Hivatalból eljárást indított a rendőrség, így Hajdú Péter Allee előtt parkoló autójának története nem süllyedhet a feledés homályába.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága hivatalból szabálysértési eljárást indított, mert Hajdú Péter az Allee bejáratánál hagyta az autóját egy rövid időre. Az eset még februárban történt, a parkolást pedig így magyarázta: „Korábban süteményt rendeltem Tornóczky Anita cukrászdájából, azért mentem az Allee-ba. Anita telefonon navigált, mert nem vagyok ismerős a környéken. Mondta, hogy menjek egy kört, és utána forduljak be. Ott egy táblát láttam, behajtani tilos, kivéve célforgalom. Egy pillanat alatt egy dísztéren találtam magam. Kitolatni nem tudtam, a mélygarázsba pedig itt nem lehetett lehajtani. Kiszálltam, felmarkoltam a süteményt, és már mentem is. Pár percet állhattam csak ott.”

A BRFK közlése szerint a XI. kerületi rendőrkapitányság már vizsgálja az eset körülményeit. Az eljárást a cikkünkben szereplő eset és fotó alapján hivatalból indították meg.

Mr. Frizbi utolsó szabálytalan parkolásai miatt április elején borult ki a bili. Akkor a diósdi Interspar parkolójában két, mozgáskorlátozottak számra fenntartott helyre sikerült egyszerre beállnia. Akkor nem kívánta kommentálni a történteket, de beismerte, hogy az az ő személyautója volt. A Bors hasábjain és Facebookon már elnézést kért a műsorvezető, de ugyanakkor elmondta, feljelentést tett öt ember ellen, akik az Úgy megütnélek Hajdú Péter, mert azt hiszed, neked mindent szabad nevű csoport tagjaiként kommenteltek a közösségi portálon. „A Facebookon szereplő, büntetőjogi kategóriába tartozó beírások miatt feljelentést tettünk a rendőrségen” – mondta a napilapnak.