Fétispornó-színésznő Tiger Woods tizedik csaja

2009. december 9., szerda 09:25
A golfbajnok barátnőinek száma nagyjából naponta nő, a kedd egy pornószínésznőt tartogatott, ami végre némi változatosságot hozott a pincérnő-sormintába. Neje eközben már költözik a családi otthonból, miközben a sajtó újabb részletekkel szolgál férje másokkal folytatott nemi életéről. Például arról, hogy Woods hogyan szexelt fűvel-fával védekezés nélkül.

Holly Sampson 36 éves pornószínésznő Tiger Woods golfbajnok legújabb előkerült szeretője – számolt be róla a Daily Mail. Az elmúlt két hétben szinte minden napra jutott egy újabb nő, a pornós már a tizedik abban a hosszú sorban, melynek egyelőre nem látni a végét. Az exszeretők leleplezése a manhattani VIP-hostess Rachel Uchitellel kezdődött egy hete, és rajta kívül főleg pincérnők szerepeltek a listán. Woods neje a golfütős rendszabályozás után állítólag párkapcsolati tanácsadással és házassági szerződése újraíratásával dolgozza fel megcsalásának traumáját, de a legfrissebb hírek szerint ez sem elég segítség, jelenleg épp nem is él az orlandói családi otthonban.

Emmanuelle-filmektől a kikötözős szexig

sx

A legfrissebb találat, a Nicollette Foster, Andrea Michaels és Zoé néven is dolgozó Sampson több mint 64 pornófilmben játszott már, köztük nem egyben a BDSM-fétispornó egyik kedvelt műfaja, a kötözősszex alanyaként. A Descent Into Bondage, Tight Ropes vagy a Diary of a Horny Housewife mellett ugyanakkor a szoftpornós Emmanuelle 2000, vagy a Lady Chatterley történtei című tévésorozatokban is feltűnt (az alábbi linken egy kis ízelítő Sampson BDSM-munkásságából, vigyázat, korhatáros tartalom!)

A nő már májusban említette egy rádióbeszélgetésben a Woodshoz fűződő viszonyát, de akkor senki nem vette komolyan. Foster azt mondta, még Woods házassága előtt volt viszonyuk, de további részletekkel egyelőre nem szolgált.

Röptében bárkit, védekezés nélkül

Ezért nem lehet tudni azt sem, hogy Woods szereti-e a valóságban is a szadomazo szexjátékokat, de a többiek szerint bár nagyon jó az ágyban, gyengédnek nem mondható. Az orlandói pincérnő, Mindy Lawton szerint Woods előszeretettel fenekelte őt el, és miközben hátulról csinálták, szerette húzni a haját. Woodsnak egyébként óriási mázlija van, hogy – eddig legalábbis – nem jelentkezett egy nő sem azzal, hogy gyereke is van tőle: mint Jaimee Grubbs mondta: „sose használt óvszert, és azt se kérdezte meg, szedek-e tablettát. Fel sem merült ilyesmi”. Lawton nővére se volt boldog, mikor kiderült, hogy kishúga védekezés nélkül szexel a bajnokkal: „nagyon aggódtunk, hogy miket szedhet össze így, főleg, hogy sejtettük, hogy több nője is van. De Mindy nem hitte el, szerelmes volt”.

Újabb versenyzők a héten

A héten további szeretők kerültek elő: a RadarOnline.com egy fehérneműmodellt, a New York Daily News egy 31 éves elvált anyát talált, akinek hétéves fia a golfbajnokot tekinti példaképének. A nő nem kívánta kommentálni a lapok értesüléseit, „egyelőre”. Woods nem csak bombázókat fektetett meg, két évig volt viszonya az otthonuk közelében lévő gyorsétterem egyik nem túl dekoratív pincérnőjével, Mindy Lawtonnal is. A lány saját bevallása szerint azt hitte, ő az egyetlen a golfbajnok számára (mármint szeretői minőségében, hisz Woods gyakran nejével együtt járt reggelizni a helyre, és míg az asszony az újságot olvasta a reggeli felett, addig férje a pincérnővel szemezett). Ez a viszony 2007-ben úgy ért véget, hogy Lawton a mai napig nem is kapott rá magyarázatot. Mint azonban a Daily Mail kiderítette, Woods azért ejtette viharsebességgel a lányt, mert kiderült, hogy a National Enquirer újságírói meglátták, amint hazavitte. Akkor a golfbajnok sajtóapparátusának sikerül elsikálnia az ügyet: a sztori ejtéséért cserébe az egyébként soha nem nyilatkozó Woods interjút adott a lapcsoport másik lapjának, a Men’s Fitnessnek.

