyezik: mivel három évtizeddel ezelőtt még menőnek számított a cigarettázás, ma meg már nem, ezért az újraértelmezett fotóról hiányzik a Rampling mellett heverő cigarettásdoboz.

Bár Eva Green, a Casino Royale című Bond-film női főszereplője nem gondolja a testét túlságosan vonzónak, a Tatler magazin decemberi száma kedvéért azért vállalta, hogy teljesen levetkőzzön. Igaz, a magazinban szereplő két kép közül csak az egyiken teljesen meztelen, ráadásul a beállításnak köszönhetően természetesen amúgy se látni semmit.

Az újság szerkesztői a meztelen képpel a 2004-ben elhunyt híres fotós, Helmut Newton munkássága előtt kívánnak tisztelegni. A Tatler fotója ugyanis egy aktualizált verziója annak a képnek, amit a német származású művész Charlotte Rampling brit színésznőről készített még az 1970-es évek elején.

A csupasz Ramplingot ábrázoló fotó egy Marseille közelében lévő hotelben készült, és 1973-ban jelent meg a Vogue magazinban a Világ legszexibb nője címmel. Természetesen az újragondolt kép nem teljesen azonos az 1973-as fotóval: az eredetin ugyanis a szexszimbólumnak számító, és köztudottan szívesen dohányzó Rampling mellett ott hever a védjegynek számító cigarettás doboz, de a Tatler fotóján ez már nem látható. Ennek valószínűleg nem csak az az oka, hogy míg Rampling imidzséhez az állandóan füstölgő cigaretta is hozzátartozott, Greenről viszont ez nem mondható el, hanem az is, hogy az utóbbi 36 évben negatív irányban változott a dohányzás megítélése is: manapság sokkal kevésbé elfogadott, és még kevésbé szexi.

A párizsi születésű Green valószínűleg nem számít arra, hogy ugyanakkora sikert aratna, mint Charlotte Rampling, ugyanis korábban bevallotta, hogy nincs teljesen megelégedve magával. „Valamelyik nap beleolvastam egy magazinba, és az állt benne, hogy én vagyok az egyik legrosszabbul öltözött sztár. Nekem viszont tetszett az a ruha” – nyilatkozta. 2008-ban ugyan valóban ő lett az egyik legrosszabbul öltözött híresség az igazi legendának számító és igen szigorú amerikai divatkritikus, Richard Blackwell szerint, de azért nem kell csüggednie, a Velvet olvasói szerint ő a negyedik legdögösebb Bond-lány. Igaz, az ilyen és ehhez hasonló visszajelzések ellenére Green továbbra sincs megelégedve az alakjával. „Utálom a hátsómat. Én is olyan vagyok, mint bárki más. Csak azért döntöttem úgy, hogy színésznő leszek, mert bolond és kissé mazochista vagyok” – indokolta meg a karrierválasztást.

Hozzátette, kicsit aggódik, hogy francia származása és külseje miatt beskatulyázzák majd. „Egy termék lesz belőled, beskatulyáznak. Ez elég zavaró, mert nagyon magadra tudod venni, ha nem téged választanak egy szerepre, és sokszor kételkedsz is a képességeidben” – nyilatkozta Green. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a 29 éves Bond-lány levetkőzik a kamerák előtt. Mielőtt ugyanis Vesper Lynd szerepében ismertté vált volna Daniel Craig oldalán, szerepelt Bernardo Bertolucci Álmodozók című filmjében, amiben vetkőzött és szexelt is a vásznon. Bár ez volt első igazán komoly szerepe, édesapja és ikertestvére, Joy nem nézték meg az alkotást. „Ez nem az ő világuk...Én is kicsit rosszul lettem, amikor megnéztem” – tette hozzá Green, aki végül a Tatler magazin kedvéért csak erőt vett magán.