Stohl balesete miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás

2010. május 8., szombat 12:32 |
A Dunakeszi Rendőrkapitányságon meghallgatták a színészt, mint a baleset résztvevőjét, majd hazaengedték. A hajnalban történt hármas karambolban egy könnyebb, és egy súlyos sérült volt, az első információk szerint Stohl András gépkocsija ismeretlen okokból áttért a szemközti sávba, amikor Budapestről Fót irányába tartott, és nekiütközött két gépjárműnek. A rendőrség közlése szerint Stohl a baleset után eltávozott a helyszínről, de azt még nem tudni, fennáll-e a segítségnyújtás elmulasztása.

Közúti baleset miatt állították elő Stohl Andrást, a Dunakeszi Rendőrkapitányságon. A baleset kapcsán meghallgatták a színészt, mint a baleset résztvevőjét, majd ezután elengedték, tudta meg a Velvet.

„Ismeretlen tettes ellen indult eljárás közúti baleset gondatlan okozása miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányságon, az ügyet szakértők bevonásával vizsgálják” - nyilatkozta Kovács Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A baleset május 8-án hajnali 4 óra körül történt. A Budapest felől Fót irányába tartó autó a 2102. számú út M0 autópálya és Fót közötti szakaszán – egyelőre ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak. A baleset következtében egy ember súlyos, egy könnyű sérüléseket szenvedett.

A Bors értesülései szerint a hármas karambolban két autó sérült meg az egyikben egy lány és édesapja utazott, a férfit combnyaktöréssel szállították kórházba. A másikban négy fiatal ült. A lap szerint ugyan Stohl András valóban elhagyta a helyszínt – ahogy az a PMRFK közleményében is áll -, felesége ment érte, de a helyszínen hagyta papírjait. Az ügy kapcsán a Velvet megkereste a színészt, azonban Stohl András nem kívánt nyilatkozni.

16-storygala2010

A rendőrök az eset után előállították Stohlt a fóti házából, majd vérvételre vitték. A Dunakeszi Rendőrkapitányságon a színészt meghallgatták, mint a baleset egyik résztvevőjét, majd ezután hazaengedték. Az ügyben ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást gondatlan közúti baleset okozása miatt. A részletek tisztázása jelenleg is folyik, így azt még a nyomozók nem tudták megállapítani, fennáll-e a segítségnyújtás elmulasztása.

Stohl Andrásnak nem ez az első autóbalesete. 2002-ben ittas vezetés miatt indítottak ellene eljárást, miután autójával lesodródott az országútról, felborult és többször megpördült. Akkor súlyos mellkasi és fejsérüléseket szenvedett. A Dunakeszi Városi Bíróság később Stohl Andrást 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Stohl András milliókat bukik részegen okozott balesete miatt - 2010.05.09.
Ittasan okozott baleset során a biztosító nem fizet, így neki kell kifizetnie az okozott kárt, valamint a bíróság milliókat ítélhet meg a színészt külön beperlő sérülteknek.
Stohl András nem emlékszik, mikor kapta a drogot - 2010.09.21.
Lezárta a rendőrség a színész ellen indított nyomozást, akár öt év börtönbüntetést is kaphat a súlyos testi sértést okozó ittas vezetés miatt.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés