Meztelen mellének fotója miatt perel a topless modell Lara Bingle

2010. március 4., csütörtök 16:08
Lara Bingle abból él, hogy félmeztelenül pózol kameráknakl, ennek ellenére borzasztó rosszul esik neki, ha meztelen képek jelennek meg róla. Egyszer egy férfimagazint perelt be a meztelen fotói közléséért, most meg a volt fiúját, aki a haverjainak küldözgette a csajáról zuhanyzás közben készített képet.

A beszámolók alapján Ausztrália focistáinak és krikettjátékosainak jelentős százaléka tárolja a telefonján Lara Bingle fürdőruhamodell meztelen fotóját. Bingle-t volt barátja, a focista Brendan Fevola fotózta le zuhanyzás közben a mobiljával pár éve, amikor futó viszonyuk volt, és ő dicsekedett aztán az MMS-ben terjesztett képpel  - írja a Digital Spy.


A zuhanyzás közben rajtakapott, melleit kezeivel takargató, fintorgó modell fotója végül a Woman's Day magazinhoz is eljutott, közzé is tették  legújabb számukban, így a fotó most már a sportolókon kívül a nagyobb nyilvánosság számára is ismertté vált. A húzást az ausztrál Herald Sun úgy kommentálta: végre mindenki láthatja a képet, amit már az összes focista ismer.

larabingleshowerpic2010
Forrás: Tafreeh123.com

A modell meg is elégelte a dolgot, és bár foglalkozásából adódóan ezen a fotón már nem mutatott semmi újat, úgy döntött, perel. "Lara Bingle jogi lépésekre szánta el magát, beperli Brendan Fevolát, mert megsértette a magánéletét, lejáratta és visszaélt a képmásával" - nyilatkozta az ügy kipattanása után menedzsere. A Fevolától esetleg bevasalt összegen kívül Bingle már most 200 ezer dollárt keresett a botránnyal, vállalta ugyanis, hogy a fotót közlő Woman's Daynek elmesél a saját verzióját.

A Herald Sunban felteszik azt a kérdést is, hogy miért pont most állt érdekében valakinek, hogy a nyilvánosság elé tárjon egy 2006-os képet, ráadásul úgy, hogy még jó nagy feneket is kerítenek neki pereskedéssel, meg menetrend szerinti felháborodott nyilatkozatokkal különféle tévéműsorokban. Választ egyelőre nem tudtak adni, de van olyan tipp, ami szerint az egész műbalhé csak PR-fogás, Bingle-nek a múlt héten szerződtetett vadiúj sajtósának bemutatkozó akciója.

top250
Kattintson a további cicikért

Nem ez az első eset viszont, hogy a részben vetkőzéseiből élő, topless és bikinimodell Bingle pereskedik a meztelen fotója miatt. Legutóbb a Zoo magazint perelte be, mert 2006-ban közölték pár olyan meztelen képét, amelyek Bingle állítása szerint még akkor készültek, amikor nem volt ismert modell, ráadásul úgy tudta, hogy ezeket nem is használhatják fel a későbbiekben. A dolog csak azért jött ki bénán, mert csak egy évvel később, 2007-ben jutott eszébe pereskedni a meztelen fotók közlésével megsértett magánélete miatt, épp amikor a német GQ magazinnál az ő melleivel próbálták eladni a legfrissebb lapszámot. A GQ egyébként le is kellett vegye egy időre weboldaláról a fotókat, mivel akkora érdeklődés mutatkozott irántuk, hogy szerverük nem bírta.

Kommentek

  • 2010.03.04 16:21:06allahdamit

    Hülye kis noob retek...

  • 2010.03.04 16:21:24purutja

    van egy kis különbség a két kép közt... 1.:D

  • 2010.03.04 16:22:18pittiman

    ez egy fasz

  • 2010.03.04 16:23:53Igaz Juhász

    "Demján Sándor szerint a pénzügyi függőség rosszabb, mintha tankok vonulnának be Magyarországra. Megítélése szerint a függetlenséget csak munkával, termeléssel, összefogással és protekcionizmussal lehet visszanyerni, derül ki a Figyelőnek adott interjújából. A nagyvállalkozó elmondta, hogy nem a Valutaalapot kell szidni, magunknak köszönhetjük függetlenségünk elvesztését. A TriGranit-csoport elnöke több fontos, az új kormány előtt álló feladatról is beszélt a hetilapnak nyilatkozva."


    Mondja ezt ez a szemétláda, aki feketén, külföldiekkel dolgoztat.

    Buzi kommunista gennyláda.

  • 2010.03.04 16:36:06zeregély

    nagyon szép nő

  • 2010.03.04 16:47:25dobbi

    Hát szerintem se nagy durranás... A photoshop látszik sokmindenre képes. Nem tudom mire perel, amikor mindenki látta már..

    Ezt nézzétek meg:
    http://www.youtube.com/watch?v=wbiKAu7TjF0

  • 2010.03.04 16:51:08hukabuki

    2010.03.04 16:23:53Igaz Juhász
    Tiltsatok mar le ezt a politizalo barmot...idegesito.

  • 2010.03.04 17:04:37brabus

    azért húzható darab

  • 2010.03.04 17:08:08Ancient Methods

    Hírverés egy kurvának című rovatunkat olvasták.

  • 2010.03.04 17:10:16Saunders

    suna pozitív hiper-szuper-ultra

  • 2010.03.04 17:25:56Hagakure

    "Meztelen mellének fotója miatt perel a topless modell"
    Legközelebb majd a pórnós perel mert megdugták?

  • 2010.03.04 17:49:08Cliff

    a zuhanyzos kep alapjan is nagyon sunaznivalo

  • 2010.03.04 17:51:48Gábor2000

    a pornós is nyugodtan perelhet ha megdugták amikor ő nem akarta

  • 2010.03.04 19:05:52xlac

    Aszta mi feje van már fotobolt nélkül! Gyááááá :D

  • 2010.03.04 19:15:20Androsz

    xlac, a te fejed sem lehet üdítőbb a zuhany alatt, borzasan, épp egy méltatlankodó fintor közepén.

    A csaj nagyon klassz. (Csillag nélkül is megtekinthető?) A "botrány" viszont elszomorítóan átlátszó.

  • 2010.03.04 19:19:18xlac

    Androsz. az lehet de én nem vagyok topmodell. Átlagos a csajszi csak hát a fotobolt csodákra képes. Ha rákatt a képre eltűnik a csillag hehe. :D

  • 2010.03.04 19:28:10victor vacendak

    A "modell-szakma" - hú ez egy oximoron - tele van Bingle-höz hasonlóan átlagos csajokkal. Ez van. Szépségkirálynő, modell, DJ :-) lehet akárki...

  • 2010.03.04 19:53:14Androsz

    Kösz, xlac. ;-)

    Emlékeztek a jégtáncos Engi Klárira, minden idők egyik legszebb magyar sportolónőjére, beleértve az előttünk álló évezredet is? Egyszer a tévések kamerával ébresztették, akkor még a szüleivel lakott, és bent durmolt a szobájában. Felébredt, borzasan, gyűrötten, hitetlenkedve nézte, hogy mi a túró van, és bár nyilván ő is megengedte, hogy a felvétel végül adásba kerülhessen, mint a róluk szóló portréműsor része, mégsem ez a pár másodpercnyi képsor az, amelyet a párkereső oldalra feltett volna magáról. És mégis, amikor szépen rendbe szedte magát, akkor gyönyörű volt és édes.

    Nézz meg húsz éves magazinokat, Playboyt, Penthouse-t, lélegzetelállító csajok vannak benne, pedig akkor még szó sem lehetett számítógépes retusról. Ecsettel, tollal retusálták a képeket, persze, egy-egy bőrhibát, mondjuk. Többet nem lehetett, mert a kiváló minőségű, nagy fényképeken csak a vak nem vette volna észre. Nem csak fotosop van, van sminkes, bevilágítás, szűrők, nagyon jó fotós, rengeteg kidobott kép. Senki sem olyan gyönyörű, mint a fényképek, de a fényképek nem is akarják azt állítani, hogy a való életet látjuk.

  • 2010.03.04 20:30:15PiszkosFreddy

    Méééé!Tán'csak nem szégyenlőűs a pitsa????

  • 2010.03.04 21:13:58ColT

    Most nem értem mi baja.
    Ha amúgy levetkőzik akkor nem mindegy?

    Ja de! Ezért nem kap lóvét.

    K*rvákok...

  • 2010.03.04 21:14:55Patreides

    Nyilvánvaló, hogy ha valaki a meztelen mellének fotóiból él, nem akarja, hogy mások ingyen terjesszenek arról képeket.
    Mi ebben a nem világos?

  • 2010.03.04 21:42:14Saunders

    "a pornós is nyugodtan perelhet ha megdugták amikor ő nem akarta"

    igen, mert ezt erőszakos közösülésnek híjják és a törvény 5-10 évig tartó szabadságvesztéssel bünteti (megnéztem a Btk.-ban)

  • 2010.03.04 22:48:32Zigomer Trubahin

    A beállított képeken szimpla netribancnak néz ki, akiből 12 egy tucat, de a zuhanyzós képen egy nagyon frankó kis csaj. Akinek nem ez jön le, annak alighanem agyára ment a JPG.

  • 2010.03.05 00:49:26Pong

    @ Igaz Juhász

    Bassz cicis posztra ilyet. Megmutatom, hogy kell csinálni, s utána szépen, lassan utánamcsinálod, nehogy megkavarodj:

    Su-náz-nám. Sunáznám. Ennyi, meg talán esetleg egy bambi.

  • 2010.03.05 01:12:30Megdobbent

    Ez a szajszerkezet azert aggodalomra adhat okot. Seperc alatt kapja le a foszer fejet, ha talalkoznak :I

  • 2010.03.05 05:15:52bandigyerek

    sunáznám

  • 2010.03.05 05:40:15talking42

    Szeretném a problémáit...........

  • 2010.03.05 07:04:08Rubik's Cube

    tök régi sztori

  • 2010.03.05 07:57:39Motorhead

    Ilyen szar homlokot még nem láttam. Valóban szégyellni való. A kis semmi melle meg a másik.

  • 2010.03.05 08:16:07A55ho1e

    Igaz Juhász:

    Ha nem érdekel se a pia, se a pina, se Brazília akkor itt van neked egy hír:

    "A kávérajongók számára jó hírek hangzottak el az Amerikai Szív Társaság e héten zajló San Franciscó-i éves konferenciáján. A kávézó embereknek például kisebb az esélyük arra, hogy rendellenes szívritmussal kerülnek kórházba."

  • 2010.03.05 08:19:07baraka

    aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha megdugják :)

  • 2010.03.05 09:11:05Babu2000

    Nem csoda, hogy beperelte, hiszen a hétköznapi képen jó nagy ló feje van és a mellei sincsenek kiretusálva, rossz reklám ez neki.

  • 2010.03.05 11:45:33Advocatus_Diaboli

    Én a csaj helyében inkább a volt focista barátjának a levágott farkáról készített képet küldetném körbe MMS-ben ahelyett, hogy perelném. ;-)

    Kevesebb pénzbe is kerül, mint a pereskedés és hatásosabb is.

  • 2010.03.05 12:43:19SsPL71

    Buta szőke lebiggyesztett szájú rusnya pitsa ez.

    Szerintem is azért perel mert köze nincs a fotoboltos képekhez.

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés

hirdetés