Szexuális zaklatással vádolja masszőrnője Al Gore-t

2010. június 25., péntek 19:13
A 40 évi házasság után épp válófélben lévő egykori USA-alelnököt azzal vádolja egy masszőrnő, hogy részegen rámászott, fogdosta, le akarta smárolni, sőt ráfeküdt és hozzádörgölőzött. A 2006-os ügyben egyszer már folyt vizsgálat, most azonban úgy tűnik,nyomozást is indítanak. Az áldozatnak nem áll szándékában perelni, mint mondja, ő nem pénzt akar, hanem igazságot.

Al Gore és neje, Tipper Gore két hete jelentették be, hogy 40 évi házasság után beadják a válókeresetet. Az USA volt alelnöke és felesége nem tértek ki válásuk okaira, a National Enquirer azonban előásott valamit, ami alapján Gore múltja nem olyan szeplőtelen, mint azt a rockzenei cenzorként közismert neje elvárhatná. Nobel-békedíjas férje ugyanis pár éve mindenáron happy endinges masszázst szeretett volna kikényszeríteni egy masszőrnőből egy portlandi szállóban. Bár a sztorit a National Enquirer hozta le, kivételesen igaznak tűnik: a rendőrség megerősítette a történteket.

val2gore
Al Gore és felesége

Az eset 2006-ban történt, amikor a masszőrnőt a politikus szállodaszobájába, a Hotel Luciába rendelték egy 540 dolláros masszázsra (a lap még azt is tudja, hogy ez a politikusnak szóló, 20 százalékos kedvezményes ár volt). A nő – akinek nevét a sztorit nyilvánosságra hozó National Enquirer nem közli, csak annyit, hogy 54 éves – azt mondja, már megérkezésekor is érezte, hogy a férfi részeg, és nagyon zavarbahozta őt az a hosszas, meleg ölelés, amiben Gore üdvözlés címén részesítette. „Ha nem Al Gore-ról lett volna szó, komolyan kétségeim támadtak volna a helyzettel kapcsolatban, mert az, hogy egy férfi kliens a masszázs előtt ölelget, olyan fura és bizalmaskodó húzás. De olyasvalakivel voltam egy szobában, akit a megbízhatósága és hírneve egyfajta teflonbevonatként védett [az ilyen gondolatokkal szemben]" – idézi a lap a nő szavait abból a 73 oldalas rendőrségi dokumentumból, ami állítólag a birtokukban van.

A masszőr ugyanis még a történtek után, 2006-ban bejelentést tett a rendőrségen, de végül nem járult hozzá, hogy bűnvádi eljárás legyen a dologból. 2009-ben azonban a rendőrség ismét elővette az ügyet, bár vádemelésig akkor se jutottak vele.

A nő azt állítja, a meleg üdvözlés után a politikus rögtön felajánlotta, hogy szólítsa csak Alnek, majd lekapcsolta a helyiségben a fényeket, csak némi hangulatvilágítást hagyva. Gore ezután külön kitért rá, szeretné, ha a hölgy a belső combját is kezelésbe venné, és a nő saját bevallása szerint ez kicsit már kezdte aggasztani, mivel „úgy tanultam, hogy ennek a testtájéknak a masszírozása kiválthat önkéntelen erekciót”.

Amikor a masszázs során Gore alhasához ért, a politikus elégedetten nyögdécselt és azt követelte, menjen még lejjebb. „Megijedtem, de tovább követelőzött, egyre hangosabban és durvábban. Még jobban megijedtem, amikor rájöttem, hogy valójában szexuális szolgáltatásra céloz” - vallotta a nő. Amikor visszautasította, Gore először kiabált vele, majd „nyögdécselt, sóhajtozott és egyértelmű mozdulatokat tett”. Amikor megkérdezték, miért nem távozott ekkor, a nő azt állította, félt, hogy a politikus biztonsági szolgálata fellép ellene, bár később Cheryl Daul detektívnek elismerte, nem emlékszik, hogy látott volna biztonsági személyzetet a lakosztály környékén.

Gore ezután taktikát váltott, és megpróbálta máshogy rávenni a nőt a happy ending elérésére: arra kérte, „szabadítsa fel a második csakráját”, ami azonban szintén egyértelmű igény, egy „finomkodó kifejezés a szexuális aktivitásra”. A nő ehelyett egy olyan pontot kezdett masszírozni, ami reményei szerint elálmosította volna a politikust. Ez azonban a jelek szerint nem vált be, ugyanis amikor a nő a masszázs végeztével össze akarta hajtani a masszázsasztalt, Gore hátulról próbálkozott. „A hátamat, fenekemet és a mellemet cirógatta, én meg tekeregve próbáltam kiszabadulni a kezei közül, és kértem, hogy hagyja abba” - állítja a nő, aki aztán egy hirtelen ötlettel csokoládéval kínálta a begerjedt klienst. Magyarázata szerint azért, hogy ezzel vonja el a figyelmét, Gore azonban válaszul kinyitott egy üveg Grand Marniert, hogy legyen mivel leöblíteniük az édességet.

„Azután megpróbált nyelves csókot adni, de én ellöktem, és azt mondtam, hagyja abba, most már kezd túlságosan is vidám lenni. Láttam, hogy eltökélt szándéka, hogy lefektet” – vallotta a nő, aki szerint Gore megpróbálta levenni róla a felsőjét, majd a hálószobájába invitálta, mert „mutat nekem egy Pink-számot az iPodján, az akkori elnökről, Bushról”.

