Michael C. Hall szerdán jelentette be, hogy Hodgkin-kórt diagnosztizáltak nála, de a kezeléseknek köszönhetően már gyógyulófélben van. A színész bizonyítékképpen vasárnap már megjelenik a Golden Globe gálán, ahol Dexter miatt a legjobb színésznek járó díjra számíthat. A 38 éves Hall tulajdonképp szerencsésnek mondható: a szakirodalom szerint a Hodgkin-limfóma gyógyulási esélyei elég jók.

A Dexter című sorozat vérnyom-elemző sorozatgyilkosa, és a Sírhant művek meleg temetkezési vállalkozója szerepében ismertté vált színész, Michael C. Hall csütörtökön jelentette be, hogy egy Hodgkin-limfóma nevű betegséget diagnosztizáltak nála. "Tulajdonképp szerencsés vagyok, amiért ilyen korai, jól kezelhető és gyógyítható állapotában fedezték fel nálam a betegséget" - mondta el a 38 éves színész, aki rögtön meg is köszönte orvosainak és a nővéreknek a hozzáértő ápolást. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor derült ki a betegség, de a színész szóvivője, Craig Bankey szerint jól reagál a kezelésekre - írja a People.

Az mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy Hall feleségével, Jennifer Carpenterrel - akivel egyébként a Dexter forgatásán ismerkedett meg, a sorozatban a nő a húgát alakítja -, részt akar venni a vasárnapi Golden Globe gálán. Következő szombaton pedig a Screen Actors Guild Awards-ra hivatalosak.

Michael C. Hallt Golden Globe-díjra a legjobb sorozatszínész kategóriában jelölték, a Dexter pedig a legjobb (drámai) sorozat címért indul. A Screen Actors Guild Awards gálán pedig szintén több díjat is beseperhetnek a sorozattal, aminek ötödik évadját elvileg valamikor 2010-ben kezdik majd el forgatni.

A Hodgkin-kór gyógyulási esélyei

A Hodgkin-kór (vagy Hodgkin-limfóma) a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, előfordulása férfiaknál gyakoribb, mint nőknél, és általában 15 és 34 éves kor, illetve hatvanéves kor felett jelentkezik – írja több hazai egészségügyi oldal is. A betegséget sugárkezeléssel és kemoterápiával, vagy e két módszer kombinációjával kezelik, és a betegek többsége meg is gyógyul. Amennyiben persze a kezdeti, a kezelést követő javulás után a betegség visszatérne, úgy a hosszú távú túlélési esély 10-50 százalékra csökken  – írja a Dr.Info. Egy másik oldal ezt annyival egészíti ki, hogy minél hamarabb támad újra a betegség, annál kisebb ez az esély. Az InforMed szerint az 55 év alatti, egyébként egészséges személyeknél a legnagyobb a valószínűsége a teljes gyógyulásnak, vagyis Michael C. Hallnek is valóban jó esélyei vannak.