Cristiano Ronaldo túl tökéletes az Armani-kampányhoz

2010. január 19., kedd 15:51
A Real Madrid ügyeletes szépfiúja a napokban debütált az Armani farmer- és alsónadrág kampányának arcaként, de a fogadtatása korántsem volt annyira pozitív, mint Beckham esetében. A Daily Mail szerzője pozőrnek tartja a focistát, és kiemelte, szerinte az a baj vele, hogy a napi 3000 felüléstől és a testét fedő szőrzet gyantázásától túl tökéletes a fizikuma. Ráadásul süt róla, hogy odáig van magáért.

Az olasz divatház alapítója, Giorgio Armani 2010-ben lecserélte a Beckham-házaspárt, és a helyükre a Megan Fox-Cristiano Ronaldo-párost tette. Úgy tűnik azonban, hogy az olasz divattervező választása szerencsétlen volt, ugyanis az olvasói hozzászólások és a brit sajtóban megjelenő kritikák szerint a Paris Hiltonnal is hírbe hozott Ronaldóval nem lehet betölteni a Beckham hiányával keletkezett űrt. „Cristiano Ronaldo egy nagyon jóképű pasi, nem mellesleg pedig egy olyan sportoló, aki tökéletes fizikummal rendelkezik. Minden megvan benne, amit számomra a fiatalság jelent – spontán, érdekfeszítő, független. A belőle áradó energia miatt választottam őt” – magyarázta korábban döntését a divattervező.

Napi 3000 felülés a tökéletes testért

ron308

Kommentelőink nemtetszését a Daily Mail szerzője, Lydia Slater is osztja. Úgy véli, nem az okozza a problémát, hogy Ronaldo kevésbé jóképű, mint Beckham vagy, hogy nagy a kontraszt a focista feminin vonásai és kidolgozott teste között, hanem az, hogy egy igazi pozőr, ráadásul csak a vak nem látja, hogy nem illik a reklámkampány-fotókra.

A szerző azt is megjegyzi, teljesen nyilvánvaló, hogy a napi 3000 felülést végző Ronaldo imádja magát – mutogatni is –, és mindent meg is tesz azért, hogy tökéletes testtel rendelkezzen. Az előbbieket példázza az is, hogy a focista az összes képen igyekszik bevetni az általa misztikusnak és vágykeltőnek tartott tuti tekintetet, de ehelyett csak egy kínos erőlködést tud felmutatni – véli Slater.

Úgy néz ki, mint aki egy melegfelvonulásról jött

A fekete-fehér képek – amiket Mert Alas és Marcus Piggott készített Madridban – csak februárban fognak megjelenni az életmód-, sport- és divatmagazinokban, bár kizárt, hogy a kiszivárogtatott fotók után akkora tömeg áll majd az újságstandok előtt, mint a Beckham-kampány leleplezésének idején.

Érdemes volt lecserélni David Beckhamet?

A fotókat egyébként nemcsak a Daily Mail szerzője, hanem az Attitude homoszexuális magazin szerkesztője is véleményezte. „Úgy néz ki, mint aki épp a sydney-i Mardi Gras melegfelvonulásról jött” – mondta Todd, hozzátéve, ő biztosan sokkal férfiasabb külsőt kölcsönzött volna a melegek kedvenceként számon tartott Ronaldónak. Az Armani egyébként már Beckham előtt is reklámozta fehérneműit és farmerjeit focistákkal. Korábban olyan neveket kértek fel, mint Luis Figo, Thierry Henry, Christian Vieri, Fabio Cannavaro, Andriy Shevchenko és Kaká.

Kommentek

  • 2010.01.19 16:03:12Rebelde

    nem tecc

  • 2010.01.19 16:05:17btomi1980a

    Mert AZ!

    Krisztiánó Homoszekszuál!

  • 2010.01.19 16:06:54oriza triznyák

    télleg jó a teste

  • 2010.01.19 16:10:32öregmogyi

    ez a pali emberileg szörnyű. Nem tudom ki képes vele bármit is reklámozni.

  • 2010.01.19 16:11:45mickeyknox

    milyen éedekes, hogy az angoloknak nem tetszik, hogy lecserélték a beckhaméket... vagy nem is annyira? hm..

  • 2010.01.19 16:15:14bulgakov

    Kibaszott jó focista, jól is néz ki, de egy taszítóan nagyarcú hisztis picsa is egyben, és ezeken a képeken tényleg full bojlernek tűnik.

    Beckham teljesen más karakter, nekem sokkal szimpatikusabb, az összes hibájával és a csont feleségével együtt. Az egy férfi, vaze. Ez egy jó csaj itt fent.

  • 2010.01.19 16:21:22Sziki-Viki

    Elsőre nem tudtam mi a hiba ezzel a "tökéletes" testtel, de ahogy még egyszer megnéztem a képeket- Ronaldo-nak nagyon rövid felkarja van!! vicces!! egy kis photoshop jót tett volna neki!!:-)

  • 2010.01.19 16:26:50Metál -e a bimetál?

    és most mindenkiii:

    krisztiánó homoszexuál!!!

  • 2010.01.19 16:34:39guzuke

    Viktor is homoszekszuál?

  • 2010.01.19 16:36:16serpentin

    Semjén?

  • 2010.01.19 16:37:36egyenes labirintus

    Őrült gyengék ezek a fotók a balta arcúról. Most vagy tényleg ekkora fos volt a kamera előtt és ennyit tud vagy tudatosan csináltak szart. A haspóz még kevés egy jó képhez.

  • 2010.01.19 16:43:10a nyugalom megzavarására alkalmas

    ennek

    a fasznak a feje

    eddig is úgy nézett ki mint valami transzszexuális nőé

  • 2010.01.19 16:44:32morrisal_

    Forró, mint egy vaskályha. Egy hisztis kurva, semmi más. A tudása pedig sehol sincs pl. Messiétől.
    Ki nem állhatom.

  • 2010.01.19 16:46:32usánka

    A képek sajna tényleg nem túl jók, de az tény, hogy kitűnő focista! Nem csupán őstehetség, hanem tálentum a maga nemében. És ha azt nézzük, honnan is jött, tán van mire nagyképűnek lennie. Megdolgozott ezért! Lehet utána csinálni és ugyan olyan szerénynek maradni. Nektek sem menne!

  • 2010.01.19 16:46:51BsBfan

    Krisztiánó Homoszexuál

  • 2010.01.19 16:46:55morrisal_

    Egyébként - bár én különösebben nem kedvelem - Beckham férfias jelenség volt az Armani-fotókon, egyáltalán nem pózolt, azt hozta, ami benne van. (Tehát nem sokat, de a személyisége tartalmasabb/nak tűnik/, mint Cristianoé.)

  • 2010.01.19 16:47:05404-es hiba

    ...hát ez a gyerek nem véletlenül a homokosok kedvence!
    Szerintem jól rá is dolgozik!!! :-))

  • 2010.01.19 16:47:27usánka

    morrisal_

    Te nem nagyon értesz a focihoz ugye? Bár Messi jó, de nem összehasonlíthatóak!

  • 2010.01.19 16:49:44morrisal_

    2010.01.19 16:46:32 usánka

    Na, neked is bugyit kell cserélned, ha meglátod ezt a f.sztarisznyát... vagy csak nem értesz a focihoz.
    A szerénységről: láttad már Lionel Messit bárhol megnyilvánulni? Fényévekkel jobb, mint C.R., mégis egymilliószor szerényebb. Hogy van ez most akkor?

  • 2010.01.19 16:50:59Vadavír

    Szerintem Hajdú Peti fogja Ronaldot követni, ha lefogy 11 kilót.

  • 2010.01.19 16:51:02morrisal_

    2010.01.19 16:47:27 usánka

    Cicabogár, én ugyanezt írtam neked... Az a különbség köztünk, hogy a tinilányos rajongás nem befolyásolja a véleményemet, veled ellentétben.
    A focihoz értést meg nem vitatom meg, mert elég infantilis lenne.

  • 2010.01.19 16:51:05BsBfan

    Valami férfias pasival kéne reklámozni nem egy Krisztiánó Homoszexuál-al! Pfujjj! És annyira nem jó focista se hiszen még mindig előrébb helyezi magát a csapattal szembe bárki bármit mond!
    Szerintem reklámozzanak David Villa-val ha már minden áron focista kell a kampányhoz...XD
    http://www.davidvilla.info/gallery/1.jpg

  • 2010.01.19 16:51:19btomi1980a

    Szerintem ez nem nőket kefél, hanem hátulról felgyomják a csokigyárját! A kis buzi... ilyen szemöldököt! Eh eh eh!

  • 2010.01.19 16:52:05Vadavír

    És a Benkőnek is bordás a hasa......

  • 2010.01.19 16:55:44morrisal_

    2010.01.19 16:51:05 BsBfan

    Jó ötlet!

  • 2010.01.19 16:56:13BsBfan

    "Bár Messi jó, de nem összehasonlíthatóak!"

    Jó focista az aki a csapatát tarja a legfontosabbnak! Aki cselez és csak magának játszik az egy gyökér! C. Ronaldo a tipikus gyökér kategória! Messi pedig nem! Messi gyors technikás játék! C.Roni is az... Jah, h h többet cselezik a C.Roni... Attól nem lesz a világ legjobbja ha ha el ha nem cselezik! Messinek elég ha csinál egy test cselt és már fekszik a védő! C.Roni nem jobb hanem látványosabb!

  • 2010.01.19 17:00:04usánka

    morrisal_

    valamit félre értettél. CR nem az esetem. Sőt! De azt nem lehet vitatni, hogy Ronaldo egy nagyon jó futballista. Amúgy édesapám NBI-es focista volt, jelenleg edző. Talán ragadt rám valami a 25 év alatt...

  • 2010.01.19 17:06:53Vadavír

    Nem C. Ronaldó az új barátja Mary Zsuzsinak?

  • 2010.01.19 17:07:09usánka

    Egyébként sem hiszem, hogy döntenünk kellene Ronaldo és Messi között, hiszen még a szakembereknek sem nagyon megy.
    http://www.fn.hu/foci/20091224/c_ronaldo_jobb_mint_messi/

    De azért azt kikérem magamnak, hogy nedvesedik Tőle a bugyim...ezt melyik sorközből ilvastad ki?!

  • 2010.01.19 17:11:31Vadavír

    Na jó, ebből elég.
    Elkezdem a felüléseket. Szóljatok Giorgionak, hogy hívhat.

  • 2010.01.19 17:15:52Abraka

    Nyálgép és nagyon beképzelt, de annyira nem jo jatékos. Bekem emberesebb.

  • 2010.01.19 17:16:43tomsawyer

    Baszki ha ilyen szemöldököm lenne, és ilyenre kiszedték volna, meg festették volna, én már a krematóriumban pihegnék a 2000 fokon.
    Mer tuti, hogy önként befekszem a tepsibe.

  • 2010.01.19 17:21:48Britte

    Szerintem nem homo, hanem bi.
    Amúgy meg túlságosan el van telve magától és ez ordít a fejéről is!

  • 2010.01.19 17:22:13földhözragadt

    Szerintem sem arról szól, hogy ki a jobb focista, de szerintem azon is felesleges kattogni, hogy melyiknek nagyobb az arca, mert hát mindkettőnek elég nagy. De az tény, hogy nem is kéne ezeket egy napon említeni..Beckham százszor férfiassabb, még ha nincs is olyan tökéletesen kidolgozott teste mint Ronaldonak. De hát könyörgöm ilyen egy férfi? Jesszus...Tiszta lányos képe van, az a tekintet meg...inkább röhejes mint csábító...Beckham legalább tényleg tudja mire használja a nézését...nyilván ezért is tetszett jobban az embereknek az ő képei (mondjuk asszonyka nélkül, mert az a másik akitől a víz is kiver...huhhh hát az még egy hideg tekintetű gebe liba..pfujj)

  • 2010.01.19 17:23:41Abraka

    #
    2010.01.19 17:00:04usánka

    morrisal_

    valamit félre értettél. CR nem az esetem. Sőt! De azt nem lehet vitatni, hogy Ronaldo egy nagyon jó futballista. Amúgy édesapám NBI-es focista volt, jelenleg edző. Talán ragadt rám valami a 25 év alatt...


    most erre vered? és te már ertesz hozza? H meg lasd ki a jo focista nem kell apukának edzönek lennie. SZVSZ CR tól jobbak is vannak, akiket fele annyiert vett meg egy klub. Szal nehogy már tálentum legyen LOL.

  • 2010.01.19 17:25:48Sirbrilla

    hát engem jol megdughatna :D

  • 2010.01.19 17:28:48blondie

    2010.01.19 17:16:43tomsawyer

    : )))))))))))))))))))))))))))

    szerintem sem csábító a fiú tekintete...inkább azt olvasom ki belőle, hogy csináljak még 200 felülést, most azonnal!

  • 2010.01.19 17:34:44hegyilany

    Eeeeeez tökéletes? Hatneuronos bájgúnár. Nem kéne. A teste sem.

  • 2010.01.19 17:36:02Lakits

    most mégis mit vártok 13 évesen abbahagyta az iskolát nemtud oksoan nézni :D

    ezen a képen olyan tipikus akciófilmes feje van a keménylegény aki megöl mindenkit de a végén a társai lövik tarkón

  • 2010.01.19 17:36:08keeroy

    Ajajaj. Ha nem figyel, még a végén kap egy tojglit meg néhány kedves szót a felvonulóktól. xD

  • 2010.01.19 17:44:55anakitti

    Hát, a focitehetségéről nem igazán tudok nyilatkozni, de jól néz ki a srác.

  • 2010.01.19 17:53:11Sirbrilla

    azért mert kurvajol nézki hires tehetséges gazdag miért kell utálni?

  • 2010.01.19 17:57:40VISSZAVENNI CSALLÓKÖZT!!! Brat' sa Žitný ostrov!

    2010.01.19 17:53:11Sirbrilla

    Miért, ki utálja ezt a beképzelt travit?

  • 2010.01.19 18:11:08csib

    Lincselni kellene a férfiakat az ilyen súlyos szemöldökszedésért, ez már nem vicc!

  • 2010.01.19 18:23:38jpmjpm

    Azért edz, hogy a legjobb legyen. Meglepő módon (magyaországon a focisták és az edzők csodálkoznak, hogy edzés nélkül nem tudnak a csúcsra jutni) egy sportoló minél jobban kidolgozott (sportáganként eltérő az igény az izomtömeg az állóképesség és a gyorsaság egyensúlya között), annál jobban tud érvényesülni. Hát neki bejött a 3000 felülés, és a rengeteg edzés, mert jelenleg a világ egyik legjobb focistája és olyan teste lett az edzéstől, amit falnak a nők. Hát ez van, élvezi az ezzel járó dolgokat (vajon hány csajt sunázott már meg életében?). Melyik pasi nem élvezné ezt az életet? A magyar focisták ha csak negyed ennyire intenzíven edzenének, akkor néha kijutnának az országhatárainkon túlra, illetve ha véletlenül kijutottak, akkor nem vernék őket agyon 6 meccsből 6-szor. Lehet utánacsinálni, aztán pampogni!

  • 2010.01.19 18:30:54Fiona Tyassen

    nem jó

  • 2010.01.19 18:32:19BsBfan

    2010.01.19 18:23:38jpmjpm

    Itt C.Roni a téma nem a magyar foci! Ennek az embernek irritáló a viselkedése és a feje!
    Még 1* mondom nem a magyar focit kell most szapulni! Az U-20as válogatottról meg ne feledkezünk meg akik bronz érmet nyertek nemzetünknek!

  • 2010.01.19 18:32:37Donjuan

    Szépen le van pucolva a zsírréteg, de kamu lesz az a 3000 felülés. A fitness egyik alapszabálya, h nincs helyi zsírégetés/kalóriaégetés. Attól, h a hasizmát terheli, még nem lesz szálkás hasa. Kardio/aerob/súlyzós edzés megfelelő kombinációjával érhető el a megfelelő forma, a felülés akár el is hagyható.

    Nem szabad azoknak az önjelölt "fogyókúraguruknak" hinni, aki túldimenzionálja a felülések/hasizomgyakorlatok jelentőségét.

  • 2010.01.19 18:40:45cöcke

    Milyen egy unalmas faszi lehet ez, te jó ég! Az ilyen tökéletes testű apsiktól mindig hülyét kapok. :(

  • 2010.01.19 18:42:06gitka

    Én is odáig lennék magamtól, ha így néznék ki, és még labdarúgó tehetség is volnék. Ne irigykedjünk, kérem. Keményen megdolgozott Ronaldo azért, hogy így néz ki. Lehet utána csinálni és még a reklámból is lehet szakítani.
    Sok nő szeretne ilyen pasit.

