Kocsis Orsolyának már nincs narancsbőre

2010. június 4., péntek 19:08
A playmate-nek két napja volt eldönteni, szerepel-e a magazinban. Kocsis Orsi, ha lett volna ideje felkészülni, hízott volna egy-két kilót, hogy jobban tetsszen az olvasóknak. Mint mondta, vércsoportdiétával tartja formában magát, sőt, ennek az étrendnek köszönheti, hogy nem vizesedik, feszesebb a bőre, és könnyebben emészt.
Orsi Cover

Kocsis Orsolya, a Playboy 2005-ös közönségdíjas playmate-je ismét a magazin címlapján pózol. Mint mondta, a felkérés hirtelen jött, ezért nem volt ideje meghízni. „Egy-két kilóról beszélünk csupán, ennyit szívesen felszedtem volna, mert tudom, hogy a férfiak nem szeretik annyira a nagyon vékony lányokat. A kifutós munkáknál viszont jobb, ha leadok egy-két kilót, mert ott az az elvárás” – mondta Kocsis Orsolya, aki legutóbb a CKM címlapján volt, és akkor még nem is sejtette, hogy egyszer megcsörren a telefonja, és arra kérik, két nap alatt döntse el, vállalja vagy sem a júniusi Playboy címlapot.

A külső ízlés kérdése

„Nem volt időm felkészülni erre a fotózásra, nem is tartottam a kapcsolatot a magazinnal. Nagyon hirtelen jött nekem a felkérés. Van, aki hónapokat készül rá, és van, aki egész életében erre gyúr. Mivel szeretek velük dolgozni, és a playmate-választás alatt is inkább több pozitív dolog ért, mint negatív, igent mondtam.” Kocsis Orsolyától azt is megkérdeztük, hogy tud hirtelen leadni pár kilót, vagy ugyanennyit felszedni. „Most a vércsoportdiétát csinálom, de ez inkább egy egészségesebb életmódra ösztönöz, ezért nem is nevezném diétának. Korábban úgy fogytam, hogy nem ettem szénhidrátokat és édességeket, csak salátát és csirkehúst fogyasztottam. Viszont mióta a vércsoport szerinti étrendet követem, eltűnt a narancsbőröm, nem vizesedem, feszesebb a bőröm és könnyen emészt a gyomrom.”

Orsi MG 1153

Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője elmondta, Kocsis Orsolya azért lett a júniusi címlaplány, mert hosszú kihagyás után idén ismét lesz playmate-választás. A jelentkezők már túl vannak az első rostán, aminek második fordulóján mi is jelen lehettünk. Sajnos a helyszínen nem sikerült megtudnunk, hogy kell kinéznie 2010-ben egy playmate-nek, ezért Kocsishoz fordultunk, aki még tanácsokkal is ellátta a majdani nyertest. „Mindenképpen érettnek kell lennie, mert, ugye, sok minden fejben dől el. A külső ízlés kérdése, én persze természetes párti vagyok, ugyanis rajtam semmit nem plasztikáztak –  most azt hallottam, a lányok közt kevésnek van természetes cicije. Fontos, hogy a nyertes mobilis, elhivatott legyen, hiszen playmate-nek lenni sok lemondással jár. A Playboy olyan lánnyal szeret dolgozni, aki rugalmas, ugyanolyan jó formában tudja tartani magát, mint amikor megnyeri a versenyt, mindemellett az sem árt, ha intelligens és meg tud szólalni.”

Kommentek

  • 2010.06.04 19:15:51Spriccelo_Fos

    suna+ :D

  • 2010.06.04 19:17:16kakaósbögre

    csatlakozom az elöttem szólóhoz.

  • 2010.06.04 19:31:26derrik

    aztaqrva!!!
    Orsi én így szeretlek!
    :)

  • 2010.06.04 19:40:14ju offa

    úúúgeccc ez rendbe van,pedig 10velvet postból 11 lány köpedék.

    de sajnos de...de.de.

  • 2010.06.04 19:50:35Vladislav Delta

    Van pár felnőtt filmje...! :)

  • 2010.06.04 19:51:23Thresher

    Jól áll neki a rövid haj....

  • 2010.06.04 20:02:33victor vacendak

    Nem tudom hol volt rajta narancsbőr. Peter Hegre-féle sorozatokat 39 megapixeles Hasselbladdal fotózták, ekkora felbontásnál meg minden látszana. 10/11-es teste (és bőre) van.

  • 2010.06.04 20:08:10con

    aúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!!!

  • 2010.06.04 20:09:55K. Z.

    "Kocsis Orsolyának már nincs narancsbőre"
    A nyitókép szerint p|nája se.

  • 2010.06.04 20:14:32Abraka

    S+ de nagyon.

  • 2010.06.04 20:14:45kyskalacs+

    akkor sunázzátok :DD
    pornós vagy luxuskurva? mert olyan hogy playmate nem létezik...

  • 2010.06.04 20:21:55Mr. Blowfish

    Nem is playmate, hanem glam modell. Ha a playboy kéri fel ott fotózkodik, ha meg más akkor ott.

  • 2010.06.04 20:29:47Ezt a népet sajnáljam?

    "könnyebben emészt"

    SZARNI tehát jól tud.

    örülök.

  • 2010.06.04 20:36:15spanyi

    milyen hülye melle van ,tényleg!! még jó hogy 20 évesen nincs naribőre, el vannak szállva mi lesz 40 évesen ezekkel magukkal kezdeni nem tudó degenerált celeb koton szőkevényekkel??!!!!!

  • 2010.06.04 20:39:36queensryche

    Na erre a csajra még én is emlékszem és ez nagy szó. Az a nagy helyzet, hogy ez bizony jó nő, pont.

  • 2010.06.04 20:48:12ddevil

    Még nőként is S+ :)

  • 2010.06.04 20:48:28fingerbangs

    fotosop azért sokat segít rajta
    átlátszó a bőre, ronda nagy térdei vannak, a narancsbőrt is az tüntette el nem a diéta
    nekem nem jön be, sunáznám de nem tudok tőle befosni

  • 2010.06.04 21:00:56Casillas86

    kyskalacs+: luxuskurva,

    [link]

  • 2010.06.04 21:09:38Feca

    Ó, igen. Orsolya nagyon izléses. Csak legyen is valaki mellett boldog.

  • 2010.06.04 21:19:55buborka

    Én nem tudom mit kell tőle elájulni. Minden második nő van ilyen az utcán, csak ezt még jól megphotosoppálják elölről is hátulról is. Le is tett vmit az asztalra, azon kívül, hogy mutogatja a picsáját? Valahogy nem tudom elismerni ezeket. Amúgy meg ez is, csak olyan büdöset fingik, mint más, már bocs, ha vulgáris vagyok. Bár lehet, hogy a diétától az is rózsaillatú.

  • 2010.06.04 21:32:39Abraka

    2010.06.04 21:00:56Casillas86

    kyskalacs+: luxuskurva,


    Nem kell elhinni feltétlen. Van ott olyan akiről tudom, hogy modell. Pl Johanna Krupa.

  • 2010.06.04 21:34:09Abraka

    2010.06.04 21:19:55buborka

    Én nem tudom mit kell tőle elájulni. Minden második nő van ilyen az utcán

    Dehogy van ilyen.. Ne tulozz. Annyi bányarém van, hogy hihetetlen.. Eza csaj felső kateg, de igen, van szebb.
    De attol még nagyon fincsi.

  • 2010.06.04 21:35:37sanyisanyi

    Megunta a pornózást??

  • 2010.06.04 21:36:05Abraka

    [link]

    JAJA minden 2. nő ilyen LOOL

  • 2010.06.04 21:41:55buborka

    Abraka egs! ;-)

  • 2010.06.04 21:45:00buborka

    Csak had nyammogjunk már egyszer férfiakon is. Már a könyökömön jön ki a sok pucér picsa. Kit érdekel ez még? Akit ez érdekel keressen fel olyan oldalakat. Miért kell az ember arcába tolni, ha akarja, ha nem?

  • 2010.06.04 21:45:54buborka

    Ja, tudom, akkor keressek fel én is olyan oldalakat, ahol pasik vannak, ugye? Mindegy, ez csak elvi kérdés.

  • 2010.06.04 21:59:13Leviatán

    Ez a csaj NAGYON rendben van, mondhatni tökéletes, nem úgy, mint a tegnapiak...

  • 2010.06.04 21:59:17/o/peration

    régóta követem a munkásságát, legjobb cici amit láttam eddig.

    S+ plecsni.

  • 2010.06.04 22:01:41/o/peration

    @ 2010.06.04 21:00:56Casillas86

    egy ilyen budget 1 órás session alatt baszni is lehet vele?

