Kerr látható piros miniruhás apácaként, egy másik fityulással leszbiző diáklányként, de az iskolai mosdóban félmeztelenül dohányzó kezdő prostiként homorítás tűnik a leginkább polgárpukkasztónak. Íme egy újabb Miranda Kerr-fotósorozat, az elmúlt két hétben a harmadik.

Újabb Miranda Kerr-fotósorozattal bővithetik a rajongók a gyűjteményüket. A modell ezúttal a Numero magazin számára készített néhány divatfotót, melyeket leginkább a pikáns diáklány kategóriába lehetne sorolni.

A Victoria's Secret modelljeként is tevékenykedő Kerr többek közt látható piros miniruhás apácaként, egy másik fityulással leszbiző diáklányként, de az iskolai mosdóban félmeztelenül dohányzó kezdő prostiként homorítás tűnik a leginkább polgárpukkasztónak.

Orlando Bloom barátnője egyébként az utóbbi időben nem hagyta fotósorozat nélkül a rajongókat, hiszen alig egy hete feszített az i-D magazin címlapján, és a biztonság kedvéért a szerkesztők közöltek néhány félmeztelen felvételt is.

Majd néhány napra rá megjelent a GQ magazinban egy anyaga, melyben a melle mellett már a pucér fenekét is megmutatta a nagyérdeműnek. Ebből pedig egyértelműen kiderült, napozni nem szokott meztelenül, mivel a bikini alsójának a helye tökéletesen kivehető.