Egy ügyvédi irodán keresztül közölte a világgal Kate Winslet és Sam Mendes, hogy hétéves házasságuk véget ért, és külön folytatják tovább. Bár a szakítást csak hétfőn jelentették be, a házaspár útjai már korábban szétváltak, ami megmagyarázza, hogy az Oscar gálán Winslet miért is egyedül jelent meg. Az Oscar-díjas művésznő a szakítás után Mexikóba utazott két gyermekével, míg férje nagy valószínűséggel éppen New Yorkban van.
Hitt abban, hogy házassága örökké tart
A pár állítólag szeretné minden különösebb felhajtás nélkül elrendezni a válással kapcsolatos ügyeket, mint például a gyermekek felügyeleti joga, illetve a vagyonmegosztás. A Daily Mail szerint körülbelül harmincmillió fonton kell osztozniuk, amiből a húszmilliót ér a színésznő, és csak tízmilliót a férj. Az ismerősök szerint a rendező és a színésznő közösen döntött a szakításról, a viszonyuk baráti és szeretetteljes, és természetesen egyikük sem akar kizárólagos gyermekfelügyeleti jogot. Egy barát szerint a színésznőt nagyon felzaklatták a történtek, mert hitt abban, hogy házassága örökké tart majd, ráadásul most már egyik gyermeke sem él az apjával: tízéves Mia lánya előző kapcsolatából, Jim Threapletontől született.
A közös munka átka
A házaspár tulajdonképpen tavaly nyár óta nem mutatkozott együtt a nyilvánosság előtt, és Winslet a BAFTA és az Oscar gála alkalmával is azzal indokolta férje távollétét, hogy éppen a gyermekekre vigyáz otthon. „Tulajdonképpen már tavaly nyár óta nem élnek együtt. Rájöttek, hogy már nem illenek össze, és inkább testvérként tekintenek egymásra” – nyilatkozta egy ismerős. A barátok szerint a hétéves házasságnak valószínűleg a közösen forgatott Revolutionary Road (A szabadság útjai) című film tette be a kaput, és szinte egymást követték a viták. A színésznő korábban azt nyilatkozta, meglehetősen furcsa, hogy egy olyan filmben szerepel, amit férje rendez , és ez főként akkor zavarta, amikor Leonardo DiCaprióval éppen szexjelenetet forgattak.
A 2009-es Golden Globe gála alkalmával is meglehetősen kétértelműen nyilatkozott. Először is hálát rebegett azért, hogy férje elkészítette ezt a filmet, majd azt is megköszönte, hogy élvezte, amikor a színészei szenvedtek, és előszeretettel kínozta is őket. „Ennek ellenére őszintén vallom, hogy igazán élveztem a közös munka mindenegyes percét, és jobban szeretlek mint azelőtt” – tette hozzá Winslet, aki egyébként a legjobb színésznőnek járó díjat vihette haza aznap a filmben nyújtott alakításért. A rendező maga is utalt arra, hogy a forgatások kissé megviselték őket. Mint egy tavaly januári interjúban elmondta, feleségével ugyan boldogok, de nyilván a való életre is kihat az, hogy egy rossz házasságról készítenek filmet.
A házassággyilkos unalom
Mendes egyik ismerőse szerint a rendező színházi munkája sem volt túl jó hatással a magánéletére: „Ráunt a színdarabra, és sajnos otthon sem tudott megszabadulni ettől az érzéstől. Ez bizony rányomta a bélyegét a házasságára.” Egy másik barát szerint az unalom Kate Winslet számára sem volt ismeretlen, ugyanis amikor férje éppen nem dolgozott, akkor ki sem mozdult otthonról, míg ő szívesen ment el szórakozni. „Tulajdonképpen ő volt az, aki el akart válni” – hangzott el egy újabb feltételezés egy közlékeny ismerőstől. A források azt kizárják, hogy egy harmadik fél miatt ért volna véget a házasság, és állításuk szerint Mendes egyelőre még nem randevúzgat senkivel.
Szerelem volt első látásra
A színésznő korábban is volt már férjnél. Jim Threapletonnal három évig voltak házasok, és kapcsolatukból született meg a színésznő első gyermeke, Mia. Winslet és Sam Mendes először a rendező egyik filmjének bemutatóján jelent meg együtt a nyilvánosság előtt, majd két évvel Winslet és Threapleton válása után ki is mondták a boldogító igent, pár hónappal később pedig megszületett fiuk, Joe Alfie. A vakációval egybekötött ceremónián csupán három barátjuk vett részt.
A nemzeti kincsként számon tartott színésznő még tavaly januárban is arról áradozott, hogy milyen csodálatos férje és gyermekei vannak, hogy úgy szeretik őt, ahogy van, és engedik neki, hogy azt csinálja, amit szeret. Pár hónappal korábban pedig a megismerkedésükről mesélt hasonló lelkesedéssel:. „Szerelem volt első látásra. Miután találkoztunk, éjjel egy furcsa érzés kerített a hatalmába, pontosan tudtam, hogy mi az. Folyton vele akartam lenni. Biztos vagyok abban, hogy a megfelelő emberhez mentem hozzá. Ismer és megért engem.”
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.




Kommentek
2010.03.16 20:19:22yola
Ők is emberek...mások mindig mindent jobban tudnak, ezt mi átlag emberek is gyakran tapasztaljuk...
2010.03.16 20:34:31Csibefogó
Ez már volt a „Gumicukor”-ban öt percig, aztán eltűnt. Akkor is leírom: hozzám költözött Kate Winslet.
2010.03.16 20:38:53troll
böff
2010.03.16 20:40:417esbusz
Ahogy hirtelen a főoldalon ránéztem a képre, azt hittem, Benkő új feleséget talált....
2010.03.16 21:04:54nyuszedli
Én is azt hittem, megint valami Benkő-szart tolnak az arcunkba így estére:S
2010.03.16 21:16:53Saunders
Én szívesen befogadom Kate-et és meg is vigasztalom ha szeretné.
2010.03.16 22:11:32mm79
Húúú, de baromi unalmas lehetett az életük! .... Na, meg a közös munka? Én annak örülnék a legjobban, ha Életem legalább itthon dolgozhatna, nem több 100 km-re tőlünk, hát még a közös munka? Így meg láthatjuk egymást 4-5 hetente.
Nem volt biztos elég nagy a házuk sem, hogy néha körbesétálják egyedül?
Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs arról, mi a kitartás, mi az, hogy együtt!!!!
2010.03.16 22:20:01travelnyuszi
Én szeretném megszerelmeskedni Kate-et. Azért mert nagyon szerelmes típus vagyok. És neki meg nagyon szép mellei vannak. És szerintem Ő is szerelmes típus, vagyis jót tudnánk együtt szerelmeskedni.
2010.03.16 23:14:14Leningrad
mm79: loool, mar bocs. Jo hogy kiforrott velemenyed van roluk.
Csak egy halk megjegyzes: ha 4-5 hetente lattak volna egymast lehet nem ful unalomba, vagy nem unalomba ful a hazassaguk (bar ki tudja igy mi tortent, mokasak ezek a talalgatos-bennfentesinformaciotkiszivarogtatos korok, meg persze Eletem, aki hozzaszol nagy okosan Magyarhonbol az eletukhoz ).
2010.03.16 23:31:28Mashenka
nah, akkor mostmár végre hozzámehetne a DiCaprio gyerekhez! ezért szurkolunk már 13 éve!
2010.03.16 23:41:37Mashenka
most olvasom csak... "még tavaly januárban is arról áradozott, hogy milyen csodálatos férje és gyermekei vannak, hogy úgy szeretik őt, ahogy van, és engedik neki, hogy azt csinálja, amit szeret. Pár hónappal korábban pedig a megismerkedésükről mesélt hasonló lelkesedéssel"
velvet, te hülye vagy? több mint egy évről beszélünk!!! csak azért, hogy még egy bekezdést hozzácsapjatok a hírhez, nem kell hülyét csinálni magatokból. Különbenis, el szeretnének válni csendben, békességben. Mit kell ezt még tovább boncolgatni, színezni?
2010.03.17 02:46:54CsJP
és természetesen egyikük sem akar kizárólagos gyermekfelügyeleti jogot közös fiuk, a hatéves Joe Alfie.
fuss neki megegyszer, nev nelkuli cikkiro. Mindkettohoz gratulalok. A cikkbeli pontatlan informaciokat most hagyjuk.
2010.03.17 11:48:55Mrs. Jackman
Hát Leonak áradozott jobban a Golden Globe-on, lehet, hogy ő van a háttérben. Állítólag legjobb barátok meg minden.
2010.03.17 16:18:23Mannah
Nem Winsleg az, hanem Winslet, Kedves Cikkíró! :)