Tiger Woods csúnyán bukásra áll

2009. december 2., szerda 19:06 |
A golfbajnokot hétvégén azért karmolta össze neje, autóját pedig azért hagyta helyben egy golfütővel, mert úgy tudta, viszonya van egy nővel. Mit kap Woods, ha kiderül, az a másik két állítólagos szerető is igazat mond, akik azóta kerültek elő? Sms-ek, szobafoglalások, hangpostaüzenetek bizonyítják, Woods nem csak egy lyukra játszott.

Tiger Woodsra, a világ legjobban fizetett sportolójára csúnyán ráborította az asztalt neje egy múlt heti National Enquirer-cikk miatt. A lap azt állította, hogy Woodsnak viszonya van egy New York-i klub hostesseként dolgozó, Rachel Ulchitel nevű nővel, a cikk pedig péntek éjjel kiadós házastársi összecsapáshoz vezetett a Woods-rezidencián. Hétfőre a felek mély, fagyos hallgatásba fojtották a családi viszályt, csakhogy kedden két újabb lehetséges szerető tűnt fel a képben, és újabb bizonyíték került elő, ami alapján úgy tűnik, hogy kivételesen a National Enquirer sem hazudott.

Átlátszó mese sok lyukkal

Az elsőként megnevezett Rachel Ulchitel ugyanis az Enquirer sztorija szerint novemberben elkísérte a golbajnokot Ausztráliába egy versenyére, miközben a nej a két gyerekkel gyanútlanul várta haza sok lyukra játszó urát. Bár Ulchitel azt állította, "csak egy üzleti ügyben" volt épp akkor épp ott, a RadarOnline azt állítja, bizonyítékaik vannak arra, hogy Ulchitel novemberi ausztrál útját és szállodáját a Woods utazását intéző cég szervezte és fizette, szóval bizonyos értelemben valóban üzleti ügynek mondható. Ulchitel referenciái közt egyébként nem Woods lenne az első nagyvad: David Boreanazt, Stephen Dorffot és Ryan Seacrestet már korábban felpróbálta.

Szexi sms-ek és a hangposta-lebukás

woods250
Elin Nordegren

Mindez viszont szinte mindegy is ahhoz képest, hogy a US Weekly előásott egy Jaimee Grubbs nevű pincérnőt, aki szintén Woods szeretőjének vallja magát, és azt állítja, 31 hónapig tartó viszonyukat hangposta-üzenetekkel és sms-ekkel is tudja bizonyítani.

Grubbs a US Magazinnak több szexuális tartalmú sms-t is bemutatott, egy hangposta-üzenetet pedig – amelyen állítólag Woods hallható – a TMZ is megszerzett.„Szétszedlek… mikor dugtak meg utoljára?” – írja az egyik smsben – állítólag – Woods, egy másikban pedig arra kéri, hogy menjen be a mosdóba és küldjön „valami nagyon durva” fotót magáról. A TMZ hangfelvételén egy (Woodsénak mondott) férfihang figyelmezteti a nőt, hogy számítson rá, hogy a neje esetleg felhívja, mert átnézte a telefonját és megtalálta benne. A Los Angeles-i Stone Rose Lounge – Grubbs munkahelye – egyik alkalmazottja szerint kolléganője ezt a hangposta-üzenetet nekik is megmutatta, többek füle hallatára kihangosítva lejátszotta.

A pincérnő ráadásul a VH-1Tool Academy című tavalyi valóságshowjában is boldogan dicsekedett a többi szereplőnek azzal, hogy viszonya van Tiger Woodsszal. „Mind tudtunk róla, mert mindenkinek elmondta” – állítja egyikük, Alda Menaska a RadarOnline-nak adott interjújában. Menaska szerint Grubbs még a kamerák előtt is elismételte mindezt, de „szerintem kivágták, mert a VH-1 nem akart összetűzésbe keveredni Tiger Woodsszal és a nejével”.

Tovább is van

Ha pedig még mindig nem lenne elég, Ulchitel és Grubbs mellett egy harmadik nő is képbe került: a golfbajnokot októberben a Las Vegas-i Tao klubban egy hosszúcombú barnával fotózták le. Az MSNBC Scoop  információi szerint a lány a vegasi Bank diszkó egyik alkalmazottja, Woods pedig gyakori vendég a helyi mulatókban. „Ez is egy ilyen elhallgatott dolog Vegasban, senki nem beszél Tiger dolgairól. De évente többször is jön, nagyon jól érzi itt magát, és vannak diszkréten kezelt ügyei errefelé” – állítja a névtelenséget kérő vegasi informátor. A Scoop szerint a magánéletét eddig sikeresen titkoló golfos valószínűleg azért nem bukott le eddig hasonló sztorikkal, mert a szeretői mind olyan állásokban dolgoztak, amiket nem akartak egy kirobbanó botránnyal kockáztatni. Grubbs állítólag 100 ezer dollárt kapott sztorijáért a US Weeklytől, a Bank diszkós ismeretlent egyelőre nem sikerült szóra bírni.

woods450

Sokba fog ez kerülni

Nem tudni, Woods mit hozott fel magyarázatként a botrány kirobbanásakor, de nem lehetett túl hihető, mert az asszony a péntek éjszakai veszekedés során előbb összekarmolta a képét, majd golfütővel addig ütötte menekülő férje kocsiját, míg az neki nem szaladt egy fának. Bár a golfbajnok hivatalosan azóta sem ismerte el, hogy megcsalta volna nejét, hétfőn közzétett weboldalán egy bocsánatkérő nyilatkozatot, amelynek szövegezése erre enged következtetni, a US Weekly pincérnője után pedig újabb közleményben ostorozza magát, melyben ismét teljes mértékben magát teszi felelőssé a történtekért, kiáll felesége mellett, és kéri, hogy hadd intézzék el ezt ők egymás közt, a közvélemény folyamatos informálása nélkül.

Mea maxima culpa

"Fájdalmat okoztam a családomnak, és teljes szívemből bánom ezt a bűnömet. Hűtlenné váltam az eddigi értékrendemhez, és a családomnak kijáró bánásmódhoz. Nem vagyok mentes a hibáktól, és távolról sem mondanám magam tökéletesnek. Próbálom feldolgozni a viselkedésemet és a hibámat négyszemközt a családommal. Ezek az érzések csak ránk tartoznak. Bár közismert személy vagyok, és hivatásos sportolóként csináltam karriert, csak most értettem meg, valójában mit is jelent a médianyilvánosság előtt élni. [...] De a személyes bűnök nem igényelnek sajtóközleményeket,  a családi problémákat nem szabadna nyilvánosság előtt kiteregetni. [...] Ezentúl próbálok jobb férj és apa lenni, olyan, amilyet a családom megérdemel" - írja Woods weboldalán szerdai közleményében, a teljes nyilatkozat itt olvasható.

A TMZ információi szerint Woods a baleset után egy haverjával folytatott telefonbeszélgetésben megemlítette: a dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, nem ússza meg a Kobe Specialt, azaz kénytelen lesz rászánni egy ház árát egy bocsánatkérő gyémántgyűrűre, ahogy annak idején a hasonóképp csúnyán lebukott Kobe Bryant tette. Pedig a szeretők növekvő számát elnézve erre talán egy lakópark ára sem lesz elég: a megcsalt nej, Elin Nordegren a Sawf.news szerint már fel is vette a kapcsolatot pár válóperes ügyvéddel.

Bár a harcias Nordegren ellen házastársi erőszak vádjával akartak eljárást indítani, a rendőrség legfrissebb álláspontja szerint nem bizonyítható hogy ő a felelős férje karamboljáért, amiért golfütővel ütötte Woods kocsiját és beverte a szélvédőjét. A golfbajnok pedig egy mindössze 164 dolláros bírsággal (és négy büntetőponttal) megúszta, hogy "nem kellő körültekintéssel" vezetve elcsapta a tűzcsapot és felkenődött egy fára.

Kommentek

  • 2009.12.02 19:22:16Karl von Möseberg

    Én is rávetném magam a sok lyukra , ha felkinálkoznának. Régebben , viszont korrrektebbek voltak a kurvák.Semmi sem a régi már.

  • 2009.12.02 19:39:20jack_the_lad

    kreten...neje szazszor jobb barmelyik luvnyanal...es ismerven az eszaki szokasokat bizonyara nem kereti magat ha dugni kell...

  • 2009.12.02 19:41:23Kand Úr

    minek vette feleségül azt a nőt?
    ha annyi zsetonom lenne,mint neki, minden nap mást dugnák. és senki nem lehetne felháborodva.

  • 2009.12.02 19:46:20Béci a Nagy

    Ha férfi lett volna, aki veri az asszony kocsiját golfütővel és az neki megy egy fának, akkor azt biztos lecsukták volna. Mégis van egyenjogúság.

  • 2009.12.02 19:48:19Mashenka

    nah szép... a fedhetetlen reklám arc, a márketingesek álma. :) innentől max csak a durex fogja felkérni.

  • 2009.12.02 21:12:26vénkujon

    "juj jáj...szégyen, amit tettem. jájjáj. megígérem jóleszek. ezentul csak anyát ujjazom, meg szopatom.
    jáj, dehát én egy sportember vagyok.jáj."

  • 2009.12.02 21:28:55Micocicó

    chlitz te sötét! Milyen labdakergető? Az a Thorgelle Sanyi! Ez az emeber a földkerekség valaha élt legjobb golfozója! És mielőtt lenéznéd a golfot, tessék kipróbálni aztán majd utána lehet dumálni. Hidd el nagyon nehéz sport ezen a szinten.( a világ 3. legnehezebb sportja állítólag. Rudugrás, Kalapácsvetés, Golf. )

  • 2009.12.02 21:54:30lunatik

    szerintem a snooker nehezebb.
    a snookerasztal legalabbis kurva nehez.

  • 2009.12.02 22:01:30SLacc

    A matematika a legnehezebb. Csak azt nem tudja mindenki csinálni, így nem sport. Úgy értem, nem tudja mindenki csinálni, még alapszinten sem. Meg a sakk is ilyen. :D

    Testépítés, snooker, golf, bowling, futás, ... És ez mind k. jó. De tényleg fontos ilyeneket mondani, hogy a legnehezebb? Egy testépítőnek a rúdugrás nehéz. Egy futónak a box. Stb.

  • 2009.12.02 22:02:12SLacc

    Persze a sakk sport, tudom. :D

  • 2009.12.02 22:24:16AntiChrist

    Kand Úr: Nálad az igazság :)

    SLacc: Bizony!
    A sakk a legbrutálisabb sport.
    Ott vannak ugyanis a leginkább kiszorítva a külső hatások (nincs csúszós pálya, erős szél, és ehhez hasonlók). Letisztult játék. Tábla, figurák, világos szabályok, óra.

    Aki ott győz, az valóban jobb a másiknál.
    A legkeményebb sport.
    Kaszparov is valami hasonlót mondott annak idején :)

  • 2009.12.02 22:24:39Ainult Mina

    a sakk az igenis sport. mikor Tasnádi Péter a váci börtönben várta sorsa jobbra fordulását, kikövetelte magának, hogy sportolhasson. a börtönparancsnok (Bökönyi volt, talán) beadott neki egy doboz sakk-készletet.

  • 2009.12.02 22:58:00SLacc

    Vicceltem a sakkal (ez most sakk-kal vagy sakkal (nem tul. név, de biztos jó úgy?)). Mindamellett amiben én nagyon jó vagyok, az másnak brutálisan nehéz lehet (ha van ilyen), amiben meg más jó, az nekem betojás. Csak a korlátozottak mondanak olyan balfékségeket, hogy "na, komám, he, öcsém, (kötőszavak), amit én csinálok, az a keménység, heeeeeeee!" És itt volt ilyen. Sajnos pont testépítő. De biztos más is ilyen.

    Woods meg egy elképesztő fazon, most meg lehet csámcsogni a magánéletén. Pedig állítólag a tengerentúlról származik a mondás:
    "Szeresd a gyerekeidet, lehet, hogy a tiéd is köztük van."
    :D

  • 2009.12.02 22:58:58SLacc

    Persze, persze:
    Korlátozottak vagy korlátoltak?
    Én sajnos korlátozottakat IS tanítok...
    :D

  • 2009.12.03 00:23:05Se Fidesz, se szocik, új pártok,arcok kellenek!

    Pedig jó az asszony!

  • 2009.12.03 02:29:03vizsla_barat

    most kiderult,hogy ez az elitista, sportolonak latszo ember is hibazhat. jovo heten a drogugyletei jonnek elo, majd kiderul, hogy doppingolt is. eleg a media kegyebol egyszer kiesni...

  • 2009.12.03 08:11:03Rob67

    chlitz:
    A testépítéssel kapcsolatos vélekedésedből ítélve az 'agyhalott' szó inkább rád érvényes.
    Űgy általában a közvélekedés szerint a testépítés nem egy komplex agymunka.
    Értem, szerinted igen :)
    Nem baj baba, kihevered. Addig gyúrj sokat, agyra.

  • 2009.12.03 08:13:32Rob67

    Amúgy meg nem értem ezt a sok álszent dumát.
    Itt a legtöbben nem mennének bele mocskos, erkölcstelen és undorító kapcsolatba csinos és fiatal szőkékkel...
    Kafa. Ennyi balfék létezik?

  • 2009.12.03 08:44:48st37

    Az agyhalál a testépítés mellékhatása.
    Vagy a testépítés az agyhalál mellékhatása?

  • 2009.12.03 08:55:40mojszipupi

    Akinek ennyi pénze van persze h össze vissza dug mi ebben az ujdonság...bárkit megkap egy csettintésre ki nem használná ezt ki?

  • 2009.12.03 09:47:16Micocicó

    Chlitc. Elarulok neked par dolgot. Kepzeld el nem csak tv-ben szoktam nezni. Hanem igazibol is csinalom! Es a lenyeg. A nagy versenyeket azok nyerik meg akik agyban a legerosebbek. Tehat agyhalottak mast sportolnak. ( Gyurnak vazzeg! ) A golfban a teljesitmeny 60% csak a fejen mulik! Es persze nagyon sok gyakorlason. Ha ki szeretned probalni szoljal! Mas lesz a velemeny utana az biztos!

  • 2009.12.03 09:57:30=Daniken=

    jack the lad:

    tényleg szép a felesége, de tudod nem biztos hogy annyira patentul mennek a dolgok otthon...Tigris például a múltkori sörözésnél mondta is, hogy...:-D

    de komolyan, látta már kívülről tökjl működő kpcsolaot, ami belül meg totál szar volt...

  • 2009.12.03 10:23:28Britte

    Ez egy hír?????
    Amúgy meg hétköznapi emberek között is elég gyakori a mellédugás. Az ismert férfiaknál akiket körbe rajonganak a nők, nyilván meg teljesen egyértelmű hogy kefél akivel csak lehet.

  • 2009.12.03 10:27:19Britte

    =Daniken=
    Én úgy látom, hogy egy tök jól működő kapcsolatban is előfordulhat a félrekefélés. Ez már nem arról szól hogy hogy működik egy kapcsolat. Egyre inkább lyukra játszanak a pasik és egyre többen. Ez nem általánosítás, lehet a nőknél is így van, de azzal kapcsolatban nem tudok nyilatkozni.

  • 2009.12.03 10:34:39who-let-the-dogs-out

    http://www.cafepress.co.uk/TeamElin

  • 2009.12.03 10:48:17xboxer

    Go Tiger Go! Húzd meg az összeset helyettünk is!

  • 2009.12.03 10:56:34Blackrock

    Tájgör helyében én továbbra is rojtosra dugnám az összes elé kerülő bombázó muffot. Csak minek kellett megnősülnie? Most csak a gond van vele.

  • 2009.12.03 12:05:43fragolka

    Teccik vagy sem, van két gyerekük. Ha nem akar az anyjukkal maradni, akkor lépjen le. Őszinte dolog, és sokat kell fizetni. Ez az occóbbik megoldás (mármint anci háta megett más nőket kúrogat).

  • 2009.12.03 19:39:47PiszkosFreddy

    Szegény Tájger....A szakmai- és a magánélete teljesen összemosodik.
    Mindenhol a lukra kell koncentrálni.

  • 2009.12.04 21:41:24SLacc

    Igazából nem értem, mi itt a probléma. Ő bajuk, oldják meg. Persze a nők számának csökkentése nem jó megoldás. :)

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés