Gombos Edinát nem érdekli Schobert Nobert hadjárata, amit az általa is használt, egyébként sokak által vitatott édesgyökér-fogyókúra ellen folytat, ő ugyanis továbbra is hisz abban, hogy lehet mozgás nélkül, falva fogyni. A FEM3 műsorvezetője nem kíván részt venni a nyilvános csatározásban, és annak ellenére, hogy a fitneszceleb minden lehetséges fronton megtámadta a módszert és az azt használó Gombost, a műsorvezető most sem tekint másként Schobertre, aki sosem volt a barátja.

A FEM3 műsorvezetőjének idegeit nem őrli fel Schobert Norbert ellene, de legfőképpen fogyókúrás módszere ellen folytatott hadjárata, mert nem érdekli, hogy a fitneszceleb mit generál és miért, ő hisz a kutatóknak, és továbbra is szedi a kapszulákat. Amint arról beszámoltunk, Gombos Edina a hízásra hajlamos gének blokkolására alapuló készítménnyel próbál fogyni, sikerült is, eddig leadott három kilót, ami már most olyan látványos, hogy a férje egyből elkezdett aggódni kebelmérete miatt. Az egri kutatók által kifejlesztett szer mellett nincs szükség plusz mozgásra, sőt, a korábban fogyasztott kalóriamennyiséget sem kell csökkenteni, állítólag így is garantált a havi 1-3 kiló fogyás.

Nem, nem érdeklik Schobert támadásai

Az édesgyökérből készült tablettát a Magyar Dietetikusok Országok Szövetségének szakértője, Tihanyi András és Schobert Norbert is mérsékelt gyanakvással fogadta. A fitneszceleb akkor lapunknak elmondta, átverés gyanúsnak érzi a módszert, elképzelhetetlennek tartja ugyanis, hogy a belső zsírok mozgás nélkül eltűnjenek a szervezetből. A visszafogott vádaskodás később erősebb küzdelemmé fajult. Annak ellenére, hogy Gombos Edina állítja, ő egyszer sem kívánt reagálni az újságírói megkeresésekre, végighaknizta a médiát azzal, hogy mennyire nem érdeklik Schobert támadásai.

„Azt gondolom, hogy mindenki hadd döntse el saját magának, hogy milyen módszert tart ideálisnak, ha fogyni szeretne, és más ne szóljon abba bele. Én sajnálatosnak tartom, hogy Schobert Norbi sérelmezi azt, hogy én ezt a módszert választottam” – mondta Gombos Edina a portálnak, majd hozzátette, nem kíván reagálni Schobert vádaskodásaira. „Én ezt a kesztyűt nem veszem fel, amit ő ledobott, én nem szeretnék egy címlapon és egy témakörben szerepelni vele, mert ez olyan méltatlan, nekem ehhez nincs közöm” – hárított a műsorvezető.

Arra a kérdésre, hogy barátságuk tényleg összeroppant-e az édesgyökér-vita súlya alatt, Gombos Edina a Tabu TV-nek elmondta, erről szó sincs, hiszen Schoberttel sosem voltak barátok, sőt, állítása szerint mindössze kétszer futottak össze rendezvényeken, ami már csak azért is elképzelhetetlen, mert a nagyobb éves eseményekre minden élő-mozgó ismertembert meghívnak. „... mi soha nem voltunk barátok, jó ismerősök, kollégák, tehát itt nem arról van szó, amit a sajtó megírt, hogy barátság ment ezen tönkre. Soha nem voltunk barátok, nem ismerjük egymást.” Éppen ezek miatt Gombos Edina nem viszonyul másként Schoberthez, akiről feltételezi, azért generált botrányt, hogy népszerűsítse saját módszerét.