Nem először és feltehetően nem is utoljára vetkőzött Hajdú Péter neje a három betűs magazinnak, ami az FHM megszűnésével az egyetlen nem teljesen meztelen nős magazinná lett. Nehéz lett volna hazánk sajtó előtt szívesen kitárulkozó celebpárjának normálisan véghezvinni ezt a dolgot, így Hajdú csinált is egy műbalhét, hogy "márpedig a Kata nem pucsíthat bugyiban", de aztán csak sikerült megegyezniük, és a képek megjelenhettek a magazinban.
Kata meghatóan és őszintén csak most az egyszer még szexuális szokásaikról is hajlandó volt nyilatkozni, ám arról nem esett szó, hogy mi van a gyerekkel. Hajdúnéről viszont kiderült, hogy szereti a spagettit, Al Pacinót és a Kool and the ganget, sőt még az is, hogy bár az interjúkor még senki nem látta a róla készült sorozatot, azért már mindenki gratulált, hogy milyen jók a képek.
Amellett, hogy a celebné számára egyáltalán nem fontos, hogy írjanak róla, megtudhattuk azt is, hogy bár nem vonzódik az olyan helyzetekhez, amikor megláthatják őt szeretkezés közben, azért egyszer felfeküdt egy motorháztetőre, csakis Hajdú kedvéért. Ez az a Hajdú mellesleg, aki a férje, és akinek kedvéért saját elmondása szerint bármire hajlandó, mert "a Petit az izgatja, őt meg az izgatja, ami a Petinek bejön". Mondja az ember, hogy nem teremtette őket az isten is egymásnak.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.




Kommentek
2009.11.17 23:11:25Gatto Negro
Nekem egy sült kacsa látványára inkább csorog a nyálam...De ez az én hibám...:)))
2009.11.17 23:17:40s.o.v.i.e.t
suna
2009.11.17 23:43:42Môžeš mi pomôct'?
Hé, ezt ismerem, ezt írta a Rácz Zsuzsa. Hiába, meglátszik, hogy profi a csaj, és nem egy Vangelis (mint teszem azt Parti Nagy Lajos). De most komolyan, hát nem megdöbbentő menyire hasonlít Parti a Vangelishez? Albedo 0.39. Kurva jó. Most nem azért, de amúgy tényleg.
2009.11.17 23:54:45Pisti-KSK
"Érdemes volt kiverni a balhét egy állítólagos bugyis pucsítás miatt?"
Nem bugyis pucsítás miatt volt balhé, hanem terpesztés miatt, de mindegy..
2009.11.18 00:03:52Gatto Negro
És nem balhé volt, hanem üzleti fogás, de mindegy..
2009.11.18 00:07:04fakof
SK nem valaki, csak valakinek a valakije. Rossz neki.
2009.11.18 00:08:15Yvettebabacool
Mozeskam mizujs van ott, es amugyis holnap szep ido lesz, habar kellemetlen viszketes volt a tenyeremben ma.
2009.11.18 00:14:01Yvettebabacool
So langweilig
2009.11.18 00:38:46Lonvard
Ez a lány nagyon szép, és nem is hülye.
2009.11.18 00:50:41Bognár "hamm-mer" Gábor
kell a hajdu a háznál,ha nincs baj hát csinál.
2009.11.18 01:05:45DArchAngel
Most így két feles után még inkább erősödött az az érzésem, hogy az összes ilyen "celeb szépség" egy kaptafa módon néz ki.
2009.11.18 01:25:23S.Dave
Erkölcsi normákat mond egy kislánynak kitartott anyaként!
HA egyszer a lányom elém áll és azt mondja:
-Apa Én celeb akarok lenni!
A. Mint szülő megbuktam,a magam kudarca.
B.A környezet befolyásolja az egyént.Ezért csak részben vagyok felelős.
C. Rákenem az asszonyra.
D úúúgypofááánverem.....
2009.11.18 01:33:46S.Dave
Csak egy kérdés Hajdú bácsi,szereti az instant cólát ??..(azé püffed a feje..)
2009.11.18 07:15:37Rubik's Cube
Valaki fizessen már nekik azért, hogy tűnjenek el a jópicsába
2009.11.18 07:15:37Rubik's Cube
Valaki fizessen már nekik azért, hogy tűnjenek el a jópicsába
2009.11.18 07:35:05holdika
1o kg festékkel a csaj olyan menyétszerü. hosszu orr, apró barna szem jó sokat dolgozhatott rajta a sminkes és a retusőr hogy valamit kihozzon ebből a nőből...
2009.11.18 07:50:47BatPista
...mint a defektes biciklit...:)
2009.11.18 07:51:56Hamlet
blokkolnám!
ha dagadt, kalácsképű, zsíros hajú, a tévézéshez lófaszt se értő médiamunkás leszek, nekem is lesz ilyen nagycsöcsű műnőm, ugye?
2009.11.18 08:05:34MTFUN
Én hányok ettől a Peti imádattól..:( Hogy a fenébe rendelheti ennyire alá magát egy nő a párjának..Tuti,hogy előbb utóbb megunja még a Hajdú is azt a majmolást, és válás lesz a vége.Bármennyire is szeretjük a társunkat, könyörgöm ne alázkodjunk meg ennyire.
2009.11.18 08:21:21mr mourinho
Jó reggelt!
A tökéletes vagyok,ha esetleg valakinek kételyei lennének személyem felől,kérem ne tegye,hiszen rajongó táborom bizonyítja.
Kérem ne gondolja,hogy nagyképű vagyok,mert ez így nem igaz,nagy az egom,de ez egészséges,mert egyszerűen jó vagyok.
2009.11.18 08:28:35joeramirez
Kövér.
2009.11.18 08:29:08pandras11
Szegény Szarka. Vajon felfogja-e, hogy a tányérképű miatt utálják ennyire?
2009.11.18 08:36:03Travis_bykle
Műmellű műanyag lotyó.
Jó lenne már ,ha a tulokfejű, nyálas tapló hajdú kitakarodna a repedt sarkával együtt,ebből a jóllakottszövőgyárimunkásszerű magyar közéletből.
2009.11.18 08:43:42oziris
Nem értem, az az ócska hajdu miért van kiakadva. ő vette el ezt a vetkőzős macskát. máshoz nem ért, eddig is ebből élt. hajdúhoz más meg úgy sem ment volna hozzá...
2009.11.18 08:44:11Kremyyy
Na az orrműtét is megvolt azóta,jólvan...
Amúgy ezeken is pucsít,vagy az mindegy?
2009.11.18 08:46:56oziris
Fábry a múltkor jól mondta: a magyarban a Celeb már a kurvának a szinonímája, legyan az nő vagy férfi.
2009.11.18 09:00:02PaOntan
mikor valnak ?
2009.11.18 09:01:14Travis_bykle
Nem tudja valaki, nem akar a hajdú kimenni a családjával Kambodzsába gyalásóval aknát szedni?? Elintézném neki az útiköltséget, ingyenbe lenne....
2009.11.18 09:04:41noel fielding
a csomagolás nem rossz, de ami a fejében lehet ...
2009.11.18 09:07:08tomsawyer
Annak, aki felvetette, hogy a hasa, dereka körül van egy szép fekete folt a Sarkának, amit az ég világon semmi nem indokol, a PS-en kívül:
A segge-felső combja alatt is van egy...lehet ráfogni az árnyékra, de akkor se kéne ennyire sötétnek lennie annak a foltnak...
Nah, "öléggé" átszabászkodta a programmal valaki a Katót...nagyon úgy fest
2009.11.18 09:15:43kalman.kalman
Úgy megdugnám a csajt! De ha közben eszembe jutna, hogy a pacalarcú Hajdú is kúrta előttem, akkor elmenne a kedvem.
Ezek külön is idegesítőek, de párban egyenesen elviselhetetlenek.
2009.11.18 09:17:58Páneurópai Harci Kos
Nyilván jól meg lehet állapítani egy majdhogynem thumbnail méretű képből...
legalább NAGY képek lennének bakker.
2009.11.18 09:33:02zamek hugó
1
2009.11.18 09:42:58Adri the Big
PS nélkül: http://ckm.hu/magazin/8864_sarka_kata_buja_vagyai.html
2009.11.18 09:58:11HattoriHanzo
Ez egy igazi parasztlány, szerencsére nem tenyeres talpa, de majd ha felszed pár kilót az lesz. Ez a Hajdú "megmondom zaz őszintét" Péter meg már annyira szánalom. Kis törpe zsúrpubi, mit ugrál, ha qrvák lapjába adja a "nőjét" azt hiszi angyalkás fotókat akarnak? Húh de meg tudnám ütni ezt a kis skizofrént. :D
2009.11.18 10:07:45tailorka
Jó csaj csak kár,hogy nem az én nőm!:)
2009.11.18 10:19:01kyskalacs .
nekem is tetszene a kata, ha nem érezném magam tök cikibe hallgatni öt s történeteit.
2009.11.18 10:22:16vica78
Figyeltétek milyen igénytelen, ahogy eláll a szandi Kata talpától? Gratulálok a fotósnak, kurvaszar lett. Egy csomó apróságra nem figyelt.
pandra11: Katát önmaga miatt nem kedvelik sokan. Emlékezz vissza miket nyilatkozott. Kidobáltatta Hajdúval a bútorokat, mert azokhoz már hozzáért valaki (exbarátnők), ráadásul nagy szarkeverő a csaj és féltékeny mint az állat.
2009.11.18 10:26:39Kandabula
...és megél belőle...
2009.11.18 10:32:36Lasombra
fogalma sincs, hogy milyen is az igazi pucsítás. ez a semmilyen térdelés nem az.
2009.11.18 10:33:55vica78
Nehogy elhidd már,hogy ebből él. :))))
Egy petákot nem kapnak azért mert hetente írnak róluk a bulvárlapok (a Bors stb NEM FIZET). :)))
Egy CKM címlapért párszázezer jár, egy évben 1X lefotózzák.
Hogy miből él? Hajdú Péterből.
2009.11.18 10:36:04gezabá
nini, hisz ez egy aranyos csajszi... a linkelt ckm-es videón. (kösz, Adri the Big). ott mondjuk az arca alapján 10 kilóval nehezebb, de ki tudja, én nem mértem.
2009.11.18 10:37:40mr mourinho
Vica
nem értek veled egyet,hiszen több rosszindulatúságot vélek felfedezni írásodban,de lehet te jobban csinálnád,nincs kétségem e felől,de Nánási Pál egy elismert fotós ez tény.
2009.11.18 10:42:02nunista
Nagyom gáz a feje ennek a szakadt ex_bkv-s ribancnak mégha agyon plasztikáztatja magát akkor is szar lesz!hajdú miatt meg tényleg Mo. legszánalmasabb nője lett. Amúgy sztem a 2009es képei jobban sikerültek, jót tett neki a szülés mármint az alakjának!
2009.11.18 10:42:05kyskalacs .
ugyan már nánási egy snasszmezei fotos. ne értékeljük már túl az átlag teljesitménye alapján.
2009.11.18 10:42:07Forumgirl
hát igen, 2009-ben is dolgozik a fotoshop....
2009.11.18 10:46:36vica78
10:37:40 mr mourinho
Nem kell velem egyetérteni, miért is kéne?
2009.11.18 10:48:00vica78
10:42:05 kyskalacs .
rosszindulatú vagy, és irigy is! :)))
2009.11.18 10:51:02kyskalacs .
vica78- na jah...mit gondoltál?!! túlcsordulok az irigységtöl,de föleg a rossz indulatoktól :DDD
2009.11.18 10:51:09Edward Nygma
Négyzetrácsos, szabályos geometrikus felület előtt fotózni, aztán fotosoppolni:
EPIC FAIL.
2009.11.18 10:56:08kyskalacs .
ne mondd Edward- látod nánási ezt milyen szépen megoldotta? szinte nem is látszik semmi,a fekete folton kivül :DDDD
2009.11.18 10:57:48vica78
Nánásira csak irigykedni lehet, ez nem vitás!
Az a szandál Kata lábán elárulja hozzáértését. Na meg ez az erőltetett, fullra behúzott has.
Nánásinak azért van neve, mert a csapból is ő folyik. Ez még nem jelenti azt, hogy nincs nála tehetségesebb fotós. Muhari Lacit sokkal tehetségesebbnek tartom.
2009.11.18 11:00:40vica78
A közösségi oldalakon lehet látni ilyen kaliberű fotókat.
2009.11.18 11:00:51kyskalacs .
na meg a paplanszájú kasza tibiben is több a fantázia.
2009.11.18 11:08:02vica78
Ne nézz hülyének, de én még Kaszát is tehetségesebbnek tartom. Nem rossz fotós, na! :)
2009.11.18 11:15:45kyskalacs .
vica- muszáj hölyének néznelek,mert én ugyanazt mondtam :DDD
2009.11.18 11:17:20Fotos
Amilyen szep ez a csaj, olyan buta.
2009.11.18 11:21:35avnire
Ilyen hassal es ilyen mellekkel szules utan? a csaj egy genetikai csoda, vagy a fotos egy zseni..
2009.11.18 11:24:26vica78
11:21:35 avnire
Te tényleg nem hallottál még Photo Shopról? :))
kyskalacs. :)))
2009.11.18 11:29:21Gatto Negro
avnire!
A Photoshop program kifejlesztője...na, az a zseni!:)
2009.11.18 11:31:40M11an
2009.11.18 11:17:20Fotos
Amilyen szep ez a csaj, olyan buta.
Ezt nem jelenteném csak így ki, mivel :
1. nem annyira szép. (A 2009es képeken egyenesen csúnya számomra, TVben sminkkel jobban szokozz kinézni.)
2. ha nem annyira szép, akkor nem annyira buta, márpedig ez így nem igaz.
2009.11.18 11:42:01iipenwin
...mindig csodálkozom, hogy a Photoshop mikre képes...
élőben a Katácska mellett úgy elmegyek az utcán mint a sicc. amúgy az igazi szépségnek nem kell mutogatnia magát, az látszik. én ezen a képeken nem látom.üdv.
2009.11.18 12:25:20vivax
jójaz ps nékül is. azé' nem mennék érte 2 buszmegállónál többet, inkább meccs+sör;)
2009.11.18 12:31:27bgp
Az első képen sok a csont. És a Photoshop tényleg csodákat művelt a fejével.
2009.11.18 12:39:39monyon le
Olyan program nincs ahol is ezt a "megélhetési celeb házaspárt" kitörölnék végre emlékezetünkből?
Fuck Hajdu család
2009.11.18 12:47:34OmegA404
ilyen árnyéka a sőrhasnak van.
2009.11.18 12:48:25OmegA404
Azért ez a mindenbe én beleértenék pár nagyon perverz dolgot is.
Remélem ők is.
2009.11.18 12:58:50dancegirl26
Ezért ment a műbalhé? ccccchhh
köcsög hajdúék...
mellesleg olyan, mintha a csajnak a fejét kicsit átszabták volna 2008 óta.....
2009.11.18 13:03:54dancegirl26
egyébként szép csaj, csak a hajdú erőse lehúzza 0-ra.
a mellén meg gondolom azért nem látszik a szoptatás, mert fel mű. annak meg mindegy.
2009.11.18 13:12:29TheDude
Vajon miért pucsít egy ilyen nő hAJDÚ-nak???
Jelzem a motorháztető nekem is bejönne. Ha kell előállíthatok egy nagyobbat mint hajdúé...;)
2009.11.18 13:12:38oziris
"celebné számára egyáltalán nem fontos, hogy írjanak róla" - én csak azon imádkozom, nehogy összefussak zsírdisznó féjével valahol az utcán, mert akkor elég sokáig fognak írni rőla az újságok, főleg az orvosi szaklapok.
2009.11.18 13:36:43turtundi
Jézusom, Hajdú Péter kedvéért nagykabátban sem feküdnék sehova nem hogy a motorháztetőre! Annyira antipatikus az az ember, ahogy fellengzősen beszél, hisztizik és mindenkinél okosabbnak tartja magát. Persze ez csak az én privát véleményem. Ha Katának bejön és jól elvannak, akkor sok boldogságot nekik!
2009.11.18 13:38:40zolika78
"bár az interjúkor még senki nem látta a róla készült sorozatot, azért már mindenki gratulált, hogy milyen jók a képek."
No comment...
2009.11.18 13:58:37Dunyi az Agilis
Erről az alja celebkurváról elég egyetlen szót leírni, abban benne van minden, amit érdemes (?) róla tudni.
Hajdúné...
2009.11.18 14:03:47dipling
A képeken a megélhetési meztelenkedés egyik képviselőjét látjuk. Méltányolható viselkedés, még mindig jobb annál, mint ha segélyért állna sorba.
Hajdú urat nem irigylem a nőjéért, mert nálam szerencsére jobb "anyag" dolgozik a háztartásban. Ráadásul őt nem is bámulja pucéran ország-világ. Ha mégis kitenném a placcra az asszonyt, akkor meg jobban odafigyelnék a részletekre. A képeken viselt bugyik borzaszóak, pedig ez az egyetlen olyan tényező, aminél még Photoshopra sem lenne szükség, csupán jó ízlésre.
2009.11.18 14:32:41tanár úr
Műcsöcsű ribanc!
2009.11.18 14:33:51tanár úr
A Zsírdisznó kitartottja:) és Photoshop kép!
2009.11.18 14:54:11Bead
Szerintem tényleg szereti a Hajdút. A pénzét is és magát az embert is. Sok nő elájul ettől a 'ki-ha-én-nem' stílustól. Biztonságot áraszt. Az, hogy az adott férfi vonzó vagy sem, szinte mindegy. Hiszen pont ez a (számomra igen gusztustalan és felszínes) viselkedés teszi férfiassá.
Katán látszik, hogy rajong ezért a nokedliért. Igen szomorú.
Azért megnézném, hogy egy utcai verekedésben Hajdú mennyire lenne domináns és férfias. Megveretné-e azért magát, hogy a kedvesét védje.. Pont az ilyen pasik szoktak úgy futni, mint a nyúl.
De persze amíg ilyen incidensre nem kerül sor, addig Katának Peti lesz a férfiak férfia.
2009.11.18 17:37:34Geolány
Csinos mindkét képen, csak kurvára nem érdekel, az agya helyén káposzta van és nem tudok azonosulni vele; én behánynék ha egy Peti féle figura másfél méternél közelebb jönne hozzám, pláne ha pucér is....
2009.11.18 17:40:44Geolány
2009.11.18 08:28:35joeramirez: Ne mondj már ilyen hülyeségeket testvírem. Mondjuk azt nemtom hogy néz ki fotosopp nélkül,de ezeken a képeken kifejezetten egy dkg felesleg sincs rajta.
2009.11.18 18:46:24ivanhu
Most nem azért, de az árnyék simán lehet a felülről jövő spot miatt a mellének és a hátsó vállának az árnyéka.
Amúgy meg nekem mindegy, ha fotósopban hiszel, hát tedd.
2009.11.18 20:09:23tomsawyer
Épp' most elolvastam Oscar Wilde perének iratait. Hát engem ez nagyon megviselt. Őrlet, hogy korának legnagyobb szellemiségével rendelkező zsenijét két zsaroló bűnöző, meg egy mihaszna ócska pór vallomása alapján elítélték, tönkretették, két év kényszermunkára ítélték, amely annyira megtörte, hogy rá három évre meghalt. Mindenét elvették tőle, egy lángelmét a földig aláztak, meghurcoltak, stb.
Ehhez képest ez...ne már!
Ezek a kicsinyes, felszínes, senkiházi, műveletlen, exibicionista nyárspolgárok mért foglalkoztatják másfél nap után is a jónépet?!
Pff...én szégyellem magam de teljesen...
2009.11.18 20:10:11tomsawyer
Épp' most elolvastam Oscar Wilde perének iratait. Hát engem ez nagyon megviselt. Őrlet, hogy korának legnagyobb szellemiségével rendelkező zsenijét két zsaroló bűnöző, meg egy mihaszna ócska pór vallomása alapján elítélték, tönkretették, két év kényszermunkára ítélték, amely annyira megtörte, hogy rá három évre meghalt. Mindenét elvették tőle, egy lángelmét a földig aláztak, meghurcoltak, stb.
Ehhez képest ez...ne már!
Ezek a kicsinyes, felszínes, senkiházi, műveletlen, exibicionista nyárspolgárok mért foglalkoztatják másfél nap után is a jónépet?!
Pff...én szégyellem magam de teljesen...
2009.11.18 20:10:54tomsawyer
Nah, nagyon ez a véleményem, azért írtam 2x
2009.11.18 20:31:18Gatto Negro
Tomi!
Tudom, hogy sovány vigasz, de különben nem írta volna meg A readingi fegyház balladáját...:(
2009.11.18 20:38:39Deathstick
tomsawyer
Talán, mert a jónép nem olvas Oscar Wilde-ról...
Komolyabban: Te is tudod, hogy az ilyen fórumok az agresszió levezetésére szolgáló biztonságos(nak tűnő) csatornák (ha mégoly' kezdetlegesek is). Sokszor egyszerűbb a nyárspolgárokat szidni és így leereszteni némi gőzt.
2009.11.18 21:17:52tomsawyer
mindkettőtöknek igaza van.
Csak a fene tudja miért, olyan filozofikus hangulatba kerültem...
(egyébként én a nyárspolgárt a Hajdúékra értettem) tipikusan azok: képmutatóak..mind1
2009.11.18 21:51:21Gatto Negro
Ez a hülye idő teszi. Meg a könnyű olvasmányod...
De a képmutató az nagyon igaz.
Hajdu viszont csak lesz nyárspolgár. Úgy 25 év múlva...
2009.11.18 23:12:20Gatto Negro
Na jó! Legyen 15...:)))
2009.11.19 12:36:54balga_alga
UHQ (5384x3648px) pic!
http://img176.imagevenue.com/img.php?image=26312_sark_123_502lo.jpg
Van má' ilyen is! :)))
2009.11.20 17:51:30rberegi
Sarki vagy Sarka?
2009.11.20 22:31:41krúdyfröccs
Valahogy a CKM lapjain minden nőnek évek óta ugyanolyan alakja van. :)