Golfütővel verte a neje a balesetet szenvedett Tiger Woodst

2009. november 29., vasárnap 14:04
Bár a profi golfjátékos összetört egy tűzcsapot is, mielőtt fának ütközött városi terepjárójával, az újabb fejleményekből úgy tűnik, az arcán lévő sérüléseket előtte, egy házastársi vita keretében szerezte. A TMZ infói szerint a nej azért tépte meg a golfost, mert arra gyanakodott, viszonya van egy másik nővel. Woods egy "Kobe Speciallel" akart bocsánatot kérni tőle.

A profi golfbajnok Tiger Woods péntek délután floridai otthona mellett szenvedett autóbalesetet: elsodort egy tűzcsapot, majd egy fának csapódva parkolt le SUV-jával. Az első sztoriverzió szerint a balesetet egy erősen túlfűtött hangulatú házastársi vita előzte meg, de a nej, aki látta a balesetet, visszament a házba egy golfütőért, és annak segítségével próbálta kiszabadítani férjét a roncsból. A TMZ azonban a Windermere-i rendőrhivataltól úgy tudja, az asszony, Elin Nordegren megváltoztatta a vallomását.

Ennek részletei egyelőre nem ismertek, de a hírportál szerint szó sincs benne olyasmiről, hogy vissza kellett volna mennie azért a golfütőért, és hogy segítő szándékkal vette volna magához. Ezzel szemben újabb és újabb részletek derülnek ki az incidensről, amelyek alapján úgy tűnik, Woods a sérüléseit nem is a balesetben szerezte.

Neje golfütővel támadt rá

A TMZ szerint a helyszínelők nem találtak vérnyomokat a kocsiban, ami arra utal, hogy a sportoló korábban szenvedhette el az arcán lévő karmolásokat. A portál Woods egy ismerősét is megtalálta, aki azt állítja, telefonon beszélt a bajnokkal, és Woods elmesélte neki, az imént csúnyán összevesztek a nejével. Erin Nordegren a National Enquirer pénteki sztorija miatt támadt férjére, aki a lap szerint megcsalta őt egy Rachel Uchitel nevű nővel. Az elfajuló vita során Nordgren összekarmolta Woods arcát, majd miután a sportoló elhagyta a házat és kocsiba ült,  mielőtt elhajthatott volna, a dühös nej kezében egy golfütővel utolérte és ütni kezdte a kocsit. Woods ekkor csapta el a tűzcsapot és kenődött fel egy fára - állítja a haver. A rendőrség vasárnap fogja kihallgatni a feleket - írja a TMZ.

Woods és a svéd modell 2003-ban ismerkedett meg, két évvel később összeházasodtak, és idén februárban született meg második gyerekük. A nő, akivel Woodsot hírbe hozták, eddig csak röviden szólalt meg a médiának, szűkszavúan annyit nyilatkozva, hogy ez az egész "baromság", illetve később a New York Daily Newsnak egész mondatban is leszögezte: "Semmiféle kapcsolatban nem állok Tigerrel, a lapnak nyilatkozó nők hazudnak".

A gyémánt mindig jó érv

Woods a telefonbeszélgetésben arra is célzott a havernak, hogy az asszony megnyugtatására "azt hiszem, el kéne ugorjak a Zalesba egy Kobe Specialért". A haver nem értette, mit takar ez, de Woods megmagyarázta: "Egy házat az ujjára". Ezzel Kobe Bryant 2003-as bocsánatkérésére célzott, amikor a sportoló egy 4 millió dolláros gyémántgyűrűvel lepte meg nejét egy héttel azután, hogy egy coloradói hotel női alkalmazottjának vallomása alapján vádat emeltek ellene nemi erőszakért. Bryant a ház árába kerülő vallomásában csak annyit tudott felhozni: nem volt az erőszak, mindenki saját akaratából tette, amit tett; ezután peren kívüli megegyezéssel elsikálták az ügyet. Tekintve, hogy Woods 2008-ban a világ legjobban fizetett profi sportolója volt, neki vélhetően akár egy egész lakótömbre is telik.

Kommentek

  • 2009.11.29 14:21:44baz+g

    a nigger+a ribanc, megint 1 vasárnap?

  • 2009.11.29 14:42:34Madarsky

    pénzed lehet több, de a problémák ugyanazok maradnak...

  • 2009.11.29 14:43:37Kísérletinyúl

    hiába,az a rusnya hetedik év hehe
    de kaptam egy tippet,tán nekem is kék valami jelenetet rendezni
    hátha engem is meglep a férjem valamivel
    persze nem ilyesmire gondolok :

    összejön 3 nő,az angol,a francia meg a magyar és a férjeikre panaszkodnak egymásnak
    úgy döntenek,ez így nem mehet tovább és rákényszerítik őket a házimunkára
    2 hét múlva megint összejönnek tapasztalatcserére
    az angol:
    -erélyesen ráparancsoltam a férjemre,vigye le a szemetet
    1. nap nem láttam semmit,2. nap nem láttam semmit,harmadnap levitte a szemetet
    a francia:
    -én is megmondtam a magamét,ezentúl mosogasson ő
    1. nap semmi,2-3 nap semmi,negyedik napon elmosogatott
    mire a magyar:
    -no én is a sarkamra álltam otthon,megmondtam,ezentúl porszívózzon ő!
    1. nap nem láttam semmit,2-5 napon nem láttam semmit
    a 6. napon már egy kicsit a jobb szememmel.....

  • 2009.11.29 14:43:59Mashenka

    Fizetek annak aki ki tudja mondani, hogy 'Woodst'! Szláv ajkúak a játékból kizárva. És nem csalunk olyanokkal, hogy Woods-ot!

    Amúgy nem értem a sztori azon részét, hogy a nő hogy ütötte a kocsit ami ezután ment a tűzcsap felé. Vagy olyan sportos, hogy beugrott a kocsiba ütőstül, még mielőtt Tiger elviharzott volna? Nekem hiányzik egy képkocka

  • 2009.11.29 14:44:58Rob67

    baz+g
    Mi a francnak kell ilyen görény arcokat olvasnom itt?
    Anyát hipót ivott? Nagyon fehér lettél? Ez nem érdem de barom, ez egyszerű tulajdonság.
    Ime, ilyen egy igazi magyar barom.

  • 2009.11.29 14:49:38Sebasciao

    Minden no egy kurva...bonyolult lelek.

  • 2009.11.29 14:50:17Kísérletinyúl

    Mashenka
    a csaj nekiugrik a férjének még bent a házban és jól odasóz a képére
    ezen Woods felbőszül,elrohan és kocsiba pattan
    csaj utána az ütővel,kocsipüfölés
    Woods meg gondolom nem akarta elütni...
    ez jó így? :)

  • 2009.11.29 14:51:22Kísérletinyúl

    hm...vagy éppenhogy el akarta csak a csaj elugrott és a tűzcsapot trafálta telibe? ::))

  • 2009.11.29 15:35:49NoNickToday

    SUV = Sport Utility Vehicle
    Azaz kábé terepjáró.
    A kedves indexes fordító figyelmébe ajánlanám, h az nem egy autómárka.

  • 2009.11.29 15:43:32suze

    kedves NoNick, senki nem is írta, h az volna. a leadben ott van, mit jelent.

  • 2009.11.29 15:58:14WITCH

    Az ilyen nővel egy dolgot kell:

    kirúgni

  • 2009.11.29 16:02:50Karl von Möseberg

    Ugyan mán ! Lehet , hogy tényleg félrekúrt a csóka , és ilyenkor az ilyesmi benne van a pakliban.Jobban kell konspirálni.

  • 2009.11.29 16:26:31pupak30

    lol ki kard által él kard által vész....

  • 2009.11.29 16:28:50SpencerBarnes

    Ha én lennék egy Woods kaliberű faszi, kellene a töknek állandó nő, amikor naponta azt kapnék meg akit csak akarok...( ha ocsmány lennék akkor is )...az ilyen balfaszok meg lekötik magukat, utána viselik az ütlegeket.Hahaha

  • 2009.11.29 17:06:39Agika

    Ez mekkora jo!
    En is jol odavagnek a csavonak.. remelem, h jol elfogadja a csaj az engesztelo ajandekokat, aztan meg benyujta a valokeresetet es kicsikar par millat maganak meg a gyerekeknek..
    Akarmekkora fickonak kepzeli magat ez a Tiger, azert nehogy mar mindent megengedhessen maganak!
    Girl power!

  • 2009.11.29 17:20:02Mango11

    Kemény nő! Végre valaki aki nem fél a pailától
    Majd jól meggonddolja, hogy félre kufircol-e

  • 2009.11.29 17:20:07minifik

    gondolom van házassági szerződésük így nem buli a picsának elválnia
    különben minek a veszekedés, csak simán elválnak és a picsa 1 rakat lovéval vígan simogathatná a kis önérzetét

  • 2009.11.29 17:20:28suze

    T, szaladj gyorsan leugatni a Totalcart is, amiért autós szaklap létükre nem tudják olyan jól, mint te, köszike

  • 2009.11.29 17:32:03Micocicó

    itt van a lényeg leírva mi is a fő probléma a baleseten túl!
    www.golfportal.hu/lejton_tiger_woods

  • 2009.11.29 17:37:17Lambada

    A két kifinomult kommentelő lánykántól kérdem előttem: (agika, mango)

    Szerintetek az egy kaliber, hogy a faszitok beveri a képeteket egy golfütővel és esetleg egész életetek során meglátszik a helye vagy "csak" megcsal?

    Lehet, hogy ti ilyen "hevesek" vagytok, de én nem bántanám azt az embert akit évekig szerettem csak kitenném a szűrét jó gyyorsan.

  • 2009.11.29 17:45:50Nyongatingo

    Szerintem minifiknel van a pont. Tiger Wood azt a not kapja meg akit akar. Sajnos az benne van a pakliban, hogyha valakinek ilyen kaliberu ferje van, arra rengeteg no hajt es elobb vagy utobb celba is er. Elvalni nem erdemes... Gondolom, eleg flusztralt lehet a no, mert tudja, hogy ez csak a kezdet. Lesz itt meg tobb kaland, affer, valas es egyebek. Most meg jon a gyuru (amig a gyerekek kicsik es ugyis az anyjuknak itelne oket a birosag), de par ev mulva mar csak a az ugyvedtol a papir.

  • 2009.11.29 17:46:37Bambano

    Madarsky: ha ígyis-úgyis ugyanazok a problémák maradnak, akkor inkább a legyen több pénzed verziót választom:)

  • 2009.11.29 17:49:09Bambano

    NoNickToday: az suv az nem terepjáró, mivel aszfaltra találták ki. Az egy böszme hodály értelmetlen autó. A g merci meg a land rover defender, az terepjáró.

  • 2009.11.29 17:51:50morrisal_

    Szánalmas mind a kettő.

  • 2009.11.29 17:57:23Bambano

    Micocicó: a linkedben szerepel, hogy a házban golfütővel verte szegényt, erre mondják, hogy foglalkozási ártalom:)

  • 2009.11.29 18:08:27Micocicó

    Na akkor egy kis felvilágosítás.
    Tiger a világ sportjának az első 5 emberébe tartozik. Mind tudása mind médiaértéke szerint.Mivel Magyarország egy anti golf ország ( sok előítélet, csak a gazdagok sportja, stb...... ) nincs is tudomásunk Woodsról csak azt tudják, hogy kő gazdag lett. De a vagyonának a 75 % reklámért kapta! Mert makulátlan és beleköthetetlen volt. A sponsorok álma! Mindenki rá kiváncsi. 2 Hete volt egy ausztrál versenyen ahol 4 napon keresztűl napi 30.000 ember ment ki nézőnek miatta.Mikor év elején visszatért a sérüléséből 3-4 reklámfilm volt csak arról hogy újra játszik. Dubaiban 3 milliót fizettek neki csak azért hogy elment hozzájuk versenyezni. ( ennyit egyébként Magyarországnak is megérne, mert 4-5 napig ezzel lenne tele a nemzetközi média. Országimázs:-) )
    Na most ő is megbotlott. Elég sokáig húzta, vagy jól csinálta hogy nem derült ki. Minden napra volt biztos pár ajánlat szerényebbnél szerényebb csajoktól!
    Aztán a feleség meg adott neki a 7-es vassal!
    Kicsit majd visszaesik a médiaérték, de akkor is a valaha élt legjobb golfozó! Pedig próbálkoznak a sportal világszerte 60 millióan! (többen mint ahányan teniszeznek)

  • 2009.11.29 18:11:37Mango11

    Lambada
    A hírek rról szólnak mindig, hogy a pasi igy meg ugy megerte..
    Ne kettyintsen félre, adja be a válópert
    Ha a pasim megcsalna elkalapálnám mindkettőt

  • 2009.11.29 18:21:19Eldorado

    "SUV = Sport Utility Vehicle
    Azaz kábé terepjáró."

    Az autó (SUV) egy Cadillac Escalade volt.

    NoNickToday nem azt írta, hogy terepjáró! A legtöbb olvasónak teljesen mindegy, hogy minek nevezed.

  • 2009.11.29 19:01:26Pierr Kardán

    Na, ha nektek az a legfontosabb, hogy mi az az SUV, akkor további jó marakodást!

    A magam részéről állnék WOODS asszony rendelkezésére, ha mérgében félre akarna lépni, ugyanis jó bőr a kicsike :-))

    http://www.hogwild.net/Rants/tiger-woods-elin-nordegren-golf-jokes.htm

  • 2009.11.29 19:27:00Guido

    dik má rászistá a felesége

  • 2009.11.29 20:13:11Anita89

    szép kis asszonyka,
    Akkor ezután sztáréknál ez lesz a modi? ha valakinek valami baja van, agyonütik a másikat?
    Medig lehet még súlyedni?.

  • 2009.11.29 20:19:44Reggie

    2009.11.29 17:06:39Agika

    Aha. Tehat ha a no veri a ferjet megcsalas _gyanuja_ miataz ok, de ha a nemek felcserelesevel tortenik akkor az csaladon beluli eroszak? Csak kicsit kettosmerce te nyomoronc.

  • 2009.11.29 20:28:47Pong

    Asszonyka gondolom védi a férje "makulátlan" befektetését, ez jogos, de az se segít, ha vassal áll neki férjura arcának.

  • 2009.11.29 22:12:32Mashenka

    2009.11.29 14:50:17Kísérletinyúl

    oh, igen, köszi :)
    én azt hittem, hogy javában kocsikázott már valamelyik avenue-n és asszonyka sprintelve mellette csapkodta a kocsit...nem pedig tthon a villa előtt. kicsit elragadott a fantáziám... :P mehetnék én is bulvárhoz dolgozni

  • 2009.11.29 22:14:48Mashenka

    de azért mázlija, hogy nem baseballozik ez a Tiger gyerek, így csak golf ütő van otthon...

  • 2009.11.29 23:00:14krizsoke

    http://www.americansuperstarmag.com/pics/rachel-uchitel-pics-rachel-uchitel-and-tiger-woods-pictures-and-photos

    Nos, a csajt elnézve nem csoda, h tigrisünkben megmozdult valami..ugyanakkor a cikkből az mintha az derülne ki, h a hölgy sem az a típus, aki szemérmesen félrepillant, ha egy 600 millió dolláros férfi kerül az útjába. kétlem, h rachel fantáziája beindul, ha egy autószerelő műhelyben pillantja meg tigert, amint kiemelkedik a szerelőaknából.. :D

  • 2009.11.29 23:01:48krizsoke

    Eggyel több "az" van benne, bocs.

  • 2009.11.30 00:23:07anyu

    Ha tényleg félrelépés áll a háttérben,akkor franc se érti miért kell egy ilyen csodaszép fiatal feleség mellől félrekúrni....

  • 2009.11.30 05:44:17Vérnűsző Barom

    Gondolom nem most derült ki Tiger koma számára asszonykája "kedvessége", így aztán a fene se csodálkozik azon, ha egy golfütővel csapkodó, karmoló, hisztis liba helyett valaki mást szeretne kúrogatni.
    Ha teszi egyáltalán.
    Optimistán bízom benne, hogy a csibének lesz pár kellemetlen perce közúti veszélyeztetés, gyilkossági kísérlet, garázdaság, károkozás, hamis tanuzás, ilyesmik miatt.

  • 2009.11.30 06:52:03dpeti

    baz+g: nem nigger hanem félig Thai.

  • 2009.11.30 07:15:10Micocicó

    chlitz!
    Csak 60.000.000 embert érdekel. És ezért fizetnek évi 100 millát!

  • 2009.11.30 07:19:18StrayCat

    A tisztabban latas erdekeben megemlitem, hogy az incidens helyi ido szerint hajnali fel 3 korul tortent (a Velvet ugy irja "pentek delutan' ami legjobb esetben is 'magyar ido szerint' pentek delutan) Szoval kerdes minek csaszkal kint hajnalban egy tobbszoros milliomos. Aztan meg egy aprosag, ami kimaradt a Velvet cikkbol: a no, akivel Tigert meggyanusitottak (Rachel Uchitel) a hetvegen Los Angelesbe utazott es szombat ota a hires feminista ugyvedno, Gloria Allred kliense.

  • 2009.11.30 07:38:21Vérnűsző Barom

    Menekült volna a hisztéria elől.

  • 2009.11.30 10:30:31RAMBO

    "A legjobb nőt is unja valaki" képlet beigazolódását láthatjuk. Ha Elin kefél rendesen, nem tudom minek neki más csaj, annyira jó buxa ez a nő. Ha meg nem kefél rendesen, akkor tessék csekket írni, és elválni - onnantól nem tartozik senkire, hogy ki kivel kufircol.

    Egyébként a golf egy viccesen hülye sport, sokkal többet ad a külsőségekre, mint amennyit egy kellemes séta megérdemel.

  • 2009.11.30 10:41:21OmegA404

    Nem is a csávó volt Tiger, hanem az asszony.
    Azt hiszem, ha milliárdos golfozó lennék azzal dugnék akivel akarok.
    A modellkarier rövidebb, mint a golf.
    Ribancot elhajtani... nyilvánvaló.
    Golfütővel veri a felesége... fasza kis kapcsolat lehet.

  • 2009.11.30 10:59:33köldökszösz

    rambo, golfoztál már? tuti nem, mert akkor tudnád, hogy ez tényleg nem olyan könnyű... na de mind1.

    ne csalja meg, hanem váljon le, ha annyira borzasztó a helyzet otthon. ha meg nem borzasztó, beszéljék meg. sosem értettem a félrelépő, ám boldog család látszatát fenntartókat.. és az meg nagyon gáz, ha az asszony veri a férjét... persze fordítva is az lenne.

  • 2009.11.30 11:00:42subidubinemértem

    Mashenka: ja, a "Woods-ot" meghaladta t. cikkszerző helyesírási képességeit.

  • 2009.11.30 14:23:08sickamore

    Amikor a cikk írója leírta, hogy "parkolt le SUV-jával", akkor azt úgy ejtette ki, hogy "szuvjával"? Merthogy SUV-jével (eszjúví-jével) maximum, de nyugodtan írhatta volna, hogy a terepjárójával. "SUV-jával"nagyon vicces.

  • 2009.11.30 19:28:05butatót

    "Ha Elin kefél rendesen, nem tudom minek neki más csaj, annyira jó buxa ez a nő."

    Az átlag férfinak biztos. Woods minden ujjára száz ilyet kaphat, nála a "jó buxa" sokkal feljebb kezdődik, mint nálunk. Kérdezhetnéd, hogy minek valakinek más kocsi, mikor van egy Mercije, ami állati jó? Na igen, ha a Suzukiból indulunk ki. Aki minden nap vehet egy Mercit, annak a Merci az alap (vagy még az sem).

Shopline

  • Fábián Janka: Virágszál Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Juli Fabian, Zoohacker: Girly Kedvezményes ár: 751 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
hirdetés