horoszkóp

Miley Cyrus kamu leszbicsókja sokkolta a fanokat

2010.06.05. 17:48
Ezúttal is mélyről jövő hörgéssel nyugtázta az amerikai közvélemény a Hannah Montana-főszereplő Miley Cyrus legújabb húzását, a kamu leszbicsókot, amit Cyrus a Britain’s Got Talent csütörtöki adásában, Can’t Be Tamed című száma alatt produkált. A hőzöngők szerint a 17 éves előadó igenis tartsa kordában a szexuális energiáit, ne rúdtáncoljon, ne vetkőzzön és hiába teszi mindenki, ne imitáljon leszbicsókot, mert ő a hatévesek példaképe. Viselkedjen is úgy. Cyrus reméli, nem okozott csalódást rajongóinak, főleg, hogy az a csók nem is volt igazi.

Ismét Miley Cyrus miatt fortyog az amerikai közvélemény: a 17 éves egykori Disney-szereplő ugyanis továbbra is a Britney Spears-i utat járja, és ennek megfelelően most leszbicsókkal próbál betörni a felnőtt előadók világába. Ez persze nem tetszik az amerikai szülőknek, akiknek gyermeke példaképként tekint az egyre botrányosabb Miley Cyrusra. A tinédzser énekesnő a Britain's Got Talent című tehetségkutató csütörtöki adásában lépett fel, ahol június végén megjelenő albumának címadó dalát, a Can't Be Tamedet adta elő. Cyrus a nemcsak Spearsnek öltözött, de mint kiderült, Spearsként is viselkedett a műsorban, azaz csak majdnem: ugyanis míg Cyrus csak imitálta táncosával a leszbicsókot (A videón 01:20-nál látható) – össze sem ért az ajkuk -, a kétgyermekes énekesnő tényleg smárolt Madonnával a 2003-as MTV Music Awardson.

Egy példakép ne viselkedjen így

„Sokkolta a Hannah Montana-rajongókat. Hatalmas hibát követett el, adott egy nagy pofont az imidzsének” – mondta a New York Postnak a US Weekly egykori szerkesztője, Bonnie Fuller, aki nem győzte hangsúlyozni, Cyrus nem viselkedhet így, hiszen már a hatéves lányok is őt tekintik példaképüknek. „Azért szeretik, mert Hannah Montana egy kedves, normális lány. A karaktere miatt úgy gondolnak rá, mint egy idősebb testvérre, akire felnézhetnek, nem úgy, mint egy szexuálisan túlfűtött nőre, aki a színpadon szabadjára engedi a fantáziáját.”

Nem érzi ennyire súlyosnak a helyzetet Atoosa Rubenstein, a Seventeen magazin volt szerkesztője. Rubenstein szerint normális, hogy Cyrus nem akar örökké a 6-11 évesek arca lenni, főleg, hogy nemrég befejezte a Hannah Montana utolsó évadának forgatását. Ugyan a 17 éves énekesnő nem nyilatkozott a New York Postnak, blogjában megmagyarázta a történteket.

A világbéke sokkal fontosabb

"Annyira jóléreztem magam és hatalmas megtiszteleltés volt ott állni a színpadon. Azóta az a hír járja, hogy az előadásom alatt állítólag 'MEGCSÓKOLTAM EGY LÁNYT', és ez nagy vihart kavart. Esküszöm nektek, nem csókoltam meg, egyszerűen nevetséges, hogy két előadó nem engedheti el magát a színpadon anélkül, hogy a média valamilyen történetet szőne belőle. Nagyon remélem, hogy a rajongóim nem csalódtak bennem, mert az igazság az, hogy semmi rosszat sem tettem. Felálltam oda, és végeztem a munkámat: legjobb képességeim szerint szórakoztattam. Le akarom zárni ezt az egészet, és csak egyvalamit mondanék azoknak, akik szerint ez olyan nagy ügy: LÉPJETEK TÚL RAJTA! SEMMI SEM TÖRTÉNT. VANNAK SOKKAL FONTOSAAAAB DOLGOK A VILÁGON" - írja Cyrus, aki jó hírességhez méltóan a világbékét sem felejtette el megemlíteni posztjában.

Az amerikai énekesnő az utóbbi években folyamatosan próbál kitörni a kislány-imidzsből, de küzdelme sorra negatív kritikákba ütközik. Erősen bírálták azért a nemrég előkerült tavalyi videóért, amin viccből öltáncot lejt köztudottan homoszexuális producerének, Adam Shankmannek, de azért is kiosztották, amiért 2008 áprilisában egy szál lepedőben pózolt a Vanity Fairnek. Sőt a tavaly augusztusi Teen Chocie Awardson produkált rúdtáncáért is megkapta az ejnyebejnyéket.