Gregor Bernadett nem vonzza a nézőket

2010. március 6., szombat 12:54
A Magyar Színház új igazgatója szerint a celebek nem vonzzák a nézőket, és így az a kérdés, hogy Gregor Bernadett harmadjára is levetkőzik-e, nem lendít a színház látogatottságán. Őze Áron szerint a közalkalmazotti státuszt elveszítő színészek nyolchónapos végkielégítést kaptak.

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház új igazgatója az átszervezésekről mesélt a Tények péntek esti kiadásában. „Azt a döntést hoztam, a nyugdíjasok egy más formában tartoznak a színházhoz. Ezt a döntést úgy hoztam meg, hogy vagy mindenkivel van módom megcsinálni, vagy senkivel sem. Ez alól egy kivétel van, Kállai Ferenc. esetében sajnos egészségügyi állapotok miatt nem tudtam mit mondani a jövő évadra nézve vagy az eddigi repertoáron lévő darabokkal kapcsolatban” – indokolta az átszervezést.

„Kaptam egy anyagi fedezetet arra, hogy az összes nyugdíjast más formában kötöm a színházhoz. Egy nyolchónapos felmondási időt egyben kapnak meg ezek a művészek, mint végkielégítést. Nyugdíjasnak nem adhatnék, de nyolchónapos felmentési időszak van. Ezt az összeget egyben kapják meg, mivel a felmentési időszak nincs, mert ők már vállalkozóként azonnal folytatják a munkát, mivel nincsenek elbocsátva” – magyarázta az anyagi oldalt.

Őze Áron kitért Gregor Bernadett esetére is, aki nem a nyugdíjasok kategóriájába tartozik. Az igazgató véleménye szerint hiába szerepel annyit Gregor a címlapokon, szerinte nincs szükség celebekre, mivel a személyük nem feltétlenül számít pozitív reklámnak. „Igazság szerint abban nem hiszek, illetve nem hiszünk, mivel itt egy hármas vezetésről van szó, hogy a celebek behozzák a nézőt, azért mert bizonyos médiumokban jelen vannak, és ettől megtelik a nézőtér. Sőt, sajnos nagyon sok olyan élményünk is volt már, hogy pont ez visszafelé hat” – mondta Őze, aki egyúttal elmondta, döntést kellett hoznia arról, hogy azonos hírértékű-e az, hogy Gregor Bernadett státusza megváltozik a színházban azzal, hogy vajon harmadjára levetkőzik-e a Playboyban.

Kommentek

  • 2010.03.06 13:27:14gyagyás

    Elsőőő !!!

    És bizony engem vonzana de nagyon

  • 2010.03.06 13:28:33kocsmatk

    a vetkőzőművészek is szembesülnek az idő múlásával, és egyben saját szükségtelenségükkel..

  • 2010.03.06 13:42:25Csopak

    Engem is vonzana.:)

  • 2010.03.06 14:03:51Samantha E. Jones

    Nekem olyan szimpatikus volt ez az Őze, amikor megnéztem a róla és az apjáról készült riportot valamelyik kertévén. Azóta sajnos csak lefelé ás minden megnyilvánulásával:(

  • 2010.03.06 14:12:22jorda

    El kellene dönti sok megélhetési színésznek,
    hogy mit akar!

    1/Celebnek megy,-sokat kereshet is ezzel a műfajjal-,de utána nincs visszatérés a színházhoz.

    2/Marad a színháznál,hajlandó kevesebbel is beérni,de a hívatás többet ér,jelent számára,mint a celebélet,a botrányok.
    (A celebélet velejárója a botrány,ez tartja fennt ugyanis a folyamatos érdeklődést!)

    Persze sokan úgy gondolják és elméleteket is gyártanak hozzá(Stohl,Liptai,Gregor,Rékasi,Détár stb,)sok,sok pénzt keresek gagyizással,ha már nem megy,akkor esetleg visszatérek a színpadra.

    Itt egyértelműen meg kellene húzni a határokat a rendezőknek,sziniigazgatóknak!
    Egyöntetűen zárni kellene a sorokat,nem alkalmazná senki újból őket a celebkitérő után!

    Vajon mi szükség lenne egy harmadosztályú Liptai szerepjátszásra(közben elfelejtett ugyanis játszani)?Mit profitálna ebből a néző?

  • 2010.03.06 14:22:07Senki fia

    Respect Őze!

  • 2010.03.06 14:30:16Chiacig

    Szimpatikus ürge, érthetően elmondta, hogy mi miért történt úgy, ahogy. Ennél többet asszem nem is tehet, mert aki nyüszíteni akar, az ezután is fog.

