Pitt és Jolie a pénzről megállapodtak, de nem szakítottak

2010. január 28., csütörtök 12:53
Brad Pitt és Angelina Jolie szakításának legújabb fejleményei szerint a pár nem is szakított, sőt: azért jártak ügyvédnél, hogy házassági szerződést kössenek. Persze Brad Pitt frissen vásárolt legénylakásáról is kiderült, hogy nem most vette, hanem fél éve, és nem magának, hanem egy újabb családi fészeknek.

A legújabb hírek szerint, amit persze még mindig csak névtelen ismerősök szolgáltattak, Brad Pitt és Angelina Jolie egyáltalán nem szakítottak. A Life & Style magazin forrása azt mondja, a pár nem azért járt a napokban ügyvédnél, hogy egy szakítás miatt egyezkedjenek a vagyon felosztásáról, hanem hogy házassági szerződést kössenek.

Persze a forrás csak azt mondta, hogy "házassági szerződés-szerű" dologról egyeztetett a pár, ami végül is helytálló, mivel a házassági szerződést többnyire házasság szokta követni, ami azonban Jolie házasságról vallott nézetei alapján egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik. Ettől még a szerződés nagyjából ugyanazokat a területeket fedi le, amit egy házassági szerződésben szokás, szakításról pedig szó sincs.

"Január elején írták alá a dokumentumot. Abban egyeztek meg, hogy megosztják a pénzüket, és a gyerekek feletti felügyeleti jogot, akik mind Angelinánál maradnának, amennyiben a pár szakít. De ez nem azt jelenti, hogy véget vetnek az ötéves kapcsolatnak. Nem beszéltek az ügyvédnek szakításról, ez szóba sem került a találkozó alkalmával" - mondta a forrás a Life & Style-nak. Egy másik nyilatkozó úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy a pár örökre együtt maradna, de az biztos, hogy most minden rendben van közöttük. A pár egyébként 2008-ban kötött utoljára házasági szerződést a pletykalapok szerint (de már akkor sem először), szóval a szakítás után logikus volt ezt elővenni újra. A szakítás miatti gyerek-elhelyezésről tárgyalás szintén nem új fordulat, de tény, ez is rég volt utoljára. Hamarosan vagy Jolie súlya miatt kell ismét aggódnunk majd, vagy rögtön az esküvői találgatások jönnek, esetleg újabb örökbefogadás vagy terhesség.

pitt450

Bár Jolie, Pitt és sajtósaik szokásukhoz híven most sem voltak hajlandóak kommentálni az elmúlt napok híreit, Jon Voight, a színésznő édesapja ismét magára vállalta a feladatot, amikor az Access Hollywoodnak leszögezte: "Hülyeség! Az egész kitaláció!".

Közben a TMZ a Daily Mail legújabb sztoriját, Brad Pitt kétszázmillió forintos szakítás utáni legénylakását cáfolta meg.

A TMZ kiderítette, Brad Pitt a házat nem most vette, hanem még augusztusban, jóval a szakításról szóló első pletykák előtt. Ráadásul a ház elég rossz állapotban volt, fel kellett újítani, ezért egyébként sem lett volna alkalmas arra, hogy Brad Pitt ide vonuljon vissza, ha valami rosszul működik közte és Jolie között. Harmadrészt azt írják, hogy a háznak három fürdője és három hálója is van, ami egyértelmű jele annak, hogy több főre tervezték, nem egy agglegénynek. Ideális például egy teljes család számára. A házról itt meg tud nézni néhány fotót.

Kommentek

  • 2010.01.28 13:09:23OmegA404

    Mitől ilyen szakadt ez a nő?

  • 2010.01.28 13:12:21pampalina

    áááááá!
    legyen már vége, könyörgöm! vagy a szakításról szóló híresztelésnek vagy a kapcsolatnak!
    (utóbbi jobb lenne)

  • 2010.01.28 13:13:07feketebarany666

    http://indafoto.hu/feketebarany/image/6529749-e87ed350

  • 2010.01.28 13:17:13Bogoj

    angelina jolán rettentő csúnya, bred pittnek pedig borzalmasan áll ez a szakáll.