  • 2010.01.19 18:43:42cöcke

    apsi=pasi

  • 2010.01.19 18:54:14jpmjpm

    2010.01.19 18:32:19BsBfan

    C. Roni kurva jó focista. Engem ez érdekel. És valószínű, hogy őt is elsősorban ez érdekli, hogy jó focista lett.

    Sokan összekeverik az ok-okozatot. Azért jó focista, mert sokat edz, aminek a mellékhatása az, hogy ettől jó teste van, és sok nő készen van tőle. Itt pedig mindenki a mellékhatáson lovagol és bizonygatja, hogy a csávó gáz. Miközben bármelyikünk lenne az ő helyében kurvára élvezné.

    Az U-20 tényleg jó. De attól jó, hogy az ott játszó fiatalok nagyobb része hírből sem ismeri a magyar focit. Már fiatalon kint játszottak külföldön jó klubbokban. Ezért jók. De sajnos egy ország fociválogatottját nem lehet 10 fiatalra építeni hosszú távon. Kérdés mi lesz 4-5 év múlva, hányan fogják a válogatott alapját adni? Drukkolok nekik.

  • 2010.01.19 19:02:23jpmjpm

    2010.01.19 18:40:45cöcke

    Mert te oroszlán szelidítő vagy, ugye? Csupa izgalom az életed!

  • 2010.01.19 19:06:50Isabell07

    sztem icic-pici kukija lehet :):)

  • 2010.01.19 19:08:34ccfruzsi

    miért van olyan szemöldöke mint egy lánynak?!

  • 2010.01.19 19:37:07DaveEr

    Mi baj vele? Jó focista és kész. Kell a pénz a ribikre :P

  • 2010.01.19 19:38:27Abraka

    2010.01.19 18:32:37Donjuan
    tévedes. ezt sajat tapasztalatbol tudom. a box az egyik legjobb dolog a szalkas test erdekeben. :)

  • 2010.01.19 19:40:15Abraka

    2010.01.19 19:37:07DaveEr
    aza baj vele, hogy hiresen öntelt fszkalap, nem csak a velvet forumozoi szerint..

  • 2010.01.19 19:41:55cöcke

    2010.01.19 19:02:23jpmjpm
    igen az

  • 2010.01.19 19:52:07csendesbob

    3000 felülés: tegyük fel, hogy másodpercenként egyet megcsinál, az 50 perc naponta
    se nem szart, se nem evett és egy kibaszott labdába se rúgott bele... csak sajnálni tudom, hogy ilyenekkel megy el a napja...

  • 2010.01.19 20:04:0348

    DonJuan:

    Teljesen egyet értek a "felülés mint zsírégetés" koncepció elvetésével, de szerintem senki nem állította, hogy ő azért ül fel 3000-szer, hogy ne legyen zsíros. Erre annyi futás mellet valószínűleg nincsen szüksége. Innentől kezdve viszont pont hogy van értelme a hasgyakorlatoknak, mert nem takarja el a zsír a sixpack-et.
    Nekem tetszik a hasa a srácnak. Meg a testalkatához képest arányosnak is látom az izomzatát (a felkar tényleg necces).
    Részemről nemm oszt nem szoroz, hogy melyik ügyeletes focibuhert rakják a plakátra...

  • 2010.01.19 20:07:2948

    csendesbob:
    napi két edzésen pedig 25-25 az azért nem vészes én irigylem, hogy ezzel megy el a napja :(

  • 2010.01.19 20:11:41HUN_Sector

    Christina Ronaldo

  • 2010.01.19 20:12:05csendesbob

    48: kinek mi az életcélja (jó, mondjuk ő sportoló, de akkor is...)

  • 2010.01.19 20:37:26Pippike

    3000? asztakurva..

  • 2010.01.19 20:38:39Pippike

    Amúgy nem buzerátor,csak cseppet feminííím:-)

  • 2010.01.19 20:42:51Abraka

    egyebkent sztem nem igaz, h ennyit ut fel. ez tuti kamu.. minek edzene ennyit a azokra a testreszeire amiket nem hasznal aktivan? föleg, h e mellett sokminden mást is kell csinalni, és ö mégis erre pazarolja el az ereje minimum 50 szazalekat?? láttaok mar box meccset? 12 menet alatt meghalnak a boxolok és ök tenyleg ezzzel foglakoznak..

    Ez tuti kamu. vagy legalabbis fel van kerekitve erösen !!!

  • 2010.01.19 20:55:56Pilar

    Érdekes hogy a férfiak kb. 10%-a homoszexuális, de a focisták között egy sincsen:) Beckham sokkal jobb, mint ez a piperkőc.

  • 2010.01.19 20:57:08Lambada

    Teljesen felesleges napi 3000 felülés de ha megnézitek nem is ő nyilatkozta hanem valami random. Heti 1000 körül is hoztam ilyen szintet. Aztán megnéztem magam a tükörbe, gondoltam ez is kipipálva és leszartam az egészet, már nincs egy kockám se.

    Amúgy én is el lennék telve magamtól ha sztárfocista lennék, nem tudom mit vannak kiakadva ezen annyian.

  • 2010.01.19 21:05:38mályvaaa

    Utálom Kisköcsögöt, mert nagyképű(tudom, van mire....de mások is tehetségesek, mégis tudnak viselkedni)

    Imádom Kisköcsögöt, mert nagyon tud focizni.

    A képek szarok, de a teste...az nagyon szép.

    Szerintem.

  • 2010.01.19 21:10:57indatag

    huu,regen lattam mar ilyen tokeletes testet!!
    es itt most a testen van a hangsuly,amely csillagos 5-os!!

  • 2010.01.19 21:43:0648

    Abraka:

    A hasizom nem fölösleges. Nem az esztétikum miatt edzik kőkeményre a sportolók. Az csak egy plusz motiváció és pozitív mellékhatás. Az erős hasizom tehermentesíti a mélyhátizokat és a nyak izmait. Ez a tested "közepe". Az összes toló, húzó mozdulat, de még a rugás is innen kap plusz segítséget. A belsőszervek védelme és a hatékony légzés is fontos szempontok egy sportolónál. Ezeket szintén fejleszteni lehet hasgyakorlatokkal. A felülés önnmagában tényleg kicsit félreérthető, de pl. a hídtartás álltalános iskolai tesióra anyagában kötelező kéne, hogy legyen. Két alapgyakorlat a guggolás és a felhúzás. Mindkettőhöz enyhén szólva is jól jön a fejlett hasizom.

    A boxolok pedig órákig képesek futni, ugrókötelezni, egyéb dinamikus és statikus feladatokat végrehajtani. A meccsen azért fekszenek ki, mert non-stop ugrálnak, közben ütnek és ütéseket kapnak. A légzésüket pedig ehhez igazítják. Brutális állóképességet igényel. Kb olyan, mint énekelni step-aerobik közben(hülye példa de jobban nem tudom elmondani).

  • 2010.01.19 21:46:2448

    csendesbob:

    "kinek mi az életcélja (jó, mondjuk ő sportoló, de akkor is...)"

    ez így van ezért nem kell sajnálni azt,akinek ez az életcélja. Semmivel nem kevesebb, mint az aki gazdag vállalkozó, sikeres énekes, ügyeskezű sebész akar lenni...(illetve valamilyen szempontból kevesebb, de más szempontból meg több...)

  • 2010.01.19 22:01:30Abraka

    2010.01.19 21:43:0648
    köszi. de nekem nem kell help menü a sporthoz. :D

  • 2010.01.19 22:03:22Sance

    El tud számolni 3000-ig? Meglepő :).

  • 2010.01.19 22:12:0648

    Abraka:
    "minek edzene ennyit a azokra a testreszeire amiket nem hasznal aktivan? "

    Akkor félreértettelek. Ebből utólag már magam sem értem miért, de azt olvastam ki, hogy egyike vagy azon magyar edző zsenik tanítványainak, akik olyan 30 éves elavult dogmákat oktatnak mint pl:

    "Ne guggolj nagy súllyal, mert merev leszel tőle!"
    "Ne nyomj fekve, mert odavész a fordulékonyságod!"

    Focista ismerőseim fárasztanak ezzel, ezért ugrottam csak rá! ;)

  • 2010.01.19 22:14:24Tibi(ÖREG)

    sok irigy csicska:D inkább gyúrjatok kicsit

  • 2010.01.19 22:17:30Domesticdragon

    Hátőizé.....úgy néz ki mint egy nagyon drága dzsigoló,csak ki ne nyissa a száját,mert semmi értelmes nem jönne ki....azért focizni nagyon tud......

  • 2010.01.19 22:26:46jpmjpm

    2010.01.19 22:12:0648
    "Focista ismerőseim fárasztanak ezzel, ezért ugrottam csak rá! ;)"

    És csodálkoznak, hogy nem jutnak semerre. Az edzőik szintén. Hát LOL!

  • 2010.01.19 22:57:35Abraka

    2010.01.19 22:12:0648
    azért ne emeld ki t9lem onmagaba azt az egy mondatot. nem hiszem h napi 1 orat eltölt cr csak a felütessel, mikor meg napi 2 edzes is van stb

    senkinek nem vagyok tanitvanya, minden egyedül csinaltam. ;)

  • 2010.01.20 01:53:28born to shop forced to work

    2 nap alatt 2 kommentem nem jott ki.1 szo tragar sem volt benne,nemhogy akarmit serto!szoval. pasinak tul noies, melegpasiban is van jopasi, de o meg annak is rossz.nyalgep, narcisztikus, onelegult kis picsa.
    mas. attol mert vilaghiru focista es izmos teste van, meg nem jelenti hogy "megteheti" elszallottnak lenni.hany olyan ember van, akik vilagviszonylatban olyant alkottak, vagy tettek, megsincsenek elszallva maguktol.
    ez egy himringyo fele,plane az arca olyan szoborszeru. Tisztara olyan az arckifejezes mutagatassal meg a szemoldokkel, mint Joey a Friendsben mikor ki lett szedve a szemoldoke(elegge buzis), meg mikor az arc mimikajat mutatja.kb CR egy szinten van Joey karaktereevel.

  • 2010.01.20 02:01:55BsBfan

    2010.01.19 18:54:14jpmjpm

    én nő nemű vagyok még se vagyok elájulva tőle! És egy focistának akkor sincs ilyen kidolgozott felső teste! Ez hülyeség! Ez egy egoista barom aki magával van elfoglalva!

    Én is tom, h miért jó az U20as válogatott csak már elegem an,h mindenki a magyarokat fikázza minden téren!

    Mindent összevetve C. Roni nem játszik rosszul (a kezem lerohad! még ezt is nehezemre esik leírni nem h, az h jó..l.... já.....t....szik) Ellenszenvesebb alak nála nincs a pályán szinte! Nem olyan hű, de "pasi" mint azt mondják! És túl sokat foglalkozik magával => Krisztiánó Homoszexuál

  • 2010.01.20 08:53:54RebornHiddenViper

    ennél már csak ez a képe egyértelműbb:

    http://forladiesbyladies.com/wp-content/uploads/2009/03/cristiano_ronaldo_shorts.JPG

  • 2010.01.20 10:32:33gömbike

    Mit szólnátok Rafael Márquezhez?

  • 2010.01.20 12:04:16Berni78

    Szerintem Figot kellett volna, tök férfias pasi

  • 2010.01.20 14:31:43gagja

    usánka!
    Csak nem Kiprich - az öreg bányaló - a faterod?

  • 2010.01.20 16:07:34satho

    Szerintem jó választás volt ez a pasi fullos, tökéletes a teste és focizni is tud. Ha meg meleg akkor meg az, talán nem kellene irigykendi ....


    De látom itt megint megszólalt a sok kurva nagy szakértő, akik értenek a focihoz-gondolom aranylabdások ők is. (Nyílván borsodi sörrel, 40-es IQ val a TV előtt tespedő dagadék csipszzabálók). Nah meg egy két luvnyára is kiváncsi lennék akik szerint a Brezsnyevi szemöldök a férfias és szar a teste a Ronaldonak. Borzasztó..... az ilyenekre basznám rá a temetőajtót.

  • 2010.01.21 13:22:13bekkkla

    Megint csak az irigykedes.

    Lehet utanna csinalni, senki nem tiltja az embernek, hogy sportoljanak, es akar ilyen testet gyurjanak ossze maguknak....

    Aki leszolja, az tuti egy puhos idiota....

  • 2010.01.23 17:58:18nemnormális

    persze, jól rugja a bőrt a gyerek, de az is tuti, hogy az ember full meleg..

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés