Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Los Angeles-i Halottkémi Hivatal a december 20-án elhunyt Brittany Murphy halálának ügyében végzett vizsgálat végeredményeit. Eszerint a színésznő túladagolta a gyógyszereket, ami a tüdőgyulladással és súlyos vashiányos vérszegénységével együtt okozta a halálát - foglalta össze a TMZ. A szakértők szerint a színésznő állapota kezelhető lett volna, ha valaki időben kórházba viszi.
Murphy szervezetében nem találtak tiltott szereket, a többféle gyógyszert, amit kimutattak nála, mind receptre lehet kapni. A színésznő többek között görcsoldót szedett, és a kiadhatónál nagyobb mennyiségű gyógyszert találtak nála, többek között köhögés elleni szirupból.
A TMZ forrásai szerint a túl sokféle gyógyszer okozta a rosszullétét és a halálát, de a mögöttes okok valójában a tüdőgyulladás és a vashiányos vérszegénység volt. Vagyis Brittany Murphy komoly betegségekben szenvedett, de nem kapta meg a megfelelő kezelést, helyette saját maga próbálta meg kikúrálni magát. Mint a halottkém rámutatott: a halála így még tragikusabb, hiszen elkerülhető lett volna.
A hírre egyelőre nem reagált a színésznő férje, Simon Monjack, aki egyébként szerdán váratlanul lefújta a Brittany Murphy Alapítvány adománygyűjtő estjét. A TMZ birtokába jutott levélben, melyet az alapítvány küldött a meghívottaknak, az áll, hogy azért fújták le a rendezvényt - melyre egyébként ezer dolláros belépőt szedtek -, mert valaki rosszul lett a családban. Az estet állítólag a kártyacsalásért is körözött Monjack, aki nemrég azt fontolgatta, hogy beperli a Warner Brost a színésznő haláláért, elhalasztotta, de új időpontot még nem tűztek ki.
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.




Kommentek
2010.02.04 20:52:14mooncat
szegénykém. :(
helyes kis nő volt.
2010.02.04 21:00:42victor vacendak
Pedig a minden bizonnyal dagadt (önmaguk jellemzésére még is az erős csontozatú kifejezést használó) nőnemű kommentelők már az első pillanattól anorexiát kiálltoztak...:-D
Ennyit erről.
2010.02.04 21:04:20lúzer_
Télleg? Én inkább "biztos drogozott" típusú okoskodásokat olvastam.
2010.02.04 21:35:26Zazie az ágyban
Miért? Csak dagadt nők mondhatják egy másikra, hogy anorexiás? Nem értem...na mindegy. Szép lány volt, sajnálom hogy meghalt, de ha ez igaz, akkor a saját butaságából.
2010.02.04 21:42:41catdeluxe
Sok értelmetlen halál van a világban, ő sem érdemelte meg...
2010.02.04 21:43:51akuvaiti
Nagyon jo kis csaj volt. Kar erte.
2010.02.04 22:07:35Leggy
csak én látom úgy, mintha Donald kacsára hasonlítana? Lehet hogy véletlenül az ő képét mutatta a plasztikai sebésznek. szerintem orvosi műhiba, ahogy kinéz a szája
2010.02.04 22:34:31kirúzsoz
anorexiának simán lehet a hozadéka a vashiány. ahogy, hogy az is.
nem kell kövérnek lenni,-én se vagyok az-, hogy az ember ilyen mondatot mondhasson. ez nem szitokszó, ez egy betegség.
BM legutolsó filmjének megjelenésekor az alultápláltság minden kóros tünetét mutatta, egyszerűen megdöbbentő volt, mert mindig remekül nézett ki.
Ennyit erről.
Már mindegy miben halt meg, sajnálom szegény anyját.
(leggy, szerintem te tanulj kis jó modort, az is van annyira szexi, mint a szép plasztika)
2010.02.04 23:49:12Leggy
Igyekszem szebben megfogalmazni: a hölgy szája túl domborodó, nemdebár? Az alsó ajak mintha csücsörítene lefelé? Ez a bevatkozást végző orvos szakmai hibája kellett hogy legyen, de az is előrfordulhat, hogy a hölgy véletlenül összekeverte az óhajtott formát bemutató fotót, és tévedésből egy népszerű szárnyas rajzfilmfigura csőrét vették alapul a bevatkozás megtervezésénél...
2010.02.05 00:09:52riado
asdklokgfdsadfghjklépöo98iuztredwsdfbhnjkloi9876z5ewsadcfhjki87654rewsadfhjklo9876
2010.02.05 05:05:36[megmondoember]
Minden bizonnyal az is segített volna túlélni, ha nem lett volna drogfüggő és anorexiás, a szintén nem kifejezetten tüdőtámogató dohányzásról nem is beszélve.
2010.02.05 06:12:27Jedlik_
RIP.
2010.02.05 07:28:40Igaz Juhász
De, remélem, most már jobban van.
Pfff...
2010.02.05 07:40:29ACM
Mi az, hogy ha valaki időben kórházba viszi? Felnőtt ember volt. Ő döntött úgy, hogy nem megy orvoshoz. Sajnos.
2010.02.05 08:45:30dancegirl26
Persze, hogy meg... Ha tényleg odafigyeltek volna rá a környezetében az emberek.
2010.02.05 09:12:07AlexWolf
Érdekesnek találom, hogy nem merült fel a cikkben a H1N1. Vége a divatnak?
Mindenesetre sajnálom a halálát én is. RIP.
2010.02.05 09:46:55Frucsasz, az őzikelány
kirúzsoz: nem tudom, te hogy vagy vele, de ha valakit alaptalanul mondanak anorexiásnak, az (még ha nem is szitokszó) éppolyan rosszihszemű, bunkó és rosszindulatú dolog, mintha kurváznák. Nem ismerlek, de mi van ,ha kijelentem, hogy biztos dawn-kóros vagy? Esetleg agyalágyult? Szellemileg retardált? Ezek sem szitokszavak, hanem betegségek, mégis határozottan rosszindulatúak akkor, ha nem képzett orvos állítja fel a diagnózist. (ne értds félre, ez csak példa, nem szidlak). Szóval az anorexiát, mint diagnózist hagyjuk meg az orvosoknak. A tüdőgyulladástól meg a többi betegsétől is lefogyhatott. Igaz ,hogy az anorexia okoz vérszegényésget, de lehet, hogy az ok és okozat fordítva van: lehet, hogy azért volt sovány, mert vérszegény volt.
Zazie: egy vékony nő nem mondja egy hozzá hasonló testalkatúra, hogy anorexiás. Az olyan, mintha egy szőke nő jelentené ki, hogy minden szőke nő hülye. Ha én vékony vagyok, nem fogom betegséggel "vádolni" a másik vékonyat. És igen, én is biztos vagyok benne, hogy ha valaki az ilyen alkatú nőkre anorexiát kiált, annak nincs rendben a saját testképe, akár tudat alatt, akár tudatosan, de nem elégedett a saját súlyával, ezért piszkálja azokat, akik soványabbak.
ACM: van egy pont ,ahol már másoknak kell dönteniük. Lehet, hogy felnőtt ember volt, de szerintem azért vannka barátok ,azért van a család, hogy segítsenek a bajban, akkor is, ha egy felnőtt emberről van szó. Te még sosem hoztál rossz döntést? Ő rosszul döntött, mikor nem ment orvoshoz, és eg ytámogató, segítő család dolga lett volna, hogy rábeszélje a jó döntésre/kihívja az orvost.
A bosszantó az, hogy ő egy gyönyörű, tehetséges, fantasztikus ember volt, a halála tragikus véletlen, mégis egy kalap alá veszik azokkal, akik drogtúladagolásban haltak meg. Én nagyon sajnálom, igazán kár érte :(
2010.02.05 12:15:46kirúzsoz
frucsasz, ha neten keresztül mondanád, hogy Dawn kóros vagyok, azt szólnám, hogy hülye vagy, ha az életben, akkor is. Ha Dawn kóros vagyok és megállapítod rólam, akkor meg azt, hogy jó a szemed.
Agyalágyult, szellemileg retardált: szintén nem tippelhető meg az Interneten.(talán néha igen)
Az anorexia sokszor mutatja magát, de persze, hogy van lehetőség a tévedésre.
Mivel többek között a témáról is tanulok az egyetemen...ez egy ilyen szak...egyetértek: szakember mondjon véleményt.
Ehhez a dologhoz nem kell ekkora vehemencia. Fél Hollywoodnak étkezési problémái vannak.
Ennek ellenére nem volt szándékomban megsérteni az elhunytat.
Javallom a radikalizmus tárgyának pl. az antifasizmust, mert ebben a témában egy cseppet a felkavart bili.