A nő a jelek szerint bement a hálóba, mert a vallomás következő részében elmondja, hogy Gore meghallgattatta vele a Dear Mr. President című számot, majd nekilendült: „A hátamra döntött és hozzám dörgölőzött. Rákiabáltam, hogy szálljon le rólam, de nem vett komolyan. […] Mondtam neki, hogy sajnálom, amiért csalódást kell okozzak, de kénytelen lesz a saját kezébe venni a dolgokat ma éjjel, erre könyörgött, rángatott, lesmárolt, a fenekemet szorongatta és az ágyékomhoz dörzsölte magát, azt lihegve, hogy „’Tudod, hogy te is akarod’”.

A nőnek végül sikerült kiszabadítania magát és elhagyta a szobát, de otthon észrevett valami fehér foltot a nadrágján. „Nem tudom, hogy esetleg szappanfolt lehet-e, vagy valami más, annak eredményeként, ahogy Gore hozzámdörgölőzött” – vallotta a nő, aki igaza bizonyítékaként a nadrágot – valamint egy csokoládészeletet, rajta Gore ujjlenyomataival – azóta is egy banki trezorban őrzi.

A nő vallomásában hozzátette, nem pénzt akar látni az esetből, „csak az igazságot akarom”. „Ez a történet nem rólam szól, hanem a világ minden nőjéről, és hogy hogy megy ez” – indokolta meg, miért tett feljelentést.

A területileg illetékes Multnomah körzeti kerületi ügyész, Michael Schrunk elmondta, hivatalát a portlandi rendőrség 2006-ban és 2007 elején is értesítette a történtekről, de azt mondták neki, hogy „a hölgy nem akart vallomást tenni és nem akarja, hogy bűnvádi eljárás legyen az ügyből”. „Ha azonban a sértett és a Portlandi Rendőrhivatal bűnvádi eljárást szeretne lefolytatni az ügyben, úgy további nyomozásra lesz szükség, és az ügyben felvesszük a kapcsolatot a Portlandi Rendőrhivatallal” – ígéri Schrunk. Gore jogi képviselője az ügyész közleményére az Associated Pressnek csak annyit nyilatkozott: „Nem kívánunk reagálni”.

Kommentek

  • 2010.06.25 19:35:02vénkujon

    egy ötszáznegyvenes masszázs csak hepiendes lehet ...a fasz érti.

  • 2010.06.25 19:39:33Ludas Manyi

    Ha az összes masszőrt megkérdeznénk kiderülne, hogy ez sajnos egy ilyen szakma...
    Al Gorenak viszont azt kellett volna tudnia, hogy amit "szabad" a pór népnek, azt nem szabad egy alelnöknek, mert őt fel fogják jelenteni.

  • 2010.06.25 19:48:05Kelly és a szexi dög

    Ez nem masszőrnő, hanem a MedveDisznóEmber!!!

  • 2010.06.25 22:00:01chlitz

    de most ezt minek masszírozni?
    ki ez a fos?

  • 2010.06.25 22:40:52grammar nazi

    A masszőrök élete már csak ilyen, ez egy ilyen szakma. Még nem találkoztam olyan masszőrlánnyal, aki egy kis pénzért ne lett volna kapható legalább egy kézimunkára.

  • 2010.06.25 23:06:50Ööö

    Ilyen ez az Alfie, 54 éves, friss pipikre gerjed.

  • 2010.06.26 02:50:06trafikuty

    Röhej! Valamelyik nap még buznyák volt Al, most meg szexmániás hetero, vagy csak eltévesztette a házszámot?
    Hajrá Al!

  • 2010.06.26 08:34:53TheDude

    Tipikusan a prűd amerikaiaknak kitalált sztori.

    Azt én sem értem, h miért maradt oly hosszan a szobában az 54 éves baby, ha ennyire felzaklatta a történet. Tán utólag és cash-ben fizetett Al...?

  • 2010.06.26 09:12:37csittosz

    A bíró eldönti kinek van igaza,de nem tévesztendő össze egy szakképzett masszőr vagy masszőz a kurvákkal.
    Komolyan kell tanulni egy évet azért,hogy valaki szakképzett legyen ,
    jelen esetben gyógymasszőr.Anatómia, kilnikumok,fizotherápia,kommunikáció ,etika,szolgáltatás elmélet,elsősegélyt izomból kell nyomni.
    Ismerni az összes reumatológiai és ortopédiai betegséget,hogy te valakihez hozzányúlhassál,és mindezt latinul is, hogy értsed már mi a baja annak a szerencsétlennek,mert az orvos magyarul nem ad diagnózist.
    Tény,van sok sumák,kuruzsló és faxverő örömlány,aki masszörnek adja ki magát,de az távolról sem az ami.

  • 2010.06.26 09:17:04csittosz

    Ja még pontosítanék annyiban,hogy az ETI 2010-től kétéves nappali képzésre változatta a masszőrképzést,ezáltal is kiszürve azokat akik egyéb célok érdekében szeretnének masszírozni.

  • 2010.06.26 09:17:48csittosz

    változtatta
    masszőrnek

  • 2010.06.26 14:41:39zeneszerető

    [link]
    ennyi,inkább hallgassatok zenét...

  • 2010.06.26 18:45:33Till

    Azért masszőr ide, politikailag kedvezményes 540 dollár oda, érdekes a mentalitás: vajon az ami nők az összes "foltos" holmijukat évikeg őrizgetik hátha perelni kell? (Lásd: Monica L.) Honnan tudják, melyik folt kitől van..

  • 2010.06.27 14:59:54Fioni

    ennél a szakmánál ez gyakori
    ezen nincs mit csodálkozni

A National Enquirer eheti címlapsztorija
A National Enquirer eheti címlapsztorija

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
hirdetés