A celebreklámoknál az őszinteség a kulcsszó

2010. január 11., hétfő 12:04
Újabb adag celebreklámmal büntetik a fogyasztókat. Mint kiderült, a legfontosabb az, hogy a celeb őszintén beszéljen az adott termékről: azt kell mondania, hogy őt meggyőzte. Az őszinteség ára viszont több millió forint. Egy noname versenyző viszont csak egy-két százezret kap, ha azt mondja valamire, hogy az jó vagy használ. Hernádi Judit, Sági Szilárd, Talmácsi Gábor őszinteségét figyelhetjük meg kamerák előtt és plakátokon.

A múlt év második felében közel egy tucat közismert ember vállalt ismét reklámszereplést, hogy nőjön a bankszámlájuk, és őszintén szólalhassanak meg valami mellett, illetve megörvendeztessék a magyar fogyasztókat. Az első szpotként Hernádi Judit vendégszerepelését emelnénk ki, aki azzal akarta meggyőzni a margarinvásárlókat, hogy csak a kipróbálást követően döntött csak úgy, szerepel a reklámban, hiszen a termék tényleg csökkentette a koleszterinszintjét.Tavasszal már kiderült, itthon sosem lesz nyilvános a reklámgázsi, mert az másoknak kiindulási alap lehetne, így nem futottunk felesleges köröket, hogy megtudjuk ki mennyiért vállalta, hogy egy-egy kampány arca legyen. A Bors egy neve elhallgatását kérő szakemberre hivatkozva belőtte azt az összeget, amiért a színésznő őszinte lehetett. 2-5 millió forint közötti fizetés nem számít óvatos becslésnek, hiszen ma egy noname szereplő 200 ezer forintot kap, ha ilyesmit vállal. Egy ismeretlen arcnak az őszinteségét nem kell megfizetni, ezért is alacsonyabb a gázsi.

Müller teázik, ahogy Bharat is

A hirdetési főszezonra jutott Pongrácz Péter, alias Gazdag Tibor is, aki ismét visszatért a képernyőre a Proenzi vitaminreklámmal. Ami nem lenne nagy baj, ha közben nem vesztette volna el a Jóban Rosszban szappanopera egyik főszerepét, amiben történetesen orvost alakít, ahogy a reklámban is utal rá. A honi szeretetapostol, Müller Péter eddig nem vállalt semmilyen felkérést, kampányt, ami valamilyen fogyasztási cikkhez köthető. Szeptemberben értesültünk arról, hogy a Lipton Piramis teát ő mutatja be a sajtónak. Információink szerint olyan közéleti személyiséget kértek fel erre a feladatra, aki egy olyan beszélgetést le tud vezényelni, ahol a tea és az emberi kapcsolatok, a szellemi és fizikai állapot és a gasztronómia összefüggéseit megismertetik. Müller képes erre.

Joshi Bharat a Herbáriával tíz éve dolgozik együtt. Korábban is vállalta névvel, hogy a teásdobozokon szerepel, csak akkor ez még nem tűnt fel senkinek, mert nem volt híres. Most képes gyógyteát is vehetünk, amibe a szakértelmét, az indiai szellemiséget vitte bele. „Tudományosan megalapozott kapcsolat jött létre a Herbára is köztem, gyógyszerészekkel dolgoztam együtt, és voltak sikeres termékek. Ahányszor Indiába mentem utánanéztem az új teakeverékeknek, mivel a családban sok szakképzett ajurvédikus orvos van, velük is konzultáltam ezekről. A kedvencem az immunerősítő tea volt, aminek nemcsak jó íze, de az illata is finom volt” – emlékezett vissza a Velvet kedvéért a TV2 műsorvezetője.

Nem meglepő összefonódások

Sági Szilárd, azaz a honi gasztrokibic mostanában a Magyar Ebéd konyháját hirdeti, mert segíteni szeretne, és persze pénzt is keresni. „Egy tízgyerekes család esetében az ételfutár cég a felnőttek ételeit ingyen adja. Ezt hirdetni nem ciki. Megnéztem a gépsort is, amennyire tudok, figyelek a cégre, mert szeretném, ha jó kajához adnám a nevem. Korábban is szerepeltem reklámfilmben, csak akkor még nem tudta senki, hogy ki vagyok. Óriásplakáton is voltam. Nyilván akkor más volt az ára egy ilyen szereplésnek, és persze a mai piacot a gazdasági válság is befolyásolja, de reklámozni mindentől függetlenül kell. Emellett a szereplőnek, jelen esetben nekem, közel kell magamhoz érezni a terméket, csak akkor működik a dolog” – mondta Sági Szilárd, aki korábban Ákos Ikon klipjében is gitározott.

