Mary Zsuzsit és Zalatnay Saroltát feláldozták a TV2 nézettségi oltárán. Hajdú Péter Frizbi című műsorának volt a vendége a két, nem éppen szilvafakorú asszony, akiket azzal lepett meg a stáb, hogy két kigyúrt táncosfiút hívtak nekik, akik kötelességtudóan vonaglottak előttük, a végén persze már csak tangában. Persze ezzel sem lehet überelni azt, hogy korábban Rogán Cecília szemérmességére ura azt a példát hozta fel, hogy nem mer előtte üríteni.
A csatorna valószínűleg rájött, hogy mivel tudja megszorítani kicsit is az RTL Klubot, így nem volt meglepő, hogy a magánéletükkel a bulvársajtóban sokat szereplő táncdalénekeseknek fiatal fiúkat adtak ajándékba. A munkásjelmezes táncosok fokozatosan szabadultak meg a ruháiktól, a helyzettel nem is nagyon tudott mit kezdeni Mary Zsuzsi. Arcáról nemcsak a döbbenetet, hanem egy mit keresek én itt-et is le lehet olvasni. Zalatnay jóval előbb feloldódott, mint később kiderült, azért, mert Márton Csaba – korábbi nagy szerelme – még viszonyuk alatt kigyúrta magát, így egy ilyen felturbózott test nem volt számára idegen. Mary Zsuzsiékat vasárnap lehet megtekinteni, ugyanis akkor kerül adásba ez a produktum.
Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.




Kommentek
2010.03.04 14:36:33nemb arna
Első.
2010.03.04 14:47:26bogyóc
20-as képen jól látom hogy látszik a bácsi kukija...?
2010.03.04 15:04:51zZz
Süllyedjünk még pár szinttel lejjebb.
2010.03.04 15:07:31szajberpiraty
Broáf! Ez undorítóbb mint egy lefosott kilométerkő!
2010.03.04 15:10:44ördöglyuk
ajjajaja, ez nagyon nagyon fáj. Hajdú szerint minden nő alázni való kurva??? Remélem már elmúlt az a vasárnap, amikor ezt a tévé mutatja.
2010.03.04 15:14:30namnam
Mondjuk, Mary Zsuzsi is pont most lesz szemérmes?
Amúgy nagyon gáz. Hajdú Péternek csak gratulálni tudok színvonalas műsorához... meg a tv2-nek is.
2010.03.04 15:15:04TheAz
Azt hiszem egy picit feljött a számba a korábbi ebédem.
2010.03.04 15:19:01Dr. Körömlakk ®
jéé, hímringyókok :)
és egy síma ringyó.
és egy szerencsétlen.
meg a hajdú.
2010.03.04 15:20:50csumidálom a kakilótokat
az a hajdú egy vicc...
2010.03.04 15:23:05zsebdög
TheAz: és visszanyelted? :)
2010.03.04 15:25:19csumidálom a kakilótokat
bogyóc
a "kukli" itten látható
http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/zalatnay-cini-meztelen-tancosfiut-tapogatott-2012519/
2010.03.04 15:25:22zsebdög
ez a chippendale-ség olyan nevetséges. nem szexi és nem is szórakoztató igazán - röhejes, hogy pasik így produkálják magukat.
2010.03.04 15:26:16DonZsolt
révékettő legalja....
2010.03.04 15:27:12Hárslevelű
trévé-kettő!
2010.03.04 15:27:24Dr. Körömlakk ®
2010.03.04 15:25:22zsebdög
egyetértek. ugye míg vannak nők, akik sikongatnak ezért, addig ilyen ficsúrok is lesznek.
2010.03.04 15:29:59Hárslevelű
Ezt a barátok köztből lopták.......
2010.03.04 15:31:09qwertzuiop05
Szenvedélyük a szórakoztatás!
Ez az ok, semmi más...
2010.03.04 15:42:38Közöd??
szerintem ez nem gáz
2010.03.04 15:44:54Babu2000
Legközelebb Hajdú is vetkőzni fog...?
2010.03.04 15:46:15Dódi
az a fonott hajú irtó muris! :D
2010.03.04 15:46:21vica78
Ficsúr? Ezek már "kiöregedett" hapik. A hosszú hajú különösen.
Ha már chippendale, akkor legalább egy fiatal (20-as évek eleje) srác csinálná.
2010.03.04 15:47:37fbal
Szánalmas
2010.03.04 15:50:33Rebelde
nem csak a 20 éveseké a világ
láláááálááá:)))
2010.03.04 15:58:49parizeres tacsifül
a fehérbugyis srácnak baszki akkora és olyan púpos a picsája mint dzsenifer lopeznek. na ne már.
mondjuk szemből látszik, hogy a csomagja is jó nagy, így aztán elég bizarr ez a nagy fasz-nagy puckos női segg kombó.
de annak örülök, hogy a mamik ilyen bevállalósak. kívánok nekik sok fiatal faszt
2010.03.04 16:03:06zombi
ez tényleg nem gáz, hanem ilyen a műsor színvonala... ezt a két vén lotyót tudják csak eladni... marizsuzsi is inkább hirdesse tovább a protkóragasztót, hogy beszéd közben ne csattogjon a fogsora, a zalatnai meg inkább maradhatott volna a sitten...
szánalmas
:)
2010.03.04 16:05:13viragszem
Még ennyi tökéletesen szánalmas embert aki Velvetet olvas, és legfőképpen kommentet ír... Ezeknek minden gáz, szánalmas, undorító... Hol élnek ezek az emberek? De ezek egészen biztos rózsa illatot hagynak maguk után a budin... :) Öntelt fikázó majmok...
2010.03.04 16:06:35vilo
mekkora segge van már b+!!! broáf...
utoljára a béjvacsban láttam ilyet.
2010.03.04 16:07:54lutria
A Mary Zsuzsi minek játsza meg magát,amikor ő beszélt nyilvánosan arról hogy hogy több órán át szoktak volt szexelni a fiatal barátjával.
2010.03.04 16:11:26Netizen70
Lassan már a normális emberek lesznek a cikik, a kivetettek. BEszarás baszki!
2010.03.04 16:11:32Ronald
Itt van egy kis MÁRTON CSABI - de csak ínyenceknek:
http://video.xnxx.com/video104188/navy_semen_4
.
2010.03.04 16:17:20kyskalacs .
szerintem randák az ilyen nagy seggü pasasok....
biztos jó nagyot és büdöset is szarnak.
2010.03.04 16:30:34Leggy
aki korpsa közé keveredik...
2010.03.04 16:43:35littlered
A "hova hányjak" volt már?
2010.03.04 16:55:36mode
ezt se fogom megnézni, a hétre elég volt Berényi András tangás picsája:DDD
2010.03.04 17:03:50parizeres tacsifül
még több nagy seggű, tangás férfipicsát
éljenek a szélescsípejű férfiak
sunáznám őket egytől-egyig
2010.03.04 17:05:24ragi
don't: nőknél 62 év a korhatár - most.
Mire én odáig érek, már 65 lesz.
Látatlanban lefogadom, hogy többet fizettem a nyugdíjkasszába, mint a két jeles celeb hölgy.
De nem lesz módom kis reklámos, statisztás nyugdíjkiegészítésre. Gürcölök vagy leszokom minden luxuskiadásról.
2010.03.04 17:19:51gombóc63
Azért a copfosnak lenne mit leadni...még gyúrhatna, hogy ne legyen narancsbőre:-((( Nagyon szánalmas....
2010.03.04 17:45:43Λατζκα
Retek.
2010.03.04 18:39:29gyulika
Tegnap láttam Zalatnayt az utcán ,hát komolyan mondom hányinger ahogy kinéz senki nincs aki megmondja neki .hogy a csö nadrág már nem az ö világa a pata cipö rég kiment a divatbol .A haja nem tudom mikor látott szakembert. tudni kell megöregedni méltosággal...!!
2010.03.04 18:47:33jewel
nagyon szep fotok :D
2010.03.04 18:59:33kenobi 74
Ezek mikor húznak már a retekbe?A ker tévékkel együtt...
2010.03.04 19:12:43Penta-bá
Szuper!!!
De kár hogy nem láttam.
2010.03.04 20:56:00Fiona Tyassen
tiszta gáz az egész
én nem fognám meg az is biztos, ciki 2 vén kúrva...
2010.03.04 22:01:03no comment 01
:DDDDD..inkább nem mondok semmit..:)))))még a nők elmennek,hogy lejtenek egyet, de a pasik..???:DDDDDDDDDDDDD
2010.03.04 22:06:09kakaósbögre
ez a két vén szutyok...pfff
2010.03.04 22:19:26Pucca.Cat
uff
2010.03.04 23:16:29OMara
Most olvastam egy másik bulvárlapban, hogy állitólag nagy szerelembe vannak Brian May-jel.
Jót mosolyigtam magamban, mert nem hiszem el, hogy ez a bálnatestű és főleg ápolatlan nőszemély kellene egy olyan világhirű zenésznek aki valószinű térdig jár a fiatal, csinos nők ajánlatában. Bár valahol olvastam hogy családos ember.
2010.03.04 23:21:55zelda01
Egy újabb HÍR!
2010.03.05 06:13:37böbikedhd
Ki ez a két néni? És mit bámulnak annyira? És
erre a sok szennyre miért van pénz? És a Haju miért nem tűnik már el ezzel a két h....e ku v á val együtt a pi ba?!
2010.03.05 08:12:41The Green Manalishi
Kicsi a világ!
Mindkét csippendél oda jár gyúrni, ahová én is! A copfos egy nagypicsájú, görbelábú, meghízott, kancsal hülyegyerek, aki nem átall alkalmanként még edzősködni is. A másikkal nincs gond, épp annyi esze van, mint amennyi egy csippendélnek kell, hogy legyen.
2010.03.05 08:14:02The Green Manalishi
Zalatnayról (is) a Jókai regény jut eszembe: "De kár megvénülni!" Pláne, ha ezt nem tudja valaki méltósággal megélni.
2010.03.05 08:36:55kyskalacs .
micsoda infók :DD
2010.03.05 08:57:29islernő
azért hívtak dagadt táncost, hogy a hajdú ne érezze magát olyan szarul?
2010.03.05 12:26:47Zolo44
Én biztos, hogy nem nézem meg az Esti Frizbit, miután megtudtam kik lesznek a műsorban.Hányni nem akarok a látványoktól!!!Nem vagyok kíváncsi öregasszonyokra, akik nem fogják fel, hogy Ők már "megöregedtek", mit akarnak már, FIATALOKRA VAGYUNK KÍVÁCSIAK.
Szánalmas két vén pxcsa!!!!
2010.03.05 12:39:45Colorado 25
TUDNI KELL MEGÖREGEDNI MÉLTÓSÁGGAL!!!!
NEM TUDNÉK MEGDXGNI ILYEN "KÉT" VÉN QXVÁT!!!
AKKOR INKÁBB SOHA NEM DXGNÉK.................
KONCZ ZSUZSA-RÓL NEM ÍRNAK, HOGY NEM TUD VISELKEDNI, BOTRÁNYHŐS LENNE STB..MERT NEM AZ!!!!KONCZ ZSUZSÁRA FEL LEHET NÉZNI!!!!!!!!!BÜSZKE LEHET RÁ ORSZÁGUNK!!!!!!
2010.03.05 12:52:00böbikedhd
Cincike a multhéten még azt mondta, hogy Zámbo Jimmy akarta őt feleségül venni. Most megint ezzel az angol gyerekkel jön! Ennek a pycsának szelektív memória zavara lehet. A Komárral kelett volna mennie az elmeturkászhoz nagy szüksége lehet rá.
2010.03.05 14:50:01BoldFace
Szánalmas ez a két vén szatyor!... 8-P
Láthatóan Cinike még mindig Márton Csaba emlékeiből él, azóta sem akadt senki, akinek gusztusa támadt volna rá...
Hajdú meg az anyját is megizélné 100 Ft-ért, bármire képes, hogy javítsa a "nézettségi indexet" (bár engem a fenti képsorok méginkább taszítanak a mocsok műsorától).
Mondjuk azon egy jót röhögtem, hogy ebbe a cikkbe is becsempészték Rogán antinő feleségét!
Mi van?... Ki van adva az újságíróknak, hogy futtatni kell R.Cecíliát???...
2010.03.06 00:11:02Zolo44
Klapka Úr! Rúgja már ki ezt a vénqrvát!
A gyerekeit "totál" lejáratja!!!!
Azokat sajnálom és az unokáit.......szégyellje magát M.Zs.-Nem tud viselkedni 63 évesen sem............
BANDIKA - megoldja majd a helyzetet! (Ló nincs, szamár is jó!)elven................
2010.03.06 15:23:37Alex Roy
Most akartam kajálni, de azt hiszem inkább hányok egyet. Nem elég ez a két szikkadt öreg nénike, még ezt az undormányt is a pofánkba nyomják... Lehet még ennél is lejjebb süllyedni?
2010.03.06 16:25:34Cuncimokus
A copfos fiú kövér erre a szerepre. És tangában MINDEN férfi undorító.