  • 2010.06.04 22:02:17Iron Man

    Jó csaj, az oldalsó kép valami fantasztikus! :)

  • 2010.06.04 22:05:21Pippike

    Huszonévesen hogy a faszba lenne már narancsbőre?
    Nagyon csini kislány, sunázám, de nem tehetem,mert engem is sunáznak.

  • 2010.06.04 22:19:36fülzsír

    vannak csajok, akik már húszévesen is narancsosak.
    De 30-ra már szinte mind. Érdekes, hogy a japán csajszik kevésbé. (valsezg a halevéstől)
    Illetve van egy kurvunci (30 fölötti), akinek szintén olyan a teste, mintha egy gumibabát fognék. (redzone... Rita)
    Nemtom mit esznek, majd rákérdezek.

    Ja! És Orsit sunáznám... ha nem sajnálnám rá a pénzt.

  • 2010.06.04 22:40:52vernarancs

    Meg jo, hogy visszaadta a boromet.
    Sunaznam!

  • 2010.06.04 22:41:34Lacquo

    1 csaj, aki szép, aki természetes! csoda, hogy van még ilyen a playboynál!
    Nagyon csípem Orsit!

  • 2010.06.04 22:47:37iTink

    pontosan azért nincsen narancsbőre, amiért p|nája sem :p

  • 2010.06.04 22:57:32Gyöngysor

    Jó kis nő ez, kár, hogy ő is csak egy prosti. A szép lányokkal mindig van valami gebasz, miért nem élnek ők is normális életet? ezt nem értem...

  • 2010.06.04 23:03:56fülzsír

    miért baj ha prosti? Örüljünk neki, hogy másokkal is megosztja szépségét!

  • 2010.06.04 23:04:01zolika78

    Kocsis Orsi nagyon jó csaj!
    De a Playboyban csalódtam...
    Az a baj, hogy Orsi képeivel tele van a net. Százszámra találni róla fotósorozatokat.
    Nem tud a Playboy olyan valakit találni, aki "exkluzívabb" lenne???

  • 2010.06.04 23:09:36/o/peration

    narancsbőrösen is kúrnám, kár, hogy csak egy ribanc

  • 2010.06.04 23:13:33Nűnű

    Sunapozitív :)

    Viszont a vércsoportdiéta áltudomány, ne dőljetek be neki!!!
    Orsika keveset eszik és sokat mozog, ez az igazság. Attól van ilyen formában. Attól, hogy valaki Adamo könyve szerinti blődséget követné, még bőven lehet dagadt banya vagy piszkafa.

  • 2010.06.04 23:36:55marky@life

    fingerbangs:
    Ő bennevan a TOP5-ban, aki a Playboyban is úgy néz ki, mint a valóságban. Photoshop minimal!

    sanyisanyi:
    pornózás? apukám, te nagyon tusz vmit...dobd a linkeket.
    De ne nude és glamour fotók linkjeit nyomjad!

  • 2010.06.04 23:54:15SzabGYZ

    Aki Kocsis Orsis felnottfilmre kivancsi, annak itt van egy link:

    [link]

  • 2010.06.05 00:31:12Ra'anana

    azert megneznem azon ferfiak es partnereik testet, akik ezt a not fikazzak. egyebkent persze photoshop, de minden playboy kep photoshopolt. egyszeruen azert, mert ez a trend a lapnal es meg sok mediaban.

  • 2010.06.05 01:07:58fraki

    Nekem nem tetszik, hogy túl kicsi a mellbimbója.

  • 2010.06.05 01:12:51Abraka

    2010.06.05 01:07:58fraki:

    vágj le egy szelet párizsit, nézegesd azt bame..

  • 2010.06.05 01:32:09Reding Itell

    Nem értitek hogy abban hogy "tökéletes" mi lenne a hír.? Inkább fikázzuk le, arra lesz majd komment..

  • 2010.06.05 05:14:21imuci501

    Nekem sincs narancsbőröm.

  • 2010.06.05 06:05:32nussancs1

    egyik modell barátnőm (valóban kifutó modell), párszor volt vele együtt Milánóban. Kocsis Orsi nem kurva, fotomodell és kifutómodell. Amúgy azt hiszi ő szarta a spanyol viaszt. Teljesen odáig van magától.
    Jó csaj nagyon, tény. De nem egy olyan ember, aki feltétlenül hazánk büszkesége...

  • 2010.06.05 06:33:59magyar bucó

    Narancsbőr ellen photoshop! Garantált gyors, tartós hatás bármely életkorban!

    De a pinát nem kellett volna leretusálni róla...

  • 2010.06.05 06:36:11magyar bucó

    Narancsbőr ellen photoshop! Garantált gyors, tartós hatás bármely életkorban!

    De a pinát nem kellett volna leretusálni róla...

  • 2010.06.05 06:37:00magyar bucó

    A blogmotor meg bekaphatja. De csak Orsi után. :)

  • 2010.06.05 07:27:18www.Bisex.hu

    coll a csaj

  • 2010.06.05 08:49:48good looking

    "A Playboynak újra vetőző playmate" Két sor jelenik meg az Index címlapon, legalább azt ne basznátok el és írnátok le helyesen...

  • 2010.06.05 09:09:23Shopping

    A képen ahol áll, látszik hogy rövid a lába.

    DE A MELLE!!!!!!

    gyönyörű

  • 2010.06.05 09:48:44szőke herceg

    Érdekel is, h luxuskurva!!! Ilyen testem lenne én is az lennék! :D
    GYönyörű van benne valami érzéki kisugárzás!! Reggelig tolnám óránként 4x!!! Végre egy nő!! (az, h természetre meg agyra milyen az nem derül ki,d e senkit nem ez érdekel!!)
    Szóval nagyon hmmmmmm...

  • 2010.06.05 10:57:25Turk Hava Yollari

    Nekem nem jön be ez a nő. Na nem a kinézete, hanem a stílusa. Kicsit a föld felett jár.

  • 2010.06.05 11:30:05a kis herceg

    A melle nekem nem kissé művies, de az alakja teljesen rendben van. A stílusát nem ismerem, így nem tudok róla nyilatkozni.

    Akár így, akár pár kilóval nehezebben, de nálam abszolút sunapozitív.

    Szép vagy Orsi!

  • 2010.06.05 11:39:54Csípőből Derivált Ejakuláció

    Le a narancsbőrrel!
    Éljen és virágozzék a Fotosopppp!

  • 2010.06.05 11:40:22for-avar

    A magyar Playmate furcsa faj olyan 3D digitális modell...némileg ellent mond hogy kocsis Orsolya(Claudia Zeller!!!)valódi de nem magyar playboy lenne ha nem qrná el őt is minek a ps???Aki látta a Herge-Art képeket(több ezer)az lát6ja milyen Orsi.formás valódi mell,kicsit vékony de hibátlan bőre van,és korrekt puncija,de nálunk még a playboyban egy pc generált 3D modelt is pseznének szét smootolnák levágnának feltöltenének...áááááá béna beképzelt f@$2 fotós korrektor főszerkesztő...ajánlom az észt argentin mexikói orosz Playboyt az korrekt

  • 2010.06.05 12:35:28Abraka

    "#
    2010.06.05 09:09:23Shopping

    A képen ahol áll, látszik hogy rövid a lába.

    DE A MELLE!!!!!!

    gyönyörű
    "


    NAGY büdös faszt rövid. Tökéletesen arányos.

  • 2010.06.05 14:17:55SzabGYZ

    Akit erdekelnek nagyfelbontasu kepek Orsirol, az ezen a cimen talal egy 800 fotós pakkot:

    [link]

  • 2010.06.06 11:02:38puszedli:)

    2010.06.04 22:05:21Pippike
    Huszonévesen hogy a faszba lenne már narancsbőre?
    Nagyon csini kislány, sunázám, de nem tehetem,mert engem is sunáznak.

    tájékoztatlak, ha meglátnál egy 15 éves lányt a mai világban akár fürdőruhában, magad alá szarnál, olyan narancsbőrösek. A lányok, akiknek lehet tökéletes alakjuk akkor is ilyenek. 85%-a minimum. Az ellógott tesiórák + miden második nap Mc Donald's...Nem sportolnak, hanem ülnek a valagukon, hazamennek barátnőkkel találkoznak... elképsztő de idáig süllyedt a világ

  • 2010.06.07 14:38:35Auguszta:)

    lehet,hogy nincs narancsbőre,de most tényleg ez a fontos?!
    ezért van a számítógép!ez a lány nagyon nem így néz ki a való életben!Átlag!Sőt!
    ő beszél a természetességről,a felnőtt filmjei után!Bár ahhoz már elég érett volt fejben,hogy eldöntse hol kellesse magát!
    Magyarországon miért minden lány modell vagy ......?
    Büszkék vagyunk rád orsika!van tehetséged,de mihez is?????
    Gratula!

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés

hirdetés