tiger450

Az exszeretők egyike jóvoltából azonban Woods most a Playgirlbe is bekerülhet: a US Magazine értesülései szerint egy egyelőre ismeretlen nő mobiltelefonos aktfotókat kínált fel nekik a golfbajnokról. Daniel Nardico, a lap marketing igazgatója megerősítette a hírt, hozzátéve, jelenleg épp vizsgálják, valódiak-e a fotók, hisz "bárkinek a nemiszervéről készíthetünk felvételt, de mit ér, ha nem azonosítható róla?". A férfi azt is elmondta, a képeket áruló ex nem a már ismert tíz nő egyike, hanem egy újabb, aki "még ezután fog a nyilvánosság elé lépni".

Tiger Woods női már tízen vannak

…persze, csak ha a megcsalt nej nem számoljuk bele a halmazba.

1. Rachel Uchitel, egy manhattani klub VIP-hostesse, az ő nevéhez köthető a botrány kirobbanása. Nem Woods lenne az első celebpasi-skalpja, David Boreanazt, Stephen Dorffot és Ryan Seacrestet is kipróbálta már;

2. Jaimee Grubbs pincérnő és valóságshow-szereplő, aki 31 hónapos viszonyt állít;

3. Kalika Moquin, 27 éves üzletvezető egy vegasi klubban, csak rövidebb viszonya volt a golfbajnokkal, de egyelőre nem hajlandó nyilatkozni a témában;

4. Jamie Jungers, 26 éves pincérnő és fehérneműmodell; Woods őt szintén Vegasban szedte fel;

5. Cori Rist, 31 éves fürdőruha-modell, akit Woods Uchitelhez hasonlóan több versenyére is maga után utaztatott. A nő 7 éves fiának Woods volt a példaképe, bár vélhetően inkább a sportteljesítménye miatt.

6. Mindy Lawton, 33 éves orlandói palacsinta-gyorséttermi pincérnő, akit Woods 2007-ben ejtett;

7. Egy egyelőre meg nem nevezett „szexi angol tévés műsorvezető”;

8. Egy egyelőre meg nem nevezett „idősebb, nimfomán asszony”.

9. Egy orlandói bár pincérnője, aki azt állítja, húszéves korában volt Woods szeretője, de mivel sem a nevét, sem az életkorát nem engedi nyilvánosságra hozni, ez egyelőre nem sokat mond;

10. Holly Sampson, avagy Nicollette Foster, avagy Andrea Michaels avagy Zoé: pornószínésznő, aki szoftpornóban és BDSM-ben egyaránt otthon van.

A megcsalt feleség, Elin Nordegren eközben állítólag elköltözött a családi otthonból – legalábbis a szomszédok azt állítják a RadarOnline.com-nak, hogy az asszony jelenleg egy, az utcában pár számmal feljebb, szintén Woods tulajdonában lévő házban lakik. Woods sajtóapparátusa állítólag a golfbajnok maradék imidzsét védve igyekezett volna titokban tartani a dolgot, abban reménykedve, hogy az asszony visszatér. Nordegrennek azonban úgy tűnik, más tervei vannak: az Associated Content szerint gyorsan vett magának egy kis szigetet szülőhazájában, Svédországban, ami csak egy stockholmi kompjárattal közelíthető meg.

Kórházba szállított anyós

A TMZ legfrissebb hírei szerint egyébként pár órája mentőket kellett hívni Woods házához (bár az nem tisztázott, melyikhez), ahonnan egy középkorú, szőke nőt szállítottak kórházba. A beteg kiléte egyelőre nem tisztázott, de a sajtóinformációk szerint Nordegren édesanyja a napokban érkezett meg az Államokba, hogy lánya mellett legyen. A floridai televízió információi szerint Elin Nordegrent látták is, amint távozott a kórházból, nem sokkal azután, hogy a mentő megérkezett a beteggel.

tiger451

Woods be volt állva, mint atom

A kórház egyébként ugyanaz a Health Care Hospital, mint ahová Woodsot szállították november 27-i balesete után. A sportoló szervezetében egyébként túladagolásnyi adagot mutattak ki kétfajta gyógyszerből, Ambienből és Vicodinból, úgyhogy elképzelhető, hogy valóban nem kellett, hogy neje golfütővel verje a kocsiját a balesetig, ezek nélkül is simán elcsapta volna a tűzcsapot meg a fát, lévén alig volt magánál. A  balesethez kiérkező mentősök szerint Woodsot eszméletlenül szedték össze, még horkolt is, és láthatóan valamilyen szer - de egyértelműen nem alkohol - befolyása alatt állt.