Az OTP Bank nyáron kezdte reklámozni magát a stand up comedy magyar hőseivel. A reklámokat jegyző Café Creative ügyvezető igazgatója, Simon Zoltán, a Velvetnek elmondta, a cég a Dumaszínházat kereste meg és velük kötött szerződést. Természetesen azok szerepelnek a reklámokban, akiket már névről vagy arcról ismer a nagyközönség. A showmanekkel folyamatosan együtt dolgoznak, mert más-más kampányokra más-más tartalommal, viccel állnak elő. „Az egész alapötlete az életből táplálkozik: a valós életből veszi a párhuzamokat egy stand up comedys, és a bank is valódi problémákra kínál megoldást” – magyarázta Simon. „Mivel az ügynökség a Dumaszínházzal kötött szerződést, így arról nincs tudomásuk, hogy mennyit keresnek a reklámarcok a szpotokkal, óriásplakátokkal.” Az Axa biztosító reklámjában a Beugró stábja bohóckodik az alapkoncepció nem tűnik idegennek, az OTP-s szpottokat látva konkrétan egy utánérzés. A biztosítónál nem álltak a rendelkezésünkre, így nem tudtuk megkérdezni, kinek-minek köszönhetjük ezeket a félperces unalmas reklámokat.

Inni és mosóport venni kell, a net pedig létszükség

Amíg Gianni Annoni a Lidlbe jár olcsón vásárolni, addig Tahi Tóth László egy mosóporral tért vissza a televízióba. A kiváló szinkronhang gyakorlatilag 30 másodperc alatt tette teljesen gyengeelméjűvé magát, amit korábban is meg tudott csinálni, de akkor mindenki tudta, a kabaré műfajával találkozik, nem pedig egy reklámszerepelővel. Talmácsi most a Bomba arca lett, mert „a Királykategória elérhető, ne érd be kevesebbel”, Varga Dániel pedig a mindennapok hőse szintén egy vitamin kedvéért.

Hajós András, aki a világ egyik legboldogabb embere, mert megszűnt a Sláger és a Danubius rádió, most a Pannon mobilnet mellett áll ki. Bár a Pannon marketingkommunikációs osztálya adta a reklám irányát, végül az énekes alakította éles verzióra a szöveget. „Mivel András nem színész, így csupán magát és saját gondolatait tudja ilyen élethűen adni. Érdemes megemlíteni, hogy arra is adtunk neki lehetőséget, hogy teljesen felszabadultan mondja el az adott szerepet. Úgy gondoljuk, utalva a fentiekre, hogy olyan ember tudja ezt a feladatot megoldani őszintén, amilyen András. Őt úgy ismeri a közönség, mint aki a véleményét őszintén elmondja. Nem akartunk színészt erre a szerepre, természetesebb szituációra törekedtünk” – mondta Kallós András a Pannon marketingkommunikáció igazgatója. Azt is megtudtuk, hogy egyáltalán nem számított, hogy Hajós korábban a Tibi csokit reklámozta.

Kommentek

  • 2010.01.11 12:12:14Kúrcsány Ferenc

    Reklám és őszinteség? Na ez hogy jött össze?

  • 2010.01.11 12:19:01tomsawyer

    Irónija lesz a', Fletókám...

  • 2010.01.11 12:28:35Aritimi..

    Főszabály:
    Legfontosabb az öszinteség.Ha már ezt is el tudod játszani, befutottál.

  • 2010.01.11 12:29:22Császár Előd jó ember

    A Józsi Barátos tea rádióreklámjában kibaszottul idegesítő volt, ahogy két szónak ejtette az egészséggelt. "Fogyassza egészség gel".

    Ennél az utolsó pannonos reklámnál meg soha nem értettem, hogy hogyan találtak egy ilyen ellenszenves, beszédhanggal sem rendelkező figurát. Nem Hajósra gondolok, hanem arra, aki a Pannon ügyfélszolgálatosát játssza.

  • 2010.01.11 12:31:39Wolf Gabor

    Szinte teljeses mindegy, hogy mit mond a celeb: ha ő ajánlja, azzal a terméked ismertebbé válik. És a magyar celebek nagyon olcsók - nem kell millió dollárokban gondolkodni, mint kint.

    A csúnya igazság: minél kevésbé intelligens a célpiacod, annál inkább hatásos egy celeb alkalmazása a marketingedben.

    Minden kisvállalkozásnak javaslom megfontolásra!

  • 2010.01.11 12:34:12Kúrcsány Ferenc

    A Benkő Dániel ideális Viagra reklám lehetne.

  • 2010.01.11 12:34:43seahawk

    hm. 2-5 millió?és ezek a szegény magyar színészek akarnak éhenhalni? tehát egy színész jobban keres ilyen csip-csup dolgokkal mint pl.egy miniszter. lehet hogy a parlamentben pont-e miatt csak színészeket látunk?! nem a kiindulási alap miatt nem mondják meg a gázsit,hanem mert érzik,tudják hogy az átlag keresethez képest írreális. pedig igazából nem lenne az,ha a becsületesen dolgozó alkalmazot nem 100ezer körül vinne haza.

  • 2010.01.11 12:37:29gyagyás

    Irónia kell ? Akkor mondjuk reklámozzák Seiner " Forró " Kristóffal a Hüvelygomba elleni krémet ez elég kreatív és merész nem ????

  • 2010.01.11 12:39:37verdfc

    császár előd hogy lehet jó ember???

  • 2010.01.11 12:44:53Edward Nygma

    Azért az még érdekes lenne, mit szól a Herbária ahhoz, hogy az kb. ismeretlen - ennél fogva akár hiteles is lehet - Joshi helyett most van egy Maunikával egyenértékű (érték, az b+) partnerük.

  • 2010.01.11 12:51:16kenesur

    Császár Előd nem jó ember! Ginoék is megmondták: a bűnösöket el kell ítélni! Erről ennyit.
    Nekem semmi bajom, nincs azzal, hogy ismert emberek reklámokban szerepelnek, miért ne tennék? Jó mindenkinek. A cégnek azért mert felfigyelnek a termékre, a vevőnek azért, mert azt hiszi, hogy kedvence is azt fogyasztja, a celebnek meg a legjobb, mert egy csomó zsé üti a markát, kb. egy óra melóért. A gáz nem itt van. Sajnos a mai magyar reklámbiznisz a "minél drágább, annál trágyább" szlogen elvét követi. Figyeljük meg azt dilettáns stílust, ami egy-egy "hűdenagy" reklámban mutatkozik. Például:
    Fogadjunk, hogy senki nem vette észre, a bankos reklámban (Kovács András Péterrel), hogy amikor a humorista még semmi poént nem mondott, egy bevágásban a tömeg már dől a röhögéstől. Ez annyira nem életszerű, annyira erőltetett, hogy ezáltal 'számomra' a reklámozó cég is elvesztheti hitelét. Vagy ott az új Katedra reklám, ahol az "amerikai nagyfőnök" teszi jelenlétét a cégnél, és durva akcentussal kérdezi (angolul), hogy mi a helyzet a céggel. Nyelviskola reklám könyörgöm, legalább találtak volna tényleg egy amerikait. Van egy csomó Magyarországon, a mormon bibliás gyerekek sztem ingyen is elvállalták volna.
    Egy szó, mint száz a mai magyar reklámok bizony még mindig gyerekcipőben csoszognak, és amennyi pénzből készülnek, abból már egy profi szakembert is ki lehetne fizetni! Lehet hogy kevesebb "celeb" lenne bennük, de ütősebbek lennének az egyszer fix.
    Végül, csak halkan, még felhívom a figyelmet a Vodafon magyarországi reklámjára, ami a reklámtörténet egyik legnagyobb gagyija, és nekem a pofámról sülne le a bőr, ha azért egy fillért is felvette, volna! "Boldog Karácsonyt mindenkinek!" ja... "és a Fületek érjen bokáig!"

  • 2010.01.11 12:53:12Berni78

    Én sosem ismert celeb miatt veszek bármit. Én lexarom hogy ki reklámozza ,már csak azért sem veszem meg mert gondolom azért alkalmaznak celebet,hogy a xar terméket rámsózzák

  • 2010.01.11 13:06:16eregorn

    azt mondja a Sági: a tízgyerekes családok esetében a felnőttek kajája ingyen van....ez szép és jó, de nem lehetne ezt lecsökkenteni, hogy 3-4gyerekes családoktól legyen a felnőtteké ingyenes??? 1:nemhiszem, hogy sok tízgyerekes család rohangál Mo-n, 2:akinek tíz gyereke van, kétlem, hogy rendeli a kaját....

  • 2010.01.11 13:38:39akárki

    Nem akarok Joshi Baratos teát venni. Hülye herbária

  • 2010.01.11 13:52:57tomsawyer

    Itt van az én drága régi barátom a Wolf Gábor is!
    Éjjen!
    És milyen igazat szólt!

  • 2010.01.11 13:55:10drgomori

    ők őszinteségnek hívják a milliós gázsit? :) viccesek...biztos mindenki elhiszi, hogy pl a Hajós mobilnetet vásárolt azzal a koreográfiával kamerák előtt, ugye?

  • 2010.01.11 14:08:14gabcigirl

    Wolf Gábor

    Én mindig is rühelltem ezt a "celebekkel reklámozást-lehet, hogy intelligens vagyok?:)

    (Már csak azért is, mert csak gondolkodásra képtelen embereket lehet megvezetni azzal, hogy "amit egy cölöp mond, az azért már jó is...)

    Megaztán. stand-uposkat csípem valamiyen szinten. De hülye az OTP, ha azt hiszi, hogy majd azért veszek fel valami ormótlant nagy hitelt mert Hadházy vagy K.A.P. reklámozza.

    Ez a "humorista mint reklámszereplő" című
    fejezet amúgy is elég hiteltelen, mert épp ezzel kezdenek olyanná válni, mint amit máskor fennhangon kiröhögnek. De hát pénz beszél kutya ugat:)

  • 2010.01.11 14:08:38sümegi

    Ki ez a sok fasz?????

  • 2010.01.11 14:14:32Tudom

    Ez az sümegi, ezek kik ezek...????

  • 2010.01.11 14:22:31asztrografológus

    Hernádi Jucika reklámja óta az egész család leszokott a Flóráról. Vaj rulez!

  • 2010.01.11 14:25:27elég.volt

    Büdös kiélt vén ribanc hernádi.

  • 2010.01.11 14:31:05Delfinci

    Idézzünk klasszikusokat: van az a pénz, amiért az ember haja korpásodik ...
    Hát erről ennyit, szerintem. :))))

  • 2010.01.11 14:42:59rockjano

    Hajós még ebben is jó...élvezhető...különössen a netes hosszabb verzióban.

    lehet hogy kicsit erőltettet az imidzs de valahogy neki működik

  • 2010.01.11 14:53:40Eastbay1

    Az a jó a Pannon reklámjában, hogy kvázi bevallja, hogy az elmúlt 15 évben a mobilszolgáltatók milyen g@ci módon lehúzták a népet:D Na most ők 10001 féle lehúzásból megszüntetnek egyet.
    Az ügyfélszolgálatos meg olyan mint aki talkbox-ból beszél.

  • 2010.01.11 15:37:41böbikedhd

    Addig sír a celeb mignem egy sz.r reklámban köt ki. A celeb azért celeb hogy minden sz.rt elvállaljon. Egy normális ember egy bugyuta grimaszoló hernádi miatt nem vásárol.

  • 2010.01.11 15:39:21kirúzsoz

    Istenem ez a Hajós akkora f@sz tud lenni...de tény ami tény, jelen pillanatban nincs más a közéletben, akibe bele tudnék zúgni. Plátói értelemben, persze...de hát az fontos a hókásás csúnya hétköznapokon.
    Csúnya hidegvérem okán, még őmiatta sem fogok telefont venni, vagy ha igen, hát nem ezért, de ez már legyen az én bajom.
    Amit legutoljára nekem színész eladott, az a kocsija volt.:)

  • 2010.01.11 16:25:41chlitz

    kíváncsi lennék azért, hogy mennyi pénzt kapott ezért a hajós..

  • 2010.01.11 16:49:05Fuckup With Marmalade / Arlene

    Én a Varga Dánieles reklámot nem vágom, segítenétek?

  • 2010.01.11 18:26:37rockjano

    "kíváncsi lennék azért, hogy mennyi pénzt kapott ezért a hajós.."

    Szerintem kb. 2-3 millát, sokkal többet szerintem nem, annál kevesebbért meg biztos nem megy. Egy HetiHetesért is félmilla felett kapnak adásonként.

    Egyébként ennél kevesebbért nem is szabad és ez nem olyan sok ezen a szinten. Nincsenek a celebjeink túlfizetve senki ne gondolja külföldiekhez képest.

  • 2010.01.11 21:02:15pafff

    de mostan ha nekem nem kell mobilinternet, akkor én hiába szeretem a hajóst, a hajukra kenhetik a reklámjukat

  • 2010.01.11 21:02:56pafff

    mer' egyébként szeretem

  • 2010.01.12 13:22:31közalk.

    Sztem a Giannit kiverné a hideg verejték, ha Lidlis sajtot kéne a spagettire reszelnie. Meg az a fulladásban elhunyt hóka fejű "bella donna" is benne...Na és a pislogós kövér szakács. Reklám...Piha!

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés