Ausztráliában nem kirívó ritkaság fegyenceket tudni a családfában, egy híresség rokonsága azonban mindig nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint az átlagemberé. Kylie Minogue-nak is volt az egykori fegyencszállítmányokkal bevándorolt őse, de mint egy frissen nyilvánosságra hozott online adatbázisból kiderül, már az angliai rokonság is belehúzott - nyomozta ki a Daily Mail.
1816 szeptemberében Gloucesterben például felakasztották a 69 éves Dinah Riddinfordot, aki az énekesnőnek anyai ágon igen távoli rokona. Riddinford asszony ráadásul kivégzésével hírességgé is vált: ő volt kora egyik legidősebb nője, akit akasztással kivégeztek. Az utókor The Granny Hanging (a Nagyi-Kivégzés) néven emlékszik vissza a halálára, amit ráadásul olyasmiért róttak ki rá, amiért manapság legfeljebb némi pénzbírságot vagy próbaidőt kapnának: Fiával éhségükben betörtek a szomszédhoz és ételt loptak tőle. A fiú megúszta: bár eredetileg őt is felakasztották volna, végül csak deportálták a világ másik végére.
Luke Riddinford a dokumentumok szerint 1817 áprilisában indult Ausztráliába a Lord Eldon fegyenchajóval. Öt hónappal később kötött ki Új-Dél-Walesben, és ezzel ő volt az énekesnő rokonságának első tagja Ausztráliában, 130 évvel előzve meg a többieket. A férfi később több büntetőkolónián is megfordult, vélhetően visszaeső bűnözőként, míg végül 1825-ben, 42 évesen halt meg.
A Riddinford-család egy másik ágából származik Minogue egyik ük-ük apja, Morgan John Riddiford, aki szintén ült börtönben. Ő 1890-ben, 16 éves korában került be egy 14 éves lány „illetlen molesztálása” miatt, ráadásul ugyanoda, ahol majd száz évvel korábban a Riddinford-nagyit felakasztották.
Az ügyről még a helyi sárga lapok, a Bristol Mercury és Daily Post is beszámoltak: ezek szerint a Riddiford-fiú egy 18 éves társával megtámadta a 14 éves Mary Ann Tandyt, aki egy Thornbury-közeli farmon szolgált. „A támadók egy órán át követték a panaszost és két másik lányt Thornbury utcáin, majd nyomába szegődtek, amikor visszafelé indult a Vilner-farmra, ahol szolgáló volt. Nem sokkal 9 után lefogták, kivonszolták a mezőre és a földre lökték. Apja, aki szintén a Vilner-farmra tartott, fél mérföld távolságból hallotta a sikolyait. Amikor hazaért, megkérdezte, történt-e valami a lányával, a panaszos akkor számolt be neki a rajta esett sérelemről” – számol be a drámáról a korabeli tudósítás, melyből pontosan nem derül ki, mi történhetett a földre lökésen kívül a sértettel, a periratok szerint azonban Morgan John Riddinfordot 9 hónapra ítélték miatta.
Szabadulása után a Riddinford-fiú észhez tért, megházasodott és pályafelügyelőként dolgozott a vasútnál a közeli Nanntyffyllonban. 1899-ben született meg George Morgan nevű fia, akinek Milicent nevű lánya lett végül az énekesnő anyai nagyanyja.
Milicent Riddinford férjével, Dennis Johnsonnal 1955 április 20-án érkezett Southamptonból Ausztráliába négy gyermekükkel, Jeannel, Carollel, Suzette-tel és Noellel. Mr. Jones építési vállakozó volt, nagyapja – az énekesnő ük-ük-ükapja –, John Jones 1822-ben született dél Walesben, bányászcsaládból. A Jones-család a „10 pound Poms” néven emlegetett bevándorlóhullámmal költözött Ausztráliába, akiket az ausztrál kormány különösen kedvező, a letelepedést segítő kondíciókkal csalogatott az országba, a szakavatott munkaerő betelepítésének reményében.
Jonesék Carol lánya húszévesen ment férjhez egy melbourne-i könyvelőhöz, Ron Minogue-hoz, a házasságból három gyerekük született: Kylie, Danielle és Brendan. Az énekesnő apai családfájáról keveset tudni, mivel Ausztráliában kevésbé hozzáférhetőek a nyilvánosság számára az anyakönyvi és házassági kivonatok, de az újságíró szerint a Minogue-vérvonal ötödgenerációs ausztrál, és valószínűleg az írországi Clare megyéből származtak el.
A Minogue-családnak dél-Walesben, a Riddiford-vonalon is élnek még rokonai: az énekesnő nagy-nagybátyja, Dennis Riddiford Port Talbotban lakik; ő az 1955-ben Ausztráliába kivándorolt Milicent nagyi testvére, és tartja is a kapcsolatot nővére gyerekeivel, köztük Minogue édesanyjával.
„Carol jóravaló lány, sose felejtette el, hogy honnan származik, és azt se hagyta, hogy a lánya hírneve a fejébe szálljon. Gyakran beszélünk és e-mailezünk, és meg is szokott látogatni” – mesélte a Mailnek a 80 éves, egykor kárpitosként dolgozó Riddiford, akihez néha maga Kylie is beugrik, „egy nagy, sofőr vezette autóval”, ha épp Nagy-Britanniában jár. „A környékbeli gyerekek sokszor éneklik az I Should Be So Lucky-t, amikor elmennek a házunk előtt, de általában igyekszünk titokban tartani a látogatásait”.
- Címkék:
- kylie minogue,
- családfa,
- kivándorlás,
- fegyenc
Még több a velveten
- Lewis Hamilton kipipálta a Hugo Boss-partitA pilóta őszintén sajnálta, hogy nem hozta magával Nicole Scherzingert, ahogy a megjelentek is, merthogy Tilláékban egy dolog volt közös: nem érdekli őket a Forma-1.
- Tízévi kutatással alkotta meg a tökéletes mellet a mérnökből lett plasztikai sebészGary Horndeski matematikai módszerekkel jutott a lógó mell saját szövetéből átszabható ideálcicikig.
- Varga Viktort zavarja, hogy vékonysága miatt melegnek tartjákA Csillag születik felfedezettje szerint a nemi identitásához semmi köze a súlyának, főleg, hogy az elmúlt fél évben nyolc kilót hízott.




Kommentek
2010.02.05 07:43:31Outlaw
1.
2010.02.05 07:48:25Outlaw
Amúgy Mr. Jones építési vállalkozó és nem "vállakozó", tovább érzésem szerint a bevándorló hullám így van és nem úgy hogy "benvandorlóhullám"! De csak tipp, mert nem voltam jó nyelvtanból :)
2010.02.05 08:19:49KicsiTifusz
96 éves Dinah Riddinfordot,
16 éves fiával -eddig olvastam a cikket. Aki írta, komolyan is gondolta? Felületes és pongyola és ezáltal sértő. Hülyének nézi az olvasót.
2010.02.05 08:23:03metalhammer
1816-ban 16 éves, 1825-ben 42 éves ez meg hogy? 96-16=80, a nénike ennyi idôs volt amikor szült, ez meg hogy?
2010.02.05 08:35:39yafet
Jó lenne ha valaki olyan írná a cikkeket, aki nem mániákus hazudozó és nem szenved disszkalkuliában.....
2010.02.05 08:37:28Sanima
Jaja, azt én is néztem, hogy egy 96 éves maminak 16 éves fia????
Inkább unoka, nem? Vagy talán nevelt gyerek..
Netán az is előfordulhat, hogy elírás történt?????!!!!!???
2010.02.05 08:38:09Outlaw
Hát figyeljetek, lehetett nevelt fia is! Nincs oda írva, hogy vérszerinti a kölyök.
2010.02.05 08:38:56annalysis
Urrrristen, hogy néz ki az első képen!
Alkesz vagy agyonbotoxolt?
2010.02.05 08:56:50Anonimama
@ KicsiTifusz: Én is épp annál a pontnál hagytam abba az olvasást. :D
@ annalysis: Szvsz mindkettő. Hogy az alkohol látható hatásait leplezze, botox is (nézd meg pl. a száját).
2010.02.05 09:12:23Delfinci
Lehet, hogy nem 16 éves volt a srác, amikor felakasztották az anyját. Lehet, hogy évekkel előbb törtek be a szomszédhoz, épp 16 éves korában, csak évekig húzódtak a perek már akkor is. De még ha 1825-ben valóban 42 éves volt is, akkor 1783-ban született, amikoris az 1816-ban 96 éves édesanyja meg 63. Na így sem stimmel ...
2010.02.05 09:20:47tengier
annalysis
chemoterápia.ha neked is levágják majd a melled,kemóznap fél évig, újra kiújul, újra kemó, túléled, majd meglátjuk lesz-e belőle szarkaláb
2010.02.05 09:33:06suze
a 96 számcsere volt, most már 69, a srác kora meg valóban tévedés volt, vsz a molesztálós ük-ükapával keveredett össze, thx
2010.02.05 09:53:06bertie.wooster
Ááá Ausztráliában a brit szigetekről származók tagadják, hogy az őseik fegyencek voltak. Mindnek becsületes fegyőrök voltak a felmenőik. :)
2010.02.05 09:54:04prometheus_X
@annalysis: "Alkesz vagy agyonbotoxolt?"
Nem "vagy", hanem "és". És nem "?", hanem ".".
2010.02.05 09:59:27kyskalacs .
szépen fel van püffedve az arca a sok ráncfeltöltésöl..
2010.02.05 10:00:45annalysis
tengier
Te itt most rettentően összekeversz dolgokat!
2010.02.05 10:20:30Maurice74
Remek információk. Mintha bárki is bármit tehetne arról, mit tettek az ősei.
http://www.demonbonnie.hu
2010.02.05 11:12:01Mezőbándi
Most már csak a maradek RiddiNfordokat kell kijavitani Riddifordra. Diszlexia, diszkalkulia... alakul a dolog.
2010.02.05 19:57:25papucsbojt
adatokbazis....aha
yellow press = bulvar
igazan lehetne egy kicsit figyelmesebben lektoralni :/
2010.02.05 23:01:49suze
papucsbojt, igen, tudjuk, mi is tanultunk sajtótörténetet. az adatbázis javítva, thx.
2010.02.06 09:04:53hivatásos forradalmár
Hmm.Nekem meg az egyik ősöm betyár volt.