Kim Kardashian nővéréről durván lefotosoppolták a babahájat

2010. január 29., péntek 19:32 |
Kourtney Kardashian december közepén szült, január közepén pedig már az OK! magazin hozta címlapon a karcsú anyukát, azt ígérve az olvasóknak, most megtudhatják tőle a tuti tippeket, hogyan lehet szülés után ilyen pazarul visszanyerni az alakjukat. Mindezen maga a Kardashian-nővér lepődött meg legjobban, ő ugyanis nemhogy interjút nem adott nekik, de le se fogyott.

Az amerikai valóságshow-szereplőként elhíresült Kim Kardashian legidősebb testvére, Kourtney Kardashian december közepén szülte meg kisfiát, az OK! magazin legfrissebb száma pedig már az ő karcsú címlapfotójával jelent meg. A Kardashian-lány, karján a bébivel azt ígéri az olvasóknak, a magazinban elárulja a tuti megoldást arra, hogyan lehet ilyen bámulatosan hamar eltüntetni a terhesség utáni súlyfelesleget. A hitelességet azonban csorbítja, hogy erről az egészről épp maga az érintett, Kourtney Kardashian is csak a címlapról értesült.

ok450

Az OK! ugyanis semmiféle interjút nem készített vele bámulatos fogyási praktikákról, csak simán lefotosoppolt róla úgy tíz kilót, sőt még a fejét is lecserélték egy terhesség előtti, kevésbé kerekarcú fotójára. „Az egyik hetilap már megint alaposan mellélőtt… semmiféle exkluzív interjút nem adtam nekik. És 18 kilót híztam terhesség alatt, nem tizenkettőt, de azért köszi” – írta Kourtney Kardashian Twitter-oldalán.

Mint a Huffington Post szépen összerakta, a Kardashian-tesó és gyermeke apja, a kosaras Scott Disick decemberben, a szülés után egy héttel a Life & Style-nak valóban adtak egy exkluzív interjút, itt mutatták meg először a keresztségben Mason Dash Disick nevet nyert kisfiukat. Az ekkor készült fotók a lap január 11-i számában jelentek meg, és ezek egyikét egyszerűen ellopta és átkozmetikázta saját „exkluzív” anyagához az OK! magazin. A lap többszöri megkeresésre sem volt hajlandó kommentálni címlaplányuk leleplező közlését.

Kommentek

  • 2010.01.29 19:37:51kakaósbögre

    na.nem csak nálunk hazudnak?

  • 2010.01.29 19:38:28Fiona Tyassen

    szépek:))

  • 2010.01.29 19:45:29jewel

    O, utalom mar a photoshopot. Mintha elvenne az emberek enet, az Elle hatuljan nem ismertem meg Evangeline Lilly-t, neztem ki ez a kozepkoru no a L'oreal reklamon. Pedig neki olyan helyes pofija van es total szabvany l'oreal kepet csinaltak belole. Ujabban elveszik a karakteres vonasokat, egyenembereket rajzolnak. Le vele!!

  • 2010.01.29 20:06:50lúzer_

    Na, megin' alkotott a fotosopp-artista. Simán látszik, hogy nem valódi fotó, természetellenes a fej és a nyak egymáshoz való viszonya.
    Röhej.

  • 2010.01.29 20:07:15Briandrew

    ciki a köbön!a kezénél, ahogy tartja a babát, nagyon feltűnő, hogy nem stimmel valami!

  • 2010.01.29 20:07:33szopjáki

    .

  • 2010.01.29 20:10:08R.H.C.P.

    Hi mindenkinek!
    Regeltem, mert hajtok a jövőévi operabálra!

  • 2010.01.29 20:10:35v€rocs

    Szerintem a fotosopp jó. Eltünteti az épp aktuális pattanást, szerintem nem gáz olyan dolgokat javítani, ami igaz is néha az ember legjobb formájában. De amiket itt látok, Demi Moore pl, hát azt csak simán átb*szásnak hívják. És ezzel még rátesznek arra egy lapáttal, hogy a nők vagy anorexiások lesznek, vagy nem rúghatnak labdába. Vagy: én is adok néha 1-1 fotosoppolt képet magamról a vőlegényemnek.......

  • 2010.01.29 20:10:44tengier

    műanyagízű világ, hazugság az egész. minden a másolat másolatának a másolata

  • 2010.01.29 20:11:33Bejgli

    vicces sztori, egyébként komolyan egy valóságsó-hős húgával esett meg? jó, hogy nem a macskájával vagy ilyesmi :)

  • 2010.01.29 20:12:25hippikiller

    és ez meg kicsoda?

  • 2010.01.29 20:12:59R.H.C.P.

    ..fotosoppingbálra

  • 2010.01.29 20:12:59kirúzsoz

    nem értem én ezeket a művészeti vezetőket. miért vállalhatatlan az első kép?
    most szült, így kell kinéznie.
    marhaság.

  • 2010.01.29 20:13:45tengier

    ez ám a sztori. remélem az újságíró a tükörbe nézett utána, és azt mondta "na ezt most jól odatettem, oknyomozó riport, lesz it még pulitzer"

  • 2010.01.29 20:17:59tengier

    persze lehet hogy ezeket már nem is emberek írják. a photoshop generál egy képet, az inteligens szövegszerkesztő meg kreál egy kamu cikket, az én gépem meg magától ír egy kommentet. skynet

  • 2010.01.29 20:23:27Liliiiána

    miért kellene egy nőnek szülés után 1 héttel 50kilósnak lennie? h beteg babát szüljön vagy utána ne tudjon szoptatni? beteg egy világban élünk...

  • 2010.01.29 20:27:34zsokafi

    a hugica nővér amúgy

  • 2010.01.29 20:34:23jewel

    az a durva h az elso foton meg jobban is nez ki, mindamellett h termeszetesebben. ez a zavaro, h lassan tenyleg rondabbak lesznek a photoshop-tol, nemhogy szebbek.

  • 2010.01.29 20:42:28Robis

    agyon egyszerű az újság stratégiája. Ezzel a kamu cikkel az volt a céljük, hogy minél több kövér, és szülés után levő nő megvegye a szaros lapját. Ezért bármire képesek. Akár hazudni is.

  • 2010.01.29 20:43:56Lost9

    R.H.C.P.
    én már tegnap megtettem:))
    Küldjek fotót is sopozva?:)

  • 2010.01.29 21:00:27MadMod

    Mivel az alábbi hírt nem lehet kommentálni ezért ide tettem.

    Azt az indexes "hírírót" ki kéne rúgni, aki a következő hírt írta:

    Gázolás miatt késnek a vonatok Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon
    2010. január 29., péntek 18:44 | Frissítve: 46 perce

    Megjavították az eltört sínszakaszt előfordulhattak péntek este a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, de egy gázolás miatt még mindig 20-25 perces késésekre lehet számítani. Rákos-Rákosliget állomások között a Miskolcról Budapestre tartó
    Lillafüred IC negyed hat után gázolt el egy embert. A helyszínelés végéig, várhatóan este nyolcig csak egy vágányon
    közlekednek a vonatok.

  • 2010.01.29 21:16:39zoxó

    Ez legalább 2 in 1 mondat.

  • 2010.01.29 21:29:33Fuckup With Marmalade / Arlene

    Gyakorlatilag a levegőben van a baba.

  • 2010.01.29 21:29:45k13

    van különbség a két pulya közt? ...amúgy meg nem mindegy, majd kinövi

  • 2010.01.29 22:22:32Morden

    vagy csak úthengert használt.....

  • 2010.01.29 22:36:32Androsz

    Az igazi (lehet még ezt a szót használni?) képen sokkal helyesebb az asszonka arca.

    A babaháj pedig nem a mamán keresendő, hanem a babáján. Amitől olyan kis pufók, tudjátok.

  • 2010.01.29 22:39:35énésénke

    Basszus, így néz ki 2-3héttel a szülés után egy emberszabású nő, ahogy itt az előtte kép mutatja, utána képen pedig 6-10 hét múlva, ha korábban is karcsú volt.

  • 2010.01.29 22:57:50Androsz

    "Az amerikai valóságshow-szereplőként elhíresült Kim Kardashian..." Hát ennyi.

  • 2010.01.29 23:10:48[megmondoember]

    Hirtelen nem tudom, hogy mi a leggázabb ebben a cikkben. Az, hogy

    a) az is hír, hogy kipottyan egy nőből egy gyerek (a világtörténelemben már párszázmilliárdszor megtörtént, ráadásul különösebb tehetség sem kell hozzá)
    b) hogy valakinek az a legnagyobb teljesítménye az életében, hogy a húga valakinek (és ezért nem saját nevén nevezik, hanem "XY húga"-ként hivatkoznak folyamatosan rá, mert egyébként kutya sem tudná kiről van szó)
    c) hogy a szóban forgó, a "nevet" és "celebséget" adó nővér legnagyobb teljesítménye életében szintén az volt, hogy szerepelt egy valóságshowban
    d) hogy mindezt egy magyar magazin kiemelt hírként átveszi, miközben ugye nyilván még az ominózus valóságshowt sem látta a kutya sem idehaza.

    A photoshoppon valahogy már nem tudok kiakadni, mert nekem max. az lenne a hír, ha egyszer kiderülne, hogy photoshoppolatlanul került ki egy magazinba egy kép valakiről.

  • 2010.01.29 23:12:52R. (nő)

    majd akkor szóljatok, ha megcsinálták a 4D PS-t. bemegyek a csúnya, kövér, öreg és boldogtalan ember és kijön a szép, karcsú, fiatal és boldog. ja, és gazdag.

  • 2010.01.29 23:19:04[megmondoember]

    "bemegyek a csúnya, kövér, öreg és boldogtalan ember és kijön a szép, karcsú, fiatal és boldog. ja, és gazdag."
    Ezt már feltalálták. Közértnek hívják. Persze néha fordítva működik: a szép fiatal megy be, és a csúnya öreg jön ki - de hát ugye nem várhatjuk el, hogy utóbbiak mind bentmaradjanak.

  • 2010.01.29 23:24:35mókuscickány

    Photoshop, naés? Erre vannak az újságok.
    Ha valakinek a valóság hiányzik, az menjen ki az utcára, aztán szembejön, ráadásul ingyen.

  • 2010.01.29 23:26:08R. (nő)

    közért?!
    nem értem... menjek szőkíttetni?

  • 2010.01.29 23:29:20[megmondoember]

    Állj meg egy közért előtt, nézd a bejáratot és látni fogod, hogy fiatalabb ember jön ki, mint az aki az előbb éppen bement. Legalábbis az esetek 50%-ában. ;)

  • 2010.01.29 23:35:06R. (nő)

    ja, a szovjet 4D-PS! nem mindig működik tökéletesen!

  • 2010.01.30 01:41:53epeficam

    Az a baj mind rosszul néztétek. A bal oldali a photoshoppolt kép. A jobb az eredeti.

  • 2010.01.30 05:55:38kangep

    én ezért ítélem meg a nőket a pornófilmek után. ott viszonylag kevesebb a fotosop, amikor háromanegyediken fasznak örülnek.

  • 2010.01.30 07:56:07s.o.v.i.e.t

    kisebb a kerülete, vagy netalán nagyobb?? sorsfordító pontja ez mindnyájunknak!


    itt szeretném megjegyezni, hogy a kattintásunkból él ez az oldal. bízom benne, hogy amikor ilyen silány portékáért zsebelik a pénzt, azt a bevételt gyógyszerre költik! hini:)))

  • 2010.01.30 08:32:55sagia77

    Legalább a babát nem fotosoppolták...még

  • 2010.01.30 09:03:46Tralalá

    anyuka helyében jól beperelném a köcsög újságot . . .

  • 2010.01.30 09:15:46Ingrid

    Nem tudom ki ez a nő, he sokkal szebb és "anyakinézetűbb" az eredeti fotón! Kerek arc, nőies vonások és nem ösztönzi arra a fiatal nőket, hogy szülés után szétkoplalják magukat a lapos has érdekében!
    Én is szültem, tudom, hogy pár hetes babával még van egy kis pocak, de az szép lassan visszaáll az eredeti formára, főleg ha egy icipicit oda is figyelünk...
    Azt kéne közvetíteni az olvasók felé, hogy EZ a npormális. A kerek formák szülés után, nem pedig a kibaszott photoshop!
    felhúztam magam így a végére :)

  • 2010.01.30 09:36:37kirúzsoz

    nekem azt fotoshoppolják, hogy egy ekkorát kell kinyomni egy résnyi helyen.
    legyenek szívesek, különben pánikolok.

  • 2010.01.30 10:47:39egyenes labirintus

    Nem kell ennyire rinyálni a PS miatt. Eladható terméket kell csinálni minden celebből. Nyilván egy baba-mama magazinban megint más jellegű terméket kell csinálni. De ez egy bulvár lap, ebből él. Szemetet csinál, hazugságot ír, mert ez kell a népnek. Cirkusz és kenyér.

  • 2010.01.30 10:49:34klavier

    Olyan helyesek az eredetiben,tényleg jó rájuk nézni! Biztos jó a photoshopp apró hibák eltüntetésére,mint pl. a pattanás,de amúgy egy nagy hülyeség! Milyen egy műanyag babát csináltak Demi Mooreból is.És hát ez is egy szánalmasra sikeredett kép lett.Tényleg a test, nyak és a fej viszonya nem stimmel,és ráadásul benne felejtettek egy lila ruhát a mosógépben,amitől olyan "szép" lila szinű lett a fehér ruhája! :)

  • 2010.01.30 10:55:26múvemáccsó

    és a csecsemőt is fotosoppolták....

  • 2010.01.30 12:00:47V.A.

    Ez a photoshoppolt kép... egy beteg kultúra újabb vérciki megnyilvánulása.

  • 2010.01.30 12:21:17Polos

    Azért én gratulálnék a grafikusnak, nem lett rossz munka, látni picit hogy PS, de elég jól sikerült. A feladatát jól végezte :)

  • 2010.01.30 12:43:57dns10

    De nagy az arcod Polos! Mégis honnan a fszból látszódna a PS, te nagy szagértő?

    Légyszi a magamfajta gyíkok kedvéért elemezd már a munkát szakmai szemmel. Világíts rá a lebukásra! :)

  • 2010.01.30 12:47:11Alil

    pedig milyen bájos az eredeti fotón... mutatták volna csak mellig (hogy az milyen szép kerek lett!!:-))) oszt kész... az a ciki ha vki egy év után sem fogy le... de a szülés utáni súly nagy része úgyis csak víz... aki meg nem hízik, az vagy beteg (emésztési zavarok), vagy nem eszik rendesen, vagy szigorúan diétázott az egész terhesség alatt... sztároknál ez utóbbi a gyakoribb. Már ha elég pénzük van dietetikusra meg szakácsra.

  • 2010.01.30 13:00:06horizont

    Ezt hugyozta le egy majom?

  • 2010.01.30 13:02:21victor vacendak

    Az összes kardashian ivadék vállalhatatlan. Szüléstől függetlenül. Photoshoppot nekik!

  • 2010.01.30 13:21:43VR6

    fotosoppolni vagy photoshopolni?

  • 2010.01.30 13:43:30Nadia Ali

    Szep, fiatal anyuka. Tisztelem mert felvallalja a szules utan maradt kilokat mint a legtobb normalis no es nem bujik el a photoshop moge mint nehany "celeb".

  • 2010.01.30 14:04:11donnelly

    Kim Kardashian Reggie Bush csaja, ha vki nem tudná;)

    Reggie Bush pedig a New Orleans Saints sztárja, ha vki nem tudná;)

    A New Orleans Saints meg egy NFL-csapat, amelyik idén története során először jutott döntőbe, ha vki nem tudná;)

  • 2010.01.30 14:13:08Ronald

    Ki a túró Kim Kardashian húga? Mit kell tudni róla? Mert a nővére itt van, ez stimmel...na de a húga?

    http://video.xnxx.com/video258974/kim_kardashian_sextape
    .

  • 2010.01.30 15:28:07Tenderly

    Nekem nincs gondom vele ha egy igényes photoshop munkát tesznek a magazinokba. Ez művészet, és nem a 100%-os valóságot hivatott visszaadni. Régen a görög szobrászok is gyakran akár 5-6 modellt alkalmaztak egy-egy művükhöz. Mondhatni az volt az ókori photoshop.
    Tudni kell különbséget tenni a poszterek és a valóság között. Akinek pedig olyan elvárásai vannak az bolond.

  • 2010.01.30 15:41:03falena

    a cikk irojanak pedig ajanlom hogy egy kicsit jobban nezzen utana legkozelebb a szereploknek es hogy ki-mit csinal...
    babahaj az anyukan....istenem

  • 2010.01.30 15:51:56s.o.v.i.e.t

    2010.01.30 14:04:11donnelly
    és mi a faszom az az NLF? valami piramisjáték?:)))))

  • 2010.01.30 20:30:28OMara

    Sokkal szebb az első az eredeti fotó. A baba a mama hasán pihen, mig a második képen szabályosan a levegőben tartózkodik. Aki már tartott gyereket a kezében az eredeti kép ismerete hányában is tudja, hogy valami turpisság történt a fotóval.
    Teljesen természetes, hogy idő kell ahhoz, hogy egy nő visszanyereje a szülés elötti alakját. Én úgy érzem, hogy nem lett volna kevesebb az eladott példányok száma ebből az újságból, ha az eredeti fotót jelentetik meg.

A Life&Style-nak valóban nyilatkoztak
A Life&Style-nak valóban nyilatkoztak

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....

Hirdetés

hirdetés