  • 2010.01.28 13:19:42Bambano

    Hm. kezd olyan lenni, mint a mr és mrs smith:P
    most jön, hogy azt a lakást nem pitt búfelejtőjének vásárolták, hanem hogy legyen mit szétlőni és felrobbantani:P

  • 2010.01.28 13:24:07JohnnySexhell

    Jó kis legénylakása van Pitt-nek....

    http://tinyurl.hu/QJMn/

  • 2010.01.28 13:31:30Hámozott Lufi

    A jobb felső képből 2 dolog derül ki számomra:

    1. Brad Pitt tálib.
    2. Angelina Jolie rákos.

    A másik képen minden ok. De ezt a szakállat nem értem. Miért ilyen, ha már van? Ocsmány nagyon. Film kedvéért? Van már az igazira megtévesztően hasonlító műszakáll is.

  • 2010.01.28 13:32:04Onibaba

    unom már ezt a két gumiembert

  • 2010.01.28 13:33:22indahouse7

    Brad Gesztesi & Angelina Liptai

  • 2010.01.28 13:34:43indahouse7

    biztos Amerikában is szeretik a róluk szóló pletyiket...

  • 2010.01.28 13:35:25sümegi

    két majom

  • 2010.01.28 13:50:46zsebdög

    szerintem észbekaptak, hogy annyi pénzt kerestek az utóbbi időben, hogy maguk sem tudják, ezért gyorsan összeszámolták és megállapították kinek mennyi az annyi. sz*r lehet.

  • 2010.01.28 13:55:19tengier

    jó látni, hogy ők is öregszenek:)

  • 2010.01.28 13:59:40Kúrcsány Ferenc

    Benkő Dániel kúrja a Dzsolit, azér' akar válni.

  • 2010.01.28 14:04:02Lost9

    Tengier, mi hír a bállal?:)

  • 2010.01.28 14:05:15jojoka

    Tényleg iszonyúan néz ki mind a kettő. Igy már nem is várom az Oceans következő részét...

  • 2010.01.28 14:05:47Traktorka

    brad rájött, hogy engem szeret, de én hezitálok, ezért van ez egész.

  • 2010.01.28 14:09:18fétisrétes

    Szép ez a nő (bár ezen a képen kicsit le van pukkanva),..de a természete szörnyű lehet. A Pitt gyerek is szép, de ne felejtsük el, hogy az elején ő is "csak" az Aniston pasija (ribije?) volt és ennyi..bár azóta bebizonyította, hogy színészként (is) megállja a helyét.Csak egy közmondás jut róluk eszembe: "Sokat akar a szarka,..."

  • 2010.01.28 14:23:51hatvalami

    "#
    2010.01.28 14:05:15jojoka

    Tényleg iszonyúan néz ki mind a kettő. Igy már nem is várom az Oceans következő részét...
    "

    :'( szerintem meg ez az iszonyú

  • 2010.01.28 14:24:11egyanyuka

    "az elején ő is "csak" az Aniston pasija (ribije?) volt"
    Szerintem amikor megismerkedtek, akkor is sokkal híresebb volt mint Aniston, a színészi képességeiket meg nem is érdemes összehasonlítani.

  • 2010.01.28 14:32:48gyagyás

    Mind a kettőt bírom jolie-t még dugnám is :) :) !!!!!!

  • 2010.01.28 14:35:35Secnir

    a bred gyerek nem valami filmszerep miatt növesztett illen szakállat?

  • 2010.01.28 14:37:31404-es hiba

    Na, vajon ma már írhatok büntetlenül?

  • 2010.01.28 14:38:05404-es hiba

    ÁÁÁ igen, de ez a téma meg nem érdekel!!!

  • 2010.01.28 14:48:19vivax

    vettem egy élő kacsát, de basszameg nem merem levágni. asszem ma sem zabálok.

  • 2010.01.28 14:56:35tengier

    Lost9

    Senki nem jelentkezett. Mindenki azt hidte, hogy poén.

  • 2010.01.28 15:01:56FTP

    Az egzotikus szépség az öregedés miatt randa lesz egy idő után.

  • 2010.01.28 15:08:15fantaghiro lesz a lanyom

    Amiota ezzel az asszonnyal jar, a faszi ugy nez ki mint egy kalotaszegi reformatus lelkesz.Sok gyerek stimmel.

  • 2010.01.28 15:14:47Lost9

    tengier
    ezt sajnálom. pedig egész délelőtt ezt izgultam végig, hogy hátha a netes vakrandi új formációja bontakozik ki ebből:)
    Ja, megjegyzem, hónapok óta olvasgatom a kommentelőket, de ma már nem bírtam, és regisztráltam is:)

  • 2010.01.28 15:15:36Lost9

    kalotaszegi refomrátus lelkész!:))
    ez gyönyörű volt!

  • 2010.01.28 15:26:27404-es hiba

    Lost9 Isten hozott, de semmi trágár és homofób tudod!! Itt nincs buzizás!!

  • 2010.01.28 15:31:33Jedlik_

    Mely film kedvéért néz ki így Pitt, inkább azt mondjátok meg!

  • 2010.01.28 15:41:02fétisrétes

    nah jah,...azzal egyetértek, hogy Pitthez képest Aniston max. a színházi ruhatárba való, de abban nem, hogy olyan hatalmas szerelem lett volna akár az, vagy a mostani,Jolieval... ha jól tudom akkor is csak az ügynökeik hozták össze őket,...hiába,...ilyen ez a sztárság...:P "Brad and Jennifer met on a blind date in the spring of 1998. The date was set up by their agents." (http://marriage.about.com/od/entertainmen1/p/bradpitts.htm)

  • 2010.01.28 15:42:33404-es hiba

    Jedlik_ : A címe: Egy csőlakó élete!

  • 2010.01.28 15:43:43Frucsasz, az őzikelány

    Ez a nő amilyen szép volt fiatalon, most olyan boszorkányranda... Szegény Brad is megcsúfult mellette. Ez a szakáll engem is érdekelne, remélem, hogy csak egy film kedvéért növesztette meg...

  • 2010.01.28 16:00:28Getling

    Hát "blassius"annyira megröhögtetél hogy mindenkinek javaslom a kommetjeidet MÉÉÉÉÉGGG!

  • 2010.01.28 16:07:44M a y a

    Ahhoz kepest, h uuugy unjatok a jolan-pityu hireket, aze egesz szep szamu kommentet osszedobtatok:D

    Azt se ertem, miert kizarolag a pityu szakallaba akadnak bele egyesek, mikor a szakallat bmikor le lehet vagni (mar ha csak annyi lenne a gond - de nem csak annyi, ugye), viszont jolannak lassan az egesz fejet le kellene...:P

    Kulonben filmert noveszti, persze...szvsz sokkal gyorsabb procedura lenne bebokni par kulcsszot a gugliba, semmint kommentet irni ide ezugyben, s varni, h vki valaszol-e...;)

    http://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-1241373/Revealed-Why-Brad-Pitt-grown-weird-beard--set-play-British-explorer-Colonel-Percy-Fawcett.html

    Percy Harrison Fawcett karaktere miatt nem borotvalkozik a pityu.
    btw alszakall: aze egy olyan halivudi "sztartol" aki 20millio dollart (!!!) siman megkap 1etlen nyavajas filmert (pedig meg oscarja sincs), minimum annyit el szoktak varni a halivudi gigastudiok szurke eminenciasai, h ne vmi rohejes alszakalban jatszon el 1 szerepet, hanem novesszen sajatot. Ebben teljesen egyet is ertek az eminenciasokkal...ennyi penzert megsugom, h meg en is megprobalnek vhogy szakallat noveszteni:D
    (note:I'm a woman)

  • 2010.01.28 16:19:19Ferlategla

    Arról, h mi van köztük valójában, nyilván halványlila fogalmam sincs, de az biztos, h a pecó, amit BP vett, az egyik legnyomasztóbb, vérfagyasztóbb amit valaha láttam. Én inkább nem laknék ott, de horrorfilm forgatási helyszínnek kiváló lenne.

  • 2010.01.28 16:32:15lúzer_

    Brad Pitt ezzel az ocsmány szakállal egyre jobban emlékeztet Vágó Istvánra.

  • 2010.01.28 17:14:02Lost9

    404-es hiba

    még olyan cikket sem olvasok, nehogy....:)

  • 2010.01.28 17:40:16tengier

    Lost9

    csak nem a randi késztetett a regisztrációra?

  • 2010.01.28 18:58:24zsof.berg

    Még pár százezer lap pár száz millió példányát eladják velük is. Hogy az internetes újságokat ne is számoljuk.

  • 2010.01.28 20:21:54M a y a

    Hova a nagy f*szba lett a hozzaszolasom???
    Melloztem minden vulgaritast, stb-t, semmit, senkit nem sertettem...
    Ez tiszta DISZKRIMINACIO, te velvet! Szal ezekutan reszemrol elmehettek a budos nagy francba!!!

  • 2010.01.28 21:17:27Lost9

    tengier

    Ajánlat elgondolkodtató volt. De ez esetben mellékeltem volna a szőkehajúbambatekintetű fotómat is.:)

  • 2010.01.28 21:20:28falatkenyér

    Ezek egyre rondábbak.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés