A Velvet meghívást kapott Sarka Kata ruhapróbájára, aki Tóth Bori szalonjából választ magának egy esélyit az Operabálra. Bár azt túlzás állítani, hogy ő dönti el, mit visel, hiszen ő is elismerte, akárki – beleértve Sarka Katát is - akármit is mond, a végső döntést Hajdú Péter mondja ki. Egy dolog biztos, a műsorvezető neje nem pornósztárnak öltözve jelenik meg az Operabálon.
A második gyermekével várandós Sarka Kata kislányával érkezett Tóth Bori szalonjába, és miután a hófehér szőnyeg őt is kihívás elé állította, megkezdte az estélyik próbálgatását. „Tavaly nem tudtunk elmenni, mivel már csak egy hetem volt hátra a kiírt időpontig, és Peti nem akarta, hogy ott induljon meg a szülés” – mondta Sarka Kata a szalonban összegyűlt tömegnek, majd kitért arra is, most mindenképpen szeretné megmutatni alakját, mert ki tudja, hogyan néz ki egy év múlva, a második gyermeke születése után.
Hajdú Péter neje négy ruhát mutatott be a nagyérdeműnek. Sarka Kata elmondta, személyes kedvence az első darab volt, amiben látszott is az alakja, és természetesen jól kivehető volt a terhességtől megduzzadt melle is. Míg a szalon munkatársai a második, sokkal teátrálisabb darabot javasolták volna a rendezvényre, Sarka Kata kijelentette, bár érti ő, hogy ez lenne inkább megfelelő az Operabál stílusához, de ez a ruha minden tulajdonságot képvisel, amit férje utál.
Mint kiderült, a műsorvezető nem szereti a szőke, a vörös, a göndör hajat, a kontyot, és az alakot nem kiemelő ruhákat. Persze Már Róbert stylist frappánsan felelt, szerinte éppen itt lenne az ideje, ha Hajdú Péter elfogadná, hogy a felesége nem kislány, hanem nő, és jó lenne, ha hagyná, hogy eszerint öltözzön.
A harmadik ruhával egy időben Hajdú Noémi megelégelte a csillogó ékszereket, ráunt a kamerának pózolásra is, és hangot adott álmosságának. Mivel Sarka Kata, aki többször is mentegetőzött, mondván „ugye, látszik, hogy nem töltünk külön sok időt”, kénytelen volt újabb programot kitalálni. Így nem maradt más, mint Hajdú Noémi taxiba ültetése, akit remélhetőleg sikerül elringatni pár kör alatt.
Nos, azt csak az Operabálon tudjuk meg, milyen döntést hoz a család feje a ruhakérdésben, de egy dolog biztosnak tűnik, a harmadikként felpróbált estélyit először és utoljára láthattuk az anyukán, mivel szerinte az óriás dekoltázsú estélyit leginkább pornósztároknak tervezték. Hamarosan azonban kiderült, a kissé nagyobb méretnek volt köszönhető, hogy a családanya dekoltázsa a szokásosnál is merészebbre sikerült. Néhány gombostű segített a problémán, ennek ellenére nem valószínű, hogy szombat este ebben tapsolna José Cura-nak.
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.






Kommentek
2010.02.08 22:33:04Dagobert_bácsi
EBBEN AZ ÜZLETBEN EGYEDÜL A PRÓBABABÁK NÉZNEK KI VALAHOGY, AZOK IS KIZÁRÓLAG RUHA NÉLKÜL. Szerintem Katának fizettek, hogy ezeket próbálgassa, de nem annyit, amennyit szeretett volna, hisz a képek 80%-án még így is "fanyalog".
2010.02.08 22:34:03PiszkosFreddy
...oszt'három nap múlva karikás szemekkel,remegő
lábakon aszonygya'ja tojó,hogy:
-Óóóhhhh,hát ijjen is lehet a testiség,juhuhuj,
éngömet idájig becsaptak,mint klozetajtó...
2010.02.08 22:40:52Papp Sanyi
Ez mi a f@szom? Dupla0.
2010.02.08 22:41:07trafikuty
Valamelyik nap még az új csöcseinek örült. Most meg már megint fel van csinálva?
Kata, Kata, 9 hónap múlva újra lapozgathatod a csöcskatalógust ...
2010.02.08 22:42:21PiszkosFreddy
Mennyi bunkóparaszt van itten,há'nem láttyátok,
mijjen ősteheccség hajdú péter és csodaszép neje!És ha meg erre aszongya valaki,hoty azé'van
eza zőrületes felhajtás körülöttük,mer'zsidók a rokonyajik,aztat kérem a moderátor kollégától,
végezze a dógát'oszt dilétezzen!!!!shalom!!!
2010.02.08 22:44:23PiszkosFreddy
hejessen:dilitezzen...
2010.02.08 22:48:26boszorlány
Ez a nő olyan semmilyen. Annyira jellegtelen arca van, mint egy Tesco pénztárosnak. Blőeeeeeeeeeeee
2010.02.08 22:49:06Színes Géza
Az ájulásig harkályoztatnám!
2010.02.08 22:49:37Színes Géza
A csajt is!
2010.02.08 22:53:45PiszkosFreddy
2010.02.08 22:49:06Színes Géza
Ha végeztél vele,felváltalak....
...de megint ki leszel moderálva sztem...
2010.02.08 22:55:05Chiacig
"Valamelyik nap még az új csöcseinek örült. Most meg már megint fel van csinálva?"
:))))))))))))))))
2010.02.08 22:56:06kyskalacs .
izléstelen gúnyák..az utolsó fekete még talán...
az üzlet viszont szép.nem is értem hogy tudja fenntartani egy ilyen cucokkal.
2010.02.08 22:59:06kyskalacs .
-egy
2010.02.08 23:00:39PiszkosFreddy
Kaly,azé'csak kibújt belőled a szakmabéliség...
2010.02.08 23:02:28PiszkosFreddy
2010.02.08 23:00:14bugyibucika
Bucika,utánnam nem csak a sarka lenne kirepedve...
2010.02.08 23:04:02láncreakció
Repedt Sarka Kata
2010.02.08 23:05:06kyskalacs .
Freddy- mi konkrétan? a fikázás? ...neked megsúgom hogy okleveles fikázós vagyok :DD
2010.02.08 23:13:02tulhelyes
sunaznam es kesz
2010.02.08 23:13:02Nödön
Ilyen nőnek nem is dukál jobb ruha, csak a diszkontos tótbori. Még hogy Dior! Békára patkó?!
Tényleg még az utolsó kinéz valahogy, kicsit Art deco-s a stílusa, de ez sem áll jól a nőn. A többi ruhamegoldás meg kb. 10 éve kiment a divatból.
2010.02.08 23:22:41csatoimi
Ez egy fontos hir . . . ekkora marhasagot Uram.
2010.02.08 23:28:05doktorkotász
Atyaég, mennyi hozzászólás!
És mind milyen okos!
Kata egy nagyon szép nő. Irigylitek, mi?
2010.02.08 23:30:10tomsawyer
téged jobban
2010.02.08 23:31:00PiszkosFreddy
Kaly,úgy tudtam,divat szakma-beli vagy.(Vagy?)
2010.02.08 23:36:30csimota
25 alatt
TILOS a fekete ilyen alkalomra
TILOS a nagymama bronz
TILOS a turi-hatású 80'as évek márvány mintája
Esetleg testszín+fekete
DE BASSZA MEG, MENJEN MÁR SZÍNESBEN!!
JA, HA CSÖCSE VAN, AZ A BAJ, HA NINCS, AZ A BAJ, HA LÓG, AZ A BAJ, HA NEM,JA, AZ NEM BAJ--MENJEN INKÁBB MASZKABÁLBA ÉS ÖLTÖZZÖN BE:LGANAK-ÚGYIS KETRECBEN VAN
2010.02.08 23:39:01csimota
Mellesleg gratulálok Tóth Borinak az ingyen reklámért, ám sokkal jobban mutatott volna, ha a gyereknek berendez egy játszósarkot és ott kapják lencsvégre a kölyköt. Talán nem olyan jó a marketingese mégse.
2010.02.08 23:51:43Diego46
Ez a nő kibaszott gyönyörű!
2010.02.09 00:10:42traff
nem veszitek észre, ez nem katáról szól, hanem a báli szezonyra tótbori szalon reklám, pupákok.
2010.02.09 00:19:39dzsugasvili
Én se bírom őket, de a csaj jól néz ki. Úgyhogy bár majdnem minden kifejezést elhasználtatok, de azért: tolnám mint a lopott biciklit:-)))
2010.02.09 00:40:59tomsawyer
de tudjuk, traff.:)
Azért írtuk hogy überszar, ronda mind a 4 ruha, ótvar csehszlovák Pötscizova presszó, '80-as évek fíling, enyhe magyar-roma tempóval spékelve. Meg azért mert tényleg az. Még a fekete ami elmegy, de az meg ölég snassz egy óperabálva, de mindegy. Biztos valami másik "tervező" szintén hasonlóan "színvonalas" göncét húzza magára. Hajrá.
2010.02.09 00:43:34kiskakas
Szép nagy orra van Katának! Méretes.
2010.02.09 01:08:08csillagház
Ritkán lehet látni ilyen gagyi estélyinek nevezett ruhákat! Ronda ez mind, a terhes Kata pedig nem szép. Persze erre a PROCLI (sok a pénze, ízlése semmi) OPERABÁLNAK nevezett rongyrázásra éppen jó lesz. DE ha Hajdúék csak így megszabadulnak a gyereküktől (taxiban hagyják), akkor minek nekik még egy? Vagy hét-nyolcig meg se állnak, ha az utolsó lesz a szentséges FIÚ? Kata meg? Negyven éves korára fogatlan vénasszony lesz, mint a faluszéli rokonai. Ha meg állandóan plasztikáztat, MŰNŐ lesz belőle, nem anya. Inkább a gyerekét választotta volna mint ezt a pocsék rukapróbát. ANYA az ilyen????
2010.02.09 01:09:34born to shop forced to work
haat...pff. Nekem a szalon valahogy jobban tetszik mint a benne levo ruhak....A felhozatal nem vmi nagy szam.Legalabb csak reklamkepp mutathattak volna mas szineket(bar en fekete-beige manias vagyok, de en ugye nem megyek Operencias balba), hogy aki esetleg innen valasztana ruhat lasson vmi mas szint is.A 4 ruha szinek: beige, fekete, arany.max 1-2 arnyalattal eltero. A 4. talan a legelfogadhatobb, bar ez a decens elol, kivagott hatul megoldas, mar el lett love. Hillary Swank total uilyen ruhat viselt mas szinben(talan sotet melyzold, vagy sotetkek nemtom) kb 4-5 eve, mikor oscart nyert. ki tudja.lehet HSK is az oscarra gyur jovore. lehet akkor mar operencias bal nem is lesz eleg. Toth Bori meg kicsit lehetne egyenibb, ha mar divattervezo, es nem egyencuccokat csinalhatna 3 evvel ezelotti stilussal.
2010.02.09 01:17:58Uglee
Mégis ki a gecis faszomat érdekel ez?
2010.02.09 01:19:07garas01
hajdú kurva anyád bármikor bárhol szétbaszom a csicska fejed
2010.02.09 02:41:57pistola
Első osztályú bőr, ezt azért meg kell adni a Katának. De nem lehet valami nagy formátum, ha azzal a nulla gyökérrel állt össze.
2010.02.09 02:56:16fagzal
Mindenhol erről a kettőről látok híreket, de még nem jöttem rá, hogy tkp. kik ők, mert ha jól látom nem csinálnak semmit és semmi nem is történik velük.
BREAKING NEWS: most pisálok egyet!
2010.02.09 03:22:28emesemese
Hajdú Noéminak meg kurvaanyát hogy nike-ban "jár". De szerencsére 5perc alatt kinövi.
2010.02.09 06:17:03sandlover
kata melle csunyan megbukna a ceruza teszten am, es ritkul felul a haja is.
tovabba mezitlab probal cipot, ez azert eleg ocska.
2010.02.09 06:29:48Jimbo75
Én valamelyik Operabáli résztvevő helyében tutira a pornósztáros ruhában mennék, irigykedjen csak Sarkata:-)))
2010.02.09 07:00:53fehéregér
Hahó, kommentelők! De tulajdonképpen miért kéne szépnek lennie a Sarka Katának? Számos komment ingerülten vagy épp némi kéjes örömmel jegyzi meg, hogy ez a nő nem is szép, meg olyan, mint egy "Tesco-pénztáros" (??) , stb. Én meg nem értem, miért is kellene neki szépnek lennie? vagy miért probléma, ha történetesen nem szép? (amúgy szerintem egy átlagosan kellemes arcú, nem túl intelligens tekintetű lányka) De végülis ő csak Hajdú Péter felesége, nem holmi szépségkirálynő vagy mi. Szóval?
2010.02.09 07:21:52Bamba Barack
Ez a csaj nem úgy néz ki mind az any-átok közből a tilda?
2010.02.09 07:38:37Cogito_ergo_sum
Jól fizető cikk, mi?
2010.02.09 08:02:41sagia77
Szerintem rendezzünk gyűjtést. Kinek és mennyi pénzt kell fizetniahhoz, hogy a sajtóne cikkezzen ezekről a megélhetési celebekről?
2010.02.09 08:03:41jojoka
Bazze mostantól a gyereket úgy fogom altatni, hogy elviszem taxizni. Milyen olcsó és praktikus meg személyes mert mondjuk milyen személytelen is ölbe venni a kislányomat ringatni, kicsit dúdolni neki és nézni ahogy elalszik. Jó anya vagy Seggfej Kata.
2010.02.09 08:19:17Rubik's Cube
pösze ribanc
2010.02.09 08:22:47komman
Mindenkinek felhivnam a figyelmet erre a cikkre:
http://velvet.hu/sztori/2010/02/08/a_facebookrol_ertesult_fiuk_halalarol_a_csalad/?cp=0
Amelyben Fekete Zsuzsa (cikkiró) cenzúrázza ki a nép véleményét, azaltál hogy lezárja a hozzászólásokat. Továbbá mélységesen felháborít az a hangnem amit az olvasokkal szemben megenged maganák! Valaki azonnal rugja ki, mert már 100x bebizonyitotta, hogy egy alkalmatlan nímand.
#
2010.02.08 21:40:22suze
Chiaciq, ezek ellen nem fogod bírni, szerintem csinálj valami kevésbé reménytelent. De köszi, és minden elismerésem, amiért megpróbáltad :)
a habzó szájúaknak pedig üzenem, hogy sajna a kommentezés most lezárul, én már leírtam a véleményem, a tiétek pedig minden konstruktivitást nélkülöz, úgyhogy most már kurvára unalmas. szép estét :)
2010.02.09 08:23:07Vad.Korte
Szép a ruha, jól néz ki benne a csaj szerintem. A többi csak körítés. Az nem érdekel.
2010.02.09 08:33:48NICKnolte
első hszemet nem találom, biztos balek vagyok ezért mégegyszer leírom: hülyekurva
2010.02.09 08:42:32wattafilling
2010.02.09 08:22:47komman:
Engem bry üldöz folyamatos kimoderálással...
Pedig a "cikkeinek" szereplőire, de másokra sem írtam soha, fele annyira sem becsmérlő, fikázó, obszcén hozzászólást, mint amilyenek viszont megmaradhatnak az örrökkévalóságnak.
Pusztán arra szoktam utalást tenni, hogy ezért a munkásságért kár egyetemre/főiskolára járni.
2010.02.09 08:49:39Kiskrapek
Ultra-gáz.
És már a krinolin se a régi.
2010.02.09 09:01:39Puls
Láttam a nőt a TV-ben egy vetélkedőben a férje mellett. Szerencsétlennek egy önálló gondolatot sem volt bátorsága felvállalni. A pasija úgy bánt vele, mint egy értelmi fogyatékossal....
"Félelem ára...."?
2010.02.09 09:08:50Vad.Korte
NICK - ezért érdemes volt...
2010.02.09 09:10:24Vad.Korte
Most itt fogunk sírni, hogy kit honnan moderáltak ki? Éengem a hokiblogról, mert más volt a véleményem. Nem személyeskedtem, nem használtam mosdatlna szavakat, csak nem értettem egyet. Portás-effektus.
2010.02.09 09:15:08céerem
A legízléstelenebb ruhákat próbálja fel. Mikor jönnek már végre rá a magyar ""celebek"" hogy a visszafogott színek és fazonok sokkal elegánsabbak, mint a csiricsáré darabok? Valószínűleg soha, mert ezt hozták magukkal. Mindegy, csak drága legyen...
2010.02.09 09:16:17wattafilling
2010.02.09 09:10:24Vad.Korte
Végülis igazad van! Sírjon a fene! 8-)
2010.02.09 09:18:13nyuff77
fehéregér: "De végülis ő csak Hajdú Péter felesége, nem holmi szépségkirálynő vagy mi."
Nos, nem szépségkirálynő MÁR, de volt! 1. udvarhölgy volt a Miss Universe Hungary 2007-en.
2010.02.09 09:21:39alien
meghatározó körökben mozgó és nevüket eltitkoló források állítása szerint hp és sk valamikor a nap eddigi részében levegőt vett. a média csalódott képviselői ugyan a nagy pillanatról lemaradtak, de a hoppon maradt fotósok megörökíthették sk titokzatos mosolyát. az eseménnyel nemcsak a hazai bulvárlapok címlapjai foglakoztak, hanem az amerikai sajtóban is nagy port vert fel. fehérházi források szerint obama az ensz bt összehívását javasolja, amit megnehezít a kínával mostanság mutatkozó diplomáciai feszültség.
mérvadó körök véleménye szerint ez arra vezethető vissza, hogy obama sk barátnője, ta (25) - a Kínában is népszerű - hal a tortán című kulináris mozifilm-vetélkedő sorozatban bemutatott hihetetlen receptjéhez elmulasztott hivatalos nyilatkozatban is gratulálni. Az így kialakult és a tőzsdéket is megmozgató felettébb feszült helyzetben kína flottagyakorlat tartását jelentette be a kanadai tóvidékre. A helyzetet tovább árnyalja, hogy putyin elnök személyes sértésnek tekintette, hogy - az orosz anyácsaka szerte nagy várakozást kiváltó - frizbi adásába nem hívták meg. a bejelentett földalatti atomrobbantást jó eséllyel lefújhatják.
ilyen előzmények után a viharos bt lehetséges élét csak hp a lélegzés hírét megerősítő - sajtónyilatkozata vehetné el, azonban az északi félteke legtökösebb riportere,sk férje, hp kivár, remélhetőleg bölcs döntést hoz.
bárhogy is legyen a délelőttre tervezett sajtótájékoztatóig az usa védelmi minisztériuma szerint mindeddig példa nélkül defcon 1 szintű készültségbe helyezik az államok haderejét. a kongresszus keselyűi máris az általános mozgósítást szorgalmazzák.
2010.02.09 09:33:05Vad.Korte
alien
:-D
2010.02.09 09:52:08العربية
kitérdekel
2010.02.09 10:39:36gombóc63
Szánalmas ez a csaj....naná, hogy a Petikéje mondja ki az utolsó szót, még megvonná a bankkártyát.....
2010.02.09 10:47:06tomsawyer
Nem rossz alien...
Még írsz ilyet kettőt, és könyörögni fogok, hogy írj a blogomra.
Bár akkor már a The Times-nál leszel, és egyszerűen arcon fingasz, hogy jövök itt mán' a hülyeségemmel.
Csak a nagybetű használatát kell addig még kicsit csiszolni.:DD
2010.02.09 11:05:57calvin&hobbes
"a műsorvezető nem szereti a szőke, a vörös, a göndör hajat, a kontyot, és az alakot nem kiemelő ruhákat"
... szegeny lany. amint egyszer begondorodne a haja, vagy kontyba tenne mert ugy kenyelmes,a HP otthagyja a picsaba? Ez mekkora! :S Mar latom, hogy az skandinav allamok abszolut tabu naluk turisztikazasi szempontbol meg a vegen sokkot kap a nagy nemszeretemtol az urficska :D
2010.02.09 11:08:28ajajajjjjjj
az 1. ruha jóóóóóóóóóóóóó!
2010.02.09 11:14:39Georgigi
Gyüjtsenek nekik az állatvédők és a velük szimatizálók.
http://www.meszarosdora.hu/wordpress/
2010.02.09 11:30:23Tpancs
az 1. és a 2. ruha nagyon szép, jól nézett ki benne Kata. dehát egy ilyen fiatal csajon mi nem mutat jól? :)
2010.02.09 11:52:03énis
"hiába van saját véleménye" ez LOL!!
2010.02.09 11:59:53Szekuriti Blogger
A Sarka Katát is tarkón kéne verni egy péklapáttal, de az Index-et is, hogy napi kétszer kirakják a címlapra ezt az ótvaros ribancot meg a kisköcsög barátját...
2010.02.09 12:04:15Női Hiszti_
Valaki írta, hogy Kata csupán HP neje, és nem szépségkirálynő. Nem akarok kiborítani senkit, DE AZ! Így ismerkedett meg a töpszlivel.
És egy szépségkirálynő legyen szép.
A Tesco pénztáros meg tudja, hogy melyik gombot kell megnyomni a pénztárgépet.
értem?
2010.02.09 12:05:06Női Hiszti_
jav.: pénztárgépEN.
:)
(mer' a kommentelő meg tudjon írni:D)
2010.02.09 12:39:59mocc
Kivel dug Tóth Bori, hogy ennyire nyomják? Vannak itthon tehetséges, kreatív fiatal divattervezők, azt róluk meg a munkáikról valahogy mégsem írnak. A gyereket taxiba rakom mert ruhát próbálok típusú sztorik meg normális helyeken a gyerekvédelemre és nem a bulvárra tartoznának.
2010.02.09 14:10:58Silent Bob
"A Velvet meghívást kapott Sarka Kata ruhapróbájára"
Na ez a kemény bazmeg.
2010.02.09 14:12:41OmegA404
Az egyik gusztustalan kommer zsírféreg a másik lejtőegyszerű aranyásó, zsák a foltját.
2010.02.09 14:22:31SilkenFloss
röhejesek ezek ketten...
2010.02.09 14:25:47buppi
de most tényleg hova küldte a gyereket a taxissal?
2010.02.09 16:17:52bogyóc
Kedves Velvet! Holnap megyek melltartót venni,meghívlak Titeket is jó? Még a próbafülkébe is bejöhettek.
2010.02.09 16:51:34gyurkabácsi
Jó a péklapát, bár a kerítésléc is hasznos segédeszköz lehet, főleg a kedves férjet illetően!
2010.02.09 17:28:36Mind. Amp.
sarka kata + hajdú peti = két nagy nulla.
együtt 00
de kata nagyon szép nő, ezt el kell ismerni.
2010.02.09 17:37:21♥pöcegödör♥
2010.02.09 16:17:52bogyóc
Megyek cicanyak!!!
Bugyit nem akarsz venni?
:)))
2010.02.09 17:38:57Maxigáz
Jézusom. Hát már megint ez a nő?! :S Hol van az Erzsébet?
2010.02.09 18:00:25Susan Delgado
A cikk egyetlen haszna Alien kommentje.
2010.02.09 20:47:46Ludas Manyi
Aki ahhoz a sötét bunkóhoz hozzá tudott menni, és még gyereket is szül neki...
blöeeeeeee.... lehánytsarka kata...
2010.02.10 09:25:52murunga
2010.02.09 14:10:58Silent Bob
"A Velvet meghívást kapott Sarka Kata ruhapróbájára"
Na ez a kemény bazmeg.
a szájamból vetted ki a gondolatot!
2010.02.10 11:29:33nestrot10
a HP Zsirdisznót is csak pofán vágja valaki már? nem,? --mint a Sóher Norbertet.....
2010.02.10 11:32:55gonosztojás
Szerintem a Story magazinon kívül mindenki leszarja az alakját.
Hülye ez? Gondolja hogy őt bámulja majd mindenki?
2010.02.10 11:37:14βασιλιάς Λεωνίδας
1xü 2 M-ber
2010.02.10 12:36:50lillamilla
Hidroglobusz fejű Petya és a csábos, de bugyuta neje... Miért miért nem lehet őket legalább 1 napig nélkülözni a site-okról???
2010.02.10 14:32:05erik_m
Egyre leharcoltabb és kopottabb minden tekintetben, kezdem megsajnálni szegény katikát....
2010.02.10 15:39:34horcsi
Igen tisztelt GYÁMHATÓSÁG!
Kell ennek a nőnek második gyerek???? Mivel csak annyiból érdekelte a második gyermek, mert: megduzzadtak a mellei...de jóóóó
Pffff
Valamint felhívom szíves figyelmüket arra, hogy amennyiben ezt a taxiztatást egy roma'nő művelné, tőle azonnal elvennék a gyermekét...
Szerény véleményem szerint Sarka Kata nem ANYA! Nem szereti sem az első, sem a születendő gyermekét...
Jól jönne egy vizsgálat, ahol nem a pénz,(mindent megtudunk adni a gyerekeknek) hanem az érzelmek(!), a szeretet lennének a napirendben!mert sztem az anyai szeretet az a 0-val egyenlő SK-nál!
2010.02.10 15:46:01dancegirl26
Az arca szerintem szép. Viszont annyira buta, hogy az már fájdalmas. Így már csak egy ápolt luxuskurva.
2010.02.10 15:48:17dancegirl26
Az meg nem kicsit durva hogy beteszi egy idegen autóba a saját 1-2 éves gyerekét és idegennel halál nyugodtan furikáztatja... Megérdemelnék, hogy elrabolják a gyereket azért cserébe, hogy SOHA többet nem jelennek meg a bulvár semmilyen megjelenési formájában (újság, tv, net, etc) :D:D:D
2010.02.10 16:21:19horcsi
2010.02.09 07:21:52Bamba Barack
Deee!:) Nekem is feltünt, aztán itt olvastam, hogy az Sz.Erika(as. Tilda) is megvót a Hajdúnak...
Úgy látszik, hogy erre a típusra bukik...
2010.02.10 17:44:18rágypéksérotomsik
"Női Hiszti_
Valaki írta, hogy Kata csupán HP neje, és nem szépségkirálynő. Nem akarok kiborítani senkit, DE AZ! Így ismerkedett meg a töpszlivel."
Hiszti, a műveletlenebbek kedvéért (akik közé jómagam is tartozom), felhomályosítanál, milyen szépségkirálynő is a sarkikata? Miss Universe? A világ legszebbje? Magyarország legszebbje? Közép-európa legszebbje? Röjtökmuzsaj legszebbje?
Ezzel az erővel én is szépségkirálynő vagyok. Én vagyok a legszebb az ötödik emeleten.
Amúgy a csaj tényleg szép, még akkor is, ha a szépsége a plasztikai sebészének köszönhető, elvégre az eredmény a lényeg. Nem az eszéért szeretjük. Meg másért se.
2010.02.12 09:00:32C.Angyal
Azért nem akart pornósztárként villogni a bálon, mert nem fizettek annyit érte, hogy megtegye!:-D EZ az állandó "Peti nélkül nincs döntésem" az interjúkban mindig valahogy valamilyen formában előjön! Biiiztos Petyának ennyi ideje van a műsorai mellett Katára!X-D Kata inkább lettél volna "egy Tornóczky Anita"! Akkor tényleg az lenne, amiről mindig beszélsz!Csumi!