Kommentek

  • 2009.12.09 09:32:45Irgun

    ha teheti miért ne tenné?

  • 2009.12.09 09:39:12Fidel Castrol

    Fúúú és lehet ennél még lejjebb? Csámcsogjunk.

  • 2009.12.09 09:55:18Hattory Hanzo

    Terjed a hír, hogy ingyen ad ki pénzt az automata, várható volt, hogy folyamatosan nő a sorbanállók száma. Lesz még verekedés is..

  • 2009.12.09 09:57:07Fidel Castrol

    Remek, hozom a sört és a chipset.

  • 2009.12.09 09:58:01RAMBO

    Na így kell azt érteni, hogy a legjobb nőt is unja valaki.

  • 2009.12.09 09:58:20serteperte55

    A fényképek szerint szereti a fehér csajokat. A feleségét azt sajnálom.

  • 2009.12.09 10:01:45Blackrock

    Nyomjad, Tiger!

  • 2009.12.09 10:08:21AntiChrist

    Csupa 'fehér' csaj. Hm.
    Tényleg: lesz catfight is vajon?

  • 2009.12.09 10:08:45feketebarany666

    Hm mindenki kur mindenkivel... es neha kiderul. Ennyi.

  • 2009.12.09 10:12:10vénkujon

    kiszel tündét nem sújtotta a faszával?:)

  • 2009.12.09 10:18:01for-avar

    miért hiszi a fekete sportolók nagy része hogy fehér növel bebocsájtást nyer amerikában a Fehér elitben?Ha legalább okos nöt választanának nem csak szépet!!!Sajnálom mert a golfpályán játszhat de a klubba nem mehet be!!!Talán az egész azért van mert nem többgenerációs fekete értelmiségböl kerülnek ki...

  • 2009.12.09 10:24:02smartdrive

    szerelmes, hogyne

  • 2009.12.09 10:30:44Macko

    @Kütyüuniverzoom

    Mélyen igaz...
    Sok élsportolót volt (és van)alkalmam ismerni.
    Ugyanolyan problémák, ugyanolyan gondok, ugyanazok a gyarlóságok.
    Csak ő a sportból él, mi meg másból. Ennyi.

  • 2009.12.09 10:31:12Lord heckman

    Láttam már pár műremeket a hölgytől :D nem rossz :D

  • 2009.12.09 10:32:41marky@life

    nagy pinabubus ez a Tiger!
    Ettől függetlenül a sportteljesítménye akkor is brilliáns!

  • 2009.12.09 10:35:06m.logic

    Különösebben nem érdekel, hogy Tiger jó ember-e vagy nem, de most tényleg hinni is kell 10 kurvának, akik pont egyszerre hozzák nyilvánosságra viszonyukat?

  • 2009.12.09 10:41:27triumphator

    egy igazi tigris. tesztoszteronbomba. faszért nősült meg?

  • 2009.12.09 10:44:50kyskalacs .

    ez csak egy duplaszájú idétlenség. kihasználta hogy a léje miatt buknak rá a ribancok oszt ennyi a történet.
    pénz nélkül sose lett volna ennyi nöje. ezért is ilyen kapzsi.....

  • 2009.12.09 10:47:32Démonmac1

    http://www.break.com/games/tiger-woods-wife-outrun.html

  • 2009.12.09 10:53:31zolika78

    Holly Sampsont nagyon csíptem, mikor méh Zoe néven állt modellt az ALSScannek. Csak sajnos utána felfúvatta a melleit, elég undorítóra sikerült...

  • 2009.12.09 10:58:38vernarancs

    Szeret sok lukra jatszani. Ez a dolga :))

    Az viszont nagyon gaz, hogy semmi vedekezes. Potencialis aids-terjeszto.

  • 2009.12.09 11:00:59Brainstormer

    Annyi delláért, ami neki van, jobb muffokat is szerezhetett volna ez a fütykös.
    Amúgy érzelmileg elég éretlen feje van, biztos ezért halmozza pénzért a nőket.

  • 2009.12.09 11:04:53quality control

    nem szép dolog, ha össze-vissza csalja a feleségét, de egy biztos: a legnagyobb mocskok ebben a történetben az újságírók / médiamunkások. ezek abból élnek, hogy másokat bemocskolnak.

  • 2009.12.09 11:07:47Jimbo75

    Hmm, végülis 7 nőből 3 nálam is bejön, a többit még bottal sem piszkálnám meg...

  • 2009.12.09 11:12:38Leggy

    én nem sajnálom egyik csajt sem- valószínűleg a felesége is tudta, hogy nem szűzies urifiúhoz ment hozzá- azt viszont nem értem, hogy ezek a keménytökű legények miért suttyomban csinálják mindezt? ha én ilyen nagy legény lennék, büszke lennék magamra. egy fasza gyerek nem hitegeti a feleségét, hanem előre megmondja a frankót, nem?

  • 2009.12.09 11:14:32Leggy

    nem vagyok rasszista, komolyan, de erről a fiúról nekem nem az jut eszembe, hogy "igazi tigris", hanem az, hogy olyan hakapeszi maki forma..szerintem a csajok sem a markáns férfiarcára buktak

  • 2009.12.09 11:31:13Abraka

    Jól tette. Minél több nőt meg kell d... !

  • 2009.12.09 11:32:51clementino1

    nyomjad Tiger! a sok irigy, otthon matyizós/200 kilós tehén újságíró(nő) meg menjen, és intézzen pár jó menetet!

  • 2009.12.09 11:33:56Working Class Hero

    Az életet akarom egy hónapig, hogy megundorodhassak tőle:D!

  • 2009.12.09 11:59:19xboxer

    Tiger, napról napra jobban tisztellek!

  • 2009.12.09 12:10:50fakof

    játszik az ilyen lanton is?

  • 2009.12.09 12:20:57Karl von Möseberg

    Az első megállapitásom az , hogy fehér nők mégiscsak jobban néznek ki , mint a fekák.

    A második , hogy sok kurva van.

  • 2009.12.09 12:25:52OmegA404

    Minkét megállapítás helytálló.
    A felesége is valami modellnőcske volt, mielött golfütős furia lett.

  • 2009.12.09 12:28:08Commandante

    A helyében én is így csinálnám.

  • 2009.12.09 12:34:35Psy

    Kütyüuniverzoom: szerintem a Nike nem bontana a szerzodest, sot! Ha belegondolunk tokeletesen eleget tesz Tiger a mottojuknak ( just do it ) :D Mondjuk az o eseteben a just do her talalobb lenne. Arra lennek kivancsi, hogy hany bukszat csinalt meg valojaban ezek kozul, mert 1-2 fortelmesen nez ki. A pincer csajhoz pl golfutovel nyulnek max.

  • 2009.12.09 13:09:45Skatulya bácsi megmondta

    Egy néger meg egy fehér? Ennyire rondák lennének a néger nők, vagy csak a fehérek ennyire jók? Ezek közül csak az egyik igaz.

  • 2009.12.09 13:35:12MTFUN

    Ilyen az igazi Bajnok,nem csak a pályán,az ágyban is legyőzhetetlen!:)A pasik 99%-a cserélne vele, a maradék 1% pedig elmegy a kereszténydemokratákra szavazni áprilisban.:)

  • 2009.12.09 13:35:27Working Class Hero

    Ne legyetek gyökerek, azért dug fehér nőket, mert megteheti, növeli az egóját, a golf egy fehér sport volt, amíg ő nem jött. Ha teszem azt egy k.táborból szabadult zsidó lennék, én is szőke kék szemű árjalánykákat dugnék a legszívesebben, éljen az elnyomott psziché!

  • 2009.12.09 13:47:35Walmer

    " Egy egyelőre meg nem nevezett „idősebb, nimfomán asszony”."

    Én őt akarom.
    Egyébként meg, isten vagy Tiger!!

