A 17 éves Miley Cyrus némi felháborodást okozott azzal, hogy az oldalán posztolt egy videót a kilencéves húgáról, aki éppen egy sztriptíztáncosokról szóló, nem kifejezetten gyerekeknek szóló számot énekel - írja a Femalefirst.
Akon Smack that című száma arról szól többek között, hogy az előadóra milyen sztriptízbárokban, hogyan másznak rá a táncoslányok. A szám éneklése közben a kilencéves Noah Cyrus seggrázós, erotikus táncot lejtő nőkhöz illő mozdulatokat is bemutat az őt körülvevő közönség örömére.
A Zimbio.com-on megjegyzik, nem ez az első alkalom, hogy néhányan elkezdtek aggódni azért, mert Noah Cyrus esetleg túl gyorsan nő fel. Miley Cyrus húga a Teen Choice Awardon a beszámolók szerint túlságosan érdeklődött a rúdtáncolásra is alkalmas rúd iránt. Később a halloweeni jelmezét tartották túlságosan kihívónak egy kilencéveshez képest.
Noah Cyrus, amikor éppen nem a túlzottan aggódó erkölcsös amerikaiak kedélyeit borzolja, akkor testvéréhez hasonlóan a Disney Channel alkalmazásában áll. Szerepelt a Hannah Montana show néhány epizódjában, jelenleg az áprilisban indult Noie & Ems Show-t csinálja. Egyelőre csak tévés szereplésekkel foglalkozik, de testvére popzenei sikerei hatására ő is tervezi, hogy énekesnőként is kipróbálja magát.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.




Kommentek
2009.12.17 13:24:42Bangó Tarzan
Szerintem sem kéne így kinéznie egy kilenc éves gyereknek. Ennyi.
2009.12.17 13:25:49zulu
Anyja nincs ennek a kisgyereknek? Mert ha van, megvonnám tőle a szülői jogokat, az biztos.
2009.12.17 13:31:49Karl von Möseberg
Micsoda kis vakarcs.
2009.12.17 13:33:34ElsőÉva
jó úton halad, hogy utolérje Britney kishúgát, aki ugye tiniként már szült egy babát...
szép! :(
2009.12.17 13:34:39ElsőÉva
ott se a szülő volt a hibás, ugye?!
2009.12.17 13:35:19ElsőÉva
Micsoda világ ez! :(
2009.12.17 13:37:19mahóca
Úúúúúúúúristen! micsoda kis csúfság így kifestve! nem szoktam hozzászólni, de ez tragédia!
2009.12.17 13:39:19mahóca
...és a videót még meg sem néztem! de azt hiszem nem is fogom!
2009.12.17 13:42:51drgomori
ritka ocsmány egy lény ez a kiscsaj vagy mi :)
2009.12.17 13:44:26drgomori
najjó legyen kiscsaj...de akkor is ocsmány :)
2009.12.17 13:46:44Pong
Hát populáris dolog a rúdtánc no.
2009.12.17 13:52:52bajnaigordon
Miley Cyrus csak 17 éves??? Azt hittem már 20 felé van. 2 év múlva jelentkezhet nálam.
2009.12.17 13:57:32Irgun
borzasztóak vagytok...szegény pedofiloknak ne jusson semmi jó....szomorú vagyok..
2009.12.17 14:02:24drgomori
Irgun: persze nekik is kell valami jó, nade nézz már rá erre a szerencsétlenre? kinek jó ez?
2009.12.17 14:04:18Irgun
biztos vannak kitekert ízlésű pedofilok...lehet h nekik tetszik...
2009.12.17 14:05:53AntiChrist
Egy kiskorú prostituáltakról szóló filmben övé lehetne a főszerep. Valahogy el kell kezdeni a karrierépítést :)
2009.12.17 14:09:06drgomori
mutasson valaki nekem egy pedofilt, aki rá merne vetemedni erre a kis szörnyre :) ha létezik is ilyen az őrültségén túl a világ legperverzebb embere címre is pályázhatna :)
2009.12.17 14:14:48jojoka
Csak utánozza a tesót. Semmi több. Halvány fogalma sincs róla, hogy mit csinál.
Az más kérdés, hogy nem kellene neki inkább a backstage helyett mondjuk aludni? Másnap suli!!
2009.12.17 14:15:57Koopac
A gyerekek utánozzák a felnőtteket. Nagy ügy. Mit kell ezen felháborodni?
2009.12.17 14:20:53agoo
az hagyján hogy nem kéne így kinéznie, de ez rettenet ocsmány egy gyerek
2009.12.17 14:21:46Karl von Möseberg
második ránézésre is ritka ocsmány
2009.12.17 14:31:10drgomori
harmadikra is az Karl :)
2009.12.17 14:31:20BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!!
egy torzlelkű senki kurva
az lesz hugicából is
2009.12.17 14:31:48boylepke
mi baja a fejének? mármint a képen...
2009.12.17 14:31:56Karl von Möseberg
negyedikre is , hiába próbálok meg ráhangolódni
2009.12.17 14:32:35Karl von Möseberg
olyan kis gnóm feje van , boylepke
2009.12.17 14:35:27forallmankind
csakhogy klasszikust idézzek:
"burn that nasty piece of shit" :)
2009.12.17 14:35:37jewel79bp
ez inkább vicces, mint felháborító... semmi provokatívet nem csinál, bohóckodik, mint bármelyik 9 éves...
2009.12.17 14:38:22drgomori
megvaaaaaan! szerintem küldjünk tiltakozó a levelet neki, hogy felkavarta a lelki világunkat és kérjünk a nővérkétől kártérítést ezért a traumáért!
2009.12.17 15:03:32Tirpákia rózsája
De azt a 9 éves kisfiút, aki a 3 éves kishúgát megpisiltette meg lecsukták. Ja, hogy ő nem hozott 100 milliókat a valtdizni konyhájára...
2009.12.17 15:13:33Karl von Möseberg
- Mi akarsz lenni , kislányom , ha megnősz ?
- Kujva.
2009.12.17 15:20:33gabcigirl
Jaj de csúnya szegényke, kis koravén Lady Gaga:((((((((
2009.12.17 15:20:41benta
Nagyon csúnya ez a kicsilány:((
2009.12.17 15:28:59drgomori
szerintem ahol ez a kiscsaj megfordul, ott azonnal felvirágzik a pszichológusok és pszichiáterek foglalkozása...szóval ők biztos örülnek neki :D
2009.12.17 15:44:33mocc
Karl von Möseberg: ezt én sajnos hallottam élőben is :( a kislány aputól, meg anyutól hallotta ezt sokszor, ezért mondta négyévesen(!). Meg is volt vonva a szülői felügyeleti ojog mindkettőtől! De az ilyen majdnemsztárok szüleinél ez sokaknak nem lenne nyereséges, így továbbra is büntetlenül termelik ki a leendő pszichiátriai betegeket. Szép.
2009.12.17 15:44:58énis
de ez fiú nem? Noah-nak hívják, mint a Carter dokit.. (Tudom, amcsiknál nem garancia)
2009.12.17 15:47:16kocsmatk
jó rand agyerek..
tuti édestetvér lesz :)
2009.12.17 15:48:00koszosmolly
Magatartási Kódex Gyártóknak
A The Walt Disney Companynél elkötelezettek vagyunk:
• egy kiválósági standard mellett az üzletünk minden szempontjában és a világ minden szegletében;
• az erkölcsi és felelős viselkedés mellett a működésünk során;
• minden egyén joga iránti tisztelet mellett; és
• a környezet iránti tisztelet mellett.
Folytatódik is ...De az nem fér ide
2009.12.17 15:54:43CabStar
Az a para, hogy ilyen degeneráltak a magyarok, hogy egy gyereket ennyien lerandázzák közülünk. Hogy mondhattok ilyet egy gyerekre? Továbbá az a ciki, hogy túl egyértelmű ahhoz, hogy ne kapjak tőletek okádékingert, az, hogy miközben lerandázzátok a kiscsajt, mindenki titokban ott veri a faszát a számítógépe előtt, vagy - jobb esetben - csak jegeli a tökeit, hogy lankadjon már az az aberrált magyar dákó. Szánalmasak vagytok! Miattatok szégyen magyarnak lenni!
2009.12.17 15:56:25MaryJaneWatson
Fújj de kis randa vakarcs! Elég groteszk, ahogy rázza magát, gyomorforgató.
2009.12.17 15:58:00Antanténusz Szorakaténusz
Ja.
2009.12.17 15:58:56MaryJaneWatson
Cab! nem hinném, hogy erre bárki is ver bármit. ok, gyerek, de attól még csúnyácska és pont a gyermek léte miatt ne bántsuk, mikor saját maga is próbálja ezt meghazudtolni?
2009.12.17 16:03:29igazságos
bajnaigordon: Ezt benézted, mert a végén még lecsuknak. Amerikában 21 a korhatár.
zulu: Csak apja van, ha jól tudom. Nagyon szigorúan fogta eddig Miley-t, most ez ellen lázadozik. Majd ő megmutatja, milyen szexis nagylány tud lenni, holott még csak egy kis pöcs.
2009.12.17 16:05:28Nyongatingo
Egyszeruen nem ertem, hogy egy kimondottan jokepu apanak es egy csinos, szeparcu anyanak ilyen randa gyerekei szulessenek. Mindketto lany olyan rusnya, ez a "minime" valtozat meg raadasul idegesito is. Van egy batyjuk is, hat az sem eppen egy matyohimzes. Mindegyiket kotelezni kene hogy allarcot viseljenek, mint a "majkell jakson" gyerekei.
2009.12.17 16:19:54andika255
atyaég..ki ez a kisribanc???
2009.12.17 16:21:48andika255
az akon számairól meg annyit hogy bármelyik zenész ismerősöm 15 perc alatt összedobta ezt a szar számot,kipróbálták,nagy gagyi szar.erre rájön a kis pénzes rohadék gecipasi meg a sok luvnya és már kész is a klipp.szánalmas
2009.12.17 16:25:32mütyür [kesztyűlakó]
mi az, hogy "csak utánozza a felnőtteket"? elég siralmas, hogy ez a szerencsétlen ilyen példát lát a környezetében.
undorító
2009.12.17 16:28:55Vladislav Delta
szopóálarcot rájuk!
2009.12.17 16:36:23andika255
kisribancból nagy ribanc lesz hamarosan,hova feljődik a világ atyaéég...az emberiség már amúgy is megérett a pustzulásra,mert csak a szenny van ezen a szaros bolygón,remélem mihamarabb tönkreteszi saját magát az emberiség,vagy jön isten azt újraformázza a földet.az akon számairól meg annyit hogy bármelyik zenész ismerősöm 15 perc alatt összedobta ezt a szar számot,kipróbálták,nagy gagyi szar.erre rájön a kis pénzes rohadék gecipasi meg a sok luvnya és már kész is a klipp.szánalmas
2009.12.17 16:57:01xDEWx
hát, a videó nem annyira megbotránkoztató, mint a vörösszőnyeges fotó. azon valóban olyan, mint 1 kis kurva :D
2009.12.17 17:04:08Komatsu-san
Szerintem minden kisgyerek táncol meg énekel. És minden gyerek a nővérére/bátyára akar hasonlítani. Egyszerűen csak rossz példát lát. Ennyi.
2009.12.17 17:06:13kyskalacs .
a mili leányzó egy igazi picsaszájú. ritka ellenszenves...
2009.12.17 17:13:43kakaósbögre
egyáltalán kiez a Miley Cyrus?
és ezt most halál komolyan kérdezem.
2009.12.17 17:14:51andika255
kisribancból nagy ribanc lesz hamarosan,hova feljődik a világ atyaéég...az emberiség már amúgy is megérett a pustzulásra,mert csak a szenny van ezen a szaros bolygón,remélem mihamarabb tönkreteszi saját magát az emberiség,vagy jön isten azt újraformázza a földet.az akon számairól meg annyit hogy bármelyik zenész ismerősöm 15 perc alatt összedobta ezt a szar számot,kipróbálták,nagy gagyi szar.erre rájön a kis pénzes rohadék gecipasi meg a sok luvnya és már kész is a klipp.szánalmas
2009.12.17 17:17:41Senta.
szerencsétlen, igazi kis boszorkány...
2009.12.17 17:20:31igazságos
kakaósbögre: Hát az a Hannah Montana.
2009.12.17 17:20:46kakaósbögre
andika:ragnarök!
2009.12.17 17:21:24kakaósbögre
igazságos:ok.akkor ki az a Hannah Montana?
2009.12.17 17:29:12Yvettebabacool
andika, te mi a szarrol beszelsz mar megint?
Jott a lakotelepi armageddon, vagy mi van mar?
2009.12.17 17:35:16andika255
Yvettebabacool:te miről beszélsz? az emberiség kicsit elkanászkodott ha észrevennéd mik vannak manapság!Ez a lány meg hogy néz már ki,már most ribanc!
2009.12.17 17:36:33Yvettebabacool
andika! fogjunk ossze! mi ketten , csak igy!
menjunk nekik, mint millio kinai, es mienk lesz a vilaghatalom!
2009.12.17 17:37:17kakaósbögre
andika épp párhuzamot von a Rúómai Birodalom dekadenciája és azt követő bukása,és az európai judeo-keresztény kultúra dekadenciája és azt remélhetőleg követő bukása között.
2009.12.17 17:40:12Yvettebabacool
Andika, gyere , elolanccal varjuk ketten az Apokalipszist!
Mar elohoztam a ledes gipszfroccsontott erosantonias hazioltaromat, gyere van csipsz is, varjuk , mig eljo a tundoklo vilagvege, es az Ur a mi kezunkbe adja a stafetabotot! :DDDD
2009.12.17 17:41:41kakaósbögre
baba:valami baj van?
2009.12.17 17:42:52Yvettebabacool
dehogyis, jol szorakozok:DDD
andika az en noi szintibojom
egy idol, egy messias:DDD
2009.12.17 17:46:20kakaósbögre
egy a baj baba.andika nem látja rosszul...:(
2009.12.17 17:53:31Yvettebabacool
a latasmoddal nincsen gond bogre
csak eleg vizualis vagyok, es elkepzeltem, ahogy andika, mimt egy amerikai neger lelkipasztor a tribunon elkezdi kiabalni az Ur eljovetelet meg az Apokalipszist es ezen nem gyenge rohogogorcsot kaptam
2009.12.17 18:05:43fraulein praxa
Yvettebabacool
andika, te mi a szarrol beszelsz mar megint?
Jott a lakotelepi armageddon, vagy mi van mar?
:-DDD
jehovás a lelkem, ne bántsd...
2009.12.17 18:07:32Baatkaa
Ne mar, miket irtok? Jo emberek, templomba jarnak! :/ Csak ez a fontos a nagy amerikaban, nem szamit, hogy ribancnak oltoztetik a gyerekeiket...
2009.12.17 18:08:32fraulein praxa
a vörösszőnyeges cucc tényleg kissé gáz..:-SSS
miért nem öltözött inkább királylánynak? az többet takart volna.
2009.12.17 18:08:40Baatkaa
Meg a tobbi baromsag, amit muvelnek...!
2009.12.17 18:10:05kakaósbögre
baba:halleluja..:))
2009.12.17 18:14:23kakaósbögre
egyébként milyen már az hogy az ember békésen nyugodtan fikázik a velveten erre még itt is megtalálják a jehova tanúi...
2009.12.17 18:24:00cöcke
Nos, sokszor elmondtam már, csak ismételni tudom magam. Ez a világ megérett a pusztulásra...
Negyvenes, ötvenes nők eljátszák/úgy öltöznek/úgy viselkednek,mint a húszévesek, a 9 éves kislányok meg eljátszák/úgy öltöznek/úgy viselkednek, mint a húszévesek. Hánynom kell.
2009.12.17 18:27:00Senta.
Baba, csak kettőnknek van fröccsöntvényünk. Csak szólok... komolyba'. Ha esetleg... érted hogy mondom... vagy eladtad a tied jópézér'? :DDD
2009.12.17 18:29:46kakaósbögre
cöcke:a történelem periodikusan ismétli önmagát.most épp a kultúránk összeomlásának vagyunk szemtanúi.
2009.12.17 18:44:05Yvettebabacool
kicsit elbambulnak
2009.12.17 18:48:15Yvettebabacool
Senta, dehogy adtam, nincs is ember ,aki ennyit adna erte!Az egy statusz szimbolum!
2009.12.17 19:17:17igazságos
kakaósbögre: Tudod, az a tinisztár, aki felvesz mindig egy szőke parókát, és abban lép fel és énekel.
2009.12.17 19:29:52Dr. Stefan Krank
a botrány nem az, hogy itt táncikál, meg kornyikál, hanem az, hogy 0 tehetséggel (mint látjuk, egyik se megy jól neki) a Disney alkalmazza, és fizetést adnak neki. na, ez a botrány.
2009.12.17 20:40:04kakaósbögre
igazságos:még mindig nem lettem beljebb ezzel az infóval.de hát ha eddig nem hallottam róla akkor nem is érdemel figyelmet.
2009.12.17 21:19:43AntiChrist
Az egyik főoldalra linkelt blog posztjában éppen Madonna lányának öltözködése a téma (ourfashion.blog). Az a kiscsaj is 13 éves, de úgy öltözik, mint a huszonéves prostik Pesten.
Egy kommentelő hozta fel eddig, hogy ez azért talán durva egy kicsit. Egy másiknak egyszerűen nem tetszett a leányzó stílusa.
Azt hiszem lassan ideje lesz átadnom a terepet az igazi Antikrisztusnak...
2009.12.18 06:19:23NoOne
Hogy ez mekkora marhaság már megint. Szabadon (Gyaloggalopp): hülye amerikaiaik, ameriakai hülyék.
A szerencsétlen tényleg nem szép, de hátha még kinövi magát, egyébként meg simán kölök és játszik. Aki nem hiszi, nézzen már be egy ált. isk. 2-3. osztályába.
2009.12.18 09:04:02kocsmatk
már megint megkérdőjelezik egyesek, hogy mi a randaság mások számára..
ha egyszer valaki szerint ez egy ronda, gnómfejű gyerek, akkor az, miért kell rámondani hogy "de neeem"?
(kb. mintha azt mondanám: nem szeretem a tejet. De igeeeen! az finooom)
barmok
2009.12.19 14:53:18puszedli:)
2009.12.17 15:03:32Tirpákia rózsája
De azt a 9 éves kisfiút, aki a 3 éves kishúgát megpisiltette meg lecsukták. Ja, hogy ő nem hozott 100 milliókat a valtdizni konyhájára...
ott a pont.
2009.12.19 14:54:08puszedli:)
a kislány szerintem szép, de elég viccesen fest abban a domina szerkóban xD
2009.12.19 19:19:04szombi
Ennyi idiótát egy rakáson!
Itt ez a sok bulváros, meg a kommentelők fele akik felkapták a fejüket azon hogy húúú egy kilencéves kislány rázza a seggét, NA ÉS AKKOR MI VAN?
Szerintem azok akik az ilyenre ilyen hevesen reagálnak, nah, ő az igazi pedofilok mert őket izgatja fel a dolog, max nem veszik észre! EMBER!
Rázza a seggét? Úristen! Jobb dolga nincs is a bulvárnak mint az ilyenen kifakadni! Naés akkor mi van ha rázza? Attól még fog elkurvulni csak azért mert táncol egyet!
Azt mutatta meg, amit ő a felnőttektől látott, amilyen példát kapott a szüleitől, ismerőseitől, osztálytársaitól, stb.
Az ember, a társadalom azért reagál hevesen az ilyenekre, mert a kislány visszatükrözi feléje amit ő lát az egészből, és nem tetszik neki hogy a valós képet festi róla.
A magát csodálatosnak képzelő gnóm is összetöri a tükröt, mert megmutatja őt igazi valójában.
Nem azzal kéne foglalkozni hogy valaki hány évesen rázza amit tud, hanem azzal hogy jó példát kéne mutatni. ENNYI!