Szabó Gyula lányát szemelte ki a TV2 csapata, hogy kifaragja legújabb botrányhősét, ez abból derül ki, hogy folyamatosan nyomatják a napilapok. Az első, nem annyira bréking hír a Blikkben jelent meg róla, ebből kiderül, hogy valójában a nálánál jóval idősebb pasikat kedveli, de bejön neki a Twilight című sorozat Robert Pattinsonja is, pedig csak két év van köztük.
Ezzel a hírrel amúgy korábban már próbálkozott a Bors is, a hír csak azért lett újra aktuális, mert sajnálatos módon a Jóban Rosszban szőke szereplője még mindig szingli, holott szerinte párosan szép az élet.
Szabó Zsófi a lapnak elárulta: az sem zavarná, ha tíz-tizenkét évvel lenne idősebb a partnere, mert az már tapasztalt férfi, ami azért fontos, mert akkor tudja őt nőként kezelni. Utóbbi az apja legfontosabb tanácsa volt, és ő tartja magát ehhez, de emellett azt is szem előtt tartja, hogy a választottja foga, az ajka ápolt legyen. Valamint kedveli a sportos alkatot, ami abban is megmutatkozik, hogy a férfit vonzza a győzni akarás.
Damu Rolandos problémák
A Bors szerint ellenben a Szabó Zsófit jelenleg a párválasztásnál nagyobb problémák nyomasztják, mivel kicsit összezördült munkaadójával. Korábban mi is írtunk róla, hogy a Jóban Rosszban Betty-je lábtörése és édesapja betegsége miatt kicsit kiborult, de most túl messzire ment.
A hosszú hétvége alatt ugyanis nem jelent meg sorozata forgatásán, ám távolmaradásáról egyáltalán nem értesítette a stábot, ami nem szép dolog, hiszen így egy fél napjuk veszett kárba. Erre pedig a producer, Nagy Tamás szerint nincs mentség, ám arról nem szól a fáma, mi is lesz pontosan a büntetése.
A napilap szerencsére azért talált valakit a stábból, aki megsúgta nekik, hogy már az is felmerült, hogy mennie kell a sorozatból (mint annak idején a nőverős Damu Rolandnak), de az a minimum, hogy a távolmaradásából származó kárt meg kell térítenie, így ha marad, akkor is csak egy részét veheti majd fel a gázsijának.
Még több a velveten
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.
- Melloldalast fittyentett a villantómester Miley CyrusTavaly óta rendszeresen találkozhat az éber olvasó Cyrus melleivel vagy a nemi szervével.



Kommentek
2010.03.16 11:03:42Jägerlady
éljen!
2010.03.16 11:21:13gonosztojás
Én jelentkeznék ítéletvégrehajtónak, por favor...
A szokásos egy hóhéraranytól természetesen szívesen eltekintenék..:))))
A büntetést egy wellneshétvégén szeretném végrehajtani..
2010.03.16 11:24:11glutamin
Ejnye-bejnye! Büntetés-sunázást neki!
2010.03.16 11:29:38reader613
büdöskurva
2010.03.16 11:35:14Jimbo75
Szegény Gyula bá', hogy egy ilyen nagyformátumú színésznek, egy ilyen hülyepicsa lánya legyen....
2010.03.16 11:42:34SsPL71
Érdekes, már 2 hete is elvolt törve a lába.
2010.03.16 11:43:22vernarancs
Jol meg kell vesszozni!
2010.03.16 11:46:34bubacsek
O mar a celeb kategoria. Mindegy kinek a lanya...
2010.03.16 11:54:42kiskakas
És ezen kívül mit tud ?
2010.03.16 12:03:39jabba2
Én sunabotozásra ítélem!
2010.03.16 12:32:01Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke
Mivan, már nem merik kiírni, hogy ki írta a cikket? :))))
Néztem ezt a csajt a sorozatban, illetve rápillantottam. Ez színésznő? Mert annak azért eléggé tehetségtelen. Attól mert a Szabó Gyula lánya, még nem színész valaki... viszont ha faszi lennék, sunáznám a tollas szempilláját. Így csak jujj :D
2010.03.16 12:45:13szór@k@ténusz
nálam volt...
nem tudta összezárni utána a lábát
2010.03.16 13:30:12Kukori és Kotkoda
raknám telibe
2010.03.16 13:36:31MILF
bazi sokat kereshet, ha egy fél forgatási nap költségeinek levonása után egy részét még megkapná a gázsijának.
Egy forgatási nap többmillió Ft...
2010.03.16 13:36:52yola
Gondolom mindenki sejtette, hogy nem a segg a Robert Pattinson.:-))) Nekem is bejön a hapsi, nem tom miééééééé ...
2010.03.16 13:45:57Önjáró Talajgyalu
Bökném, ha közben nem szólal meg. Nyögni nyöghet.
2010.03.16 14:40:18Rókakígyó
deszexistaittmindenki.
2010.03.16 14:48:00ton-ton
...mijjaza suna?...
2010.03.16 15:01:53Brancalleone
Kedves Moderátor!
Nem úgy vettem észre:
"Kedves hozzászóló!
Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását.
Köszönettel:
a Velvet szerkesztősége"
Attól, hogy nem konkrétan AZT a szót használja valaki, attól a tartalom még alpári.
Vagy egyszerűen egy vacak programmal moderáltok?
2010.03.16 15:05:53cukorka
2010.03.16 15:01:53Brancalleone
mivel van gond? a sunazassal? igen, nem moderaljuk, mert akkor mar egyszerubb lenne letiltani a kommentelest. az meg, h esetleg szexelnenek vele, miert serto? az is vmi.
2010.03.16 15:34:16Blogger Géza
Aki sunázná, az biztos homofób, mert teszem azt miért nem az Elton Johnt akarja sunázni! Na ugyehogyugye. Az Avatar is "homofób" volt, mert nem voltak benne buzik. Ide jutottunk.
2010.03.16 15:47:37nunista
Blogger Géza te tök hülye vagy! de mindegy így kerek a világ veled is
Betty meg mehet nyugodtan úgysem volt nagy szám!Majd jön helyett egy jobb, kitartóbb aki megis becsüli hogy ott dolgozhat és nem egy olyan aki hanyatt esik saját magától mert apa híres színész (volt)(nekem semmit se mond ugye az apja hisz én 90es gyártás vagyok!) na enyire tehetséges az egész család gondolom! Pápá bettike
2010.03.16 15:58:03Lolalal
blokkolnám, a képaláírás meg lol
2010.03.16 17:20:23magyar bucó
sunáznám :)
2010.03.16 18:02:00borovi
2010.03.16 13:36:52yola: Szerintem meg simán összekeverhető a robertpatinszon a jobbra látható seggel.
2010.03.16 18:03:01borovi
Blogger Géza te talán buzi vagy?
2010.03.16 20:35:10Λατζκα
Géza! Az Avatar eszkimófób is volt, mert nem voltak benne eszkimók. Asszem.
2010.03.16 20:49:26bkrix
Λατζκα!
naon hujje :DDDD
2010.03.16 21:25:48Máb királynő
Kedves Szerző!
Tulajdonnevek elé nem teszünk névelőt! Tessék már megtanulni! Ehhez azért nem kell magyar szakon végezni...
"ellenben a Szabó Zsófit jelenleg a párválasztásnál nagyobb problémák nyomasztják..."
További szép estét!
2010.03.16 23:31:30meivllaa
lassan a bulvár nyilatkozatokból kapott pénze fedi az ellógott forgatásnapot. vagy ez volt a cél?:D összedobta neki a média...
2010.03.18 07:55:42Lesek, mint a vett malac
Ma divat az élesben forgatott szex. Irjanak bele egy elvadult bulit és dobják be partyba a lánykát. A kiscsaj, csak lesne, hogy miért van a stáb is fürdőköpenyben, aztán adj neki:))