Az Alkonyat című film sztárja a Details magazin évfordulós száma kedvéért nemcsak egy részletes interjút adott, hanem egy olyan fotósorozatot is elvállalt, amin meztelen, vagy csak harisnyát viselő modellekkel kellett pózolnia. Mások biztos élvezték volna, de ő nem lelkesedett: „Igazán utálom a puncit, tulajdonképpen allergiás vagyok rá. Persze nem mondhatom azt, hogy fogalmam sem volt róla, mi vár rám, hiszen a fotózás tizenkét órán keresztül tartott, szóval elég nyilvánvaló volt, hogy a jelenlévő nők legalább öt-hat órán keresztül meztelenek lesznek. De mégsem voltam igazán felkészülve minderre. Fogalmam sem volt arról, hogy mit is mondhatnék ezeknek a lányoknak. Szerencsére amúgy is másnapos voltam” – nyilatkozta a fiatal színész, aki jelenleg egyébként egyedülálló, ami nem csoda, ha tényleg büdös, és valóban hiányzik belőle minden romantika.
Abba, hogy édesanyja mit fog szólni a sorozathoz, az interjú alapján mintha nem mert volna belegondolni, de végül azzal mentette magát, ez tulajdonképp egész ártatlan ahhoz képest, ami manapság bármelyik tévében is látható. „Most már mindenhol meztelen emberekbe lehet futni. Ez a fotósorozat azonban a nyolcvanas éveket idézi„ – nyilatkozta a tavaly egyébként a világ legszexisebb férfijának kikiáltott színész. Hozzátette, hogy a nyolcvanas évekbeli pornó nagyon sokban különbözik a mostanitól, hiszen régen azok az emberek, akik ebben az iparban dolgoztak, rajongásból csinálták, és tulajdonképpen egy kedves kis közösségről volt szó. Mostanra pedig mindez megszűnt, és szinte mindenhol korhatáros dolgokba ütközhetünk.
Az interjú során pár sört is elfogyasztó Pattinson arról is mesélt, hogy egyik nagybátyja milyen komoly áldozatot hozott, amikor fivéreivel ellentétben nem költözött el szülővárosukból .„Az édesapám megkérdezte tőle, hogy ugyan mi értelme lenne maradni. A nagybátyám ekkor rákérdezett, hogy akkor mégis ki fog vigyázni az édesanyjukra. Ekkor szembesültem azzal, hogy talán valami baj lehet az érzelmi világommal, ugyanis nem vagyok biztos abban, hogy ilyen komoly áldozatot tudnék hozni. Az egyetlen fontos érzelmi szál a kutyámhoz fűzött. Ez elég nevetséges” - nyilatkozta Pattinson. A színész egyébként úgy véli, hogy akkor lehet művészként igazán nagyot alkotni, amikor valaki átlépi a saját árnyékát, és megfeledkezik arról, hogy milyen korlátokat is állított fel magának.
Egyúttal arról is mesélt, hogy alaposan megnehezítette a saját helyzetét, mert talán túlságosan vastag falakat húzott maga köré. Hozzátette, nem is igazán emlékszik az elmúlt két év történéseire, ami persze nem annak köszönhető, hogy folyton kiütötte magát egy-egy bulin, hanem csak túl nagy volt a felhajtás körülötte. Jó példa erre egy cannes-i jótékonysági gála, ahol két apa fejenként 28 ezer dollárt ajánlott fel azért, hgy a színész arcon csókolja lányaikat. Abba pedig nem mindig gondol bele, hogy az élete akár valóban veszélyben foroghat a túlzott népszerűség miatt. „Ha mondjuk tényleg meglőnének, akkor persze biztos, hogy kiborulnék. Arra gondolnék, hogy miért nem Zac Efronnal történik mindez, hiszen ennek talán nagyobb visszhangja lenne" – nyavalyog még kicsit Pattinson, mielőtt elismeri, a hírnévnek persze nem csak árnyoldalai vannak.
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.





Kommentek
2010.02.15 21:12:37RAMBO
Persze, hogy egy homár ilyen kibaszott makker!
2010.02.15 21:13:03Martian
punci allergia nem egyenlő buziság... lehet, hogy a szőrös férfiseggre még allergiásabb.
:))
2010.02.15 21:13:06Ransom
Oh, hello Daddy_Cool!
2010.02.15 21:13:25tomsawyer
testvére
2010.02.15 21:14:25tomsawyer
Hát persze, hogy nem Martian!
Hát nem ezt mondom?
A Gyulus nem buzi!!
2010.02.15 21:14:26Ransom
Na..lemaradt a többi Daddy_C. :D Thanks for the warning! I've just tried.
SR :))))
2010.02.15 21:16:16tomsawyer
Na, jó. Kész.
Bevallom, én vagyok a Bobbipetinzon Gyula.
Kérdezzetek, mér vanez?
Mér vagyok én alergiás?
2010.02.15 21:18:35Daddy_Cool
Szia SR! :)
Mindig is ilyen jóindulatú és jóhiszemű voltál! :) De ez itt az index meg a velvet...nem érdemes próbálkozni - most már tudod. :)
Mi, beavatottak, tudjuk az igazat, ők meg sohasem fogják. :)
jó éjt! sml
2010.02.15 21:21:43lúzer_
bla
2010.02.15 21:22:31Daddy_Cool
tomsawyer,
itt az egész eredeti cikk, igaz angolul van és 6 oldalas...nyilván nem lesz türelmed elolvasni, ahogy a cikk szerzőjének sem volt...de ha mégis megteszed, talán közelebb kerülsz a válaszhoz, hogy buzzzi vagy-e avagy nem. :)
http://www.details.com/celebrities-entertainment/cover-stars/201003/twilight-star-actor-robert-pattinson-remember-me
2010.02.15 21:24:41tomsawyer
De kérdés nélkül is elmondom, mert ti vagytok a baxatlanok, és én már nagyon frusztrált vagyok emiatt. Így aztán vettem a Bözsikénél orbácfű drazsét, ami köztudottan tudatmódosító cukorka kategóriába van sorolva, majd miután bedrazséztam, vettem (nem a Bözsikénél) a bátorságot és beírtam.
Nagy rajtam a nyomás, emiatt lett alergiám.
Értve van?
Emellett alergiás lettem még:
1. cibetmacskára
2. orbánfű drazséra
3. baxatlanokra
4. levéltetű petéjére
5. hajsamponra
6. szappanra
7. velvetre
8. vérre
9. pornófilmekre
10. Tiszalúcra
na most már tudjátok.
2010.02.15 21:25:32tomsawyer
Eddig specile nem állítottam hogy buzi, sőt az ellenkezőjét állítottam. Nem figyelsz.
2010.02.15 21:26:12tomsawyer
specile=speciel
2010.02.15 21:26:23Iron Man
De fejberúgnám ezt a köcsögöt
2010.02.15 21:27:58tomsawyer
az orbáncfű szót nem tudom leírni rendesen, de ez azért van, mert rég elkerültem Tiszalúcról (amire alergiás lettem)
2010.02.15 21:29:08Daddy_Cool
nem, valóban
egyébként simán lehet, hogy buzi vagy hogy hetero...esetleg biszex...van még más opció?
de ez pont irreleváns, a kérdés inkább az, hogy (jó) színész és/vagy (jó) zenész-e
2010.02.15 21:29:59lúzer_
Ne sárguljatok már annyira.
Tipikusan az a széparcú fiú, akiért a tinijánykák rajongani szoktak. (Nem az ősmacsó férfiasság megtestesítője, mondhatni nyálas, de hát elég fiatal, még nem is igazán férfi.) Úgyhogy nagy valószínűséggel válogathat közülük, egyet reggelire, egyet ebédre, egyet vacsorára.
Ez persze rendkívül bosszantó lehet, én elhiszem :)
2010.02.15 21:32:27lúzer_
Daddy_Cool
Valóban, ez a lényeg.
(Speciel gőzöm sincs, mert eddig csak a Harry Potterben láttam, korrektül eljátszotta a szerepét, ennyi.)
2010.02.15 21:34:00gtigy
E bisztos buzi
2010.02.15 21:38:24Ransom
Daddy_C: Pedig direkt ezért regiztem ide ma be. :DD Látom totál fölösleges volt.
Na igen. Mi beavatottak... ;-)
Neked is jó éjt!
2010.02.15 21:41:29KPZ
Büdös is, buzi is, meg a kutyájára gerjed.
Büdös buzi szodomita.
Mindemellett a világ legszexibb férfiszínésze. Gratulálok a zsűrinek.
2010.02.15 21:44:01lúzer_
KPZ
Milyen tájékozott vagy.
2010.02.15 21:44:15suo tempore
leszarom,h buzi-é, de kancsalnak ölég kancsal...és ez látványilag nagyon nemjó
2010.02.15 21:45:53Daddy_Cool
Ransom: most szóltam életemben először hozzá cikkhez itt. :)
2010.02.15 21:58:28tomsawyer
lúzer
én speciel sárgulás nélkül szórakoztam mert abban amit ranson írt láttam egy poénlehetőséget, bocsesz ransom, én ilyen vagyok. szori.
Szeretek nevetni, és kedvem lett volna hozzá. És volt benne egy lehetőség... órájt, akkor most megyek.:D
2010.02.15 21:59:50lúzer_
tomsawyer
Csak akinek inge. :)
2010.02.15 22:00:10trafikuty
Ez sztem valami betegség. Volt ilyen ismerősöm, aki egy éve még szintén allergiás volt, most meg napi 24 órában nem tud leszállni a 2-3 naponta váltogatottakról.
2010.02.15 22:02:39Pacman
Ez Király Viktor. Búza.
2010.02.15 22:05:46pocsolya
én jól szórakoztam azon ahogy elolvastam tomsawyer hsz-eit :D
2010.02.15 22:23:46piszkosfred
Miert nem azt mondja, h buzi vagyok, hagyjatok mar beken a pinakkal.
2010.02.15 22:25:31mézescsók
Uraim, magyarázzanak meg már valamit: tudom, hogy a szövegből nem ez jön le, de az elképzelhetetlen, hogyha valakinek sok órán - több mint fél napon - keresztül meztelen nők között kell léteznie, esetleg a végére tökig elege lesz belőle? A szitu adott: van egy halom idegen nő, akik azzal vannak elfoglalva, hogy megmutassák mijük van - arról már nem is beszélve, hogy lényegében mindegyik egyforma -, egy idő után rohadtul unlamas lesz?
Hagyományos nemi identitású nőként bevallom, ha nekem kellene fél napot egy halom lógó farok között eltöltenem, hát nem biztos, hogy a meló végére nem omlana össze a másik nem iránti érdeklődésem. Bár ilyen próbatételnek még nem voltam kitéve, azt hiszem, nem is
vágyom rá. De lehet, hogy hazudok.
2010.02.15 22:28:59Dr Minimum
ezt a nyomorék buzit bazmeeeeeeg XDXDXDXD fasszom, ez kész. sírva röhögős. XD
„Igazán utálom a puncit... Szerencsére amúgy is másnapos voltam” Wehehe, de macsó szöveg XD A ratyi faszijaid biztos beleélveztek a tangáikba ezt olvasva :DDDDDD
2010.02.15 22:30:04johevi
Királyviktorklón
2010.02.15 22:32:46felisaxy
Sunázhatna.....:)
2010.02.15 22:47:57kiszaladtaszámon
ennyi kész és sztem még tök gyorsan szaladni se tud meg a merci sem az övüké átverés ez a világ
2010.02.15 22:48:49lord barbazoo
mézescsók!
elképzelhetetlen.
2010.02.15 22:49:34Annipanni
tomsawyer
Reg nevettem ennyit!!!Koszonom:)
2010.02.15 23:02:37shopanka
De ha nem buzi, akkor meg miért az?!
2010.02.15 23:02:56Abraka
egyebkent mindentöl függetlenül ez egy nem kurva ellenszenves tag. Persze tamadjak, biztos buzi is stb stb.. de az a helyzet, h legalabb nem viselkedik seggfej modon mint egy-két idiota sztar.
2010.02.15 23:05:30leander88
Jaj, ne legyetek már ilyenek! A cikk írója tényleg csak kiragadott egy részletet a cikkből, biztos úgy gondolta, hogy ezen majd milyen jól elcsámcsognak a kedves kommentelők(és lám, igaza lett...)Nekem semmi bajom a sráccal(igaz, nagy rajongó sem vagyok), szegényről manapság annyi mindent összehordtak, hogy nem csodálom, ha egy kicsit elmebajos lett:D És még ha valóban "homo" lenne egy kissé, az sem érdekelne. Amíg jól teljesít, nekem édes mindegy,ki melegíti fel az ágyát. Most majd biztos egy csomóan lehurrogtok, de gondoltam, szabad országban élünk, hát elmondom a véleményem:D
Ja, és még valami: ha ennyire nem tetszik, minek foglalkoztok vele? Ha én valakit/valamit utálok, lesz@rom a az egészet. Erről ennyit! Bocs, ha valakit megbántottam, nem volt szándékos (talán egy kicsit:P)
2010.02.15 23:12:52lúzer_
Én se értem, minek pazarolnak emberek energiát arra, hogy azon hörögjenek, hogy buzivagynembuzi egy számukra állítólag érdektelen ember.
Nem tetszik, nem érdekel, nem nézed a filmjeit, nem olvasod a róla szóló, cikkeket, kész.
2010.02.15 23:16:35faulty
stfu végre
2010.02.15 23:17:14pause
eza kriszrudi?
2010.02.15 23:22:12leander88
lúzer_
kösz az egyetértést, örülök, hogy élnek még intelligens emberek a földön...
2010.02.15 23:23:05leander88
Ó, és mielőtt valaki felhördülne, nem arra értettem, hogy én intelligens lennék :D
2010.02.15 23:27:52Beru
Ez a pasi vicces. Már korábbi interjúiban is feltűnt és most megint. Főként a Zac Efronos beszólás - még önkritikája is van! Végre valaki, aki nem sablonválaszokat ad a sablonkérdésekre. Senkinek nem tűnt fel, hogy ez az egész vicc?
2010.02.15 23:34:29Kisama
En remelem buzi. Jajdesok csaj szivet torne ossze vele :D
2010.02.15 23:35:18csurtus
Ez a doktorhausz vagy ki?
2010.02.15 23:42:01no comment 01
ajajaj..syl barátunknál kiütötte a biztosítékot a josibarátos hozzáröffenések..nah az ilyen cikk író is,aki nem bírja a kritikát,ment volna inkább cocákat belezni,mint celebeket..véleményezni..:DDDDDDDDD
2010.02.15 23:58:37leander88
Beru!
Teljes mértékben igazat adok neked! És sablonválaszokra nem lehetett volna ilyen baromságot összehozni... Nem csak a srác vicces, hanem az is, aki ilyenekkel szórakoztatja aa jónépet...
2010.02.16 00:03:13tomsawyer
Annipanni és pocsolya, nekem volt megtiszteltetés,... most nekem (a Gyulusnak) úgy tűnik ti valamiért nem vagytok baxatlanok. Már csak egy hibátok van, már persze ha nincs levéltetű petétetek: igen arra gondolok.
Amire még allergiás vagyok. Nem mondom ki. De tudjátok.
2010.02.16 01:42:31enishands
En megertem ezt a pasit. Nem lenne ott ahol van ha nem hibbant egy kicsit es nem vastag a kepen a bor....azt is megertem, hogy elege van a pinakbol, a biznisz amiben van errol szol: folyamatosan jonnek a magukat megdugatni vagyo picsak es nem akarnak a francnak sem eltakarodni. Ha pasi lennek en is unnam egy ido utan. Nincs miert harcolni, mar ne is izgalmas. Tetszik amit mondott sajat magarol is ami az erzelmi sivarsagat erinti...valljuk be: nagyon sok ember nem hajlando tudomasul venni, hogy egy onzo paraszt es soha az eletben senkit nem szeretett jobban sajat maganal.
Nyaron itt forgatott nallunk Robert...nekem nem jon be mint ferfi de szimpi az oszintesege.
2010.02.16 02:30:59MikulásCentrum Mikulás Rendelés Házhoz Télapó
zomoru
2010.02.16 02:54:55Rigor_mortis
Hát ez a pasi egy gusztustalan, züllött és kiélt kinézetű állat.
Abban viszont tök igaza van, hogy egész napot tölteni ilyen gyenge műpinák között elég fárasztó lehet...
2010.02.16 06:09:09tom sailor
Szerintem legalább annyi buzi nyomul a szakmában, mint nő, szóval a kis faszszopókra is ráunhatott már. Tényleg csak a kutyája marad... :)
2010.02.16 06:33:08freaky
Én jobban nézek ki.
2010.02.16 07:33:37Working Class Hero
Szerintem igen egysíkú a feje, még ha rá is mondom jóképű , szívesen látnám valami normális filmben is, van-e mimikája, vagy tényleg csak ennyi. A Kristen Stewart pl. illett az Adventurelandbe, bár nem tett oda sokat. Buzi-e vagy nem buzi-e, amíg nem nyúl a seggemre lesz@rom.
2010.02.16 07:45:11gftamas
Ha allergiás a puncikra, akkor ne menjen a közelükbe. Legalább több marad nekem. :)
2010.02.16 07:57:32IárifIári
Egyértelmű hogy meleg a csávó.
2010.02.16 08:19:12Tarkin kormányzó
ki a fasz ez a kurvanagy sztár?
2010.02.16 08:41:46Don Bandi
nemrég letöltöttem a híres nevezetes twilight eddig megjelent két részét és volt merszem megnézni. most már tényleg nem értem, miért imádják egyesek ennyire ezt a filmet, és miért vannak a tyúkok belehabarodva edward cullenbe. ez a fickó folyton olyan fejet vág, mint aki éppen elszabadult a sárgaházból. a film pedig végülis nem égetnivalóan rossz, de vámpírsztorinak egy rakás szar.
2010.02.16 08:55:13tom sailor
Nem tyúkok, jércék. :)
A tinilányok kedvence.
2010.02.16 08:55:45pandras11
Köcsögöt miért bujtatnak női lábak közé?
A gyík is megteszi neki, még cumizna is.....
2010.02.16 09:08:29btomi1980a
Amúgy ki ez??? Lehet, hogy Én élek szatyorban, de nem láttam még a frizbiben!
Akinek nem teccik a punci, az szopogasson brokit!
2010.02.16 09:12:18wattafilling
Demostakkor ez tényleg a legszekszisebb manus-e?
Merakkorha, ki fog pusztulni az emberiség akkor.
2010.02.16 09:16:09sertésmájkrém
Gondolom a brokival jobban ki van békülve.
2010.02.16 09:19:22Lasombra
Twilight, High School Musical... az első borotválkozás után már a közelébe nem megy az ember ilyen szaroknak. ha búza a csávó, ha nem, egy rakás szerencsétlenségnek néz ki, akit sosem vettek be a focicsapatba, és inkább verseket olvasott.
rakja csak meg a kutyáját. vagy randizzon a Zekefronnal, vagy kijatököm az a másik csíra.
2010.02.16 09:34:16Irtó
Nem tudom, hogy miért olyan nagy baj az, hogy nem du...ja meg a színfalak mögött a modelleket?! Barátnője van, és asszem most akarnak majd gyereket is. Ezért allergiás a puncikra. Az más dolog, hogy a kommentezők fele a helyében már orrba-szájba csinált volna ott különböző dolgokat, de attól, hogy híres valaki, attól még lehet visszafogott is. Vagy nem?
2010.02.16 09:49:10Achoo
Nem tudom, hogy miért olyan nagy baj az, hogy nem du...ja meg a színfalak mögött a modelleket?!
Azért, mert ettől álszentprűd lesz.
Barátnője van, és asszem most akarnak majd gyereket is.
Ettől még álszentebbprűd lesz.
Az más dolog, hogy a kommentezők fele a helyében már orrba-szájba csinált volna ott különböző dolgokat[...]
Jajugyanmár. A kommentezők 97%-ának csak a pofája jár(mint minden fórumra hasonlító izén), DE ők legalább nem álszentprűdek.(vagy ettől mégis azok?)
2010.02.16 09:58:46sertésmájkrém
2010.02.16 08:41:46Don Bandi
Mer a nők robotok. :)
2010.02.16 10:00:53sertésmájkrém
2010.02.16 09:34:16Irtó
"Nem tudom, hogy miért olyan nagy baj az, hogy nem du...ja meg a színfalak mögött a modelleket?! Barátnője van, és asszem most akarnak majd gyereket is. Ezért allergiás a puncikra. "
Te nagyon jól nyomod az abszurd humort. :)
2010.02.16 10:18:31PerlaDelMare
Don Bandi
Nem a film a lényeg, hanem a könyv...ha olvastad volna, tudnád miért vág "olyan" fejet. De természetesen magától értetődik, hogy Te sokkal jobban el tudtad volna játszani azt a karaktert. Valamint az is 100%, hogy a csajok érted is legalább annyira odalennének (ha nem jobban...lol). Savanyú a szőlő?
Nem értem, hogy aki nem olvasta a könyveket mi a ..... mond egyáltalán véleményt?! Talán, ha olvastad volna, látnád, hogy mennyire jók a filmek is. Nade erre kár több szót fecsérelni. Nem kell elolvasnod őket, DE akkor ne is minősíts semmi olyat amiről halvány lila gőzöd sincs.
Ez a vámpíros dolog meg...éppen az értékelendő, ("nem kicsit, nagyon"), hogy végre valaki nem a szokványos 200-szor ismételt történettel áll elő, hanem kreál egy MÁSFÉLE "vámpírvilágot". Bármily meglepő is vámpírok bizony nem léteznek, nem történelem, tehát bárki hozzátehet-elvehet-átírhat ezt-azt az alapszorihoz/ból/ban!! Ennyi.
2010.02.16 10:33:43sonance
Ez ki? Az életben nem hallottam róla! :O
2010.02.16 10:42:56Pong
"Fogalmam sem volt arról, hogy mit is mondhatnék ezeknek a lányoknak."
Mondjuk kezdhette volna hogy "Szia én vagyok..[PAFF]...miért ájultál el.
Sajnos ez a fiú jelenleg felelős a világ puniléjének a 90%ért, s többet dug, mint Tiger Woods, habár tudom, hogy ezt nehéz elképzelni.
2010.02.16 10:44:07énis
az a zöld ott hátul az a wc??? b+! :-DDD
2010.02.16 10:52:20Ransom
Muster Mark: Köztudott, hogy a látens b..zik szoktak gyűlölettel b...zizni másokat.
Szerencsétlen..közben meg Robról álmodsz. :)
2010.02.16 10:53:30Pong
"The megastar laments the passing of '80s porn"
Igazán bevállalhatna egy retro/házi pornót, s ki lehetne adni, Ron Jeremy előszavával.
2010.02.16 10:54:16gonosztojás
vhááá
így nézhet ki Völgyesy Gabi is mint a csaj a kádban.
nyamm..
2010.02.16 10:55:05énis
Most komolyan, miért van az, hogy ha valaki elkezd buzizni, idejönnek a buzik, hogy miért kell buzizni?? A látens buzi duma, meg egy szánalmas próbálkozás az önigazolásra, kb. olyan béna, mint az "irigy vagy"
2010.02.16 11:01:56Ransom
énis: Most jól melléfogtál, mert én nő vagyok. Asszem most már tényleg megfogadom a tanácsot. Nem írok ide. Ez volt az uccsó hsz-em ebben a primitív társaságban. (Tisztelet a kivételnek!)
2010.02.16 11:05:37énis
vicces, egy nő is lehet buzi, csak mert leszbinek hívatják magukat, attól még buzik!
2010.02.16 11:18:09belakis
Ki ez az ürge? Úgy sajnálom....
Remélem a kukit azért szereti, ha már a gyárilag hozzá való dolgot nem.
Blá.
2010.02.16 11:21:50PerlaDelMare
énis
Majd idővel rájössz az igazságra és elfogadod magad! :D Más okod nem lenne gyűlölködni, hacsak nem rettegsz "válaszolni a belső hangnak xD" és végre kibontakozni.
P.S. Ransom, ezzel teljes mértékben egyetértek! Ez tény.
2010.02.16 11:27:25énis
PerlaDelMare: ja, oké, rendben, de csak mert te mondtad! Főleg, hogy nem látom, hol is gyűlölködtem, de ha te mondod...
2010.02.16 11:32:42Duracel
sztem a filmben ezermilliótrilliószor jobban néz ki a JACOB mint egy giliszta testű akinek a filmben megvannak rajzolva a hasára a kockák hehehe
2010.02.16 11:40:39Ianas
Ez most miről szólt?
2010.02.16 12:04:29benkoo
ezt az állatot....
2010.02.16 12:16:01vargacsabi
ez az espé?
vagy ez másik gay?
2010.02.16 12:45:51intruderjani
@PerlaDelMare: Mé' ne trágyázhatná bárki a filmet, ha nem olvasta a könyvet, amiből készült? Kapjámá' a fejedhő'...
2010.02.16 12:46:01egy hülyemagyar
Ahhoz hogy tudjuk,buzi vagy sem,tudnunk kéne a kutyája nemét.
2010.02.16 12:57:31egy hülyemagyar
Lehet hogy a nőket szereti csak a puncit nem.
2010.02.16 13:19:37rubigo
Jesszusom, ki ez a kanyarorrú?
2010.02.16 13:25:11hivatásos forradalmár
Én nem vagyok allergiás a puncikra , csak a nőkre.
2010.02.16 15:38:58Sevy
Nem akarok senkit bántani, de most egy valami jutott csak eszembe: rossz bzi...
2010.02.16 16:17:03halihoo
Gyáááááá :)
Inkább ezt nézzétek :)
http://www.cartoonfanny.com
2010.02.16 17:44:35zolika78
Nesze nektek tinilányok, a kedvencetek "eddigi élete során csak a kutyája iránt érzett komoly érzelmeket."
"Igazán utálom a puncit, tulajdonképpen allergiás vagyok rá." - elég egyértelmű, mit jelent...
2010.02.16 18:18:36Simon Perverz
Punciallergiaaa? Nofene? Még jó, hogy engem nem fenyeget az ilyesfajta különcködés. Barom.