  • 2010.03.06 14:31:32zebinho

    Csatlakozom, Oze teljesen rendben van

  • 2010.03.06 14:47:09balage28

    A gondolat rendben van, de kétszer kellett elolvasnom, mire kibogoztam, hogy mit is akar.

    a, ne legyen színházigazgató, aki nem tudja rendesen megfogalmazni a mondandóját.
    b, ne írjon cikket, aki nem tud rendesen idézni

    És már megint valakinek a valakije lesz "híresember"

  • 2010.03.06 14:53:52dzsugasvili

    Szerintem is el kell zavarni az összes ilyen szemetet, mindet ki az utcára. Éljenek segédmunkásként, amennyit az utóbbi 20 évben romboltak a közhangulaton és a szellemiségen, örüljenek, hogy ennyivel megússzák. Még hogy 8 hónap fizetésének megfelelő végkielégítés...Inkább nagy fityiszt meg örökös eltiltást mindenféle közszerepléstől.

  • 2010.03.06 15:04:14ColT

    Azért én blokkolnám a csajt na.

  • 2010.03.06 15:10:36belga6

    Bízom benne, hogy nem csak a színházakból, hanem a tévékből is eltűnnek majd a senkiházi ún. celebek. Az, hogy Gregor B eltűnik, kimondottan jó hír. Egyszer majd inkább azokról szólnak a hírek, akik vmi értéket képviselnek.

  • 2010.03.06 15:14:02balage28

    Most esik le, itt igazából nincs másról szó, mint híres ember gyerekek cívódásáról :)))

    Mi meg fizetünk... :S

  • 2010.03.06 15:23:56Jedlik

    mi az a pesti szinhaz?

  • 2010.03.06 15:56:04Bambano

    Miért kell minden elé "egy"-et írni? egy nyolc hónap, stb. stb. magyarul nem lehetne?

  • 2010.03.06 16:36:43Abraka

    Ez a nő soha nem volt szimpi..

  • 2010.03.06 16:38:33Abraka

    #
    2010.03.06 15:56:04Bambano

    Miért kell minden elé "egy"-et írni? egy nyolc hónap, stb. stb. magyarul nem lehetne?

    mert a velveten egy kib*szott amatőr banda dolgozik.. Nem jöttél még rá? Cikket nem tudnak irni..

  • 2010.03.06 16:41:50kakaósbögre

    engem vonz.

  • 2010.03.06 16:53:570123evian

    sokáig azt hittem, hogy Berni csak egy szerencsétlenkedő valaki, aki nem találja a helyét és a párját. amit az utóbbi években művelt, a folyamatos pasi ügyei, ahol a másik fél szinte mindig nős, családos volt, meg az állandó vetkőzései és panaszkodásai után már úgy gondolom, tényleg nem való színházba.
    a színháznak talán még mindig megvan az a varázsa, hogy ott színeszek, művészek játszanak. aki a celeb és bulvár kategóriát választja, nem művész... (nem csak G.B, hanem a többi sem)

  • 2010.03.06 16:55:33nem a dzsézön sztetem

    nem szimpatikus a gregor állandóan olyan, mint akiben ketamin van, színészí tehetség halovány.
    típusra meg egyszerű a képlet: láttam a seggét, mellét, egyszer lekötött, amúgy nem érdekel.pláne harmadszor...

  • 2010.03.06 17:39:26Doctor Suburbia

    Nem a Gregor cickók kapcsán kérdezem, hanem általánosságban: egy színigazgatónak nem azt kellene elsősorban néznie, hogy az illető jó színész-e vagy sem?

  • 2010.03.06 18:21:40hatláb

    Zed is dead:
    nem gettómagyar-tól színvonalasabban, hanem kötőjel nékül, és gettómagyarnál színvonalasabban. Ha már itt tartunk...

  • 2010.03.06 19:02:21miadar

    Amit idézőjelek között adnak a szájába (és valőban ez is mondta), nemhogy magyartalan, egyenesen botrányos: az "...anyagi fedezetet..." nem ő kapta, hanem a színház, és azt úgy hívják, hogy költségvetés.

    Nem a nyugdíjasokat kell a szinházhoz kötni, hanem a villámhárítót. A nyugdíjasokat esetleg alkalmazni kell, vagy szolgálataikat igénybe venni illene. Ha nincs felmondás, hogy van végkielégítés? Ha nincs elbocsájtás, hogy van felmentés. Iszonyú zavaros az egész.

    Kállai Ferencnek (pont nélkül) nem egészségügyi állapota van, hanem egészségi állapota...

    Nincs az Őzének a riportban egy értelmes mondata se. Úgy látszik a szinészek csak a mások által írt, betanult szöveget tudják rendesen előadni. De, akkor maradjon színész és nem őt válasszák igazgatónak. (Vagy nincs jobb?)

    Rémes...

    Nekem is tetszett az Őze műsor, de ez az "előadása" siralmas volt.

  • 2010.03.06 19:05:05miadar

    jav. bocsi.: (és valóban ezt is mondta); ...és ne őt válasszák...

  • 2010.03.06 19:45:47kamarti

    mondjuk azt azért illene figyelembe venni, hogy egy beszélt szöveg attól még nem lesz írott szöveg, hogy idézőjelbe teszik. Az írott szöveget mindig jobban átgondoljuk, javítgatjuk, mielőtt kiadnánk a kezünkből (általában persze).
    az meg eleve nonszensz, hogy Gregor miatt magyarázkodnia kell egy színházigazgatónak - jól is néznénk ki, ha minden szerződtetési szezonban minden színházigazgató a Tényekben lenne kénytelen elmagyarázni, kit küldött el és miért...

    dzsugasvili: a nyolchónapnyi végkielégítés a nyugdíjasokra vonatkozik (pl. Moór Marianna), nem hiszem, hogy őt péel a botrányai miatt ki kéne söpörni vagy örökre eltiltani...

    amúgy meg valljuk be, Gregor Bernadett nem tartozik a nagy, vezető színésznők közé, szóval, gondolom, a kvalitás is figyelembe volt véve a döntésnél (nem véletlen, hogy a kommentekben előkerült színészek közül talán csak Stohl tudta visszaküzdeni magát - talán mert időben fékezett, visszavett a botrányokból, a tévés szereplésből, és mondjuk mert tehetséges fazon.

  • 2010.03.06 21:09:41Kisjankó

    Gregor Bernadett egy büdös kurva!
    Kavar fűvel fával, már szinte a fél ország lyuksógor. Takarodjon a picsába.
    Rohadt ribanc.

  • 2010.03.06 21:59:01Pierr Kardán

    Azért inkább 100 gregorbernadett, mintsem 1 liptaiklaudia!!!

  • 2010.03.06 23:15:25loviasztar

    Miért keveritek bele a BALOLDALI Moór Mariannát?
    Volt botránya, vagy nem? - ki tudja... meg kit érdekel már...

  • 2010.03.07 00:04:14nyomi

    @Kisjankó: Nekem meg nem volt meg, ugyhogy meg elhet egy kis ideig :P

  • 2010.03.07 00:54:12Doki

    Yes! Ócska ribanc. A kedves ura meg hajtja mellette is a nőket. Műsámán és műnő egy házasságban. ROTFL! Izlésromboló gusztustalan celeb. Nem színész az ilyen. Nem kár érte. Csak a nyolchónapiért. Adják oda inkább a színészotthonnak azt a pénzt. Istvánka majd jól feléli.

  • 2010.03.07 08:07:45imrus a patikus

    senki nem sunázná???

  • 2010.03.07 08:23:33uberunter

    dede!

  • 2010.03.07 12:17:16sanche

    Egy probléma van őzével. Nagyra van vele, hogy a színház az aztán a kultúra és ihaj, majd Ő jól megmondja és stb. Szerintem arcból le kéne venni, mert a színház már nem kizárólagosan a kultúra fellegvára. Csupán egy szórakoztató egység. Az ókorban nyilván az volt, ahol jóformán a történelmet is ilyenekből tanulták sokan. Ma már nem.
    Őze, amiért undorító: világít, hogy ha élne a Gregor József nem merte volna megtenni ezt. A másik, Bernadettre nem merte azt mondani, hogy rossz színész hovatovább, nem azért dobja ki, mert rosszul játszik..hanem mert vetkőzött is. Milyen "szakember" az ilyen?
    Engem nem izgat őze "munkássága" (=államtól kultúra alapon elharácsolt pénzze) és Gregor Bernadett sem. De az ilyen stlust utálom. Mondja ki, hogy rossz színész, vagy ne mondjon semmit, de hogy ezért... A celeb meg egy műszó, hagyjuk már. Nem úgy néz ki a világ, hogy jó emberek és rossz emberek, celebek és nem celebek, színészek és celebek stb...

  • 2010.03.08 13:20:21Hárslevelű

    Én bevállalnám..........

  • 2010.03.08 19:26:00kicsibuta

    GB egyszerűen antiszínész. Szenved a színpadon. Nála jobban csak a szerencsétlen nézők szenvednek. Remélem, Őze kirakja a másik celebet, Csomor Csillát is. E két csaj miatt (volt) nézhetetlen a Pesti Magyar Színház legtöbb darabja.
    Sanche: én nem lennék annyira biztos benne, hogy Gregor József (Isten nyugosztalja) haragudna, ha végre a szemébe mondaná valaki a lányának, hogy tehetségtelen... :)

  • 2010.03.10 20:14:45Beru

    Samantha E. Jones,
    az az RTL-en volt, a XXI. században

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

Shopline

  • 40 év blues
    Deák Bill Gyula: 40 év blues Ár: 3390 Ft − 5% Kedvezményes ár: 3221 Ft
  • Az utazó
    Az utazó Ár: 2990 Ft − 5% Kedvezményes ár: 2841 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés