A Szex és New York főszereplőjét még Hugh Grant is megkörnyékezte egy fotó kedvéért, de ez biztosan nem jelentett gondot Sarah Jessica Parkernek, hiszen korábban már kifejtette, az ötvenhez közeledő színész agya mindent visz. A 44 éves színésznő új filmjének premierjére érkezett Londonba, amire ezúttal rossz outfitet választott: hiába tervezte miniruháját L’Wren Scott, kimaradt belőle a lecsúszást gátló szilikoncsík, aminek híján folyamatos küzdelmek árán sikerült csak magán tartania a pink darabot.

Sarah Jessica Parker az 1996-os Halálos terápia című film óta nem játszott együtt Hugh Granttal, egészen mostanáig. A két színész a Hová lettek Morganék? premierjére érkezett Londonba, ahol persze eleget tettek a kötelező köröknek, vagyis a vörös szőnyegen való pózolásnak. A Szex és New York nézői már bizonyára megszokták, hogy a Parker által hozott Carrie Bradshaw karakterét mindig éri valami szerencsétlenség. Úgy tűnik, a balszerencse Parkert is elérte, pont úgy, mint Hugh Laurie-t a sántítás.

Kínlódott a szőnyegen

A 44 éves háromgyerekes anya egy L'Wren Scott által tervezett pink miniben és egy legalább tíz centis Charlotte Olympia bokatörőben érkezett a premierre, amire nyilván igyekszik mindenki a legjobb formáját hozni. Na, neki nem sikerült. Az általa viselt ruhából kimaradt a szilikoncsík, így a vörös szőnyeges felvonulása közben hol az egyensúlyát próbálta megőrizni az embertelenül magassarkú cipőkben, hol pedig a ruháját húzgálta fel, illetve le, attól függően, hogy a melléről akart-e lecsúszni vagy éppen a fenekéről fel.

Persze akadtak pillanatok, amikor épp nem a ruházati balesetet próbálta helyrehozni, helyette inkább Hugh Grant oldalán pózolt, aki vélhetően nem azért helyezte jobb kezét Sarah Jessica Parker derekára, hogy kézrátétellel gyógyítsa a színésznő esetleges derékproblémáit – írja a Daily Mail. A 44 éves Parker a ruhája kapcsán felmerülő kínlódásról nem beszélt a lapnak, arról azonban beszámolt, még mindig nagyon boldog, hogy fia után ikrei születtek, csak ne lenne ennyire szoros a munkarendje.