  • 2009.12.09 14:13:44köldökszösz

    érdekes, hogy ha 1 nő sok pasikval fekszik le, akkor kurva. ha 1 férfi fekszik le több nővel, ráadásul feleség mellett, akkor az f@sza csávó. hát hogy van ez???????

  • 2009.12.09 14:20:33MTFUN

    Köldökszösz@

    Igen,jól látod ez tényleg így van.:)
    Talán annyi az eltérés,hogy mi genetikailag erre vagyunk felprogramozva, Ti csajok pedig arra,hogy váláskor elvigyétek a házunkat és a cash-t. :) :)

  • 2009.12.09 14:21:23Muad\\\'Dib

    "A pasik 99%-a cserélne vele..."
    Tehát minden faszi szívesen csalná a feleségét. wtf...

    Egyébként meg hiába, no, a majom sok pénzzel is majom marad. Erőlködik, de végül csak győznek a fránya ösztönök. Lehet a banán is működne a golfversenyen.

  • 2009.12.09 14:23:43MTFUN

    Amúgy egy apróság,de talán fontos lehet:ahol félrelép egy pasi,ott érdekes módon mindig akad egy Nő is,akinek éppen nincsenek erkölcsi aggályai...Hmmm,micsoda véletlen.

  • 2009.12.09 14:24:23vernarancs

    MNK!

  • 2009.12.09 14:26:15Working Class Hero

    MTFUN@
    És a férfi nemsír a sokadik partner és baszás után, hogy kihasználták. Mert a férfiak logikusak,bár hibáznak, a nők pedig érzelmi alapon működnek, aztán sírnak.

  • 2009.12.09 14:27:12köldökszösz

    nekem egyik nem félrelépése sem tetszik, ez nem gerinces..

  • 2009.12.09 14:31:42MTFUN

    Félrelépés?Miről beszélünk?A pasik genetikailag nem monogám lények.Az,hogy a kereszténység lenyomta a torkunkon ezt a holtodiglan holtomiglan dumát,esküvővel karöltve, teljesen természetellenes!Csak egy faj profitált ebből,a válóperes ügyvéd.

  • 2009.12.09 14:34:01köldökszösz

    elég sok önmagától monogám pasit ismerek, akiknek egyszerűen nincs vágyuk másra, csak saját prájukra. egyik sem debil, de szerinted nyilván betegek...
    és nők között is van telejsen hűséges, no meg csalfa is.

  • 2009.12.09 14:36:45MTFUN

    Igen,én is ismerek ilyen pasikat..Hát nem éppen az alfahímek,az biztos.Az a pasi nem csalja a nőjét, aki lusta, vagy csúnya,vagy fél a lebukástól, esetleg sikertelen a Nők körében.Egyet sem ismerek aki ezeken a kategóriákon kívül nem nézne át néha a szomszéd kertjébe.

  • 2009.12.09 14:37:52MTFUN

    :) a másik pedig,hogy azért mert Te nem tudod kivel,mit csinál,az nem jelenti azt,hogy hűséges is!Erről azt hiszem könyvet lehetne írni..

  • 2009.12.09 14:38:19köldökszösz

    mtfun, te nyilván az inget kigombolós, önmagát macsónak gondoló, ámde beképzelt, zselézett hajú, parfümfelhőbe öltözött menő manó vagy :D az ilyenek nem is érdekelnek :D és bár nem ismered azokat, akiket én igen, de elhiheted, a legtöbb nagyon is jól néz ki.. csak más az értékrendjük, mint neked. ja, és egyikük sem vallásos...

  • 2009.12.09 14:39:30MTFUN

    De talán igazad is van,valóban akad egy hűséges pasi típus, úgy hívják őket:INFORMATIKUS.Na őket még a saját nőjük sem érdekli,nem hogy a másé..:)

  • 2009.12.09 14:40:47köldökszösz

    hihi, egyszer tényleg volt szerencsém egyhez. helyesnek helyes volt, de ennyi :D unalmas típus, nem érdekel több ilyen :D

  • 2009.12.09 14:43:33MTFUN

    köldökszösz :)

    Háát,ha Neked ciki,hogy egy pasi ad magára,és bizony beveti magát a Nőknél,erre azt mondom ízlések és pofonok, ugye:)
    Gondolom a pasik azért viselkednek,öltözködnek az Általad leírt módon,mert ez hatást gyakorol a Női nemre,akkor pedig mi a probléma?
    Ha csak könyvtárban lehetne Nőt felszedni,hidd el minden pasi olvasó szemüveget viselne.Elvárás,alkalmazkodás,ennyi az egész. :)

  • 2009.12.09 14:43:48sas70

    Ugyan már, ki hiszi azt el, hogy híres és gazdag sportolók, mindig önmegtartóztató életet élnek, és inkább rögtön elszaladnak ha egy nő felkínálja nekik magát?! Arról már nem is beszélve, hogy a gazdag amerikai pasik nem véletlenül járnak, a család nélkül Vegas-ba szórakozni.

  • 2009.12.09 14:45:23MTFUN

    Nekem több Hölgyismerősöm járt már informatikusokkal(bocs srácok,azért ott is vannak jó arcok),és mindegyik katasztrófával végződött.Van erről is pár jó sztorim,de azt majd egy másik rovatban,egyszer.:)

  • 2009.12.09 14:49:32Muad\\\'Dib

    2009.12.09 14:36:45MTFUN#
    "Egyet sem ismerek aki ezeken a kategóriákon kívül nem nézne át néha a szomszéd kertjébe."
    És mivel nem ismered ilyen nincs is. Egyszerű gyermeke lehetsz a természetnek.
    Arra meg kár büszkének lenni, hogy a XXI. században eljutottál oda, hogy tulajdonképpen mégiscsak egy ostoba majom szeretnél lenni, mert az erkölcs, büszkeség, önkontroll már nagyon fájó dolgok...

  • 2009.12.09 14:52:58MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Igen,nagyon szeretnék mások által felállított erkölcsi korlátok között élni.Az olyan szabályos,és szép élet.Most, hogy így mondod vágyom is rá,nagyon, innen az őserdőből!

  • 2009.12.09 14:55:04köldökszösz

    mtfun: a már-már metroszexualitás és igényes ápoltság nem ugyanaz :)))))))) vagy azt gondoltad, hogy zsíros hajú, pocakos pasasokkal leállok? jó, nem ismersz, de innen üzenem: NEM.

  • 2009.12.09 14:58:24MTFUN

    köldökszösz :)

    Eszembe sem jutott ilyennel minősíteni Téged.:)Mindössze annyit próbáltam sugalmazni,hogy az ápolt pasi az nem egy pejoratív kifejezés.Aki ad magára,ne adj isten "csajozósan öltözik(már ha létezik ilyen kategória)",az ne legyen már bűnös.
    Valamiért a természetben is a hímeknek vannak a díszesebb külső jegyeik,nem azért mert erre buknak a Lányok?:)

  • 2009.12.09 15:01:23Muad\\\'Dib

    2009.12.09 14:52:58MTFUN#
    Teljesen igazad van. Sokkal egyszerűbb kiugrani az utcára, rábaszni valakire kőbaltával, elvenni ami kell, azt jól van. Mert én azt mondom, ha már nem akarunk szarakodni az önkontrollal minek vacakolni, meg normákat állítani.

    Másrészt nem vagyok meglepve az erkölcsök mai állásán. Minap is mit látok a villamoson. Egy négert, ülve. Fényes nappal!!

  • 2009.12.09 15:01:24egyenes labirintus

    néger pénisz, mind ezt akarják, nem ám a kicsipuhanemfogfájni...

  • 2009.12.09 15:02:24szbszig

    Gondolom, a pénz és a sárm nem lehet akadály nála az udvarlás terén, szóval a képek alapján azt kell megállapítanom, hogy szimplán pocsék az ízlése... :D

  • 2009.12.09 15:10:49MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Négert ülve??Nekem is volt néger barátom,csak aztán Apám eladta.

  • 2009.12.09 15:22:17vernarancs

    2009.12.09 14:39:30MTFUN, mega LOL. Ennyi zoldseget osszehordani...

  • 2009.12.09 15:29:11MTFUN

    :) már csak provokálom a feministákat,jól esik így ebéd után.

  • 2009.12.09 15:35:20köldökszösz

    mtfun: mondom, az ápoltság és túlápoltság nem ugyanaz. nem szeretném, hogy a párom többet időzzön a fürdőszobában, mint én :) nekem a macsók inkább olyanok, mint nőkban a plázacicák. van akinek bajön, van akinek nem.. de a legtöbbnek csak dísznek kellenek mind2 nem ilyen példányai.

  • 2009.12.09 15:35:52Muad\\\'Dib

    Mi van baszki? Le sem fasisztáz senki? Rohadt divatliberálisok vagytok!

  • 2009.12.09 15:40:25MTFUN

    köldökszösz :)

    Kicsit elkanyarodtunk a témától,én még négereztem is egy kicsit egy másik kommentelő bosszantására.:)Hszóval, maradjunk annyiban,hogy a hűséges pasi és a tiszta kezű politikus ugyanabba a fogalomkörbe tartozik,a mesék közé.

  • 2009.12.09 15:43:44Muad\\\'Dib

    2009.12.09 15:40:25MTFUN#
    Tehát természetes kijelentésnek veszed, ha azt mondjuk anyád kurva, apád strici.

  • 2009.12.09 15:45:36MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Hát ha Te mondod,akkor kénytelen vagyok elhinni.

  • 2009.12.09 15:47:21Muad\\\'Dib

    2009.12.09 15:45:36MTFUN#
    Hát, hiszen számodra ezek a fogalmak nem léteznek, csak a társadalom begyepesedett álerkölcsisége ölt formát benne? nicht wahr?

  • 2009.12.09 15:51:06MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Akár még szórakoztat is engem a szemellenzős kommentelésed, ez eszedbe sem jutott?

  • 2009.12.09 15:53:58köldökszösz

    mtfun: nem, nem egyezünk meg ilyesmiben :) én nem :)

  • 2009.12.09 15:56:39FTP

    Balfasz egy csóka ez a Tiger.

  • 2009.12.09 15:59:22MTFUN

    köldökszösz :)

    Igen, a Te férjed a kivétel...mindenképpen! :))

  • 2009.12.09 16:00:31Muad\\\'Dib

    2009.12.09 15:51:06MTFUN#
    Ez akkor kölcsönös boldogság, lévén ugyanígy vagyok a te hozzászólásaiddal.

  • 2009.12.09 16:02:57MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Mit szólnál hozzá ha elmennénk együtt moziba?Vagy legalább egy tüntetésre?Ha már ennyire megszerettük egymás társaságát,érzem ahogyan vibrál köztünk a levegő!

  • 2009.12.09 16:05:03köldökszösz

    nincs férjem :) amúgy 1 db párom kivételével mind hűséges volt, igen. mivel úgysincsenek itt és nem tudják ki vagyok, elmondhatom: kutattam is titokban, hátha találok valami bűnnyomot, de nem :) úgyhogy elhiszem, hogy vannak hűségesek. és azt is, hogy van akinek ez nem megy.

  • 2009.12.09 16:08:57Muad\\\'Dib

    2009.12.09 16:02:57MTFUN#
    Tudod, mivel maradi fasz vagyok, - akinek a levágott fejének már rég a buzifelvonulás zászlórúdján lenne a helye - nem mehetek, ugyanis hű vagyok az asszonyhoz. De azért hízelgő az ajánlatod. És lehet szabadelvű leszek, ha ilyen könnyű kapcsolatot kialakítani, mert eddig ebben nem hittem, lévén félénk, nőzni képtelen, informatikus vagyok…

    Huhh, elég klisét sikerült bepakolnom a mondatokba?

  • 2009.12.09 16:10:20vernarancs

    Az embert az allattol az kulonbozteti meg, hogy nem az osztonei alapjan cselekszik. Illetve kordaban tudja azokat tartani. Aki nem igy tesz az sajnos meg mindig az allatok szintjen van. Erre nem kell azert buszkenek lenni.

  • 2009.12.09 16:17:02MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Informatikus?Ok,mindent értek.Van már szakember aki tud segíteni ilyen eseteknél, talán még Rajtad is,ne add fel ilyen könnyen.

  • 2009.12.09 16:20:26MTFUN

    köldökszösz:)

    Nyomoztál?:)Csak az vezethet sikerre,ha hazugságvizsgálóra kötöd a legjobb haverjukat.:)
    Óhh,ha tudnád mennyi Nőt ismerek aki tűzbe tenné a kezét a pasijáért, pedig aztán....De legyen Neked igazad,vannak nemes és gáncstalan lovagok is, talán majd én is találkozom egy ilyennel egyszer. :)

  • 2009.12.09 16:24:18Muad\\\'Dib

    2009.12.09 16:17:02MTFUN#
    Nem vagyok infós, csak igyekeztem egybegyűjteni az eddig leírt kliséidet. Láthatóan sikerrel.

  • 2009.12.09 16:27:32MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Igen,nagyon ügyes vagy.Én vagyok maga a gonosz, aki besározza a többi nemes férfitársat.Te pedig erkölcsi magaslatokra hágva hinted az igét.Kerek történet ez,nem is lehet többet hozzá tenni..

  • 2009.12.09 16:30:24Muad\\\'Dib

    2009.12.09 16:27:32MTFUN#
    Látom beindult a kliségyár. Írtam én olyat, hogy én lennék az erkölcs mintaképe?

  • 2009.12.09 16:30:44köldökszösz

    mtfun: attól, hogy te nem vagy ilyen, ne vond már kétségbe, hogy más lehet hű. bár mindenki magából indul ki, de az nem erény, ha fűvel-fával összefekszel, és erre még büszke is vagy! ez inkább sivárság, dehát te tudod, ha neked jó...

  • 2009.12.09 16:32:28MTFUN

    Muad\\\'Dib

    Dehogy,Te azt írtad,hogy néger informatikus vagy,becsaptál!

  • 2009.12.09 16:35:17MTFUN

    köldökszösz:)

    Dehogy vontam kétségbe,hogyan tehetnék ilyet, hiszen csak a saját szemüvegemen keresztül nézem ezt a dolgot.Azt pedig végképp nem írtam,hogy büszke lennék rá,de azt sem,hogy sajnálnám egy pillanatig is,azért ez nagy különbség.

  • 2009.12.09 16:43:20köldökszösz

    nem baj, nem kell most sajnálnod, később úgyis leragadsz egynél :) előbb-utóbb mindenkiben megszületik ez a vágy.

  • 2009.12.09 16:46:19MTFUN

    köldökszösz:)

    Gondolod?:) Éppen kétszer váltam,az egyik sztorinál még vissza is vásároltam a saját házamat az extől,szóval nem érzem azt a dübörgő vágyat. :)

  • 2009.12.09 17:08:54ZWS

    A golfot minimum 18 lyukra játsszák a profik, nem? :-) Ahhoz meg prűdeknek 18, haladóbbaknak 9, profiknak 6 nő legalább kell, egyszerre, és lehet több pályán is. :-)
    Nem kell irigykedni, a feleségével rendezze le ő maga, senki másra nem tartozik.

  • 2009.12.09 18:02:32AntiChrist

    MTFUN:
    "A pasik genetikailag nem monogám lények."
    "Igen,nagyon szeretnék mások által felállított erkölcsi korlátok között élni."

    Hehe :)
    Az, hogy a 'pasik genetikailag nem monogámok', az a te saját erkölcsi elképzelésed. Ugyanennyire igaz az is, hogy minden férfi hűséges. Vagyis egyik se igaz.
    Vannak monogám és nem monogám férfiak. A nőknél dettó.

    "Az a pasi nem csalja a nőjét, aki lusta, vagy csúnya,vagy fél a lebukástól, esetleg sikertelen a Nők körében."
    Mert aki félrekefél, az nem is fél a lebukástól, igaz?

    Logikából elégtelen :)
    Provokációnak gyenge volt :)

    Nem mellesleg itt a pont:
    2009.12.09 16:10:20 vernarancs

  • 2009.12.10 00:08:23Karl von Möseberg

    Ez a csóka csak fehér nőkre bukik ?

  • 2009.12.12 11:24:45ORGASMUSFORSCHER

    ha én gazdag amerikai lennék, miután összejött a zseton, elhúznék európába, annak is a keleti részébe s naponta mást csajt szednék fel... sose nősülnék meg, sose tanulnék meg egy helyi nyelvet se, csak élvezném az életet s arra gondolnék, hogy dögöljön meg az a sok undorító amerikai nő (vagy pontosabban: sok undorító nő Amerika területén), akik mindig csak a férfiak pénzét akarják... mindegy, hogy félrelépett, vagy nem... ha van lehetőség, viszik a pénzt, házat, vagyont, stb... erről jókat nyilatkozik pl. John Cleese, aki jól megszívta, mert többek között amerikai felesége is volt, fizet is neki haláláig a válás óta....

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés