Döbbenetes hízások
Kezdjük rögtön a hízásokkal, hiszen első alanyunk Jim Carrey, aki néhány éve még gizdán ropogtatta csontjait a Maszk című filmben. Most viszont egész másról van szó, hiszen Carrey nemcsak szakállt növesztett és szemüveget vett az új Farelli testvérek által rendezett film, a The Three Stooges (A három komédiás) kedvéért, hanem hízott is jó pár kilót. Saját bevallása szerint 22 kiló épp elég, hogy hitelesebben alakítsa Curly karakterét.
Vincent D’Onofrio 31 kilót szedett fel az Acéllövedék (Full Metal Jacket) című Kubrick filmhez, amiben egy pszichopata tengerészt játszott 1987-ben, de ha megnézzük az ugyanebben az évben forgatott Egy bébiszitter kalandjai (Adventures in Babysitting) című alkotásban máris jól látható egyik mottója: soha ne nézz ki kétszer ugyanúgy.
Jared Leto sem viccelt, amikor 30 kilót hízott, csak hogy méltó legyen John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek eljátszására. Az amúgy szépfiúként elhíresült Leto-nak nagy váltás volt ez a szerep, ráadásul a hízás olyannyira megviselte a szervezetét, hogy kövér napjait végig egy tolószékben töltötte, mert képtelen volt járni. Bevallotta, hogy titkos receptje az éjszaki mikrózott fagyi volt némi olívaolajjal és szója szósszal megspékelve. Lefogyáskor hét hétig nem evett, csak citromos vizet ivott cayenne-borssal, de mi gyanítjuk, hogy találkozott a Neera sziruppal is, bár erről nem szól a fáma.
Russel Crowe 28.5 kilót hízott a Hazugságok Hálója (Body of Lies) CIA főnökének szerepéhez, ami állítólag nem esett nehezére mert imádja a chipset és a sajtburgert reggelire. Ő különben amúgy is csúcstartó, mert miután 19 kilót hízott a Bennfentes (The Insider) főszerepéhez, gyorsan le is kellett fogynia, hogy egy vérbeli Gladiátor váljék belőle.
Robert De Niro miatt több hónapra leállították a Dühöngő Bika forgatását, hiszen eleinte mint a sztár bokszoló Jake La Motta a legjobb formáját kellett hoznia, ám miután felvették az összes olyan jelenetet, amiben De Niro bokszolt kénytelen volt elhízni. Nem is kicsit, 27 kilót szedett magára, hogy eljátssza a stand up komikussá lett exsportolót. Mindezt főként tésztaevéssel sikerült elérnie, és nem is váratott sokáig a szerepért járó elismerés.
De Niro-hoz képest kismiska, hogy George Clooney a Sziriana és az ex-CIA-s Robert Baer kedvéért közel 17 kilót hízott, bár ha hozzátesszük, hogy az ő jó pasi renoméja mekkorát csorbulhatott (semekkorát), akkor talán megértjük, hogy neki se könnyű. Arról nem is beszélve, hogy Clooney-nál komoly egészségű problémák léptek fel, a gerince egyáltalán nem bírta a terhelést, ráadásul a fellépő fájdalom miatt le kellett mondjon meglehetősen aktív életmódjáról, nem tudott se kosarazni, se motorozni. Nem véletlen, hogy alig várta, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól, de ez sem volt hiábavaló, hiszen megkapta élete első Oscar szobrát a szerepért. Máris levonhatjuk a következtetést, hogy a volt CIA-sok kövérek. Ráadásul a forgatás befejeztével Clooney gőzerővel láthatott neki a fogyásnak, hiszen ment mókázni az Ocean's 13-ba Pitt haverjával.
Őrült fogyások
Feltehetően még sokáig rekord lesz Christian Bale 28,5 kilós fogyása, amit a komoly inszomniával bíró Gépész kedvéért tett meg. A hihetetlen fogyás már tényleg nem normális dolog, ugyanis Bale 54 kilóra fogyott le, ami pontosan kilenc kilóval van a táplálkozási szakértők által javasolt alatt, tehát ebben az esetben komoly egészségügyi következményei is lehettek volna. A film rendezője, Brad Anderson ugyan csak néhány kilót akart Bale-ből lefogyasztani, ám a színész úgy érezte ehhez a szerephez több kell, és hónapokig csak kávén és almán élt. Aztán jött azonban csak az igazi sokk, hiszen felkérték Batman szerepére. Bale-nek mindössze hat hónapja volt, hogy újra visszanyerje eredeti súlyát, megspékelve néhány extra izommal. Végül sikerült neki, a forgatás kezdetére magára szedett 45 kilót.
Tom Hanks se kímélte magát, hiszen egy hajótörött nem lehet elhízva, így gyorsan ledobott magáról 22 kilót és már játszotta is a Számkivetett gondos Fed Ex képviselőjét, biztos ami biztos. Ez azért is volt komoly súlyveszteség, mivel 1992-ben a Micsoda csapat (A League of Their Own) baseball edzőjeként közel 14 kilót híznia kellett, majd alig pár év múlva ezt le kellett adja a Philadelphia meleg AIDS-es dolgozójának szerepéért. Csak ezek után következett a Számkivetett és a 22 kiló mínusz. Akárcsak De Niro, ő is kapott időt, hiszen a filmben látszódnia kellett a drasztikus fogyásnak.
Végül megemlítenénk Daniel Day-Lewis-t, aki az Apám nevében kedvért nem csak pszichikailag alakult teljesen át, de fogyott is 14 kilót, ráadásul mindezt az Utolsó Mohikán forgatása után közvetlen. Mondjuk ez nyilván nem is lehetett olyan megeröltető annak az embernek, aki börtönviselt IRA terrorista, Gerry Conlon eljátszásának kedvéért néhány hétig börtönben aludt, és külön kérte a stábot, hogy erőszakoskodjanak vele.
Még több a velveten
- Újabb embert támadtak meg a húsevő baktériumok az Egyesült ÁllamokbanA kertészként dolgozó férfi valószínűleg munkája során fertőződött meg a kórral.
- Doktor House öt legjobb nőjeHugh Laurie minden bunkósága ellenére szép kis rajongótábort szedett össze a véget ért sorozatban.
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.


Kommentek
2009.11.18 12:31:44Vicuska.blog.hu
azért a módszereik nem semmik...
2009.11.18 14:11:15Káposztakukac
daniel day lewis az utolsó mohkán forgatása előtt hónapokig állandóan puskával a hátán járt, hogy felvegye a 18. századi telepesek életmódját. nem vicc.
2009.11.18 14:12:53andreasue
egészségi != egészségügyi
2009.11.18 14:26:41Toyota
sztem George Clooney megsérült a forgatáson, nem a túlsúly terhelte a gerincét, habár használni sem használt neki.
2009.11.18 14:35:00Lorenzaccio
ettől a "látszódnia" szótól lábrázást kapok.
Látszania.
2009.11.18 14:36:46Bérgyilkos Bohóc
"Kinek áll legjobban a PLUSSZ súly?"
Kínos...
2009.11.18 15:03:05Karcsibá
Bale megint lefogyott...keményen. AZ ipse nem normális.
Most a Fighterben nyomja csontsoványan!
http://socialitelife.celebuzz.com/archive/2009/07/28/photo_gallery_christian_bale_looking_scary_thin_on_the_fighter_set.php?img=0&gfmt=m
2009.11.18 15:05:09criticalMISS
Adrien Brodyt hiányolom a fogyós listából.
A zongoristához ő fogyott egy csomót ami az ő eredeti súlyából nem lehetett könnyű.
2009.11.18 15:07:43ohh_vazze
"plussz súly?"
Jójaz szimplán is.....
plusz....
2009.11.18 15:16:57AntiChrist
Ezek a fazonok mindenre képesek egy szerep kedvéért.
Bár itt hollywoodi színészekről van szó, az európaiak között is akad, aki tud hasonlóan megszállott lenni.
Pl. Vincent Cassel, aki a Halálos közellenség c. film kedvéért több mint 20 kilót szedett magára.
Az se volt piskóta :)
2009.11.18 15:22:47CSÉ
"A titkos receptje az éjszaki mikrózott fagyi volt némi olívaolajjal és szója szósszal megspékelve."
Most akkor ezen mi a titkos, hacsak nem az, hogy ettől hogyan lehet hízni. Szerintem a hasmenés nem éppen a legjobb ötlet e célra.
2009.11.18 15:26:49"azta"
a győztes?
http://waxturds.com/blog/wp-content/uploads/2009/02/fat-val-kilmer.jpg
2009.11.18 15:31:36MacChicken
Én is fogytam 3 hónap alatt 25 kilót tavasszal. Azóta tartom a súlyom, de ha annyit kereshetnék vele, mint ők, vállalnám az oda-vissza súlyingadozást 3 havonta simán. :)
2009.11.18 15:41:47landov
Héé!!!
Hol van Santiago Segura, azaz Torrente!!??
2009.11.18 15:55:28GaZe
pedig az igazi csemegét kihagyták: Stallone a Copland-re hízott fel rendesen.
Nála, mint testépítőnél, aki a fizikumával keresi kenyerét, azért ez érdekes művelet/elhatározás volt.
Szóval, szerintem listán a helye.
2009.11.18 16:08:35szilvacska
Bale normál súlyban
2009.11.18 16:09:51johevi
Felszedni lófasz... Leadni, az valami. Bale A gépész című filmben 40 kiló, na az elhivatottság...
2009.11.18 16:11:20johevi
bocs, a fogyós részt nem láttam, csak a hízóst...
2009.11.18 16:17:33Cliff
egyeb dolguk sincs...mi ebben a nagy szam?? ez kabe olyan, mint amikor en egy honapban ket honapot dolgozok le es meg sem jar erte oscar...
ahogy zep irna: leszarom
2009.11.18 16:50:09Okosmikulás
A kokszolásal nem csak izmosítani, hanem brutálisan hízni, vagy fogyni is lehet. Szóval ezek kis akaraterővel és sok hormonnal bárki megcsinálja.
2009.11.18 17:37:16titok84
Tom Hanks a Számkivetett elején elég dagi. Az se lehetett semmi.
2009.11.18 17:49:10Miss Marple
MacChicken
Mit kérsz a -25 receptjéért?!
2009.11.18 18:34:14Mashenka
"Bevallotta, hogy titkos receptje az éjszaki mikrózott fagyi..."
éjszakai vagy északi? én nem tudom mi az az éjszaki...bocs
2009.11.18 18:35:30Opinion
20-30 millió dollárért fel kell szedniuk 20-30 kilót???
Azta de nagy kibaszás... De sajnálom őket.
2009.11.18 19:41:22bklvs
ezekben az a pláne hogy ők mindezt úgy vitték véghez, hogy ők közben celebek/filmsztárok?
Harminc kilót is felszednek egy szerepért (többmillió dollárért-milliárd forintért) Hollywood menői.
Hú de nagy szám! :D
2009.11.18 19:44:40borleszk
nem tudom megàllni hogy ne szoljak hozzà.
nekem nem fizettek 20 milliot érte mégis kitartàssal, edzéssel rendes kajàval fogytam 30 kilot 3-4 honap alatt 104rol 74re azota _minden_ évben osztol màjusig felszedek 15-20 kilot és nyàron ledobom. csak ugy. nincs ebben semmi extra...pàr millio dollàr meg az elismerés akkora motivàcio hogy mindez nem tul megerolteto. csak okosan kell. azt meg nehogy benyalja valaki hogy citromos viz meg cayenne...persze. meg kis yohimbe meg a tobbiek...legalàbb a pecek àll tole
2009.11.18 19:59:05Chalabre
Szerintem is a legtöbb elhízott, akár 1-2 millió dollárért is lefogyna ,nemhogy sztárgázsiért... A motiváció kulcsszó! A pénz elég motiváló... Jobban, mint az egészség sajnos... Pénzzel utána semmiség egy személyi edzőt, személyi diétás szakácsot és így tovább fizetni és formába lendülni.
2009.11.18 20:26:55darthyoda
@"azta"
hü!:)
2009.11.18 20:30:00darthyoda
@Mashenka:
én sem értem. nyilván ettől titkos:)
2009.11.18 20:33:52gillian
Ööö, hízós-fogyós srácok! A színészetet, mimikát, mozgást, artikulációt, stb. is megtanuljátok ennyiért így? A testi változás ezekben az esetekben csak egy eszköz a többi színészi eszköz között a cél (szerep megformálása) érdekében. Ez valahogy elsikkadt itt az értelmezésben...
2009.11.18 22:17:39lutria
Milyen jó nekik hogy igy tudnak hizni-fogyni,én is szeretnék 15-20 kilót felszedni de én nem tudok,a hülye háziorvosom meg azt mondta milyen jó nekem hogy 52kg vagyok.
2009.11.18 22:18:20pinky, the brain
annyi pénzért....
2009.11.18 22:31:32calvin&hobbes
Na azért nem mindegyik csinálta ezt milliós gázsiért... D'Onofrionak ez az első nagy szerepe volt, egész pontosan karrierjének 4. filmszerepe! Gondolom nem rögtön 20 millával kezdte. Bár Stanley Kubrik jó ajánlás a későbbi milkás fizuhoz....
Egyébként ő az egyetlen "nyami" ebben a felsorolásban... kövéren, soványan, fiatalon öregen lemossa a fentieket! Sajnos nagyon elfogult vagyok, nálam ő a best of... Mélységesen alulértékelt szerintem, kiváló karakterszínész.
2009.11.18 22:34:08egyanyuka
Bale nagyon dúrván nézett ki a gépészben. Szerintem fogyásban az övé a legdurvább.
2009.11.18 23:02:13trafikuty
Ennek a kretén bandának minden egyes tagja pénzért az anyját is eladná ... Leveleim végén mindenkinek a legjobbat kívánom ... Nekik nem ... Csá!
2009.11.18 23:22:359876
A fogyás/hízás valóban hozhat dicsőséget, de megéri-e egészségben, a gyakran nem is előre biztosított siker ellenében? Ahogy a kínai mondás tartja: Bármilyen gazdag legyen a császár, tíz év életet ő sem vásárolhat.
2009.11.18 23:29:02trollkotze
Opinion
Nem felszedni szopás, hanem leadni, aszittem, ez logikus.
2009.11.19 12:36:02boszorkany
Miert kell fogyni,hizni?Miert nem lehet a szerepeket ugy kiosztani ,ahogy a szineszek kineznek kulsore???
Egy jo szinesz barmilyen szerepet el tud jatszani.Szerintem ez nagy hulyeseg!
2009.11.19 14:12:30amanita muscaria
2009.11.19 12:36:02boszorkany
Mert, ha a film története folyamán hízik a főhős, akkor azt nem egy másik színész fogja eljátszani, hanem ugyanaz a színész. Pl: Robert DeNirónál - egy adott karakter hízott el. Tehát nem fognak 2 különböző színészt keresni egy adott karakter sovány és kövér részének eljátszására, hanem ezt egy színész fogja eljátszani. Szerintem elég hülyén nézne ki, ha 2 színész játszana el egy karaktert.
Remélem eléggé szájbarágósan el tudtam magyarázni, boszorkany. ... a 4 éves fiam megértette.
2009.11.19 19:54:08degi2004
Steven Segal a Nico ota felszedett vagy 50 kilot es (sajnos) szepen tartja is... :) azaz :(
igy viszont meg brutalisabb irimit tud nyomni !!