Kelly Brook lett az Ultimo fehérneműcég legújabb reklámarca, amivel az eredetileg modellként befutott, de mindenáron színésznői karrierre vágyó Brook visszatért ahhoz, amihez ért – írja a Daily Mail. A cég az új kampányával azt akarja bemutatni, hogy a nők mennyire elképesztően szexik, csábítóak, ellenállhatatlanok, nőiesek tudnak lenni a fehérneműikben, és úgy gondolták, ezt a karaktert a színésznőként is inkább az alakja miatt értékelt Kelly Brook tudná a leghitelesebben megformálni.
A képeket Simon Emmett készítette, aki alapvetően hírességekről szokott portréfotókat készíteni, és csak másodsorban reklámfotós. Többek között a GQ-nak, a Vogue-nak, a Harper's Bazaarnak, a New York Timesnak készített már képeket olyan hírességekről, mint Mickey Rourke, Orlando Bloom, Keira Knightley, Morrissey, John Galliano, Beyoncé, Lily Allen vagy a Led Zeppelin.
"A legtöbb embernek 30 évesen felmondják a fehérneműkampány-szerződéseit, nem újakat kapnak" – nyugtázta a 30 éves Kelly Brook a felkérést, aki a hozzáértők szerint mostanra érett be igazán.
A 85F-66-91-es adottságokkal rendelkező, 1,68 m magas modell tizenhat évesen tört be a modellszakmába, miután az anyja benevezte egy szépségversenyre. Néhány reklámkampány után végül a Bravissimónál kötött ki, egy olyan fehérneműgyártó cégnél, amelyik kifejezetten nagymellű nőknek készít melltartókat. Ezután a kampány után figyeltek fel rá a férfimagazinok, és kezdődött meg Brook szexikonná válása az Egyesült Királyságban.
A modellkedés mellett elkezdett tévéműsorokat vezetni, egyre több meztelen és félmeztelen fotó készült róla, miközben folyamatosan próbált elmozdulni a színészkedés felé. Ez igazán sosem sikerült neki, de rajongóinak persze ez mindegy is, nem ezért szeretik.
Láthattuk a Pulp egyik klipjében, az Olasz meló remake-jében is volt egy rövid szerepe, a Smallville-ben négy részen keresztül volt Lex Luthor barátnője, mostanában Hollywooddal próbálkozik . Színészi karrierjének azért még új löketet adhat a térhatású mozi előretörése, hamarosan a Piranha 3D című műben érvényesítheti adottságait.
Még több a velveten
- Voksán Virág turnézott és vetkőzött MexikóbanTurnézni hívták Mexikóba, aztán végül egy fotózásra is felkérték. Azt mondja, nem tudták, hogy playmate volt.
- Négy fekete, két fehér bugyi az Éden nőinAz Éden Hotel 2 zárópartiján a fiúk a terpesztő celebnőknek, a lányok Omarnak örültek. Megagaléria.
- Melloldalast fittyentett a villantómester Miley CyrusTavaly óta rendszeresen találkozhat az éber olvasó Cyrus melleivel vagy a nemi szervével.


Kommentek
2010.04.12 11:19:19Babu2000
Üres agyal mit csináljon szegény....
2010.04.12 11:22:11Babu2000
Ups most én is lebuktam, elnézést a helyesírási hibáért, lehet hogy nekem is vetkőznöm kéne? :)
2010.04.12 11:23:36wiener
inkább kussolni
2010.04.12 11:24:34kabátnyúl
Mindenki azt árulja amije van...
2010.04.12 11:43:54GodHeart5800
Ez nem Jenna Haze?
2010.04.12 11:51:06csibra
Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy beírhassam: sunáznám!
2010.04.12 11:52:51vargacsabi
Pulp This Is Hardcore albuma remek!
2010.04.12 11:55:11Kamaron
Tőtött-e már hurkát???
2010.04.12 11:57:02Hárslevelű
Abba a büdös életbe, Vágó úr!
Megnézném 3-4D be.
2010.04.12 11:58:24CSÉ
A képek alapján nagyonis tehetséges.
2010.04.12 12:00:27Hárslevelű
30 éves. Tökéletes.
2010.04.12 12:09:37βασιλιάς Λεωνίδας
+ hát!
2010.04.12 12:31:35Black Meteoric Star
Babu2000
"lehet, hogy nekem is vetkőznöm kéne? :)"
vagy csak egyszeuen nem kommentalni?
2010.04.12 12:32:53Black Meteoric Star
r
2010.04.12 12:46:30prologus
mit akartok? gyönyörű nő... de olyan átlagos gyönyörűség... hehe, lenne másmilyen is, ha akarná...
2010.04.12 12:46:50Az ős kaján
Hol itt a hiba!? Gyönyörű testű nő.
2010.04.12 13:12:24BMW ///
Uhh de megkóstolnám .Gyönyörű ,csinos hölgy.
2010.04.12 13:16:16Duracel
milyen rosszindulatúak itt ma egyesek:D
2010.04.12 13:41:06Chiacig
Akit érdekel a nő mezítelenül, az itt talál egy kis egyveleget:
[link]
2010.04.12 13:48:09fuckin frank
csinos meg minden, de természetesen a kedves nejemnél nincs szebb-jobb közel s távol.
hát persze-persze;)
2010.04.12 14:16:41alexm
Még ha a csirkét is felpucolja, jöhet:))
2010.04.12 14:17:03nemecsekerno_007
a sárgában a legjobb :)
nem biztos, hogy buta csak a színész szakma nem megy neki.
2010.04.12 14:48:17bubus58
Suna-pozitív
2010.04.12 14:53:06A Penta
Óriási, megmásznám!
2010.04.12 16:36:05zsivitb
Ilyen testtel egyértelmű hogy vetkőzni kell.
Miért is akar mással foglalkozni?
2010.04.12 19:05:26Ancient Methods
nagyon jó anyag!